Egy vámpír akivel még beszélgetni se lehet, remek mindig az ilyen társaságot kell kifognom. Még ha élvezni akarom se lehet mert általában vagy megijednek attól, hogy nem látnak vagy szimplán nem érdeklem őket. Csak kapjam vissza a testemet és akkor minden megváltozik. De addig még egy ideig várnom kell. Remélhetőleg nem túl sokáig.

Kedves volt, és ez tetszett. -Ellenségből is akad egy pár. -jegyeztem meg csak úgy. Ha valaki olyan életformát folytat mint én akkor az évek során szép lassan megnövekszik az ellenségek és rosszakarók száma.
-Hát az az igazság...-sóhajtottam-Nekem még nincs lakásom. Pont ma érkeztem Mystic Falls-ba..-túrtam bele a hajamba zavaromban. Lehet annak kellett volna az első úti célomnak lenni, hogy keresek egy helyet ahol ideiglenesen is de lakhatok.

Egy sóhaj, csak ennyit tudtam produkálni. Kellett is nekem ma idejönni... Oké, szerettem ápolósdit játszani, de midnig olyan furcsa volt, hogy én meg a vér, és a sebek... igaz, hogy most egy vámpírról volt szó.
- Az én lakásom megfelelő lesz? - kérdeztem végül tőle, és elmosolyodtam.

Amikor felvetett egy lehetséges variációt halványan elmosolyodtam. -Nem akarok zavarni. Ha gondot okozok akkor inkább keresek egy hotelt, vagy valamit. A sebek meg majd begyógyulnak. -vontam vállat. Nem akartam gondot okozni neki, de ha ezek után is a lakásába invitál akkor mit bánom én?! ...

- Értek a sebek kezeléséhez. - suttogtam, végigsimítva finom kis arcán, és kedvesen omsolyogtam rá, ami ritka volt tőlem. Merthogy.. nem voltam egy kedves fickó, lassan már ezer éve. Változnak az idők.. változom én is. Így működik ez.
- De még most mondd, ha nem. Mert akkor itt hagylak. Nem kényszerítek rád semmit sem! - néztem mélyen a tekintetébe.

-Akkor menjünk. -mosolyodtam el amikor végigsimított az arcomon. Legalább addig se kell azokra a ribancokra gondolnom..
-Csak mutasd az utat, mert azt sem tudom, hogy a város merre van. -nevettem el magam és már csak arra vártam, hogy elinduljunk.

- Jól van, gyere! - fogtam meg a kezét, hogy biztosan ne essen össze mert a mai vámpírokból már bármit ki tudtam nézni. Azt is, hogy csak úgy elszédülve hanyatt vágódnak.

- Hotel - Christpher lakása -

(Régi börtönök)

Belevetettem magam az erdő sűrűjébe majd hogy egy kis erőre kapjak pár állatnak a vérét meg is csapoltam.
El sem hiszem, hogy megöltem valakit.. Bár boszorkány biztos számolt az ilyen dolgok veszélyével és talán nem is halott, de mi van ha mégis? Mindegy rá érek ezzel később foglalkozni. Most először is Tylerrel kell rendbe hoznom a dolgokat. Viszont nem véres ruhában szóval először is irány haza.

(Forbes ház)

Grill

Szerencsére nem botlottam meg a faágak sűrűjében, a csizmám megfelelő biztonságot nyújtott. Bár tél volt, én egyáltalán nem fáztam, igaz vámpíroknál ez nem is szokás... Nem baj, a lényeg, hogy minden tökéletes volt egy kis vadászathoz. Csak tudnám, hogy honnan szerzünk turistát a tél legkellősebb közepén!
- És most hogyan tovább? - Néztem Mila-ra, mintha valami kis kezdő lennék. De most nehezemre esett a gondolkodás, úgyhogy reménykedem benne, hogy ő kicsivel jobban topon van agyilag, mint én.

- Ha most nem látnálak a két szememmel, rád sem ismernék! - reagáltam ennyivel Tatia kérdésére. Hogy most mi legyen? Régen Ő volt az irányító. Te jó ég, milyen erővel bír ez a Klaus, ami ennyire elveszi az eszét? Igaz, a pia is közrejátszik, deee... a pia Klaus miatt került a szervezetébe. Hm... micsoda megfogalmazás.
- Hát, talán úgy, ahogyan eddig is, nem? - vigyorodtam el, próbálva elnézni neki a kérdését. - Először szépen fülelünk, hogy jár-e valaki a közelben... - kezdtem el rezzenéstelen arccal figyelni. - De nem nekem kell újra megtanítani erre, ugye? - kérdeztem suttogva.

/Miller lakás/

Jennyvel sétálgattunk a fák között. Jenny nagy csodálattal tekintett körbe és fogott meg minden fát, bokrot, levelet. Mosolyogva figyeltem ahogy minden egyes alkalommal megpróbálkozott a kezem elengedésével, de esélye sem volt, annyira bátor azért nem voltam...

