-Tévedsz, mert én tudom. De ezt majd te is megtapasztalod..-kacsintottam rá. Egyáltalán nem tudtak kiakasztani a szavai, inkább csak röhögni tudtam volna rajta.
-Emma egy rakás szerencsétlenség, talán még nálad is szerencsétlenebb. -röhögtem el magam. Na majd pont a bénább kiadása fog kifogni rajtam, ez már tényleg szánni való volt.
-Eljött a visszavágó ideje. Közelebbről is megvizsgálhatod majd az anyaföldet. -mondtam gúnyosan miközben egy gonosz vigyorra húzódott a szám.
Következő mondatai hallatán akarva akaratlanul is elröhögtem magam. Még, hogy én szánalmas?
-Úgy látszik nem vagy tisztába azzal, hogy az nem én hanem te vagy, na meg a drágalátos kis Emma. -billentettem oldalra a fejem még mindig gúnyosan vigyorogva.
-Királynőnek hiszed magad, pedig csak egy szerencsétlen paraszt vagy az "ikreddel" egyetemben. -forgattam meg a szemeimet és egészen közel mentem hozzá.
-Ugyan már... Nézz magadra Katie! Még mindig én vagyok az aki jobb nálad. Vajon régen is miért láttatok bennem akkora ellenfelet? Mert én vagyok az egyetlen aki lealázhat titeket. Még ha akkor nem is sikerült, most kizárt, hogy elbukjak. -vigyorogtam egyenesen a képébe.

-Nem érdekelsz Leah. -vontam vállat hetykén.
-Életemnek egy töredékét sem teszi ki a te bosszúálló hadműveletecskéd. Ne hidd azt hogy csak te próbálgatsz letenni láb alól. De mint látod eddig senkinek sem jött össze. Arról már csak nem is beszélve,hogy anno sem voltál a vetélytársunk. Sőt szinte senkié sem voltál,elbújtál a süllyesztőben,nem emlékszel?! Nem is kellett harcolni veled semmiért,feladtad te magad is,ennyit érsz. Egyikünk sem látott benned ellenfelet,mindig is csak szánalmat éreztünk irántad,és röhögtünk ahogy a próbálkozásaid újra és újra megbuktak. Még az iskola lúzereinek is boldog napokat okoztál. Büszke lehetsz magadra. -kacsintottam befejezve a mondatomat.
-Nem is tudom minek állok le veled vitatkozni,ennyit sem érsz,felesleges időpazarlás vagy, semmi más. Nem mellesleg meg próbálkozz csak,engem nem zavar. -vigyorogtam,és visszaültem a fára.

Vigyorogva hallgattam végig a hosszabb monológját amin már szinte majdnem elaludtam annyira unalmas volt számomra.
-Bla-bla-bla. -parodizáltam ki, majd gúnyos nevetésbe kezdtem.
-Túl hamar ítélkezel felettem Drága Katie. Nem tudod mikre vagyok képes. Merem állítani, hogy sokkal többet fejlődtem egy nap alatt mint te két hét alatt. -vigyorogtam rá gúnyosan. Még mindig többre tartottam magam, mint őket kettőjüket együttvéve.
-Ha felesleges időpazarlás vagyok akkor takarodj innen. Ne siránkozz itt hanem akkor már tegyél is valamit. Ugyanolyan vagy mint régen, csak a szádat jártatod és ennyi, semmi több. Senkik vagytok Emmával együtt. -mondtam érzéktelenül és még közelebb mentem hozzá.

-Nem érdekelsz. -ismételtem meg újra,viszont az utolsó mondatával felbosszantott. Rátámadtam. A nyakánál fogva vágtam egy fához és úgy tartottam.
-Ez az én területem. -mondtam gúnyos mosollyal a szemeibe.
-Akinek takarodnia kell,az nem én vagyok. -sziszegtem a képébe,majd egy könnyed mozdulattal ismét a falhoz vágtam,ezután elengedtem a nyakát,hogy a földre essen,ami meg is történt. Ismét elesett,de volt egy olyan sejtésem hogy nem hagyja ennyiben a dolgot.

Szinte azonnal nekem esett és a nyakamnál fogva az egyik fának vágott olyan erővel, hogy amikor a fejemhez nyúltam láttam, hogy vérzik. Széles vigyorra húzódott a szám. Perceken belül ismét a fához vágott aminek hatására elestem. Hamar fel is tápászkodtam. Nagyon el van tévedve ha azt hiszi, hogy hagyom magam.
A fejemen lévő seb hamar begyógyult. Vámpírsebességgel termettem előtte és a legközelebb eső fához szorítottam.
-Szánni való vagy Katie. Bár én még arra se méltatnálak. -rivalltam rá és a szemem alatt kirajzolódtak az erek. Egy mozdulatomba került volna és holtan esik össze a földön, de nem akartam elsietni a dolgokat, ha játszani akar hát nem bánom.

Mielőtt feleszmélhettem volna a dühkitörési "rohamom"-ból én is csapást éreztem,majd a nyakamnál óriási mértékű szorítást. A szememet kinyitottam,ott állt előttem egy fának szorítva. Alig,sőt nem is kaptam levegőt. A kezéért nyúltam. Tudtam mit fogok tenni,ezért azelőtt egy halvány kis mosolyt erőltettem az arcomra,megfogtam a csuklóját és eltörtem azt. Mivel tudtam hogy ezzel nem okozok benne károsodást,de fájdalmat igen,hiszen pillanatok alatt összeforrnak a csontok. Miközben ő bíbelődött a kezével,én levegőért kapkodtam az előző szorítása után. Pillanatok alatt képes lettem volna megölni,de mi abban az izgalom?! A nyakamon az ujjainak a nyoma hamar eltűnt,és újra kaptam levegőt.
-Nem ér semmit a szavad. -egyenesedtem fel,és újra nekirontottam, a fogaim előbújtak a szemem pedig vérvörös lett, kezdődhet a játék!

Elégedetten néztem ahogy levegőért kapkod, de ez az öröm sem tartott sokáig, ugyanis egy hirtelen mozdulattal eltörte a csuklómat, aminek következtében el is engedtem. Fájt, igen de már megszoktam....azt hiszem. Egy roppanás volt és már össze is forrtak a csontjaim.
Alig, hogy helyreállt a csuklóm nekem rontott, szemei vérvörössé változtak és előbújtak a szemfogai épp úgy ahogy őt követően nekem is.
-Akkor játsszunk! -vigyorogtam még mindig ugyanazzal az arckifejezéssel. Miközben ő próbált újra nekem esni egy földön lévő vastagabb faághoz nyúltam és teljes erőből beleszúrtam a mellkasába.

Már éppen a nyakáért nyúltam volna,hogy véglegesen is megszabaduljak tőle,amikor egy pillanatra megtorpantam,egy ág fúrta át a mellkasomat, elég hosszú volt,így a vége már majdnem a hátamból is kilátszott. Azt hittem ott fogok meghalni. Mintha az erőm elhagyott volna. Pillanatok kérdése és a földre estem volna,ha az előbb nem "táplálkozom". Így még volt annyi energiám,hogy kihúzzam a fát magamból. Nem kellett sok,ez a seb is begyógyult. Marha nagy szerencsém volt,hogy pár centivel a szívem mellé szúrta. A vastag ágat tartva amit a mellkasomból húztam ki,óriási erővel meglendítve csaptam az arcához,a fa ennek következtében kettétört.
-Ribanc. -sziszegtem,mikor már újra saját magam voltam,és nem fájt semmim. A kezemben maradt fa egyik felével a felém nyúló kezét átszúrtam. Ha már ő is ilyen szúrós kedvében volt,követtem a példáját. Ezután felegyenesedve néztem ahogyan szenved az ütéstől és a fától ami a kezébe szúródott. Oda-vissza játék..