Mila-nak

megforgattam a szemeimet. Oké, elvileg nem jöttem ki a gyakorlatból, csak nem a legjobb napjaimat élem. Azt hiszem, hogy ennyi...de ettől arra még emlékeznem kellene, hogyan kell vadászni. Emlékeztem is. Lehet, hogy tényleg elég sokat ittam, de nem érzem. Ki tudja...
- Én egyszer már megtanítottam neked, úgyhogy most te jössz. - Viccelődtem vele egy kicsit. - Most vadásszunk a te módszereid szerint, oké? Kíváncsi vagyok, mennyi mindenen változtattál az elmúlt évek során. - Mosolyogtam Mila-ra. Abból kiindulva, hogy orosz volt nem sok finomkodásra számítottam az áldozat levadászása közben. Nem mintha én finomkodni szoktam volna.

- Szóval cseréljen helyet a mester és tanítványa... - vigyorogtam Tatiára, de végülis... miért ne? Simán megoldható, legalábbis azt hiszem. Mi az, hogy azt hiszem? Biztosan az...
Fülelni kezdtem, és hamarosan léptek zaját hallottam meg. - Hát... mondjuk úgy, hogy ebben a városban valamiért nem félnek éjjel az emberek az erdőben... - sóhajtottam, szinte már szánakozva azokon a nyomorultakon, és Tatiára kacsintottam, miközben az egyik bokor rejtekében álltunk meg.
- Azt hiszem, én elkapom a nőt. A férfi a tiéd lehet. Tudom, hogy most az segítene, ha megölnél egyet-kettőt a hímneműek táborából - nevettem fel csak egészen halkan, majd sóhajtottam egyet, és vártam a megfelelő pillanatot. Persze úgy akartam csinálni, hogy Tatiának szórakozása is legyen az ügyben... ezért úgy döntöttem, a nőt elkapom először, és hagyom futni a férfit. Tatia legalább szórakozhat egyet, míg elkapja. Nincs is finomabb az üldözött vérnél.
Egy pillanat alatt termettem ott a nő mögött, a férfi eleinte döbbenten pislogott, de mire bármit reagálhatott volna, úgy tapadtam a nő artériájára, hogy mindenféle hang benneakadt. Kegyetlenül szívtam a vérét, mint valami fenevad. De az is voltam, az éjszaka egyik leglenyűgözőbb szörnyetege.
Téptem a húsát, miközben hallottam, hogy a férfi felordít, és hátrálni, majd rohanni kezd. Elvigyorodtam véres ajkakkal és Tatiára pillantottam. - Kapd el! Hidd el, hihetetlenül jó feszültség-levezetés egy kis fogócska... - lihegtem felé, majd újra a nő nyakára tapadtam.

Csak bólintottam Mila szavaira és kíváncsian vártam, hogy mit talál ki. Sohasem kellett őt félteni, nem most fogok elkezdeni azon aggódni, hogy éhes maradok. A barátnőm vérbeli vámpír volt, semmilyen félnivalóm nem volt emiatt. A felvázolt terve pedig nekem is tökéletesen megfelelt, így egy ideig csak figyeltem, hogy vadássza le a nőt és hogy szívja ki az ereiből az utolsó csepp vért is. Mondom én, hogy értett hozzá, nem volt itt semmi probléma.
Én sem fogtam vissza magam, azon nyomban a férfi után eredtem, persze adva neki egy kis előnyt. Hadd futkározzon egy kicsit, legalább jobb lesz neki meghalni, én pedig finomabbat eszek. Mindenki jól jár.
Amikor már úgy véltem, hogy eleget menekült, akkor ugrottam egyet, a férfi előtt termettem és egy bájos mosoly után a szemfogaim megnyúltak, így átharaphattam a torkát. Most igazán felszabadultnak éreztem maga, a férfi egy idő után már nem is kapálózott, így enni is nyugodtan tudtam. Addig szívtam a vérét, ameddig lehetett, utána elengedtem a testet és az élettelenül rogyott a hideg avarba. Ó,te jó ég, ez hiányzott már nekem! Ennyi, semmi más!
- Köszönöm, drágaságom. Nem is tudod, mekkora örömet okoztál nekem. - Motyogtam a földön heverő testnek és átléptem rajta, hogy visszamenjek Mila-hoz.
Nem tudtam, hogy ő végzett-e már az áldozatával, ezért lassan sétálgattam felé, hogy aztán amikor megláttam, akkor megszólaljak. - Ez tényleg nagyon jólesett. - Lenyaltam a vért az ajkaimról, aztán elmosolyodtam. Ezek után merje valaki azt mondani, hogy Milena nem a legjobb barátnőm.