A fa megtette a hatását, teljesen erőtlenné vált tőle. Vigyorogva néztem végig ahogy szenved és próbál megszabadulni a mellkasába fúródott fától. Hosszas bénázás után sikerült kiszednie magából és hamar erőre kapott. A következő pillanatban már csak annyit éreztem, hogy a faág az arcomban landol és törik szét, majd egy másik darabját a kezembe szúrta.
Már órák óta nem ittam vért ami jelentősen betett jelen pillanatban nekem. Összeszedve magam kihúztam a kezemből a botot, bár a vér hiánya miatt a sebem is lassan gyógyult, de azért idővel beforrt.
-Ugyan Katie, csak ennyit tudsz? -kérdeztem felegyenesedve és vámpírsebességgel odasuhantam hozzá és mindkét karját eltörtem, majd az egyik lábát is. Ez egy ideig lelassítja ameddig találok magamnak valami friss vérforrást.
Vámpírsebességgel haladtam az erdő legmélye felé és reméltem, hogy legalább táborozókba belebotlok. Így is lett. Csak ketten voltak, ami nekem pont kapóra jött. Mindkettőjüknek a vérét vettem és sejtettem, hogy Katie már a nyomomban járhat és hamarosan itt is lesz.

-Ez még mindig több,mint amit te tudsz. -motyogtam,majd ahogyan sejtettem,egy utánzó mozdulattal eltörte pár csontjaimat. Eléggé kimerült voltam már én is. Ő eltűnt,valószínű vért akart. Ami ugyancsak kellett volna nekem is. Miután a csontjaim újra összeforrtak, minden mozgó embert,akikkel összetalálkoztam,pontosabban azt a két embert akivel menet közben találkoztam kegyetlenül legyilkoltam és a vérüket egytől egyig elfogyasztottam. Sec perc alatt végeztem,majd visszaültem a farönkre ahol az előbb voltam,még mielőtt ez a szajha meg nem jelent volna. Valószínű megfutamodott,vagy valami,de én biztos nem méltatom arra hogy megkeressem. Hagyjon a hülyeségeivel,és az erejét fitogtató semmiségeivel. Ő egy senki. Miközben ücsörögtem,folyamatosan füleltem,hátha meghallom. Majd hirtelen telefoncsörgés verte föl a csendet. Hirtelen kikaptam a zsebemből a telefont. Emma.. Mit akar már megint?!

-Háló? -szóltam bele teljesen nyugodtan.
-Katie végeztél már? Nem találom a törülközőket a fürdőben. -magyarázta.
-Azok most felettébb nem érdekesek. Valamit látnod kell! -kezdtem bele. -Gyere azonnal az erdőbe,van egy meglepetésem. Az egyik kedvenc barátnőnk visszatért,és bénább mint valaha. -nevettem bele a telefonba,majd azzal együtt le is tettem. Ha ketten vagyunk gyorsabban megöljük,mint ahogyan azt mondaná hogy "Katie". Egyedül is képes lennék rá,sőt talán egyedül könnyebb is lenne,de ekkora élvezettől megfosztani a legjobb barátnőmet,óriási kár lenne..

Egy ideig semmit sem hallottam. Tényleg megfutamodott. Ekkora egy bénát. Nagyot sóhajtottam majd hátradőltem és vártam hátha érkezik valaki.

Vártam egy darabig de semmi, nem jött. Úgy döntöttem, hogy ha már ő nem én fejezem be a játékot. Ahogy közelebb értem hozzá hallottam ahogy a drága Emmával társalog telefonon. Remek idejön...-gondoltam magamban és egy széles vigyor ült ki az arcomra. Itt az ideje annak, hogy én lepjem meg.
Odasuhantam Katie háta mögé és egy könnyed mozdulattal kitörtem a nyakát.
-Viszlát később Katie. Most Emma a következő a listámon. -mondtam gúnnyal a hangomban bár ezt már úgysem hallhatta. Egy pár óra múlva, majd amikor magához tér én már sehol nem leszek, csak a drágalátos barátnője holttestével fog szemezgetni.
Amint teste a földre hullott megbújtam a fák mögött várva Emma érkezését.

A fenébe,hogy mindenhova el kell rángatni! -szitkozódtam magamban. -Mégis kinek a látogatása olyan fontos hogy nem maradhatok ott ahol vagyok?! -folytattam az agyalást,mikor hangokra lettem figyelmes. Közelebb lépve meg is láttam Katie-t egy fán ülve,miközben szokás szerint a körmével babrált. Majd minden olyan hirtelen történt. Egy pillanatra Leah-t pillantottam meg,a régi balhés és elbukott csajt,akit mindenki annyira utált. A végén már csak arra eszméltem fel,hogy Katie a földön fekszik elszürkült arccal. Leah pedig egy fa mögé bújva magyarázott,hogy én vagyok a következő. Amilyen halkan csak tudtam, egy hegyes faágat vettem a kezembe,majd nem észrevehetően Leah mögé lopództam és óriási fájdalmat küldtem a fejébe,majd a hátán keresztül a szívébe szúrtam az ágat. Igazából nem tudom elérte e a szívét,de olyan mélyre és olyan erősen belenyomtam hogy rögtön ájultan esett össze.
-Baszódj meg te ribanc. Remélem végleg megdöglöttél! -sziszegtem dühösen,miközben az agyamat elöntötte a méreg. Erre biztosan nem számított..
Kétségbeesett arccal siettem oda a barátnőmhöz,aki már talán halott volt,mivel nem tudtam teljesen hogy, mi történt. A kezembe felkaptam, és Eva-t ott hagyva vittem haza Katie-t.

[Folyt.: Katie lakása]

Hamar megérkezett Emma. Egy ideig rá se hederítettem csak álltam egy helyben várva, hogy eljöjjön az én időm. Hirtelen hatalmas fájdalmat éreztem a fejemben, majd egy karót ami pár centivel a szívem mellett szúródott be. Tehetetlenül estem össze a földön. Ha akartam se tudtam volna kihúzni magamból azt az átkozott fát.
-Dögölj meg Emma!-nyögtem ki rekedtes hangon és a következő pillanatban minden elsötétül előttem. Ha valaki nem húzza ki belőlem az a szart akkor csak idő kérdése és végleg meghalok.

< Erin birtoka >

Igyekeztem nem gondolni Erinre többé. Karácsony este ide vagy oda, Ő a múlt. Úgy kell őriznem őt a fejemben, mint a múltat. És nem változtathatom meg az érkezésem okát!

Vér illatát éreztem meg. De már egyből rá kellett jönnöm, hogy ez.. nem embervér, és nem állati. Ez vámpírvér.. szabadjára engedtem az ösztöneimet, és villám sebességgel rohanva jhamarosan egy gyönyörű lányt pillantottam meg. A földön feküdve. Véresen.

Ott termettem mellette, és leguggoltam kis feszkóval az arcomon. - Veled mi történt?

Kis idő múlva arra eszméltem, hogy valaki hozzám beszél. Bizonytalanul nyitottam ki szemeimet, nagyokat pislogva. -Szedd ki belőlem ezt a szart!-mondtam elhalkuló hangon és egy pillantást vetettem a mellkasomból kiálló fadarabra amit talán csak milliméterek választottak el attól, hogy a halálomat okozza. -Igyekezz!-mondtam türelmetlenül, ha ez kikerül belőlem valószínűleg meghálálom neki, de most nem ez volt az elsődleges dolog amire tudtam gondolni.

Újra és újra végginéztem rajta. Már az elején láttam, hogy honnan ömlik kifelé a vére. Szép, szóval kis híján egy hullát találtam itt. Nem lett volna nyerő pont most, mikor vadászni készültem. Itt ez sha nem jön össze.

Lazán a karóra csúsztattam a kezeimet. Legalábbis arra hasonlított ez a valami. Kirántottam egy csepp kímélet nélkül és felsóhajtva vágtam odébb. - Most már nem lesz gond. Meg fogsz gyógyulni. - néztem a sebre közömbösen.