Elégedetten néztem, hogyan kapja el, majd öli meg a férfit.Már kezdtem aggódni Tatia miatt, hogy ellaposodott, amiatt a szemét Klaus miatt, de ezek szerint nem. Csak felszínre kellett hozni belőle ezt. És íme, a régi Tatia Petrova visszatért!
Elengedtem a nő élettelen testét, miután már egy cseppnyi erő sem maradt benne és a zsebembe nyúlva elkezdtem törölgetni a számat. Én ugyan össze nem koszolom ezzel a ruhámat.
- Örülök, hogy a régi Tatia visszatért! - mosolyogtam rá elismerően, hiszen már tényleg szörnyű volt őt olyannak látni, ahogyan nekem ma sikerült délután a birtokán és a grillben.
- Tudod... azon gondolkodtam, miközben vacsoráztam, hogy... a hasonmásoddal még nem játszadoztam egyet... - vigyorodtam el. - Bár nem tudom, hogy te mennyire érdeklődsz ezek után a drága Niklaus nemi élete iránt... - sóhajtottam. Azt a bizonyos Elenát el kell tüntetnem Damon közeléből egy rövid kis időre. És hogy a kedves Mr Salvatore szenvedjen, az fordult meg a fejemben, hogy megigézve elküldöm Klaushoz, hogy tegye szét nála a lábait. Utána már... Klaus dönt, hogy észhez téríti-e... dee előtte mindenképpen hallani akartam Tatia véleményét, mielőtt ezt megosztottam volna vele.

- Végig itt volt, csak egy kicsit szabadságra ment. De most már semmi sem gátolja abban, hogy ő irányítson. - Beszéltem az igazi énemről úgy, mintha különálló személyiség lenne. Kicsit skizo dolog, de ez van. És most már tényleg ügyelni fogok arra, hogy az igazi énem legyen mindig az uralkodó, mert még egyszer nem akarok elgyengülni...soha. Nem akarok fájdalmat érezni az érzelmeim miatt.
Kíváncsian összehúztam a szemeim Mila utalás-féléjére. Szinte láttam magam előtt, hogyan kattognak a fogaskerekek az agyában. Valamire készült, le lehetett olvasni az arcáról.
- Mire gondolsz pontosan? - Érdeklődtem az egyik fának dőlve.

- Nos... - álltam meg vele szemben. - Nemrég úgy értesültem róla, hogy a drága hasonmásodnak volt egy kis légyottja minden idők legidősebb és legerősebb vámpírjával - sóhajtottam. - És azt is hallottam, hogy ez nem esett túl jól a férjének. És megfordult a fejemben, hogy... holnap betoppanok hozzájuk és megigézem a kislányt, hogy menjen és feküdjön le Klausszal. Bár megértem, ha neked ez... rosszul esne... - suttogtam, és ezer év alatt ritkán, de most bocsánatkérően meredtem rá. - Mindenesetre, egyedül maradhatnék Damonnel egy ici-picit, mert mostanság amúgy is kezd annyira hiányozni... - vigyorodtam el. - Klaus pedig eldönthetné, hogy leállítja Elenát vagy sem... - csitult le a mondat végére a hangom. Persze az egész arra akart kimenni, hogy Damonnek fájjon, de mellékes célként ott volt az is, hogy... Tatia így bizonyíthatja, hogy nem érdekli más, csak a bosszúja Klaus irányába.

Bólintottam. Nagyon is jól emlékeztem arra, hogy hogyan reagáltam, amikor megtudtam, hogy Klaus és a drága hasonmásom összefeküdtek. Viszont Mila ötlete...mondtam én, hogy valamin töri a fejét. És Damon tényleg nagyon bejöhetett neki, ha ilyesmi tervet eszelt ki. Komolyan büszke voltam rá, vérbeli kis gonosz ribanc!
Ám... gondolkoznom kellett. Igazából Mila-nak nem lenne szüksége az én beleegyezésemre, úgy véltem, hogy anélkül is megcsinálnál ezt. Talán csak azért mondta el, hogy felkészítsen. Nem baj, legalább elmondta...
- Damon nem fogja engedni, hogy a felesége csak úgy kisétáljon a házból, főleg nem azután, miután téged meglátott. Pontosan hogy tervezed ezt az egészet? - Kérdeztem rá még mindig kíváncsian.