Végre kihúzta belőlem a fadarabot. Kellett pár perc, hogy a seb beforrjon és valamennyire magamhoz térjek.
Erőt véve magamon felültem és egy halvány mosolyt erőltettem az ajkaimra. -Köszönöm!-mondtam kissé bizonytalanul. Nem volt szokásom hálálkodni másoknak, de most valahogy szükségesnek éreztem, hisz megmentette az életemet.
-Leah Eva Georg. -nyújtottam oda a kezem bemutatkozásképpen.

Biztosra vettem hogy Ő nem fog köszönetet mondani. Az arca nem arról árulkodott, hogy bármi iránt is tud hálát érezni. Vagy bárki iránt.
- Üdv. - biccentettem felé, megfogtam a karját és felrántottam. - Christopher. - mosolyodtam el ravaszkásan. - Ki bánt el így veled? - néztem végig rajta újra, és a szemem megakadt a vérfoltokon.

Mikor megérkeztem Mystic Falls-ba, először ellátogattam az erdőbe ahol régen többször jártam, sétálok és gondolkodom.

Kijöttem az erdőbe, hogy egy kis nyugalomra leljek, bár hol ne leltem volna arra. Hiszen szellem vagyok senki nem lát ezáltal különösképpen nem is tud zavarni. Lassan nekiállhatok egy listát készíteni arról, hogy milyen sorrendben avatkozom bele az emberek életébe.
Ahogy mászkáltam az erdőben megláttam egy alakot. Miért is lennék egyedül? Az túl egyszerű lenne. Közelebb mentem hozzá és jól szemügyre vettem. Jól nézett ki. Ezért először is hozzászóltam ha rémülve fut el akkor nem az én emberem. - Helló szépfiú.

Amikor meghallottam, meglepetten kivillantottam fogaim, szemeim vérvörösek lettek.
-Ki van ott? felkiáltottam, de mikor körülnéztem nem láttam senkit, rögtön gondoltam, hogy szellem van a dologban.
-Merre vagy? nyugodtan kérdeztem majd visszahúztam fogaim.

Felkuncogtam a reakcióján. Egy vámpír akinek az első dolga ha meghal valakit, hogy felfedje magát. Bár itt szinte mindenki természetfeletti nem kell félnie. De azért megvannak a város vámpírvadászai is.
- A helyedben óvatosabb lennék azzal, hogy kinek mutatom meg az agyaraim. Tudod azért itt is vannak vadászok.. Főleg mivel hemzsegnek a ilyen-olyan lények. - Gondoltam, hogy még új a városban, mert akkor nem reagált volna így. - De ha látni akarsz tessék. - Koncentráltam, majd testet öltöttem előtte.

Felhúzott a földről , majd ő is bemutatkozott, amire én csak elmosolyodtam, bár azt magam sem tudom, hogy miért.
-Két ribanc...-vontam vállat-Bár ha úgy vesszük én bántam el az egyikkel. A barátnőjének csak szerencséje volt....-forgattam meg szemeimet. Hát igen, ha nem egy óvatlan pillanatban ront rám akkor ő is úgy járt volna mint a barátnője, amit igazából nem is bántam volna.

Amikor a szellemlány elkezdte mondani, hogy vigyázzak jobban, eszembe jutott egy emlék. A nő aki átváltoztatott ugyan ezeket mondta nekem, mielőtt magamra hagyott "vigyázz magadra és ne fedd fel magad senki előtt!"
-Nekem egy szellem ne mondja meg mit s hogy csináljak, tudok magamra vigyázni! rámordulva mondtam
-Menj és kísért mást! majd hátat fordítottam a lánynak és sétáltam tovább. Mikor beesteledett bementem egy közeli szórakozóhelyre a Morning Star Pub-ba.

Leah

Végighallgattam őt, még mindig fogva a kezét, amivel felhúztam a földről majd egy finom sóhajtás kíséretében bólintottam egyet. - Értelek. És értem a helyzetet. Nem kellemes az ellenségek hada. - vontam egyet a vállamon, és zsebre vágtam a kezemet.
- Gyere. Elviszlek a lakásodra. Eléggé csúnyán elbántak veled. Értek hozzá. - mondogattam neki.