- Dehogynem fogja engedni... - sóhajtottam gonoszkás kis kacajjal. - Egy karó a gyomrába pár perc erejéig, némi kötél, és a két szemével nézheti végig, hogy a drága felesége elsétál. Talán még egy kis verbénát is beledobok a képletbe, hogy biztosabb legyen - vontam egyet a vállamon.
- De... mivel barátok vagyunk, ráadásul legjobb barátok... - néztem ezek után teljesen komolyan Tatia szemeibe. - Mindezt csak akkor fogom megtenni, ha beleegyezel. Tudom, hogy mit érzel Klaus iránt, és azt is, hogy nem éppen szívleled a hasonmást. De talán ahhoz, hogy teljesen a bosszúra tudj koncentrálni... csupán annyi kell, hogy ők ketten újra egy ágyba kerüljenek. Mert nagyon is kétlem, hogy Klaus nem élne a lehetőséggel, és leállítaná a megigézett hasonmást. Ha mégis, hát... küldök neki valami szépet - vontam egyet a vállamon fintorogva. - Fogd fel ezt úgy, mint egy tesztet. Ha megteszi, nem képes más nők nélkül élni. Ha nem teszi meg... talán tanult abból, amit az elmúlt napon elkövetett ellened.

Széles mosoly ült ki a számra. Mila gyönyörűen levezette, hogy mégis hogyan akadályozná meg azt, hogy Damon a felesége nyomába eredjen és meggátolja az igézés miatt létrejövő kötelező tevékenységében. Ez a része nagyon tetszett és... Milanak igaza volt. Ez lehetne akár egy teszt is. De mégis miért akarnám én teszt alá vetni Klaust, amikor a saját lányomat is majdnem megdöntötte a szemem láttára. Erre inkább gondolni sem akartam, mert máris rám jött a hányinger. Viszont éppen az előbb határoztam el, hogy ismt olyan leszek, mint pár nappal ezelőtt. És ebben az ötletben akkor még semmilyen kivetnivalót nem láttam volna.
- És mit szólnál ahhoz, ha ketten látogatnánk meg a hasonmásom családi fészkét? Te elintézed Damont, én pedig elküldeném Elenát, és mindegy hogyan döntene Klaus, a végén Gilbert kisasszony közölhetné vele, hogy ez volt az én ajándékom számára. - Tulajdonképpen beleegyeztem a dologba és nem is bántam. Sőt, kezdtem élvezni. - Persze, ha egyedül szeretnéd csinálni...

- Ez a megoldás tetszik... - dörzsöltem meg az államat, majd a lassan feljövő nap felé néztem. - Akkor együtt megyünk el. Miután eltakarítottuk ezeket a hullákat - néztem körbe apró sóhajjal, de láthatta az arcomon, hogy felettébb tetszik nekem az, amit kieszeltünk.
Ugyan nem szenteltünk túl sok figyelmet a hulláknak, csak éppen annyit, amennyit kellett, mert mi voltam én? Takarító?
De a dolog végeztével egy széles vigyorral elhagytuk a tett helyszínét.

( Damon és Elena háza)

Park

Idejöttem. Nem akartam embervért inni, mert sosem vetemedtem rá. Állatot kell találnom, mert csak az ő bántásukhoz van merszem. De még így is gyáva vagyok. Nem illő ez egy ősihez.
Körbetekintettem itt, a nagy fák közepette de egy szőke hajú nő tűnt fel valahonnan. És féltem hogy észreveszi a megváltozott arcomat..

Nyugisan sétálgattunk az erdő mélyén, mikor megéreztem valamit; Nem voltunk egyedül. Magunk köré pillantgattam, de semmi mozgást nem véltem felfedezni. Jennyt felkaptam karjaimba, és csendre intettem. Táskámban kezdtem kotorászni, minden eshetőségre fel voltam készülve. Pisztolyt kaptam elő, vasfüves fagolyóval töltve. Hogy sosem lehet nyugodtan kilépni a házból....

Magam mögé fordulva, valami fehér mozgást mégis találtam. Egy férfi volt, méghozzá amint láttam, táplálékot keresve. Butaságnak tűnt, hogy esetleg nem vett észre, egy fa mögé bújtam. Eluralkodott rajtam a félelem, mivan ha.... Nem bánthatja a lányomat!

Egyre inkább hallottam a falevelet zörgését a hóréteg alatt. Mert taposott rajta valaki. Van itt valaki rajtam kívül. És mellé még társult egy másik lélegzetvétel de az sokkalta erőtlenebb volt. Egy gyerek lélegzetvételei.

Egy fára lettem figyelmes. Mögüle melegség áradt. - Elnézést... sajnálom, nem akartam megzavarni önöket. - suttogtam egészen halkan de megálltam a fatörzs másik oldalán. - És.. megijeszteni se.

Hangját már közelről, vészesen közelről hallottam, a fa túloldaláról. Miféle játékot űz ez?
- Úgy hiszem, rossz helyen keres magának táplálékot. - mondtam a fa mögül, pisztolyomat szorongatva. Gondolkoztam, hogy lövök és futok, de nem lett volna a legkifizetődőbb döntés, mivel hogy a súllyal ami a karomat nyomta, nem menekülhettünk volna. Vámpír elől futni, ennyire hülye nem vagyok.