Halandó éveim

1288 nyarán láttam meg a napvilágot Moszkvában, egy főnemesi család legifjabb leszármazottjaként. Anyám előttem már két gyermeknek adott életet, így a szülés különösebb nehézségek és komplikációk nélkül telt, apám pedig boldogan köszöntötte második fiát a családban. Utánam már csak egy húgom érkezett, nagyjából három évre a születésem után, így négyen – két fiú és két lány -, alkottuk meg az új generációt. A családunk vagyonos volt, így mindent megkaptunk, amire csak szükségünk lehetett, remek tanárokat, anyagi jólétet, jövőt, csak éppen szeretetet nem. A Zharkovokat a kemény szív jellemezte, ami még gyermekeik előtt se nyílt meg soha, a lényeg csak az volt, hogy tovább vigyük a családi vérvonalat, mely soha nem pusztulhat ki. Talán ez a nevelés miatt érzem még mindig úgy, hogy figyelemmel kell követnem az utánam lévő generációk életét is, mert a családnak fenn kell maradnia, még akkor is, hogyha én már rég nem vagyok a része.
A gyermeki évek gyorsan elrepültek, miközben mindent megtanultunk, amit a család jövőjének fenntartásához kell, eljártunk a különféle eseményekre, és mindig példát mutattunk a többi nemesnek. A mi családunkban nem lehetett hiba, nem lehettek széthúzások, mindennek úgy kellett lennie, ahogy azt apánk akarta, ugyanis ő volt a családunk feje, a döntéseit pedig senki se kérdőjelezhette meg.
Ahhoz, hogy a nevünk sokáig fennmaradjon, házasodunk kellett, gyermekeket nemzeni, így volt ez a fivéremmel és a nővéremmel is, majd elérkezett az én időm. Nem ellenkeztem, tudtam, hogy mi a feladatom, így házasságra léptem egy másik főnemesi család leányával, Nastya-val. Soha se szerettem, soha se éreztem iránta semmit, de elvettem, mert ez volt a kötelességem. A szüleimen se láttam soha, hogy szerelmesek lennének, így én is távol tartottam magamtól ezt az érzést, az érzést, mely gyengévé tehet. Nem voltam gyenge, nem engedhettem ezt meg magamnak, látva, hogy testvéreim így cselekednek, és a fájdalom természetesen nem maradt el.
Nem voltam tehát szerelmes Nastya-ba, de boldoggá tett, megadat azt, amire szükségem volt, világra hozta fiunkat és nem szólt bele az ügyeimre. Voltak szeretőim, élveztem az életet, de soha se aláztam őt meg, társaságba pedig természetesen csak ő volt az, aki mellettem lehetett. Külön útjaim titokban zajlottak, így nem szivárogtak ki a családon kívülre, Nastya pedig tudta, hogy hol a helye. Mindez talán köszönhető az agresszív viselkedésemnek is, amellyel eleinte fel kellett lépnem vele szembe, de a család vezetője a férfi, a nőnek pedig nincs beleszólása semmibe se. A szüleimnél is így működtek a dolgok, hát tettem róla, hogy ez nálunk se legyen másképp. Andrej jó gyermek volt, ugyanúgy neveltem, ahogy annak idején engem is neveltek, és bár szerettem volna még gyermeket rajta kívül, az élet közbeszólt.


Sonja

Utazgatásaim során ismertem meg őt, az első – és talán az utolsó -, nőt, akit valaha szerettem, Sonját. Felperzselte eddigi életemet, és vele úgy éreztem, hogy számomra is kitárul a világ. Eddig is megvolt a lehetőségem arra, hogy kiélvezzem az életet, de ő olyan dolgokat mutatott meg, amelyek eddig rejtve maradtak előlem. A szemeim elől felemelkedett a lepel, immáron nem voltam többé vak, az egész világ megnyílt előttem.
Nem féltem tőle, amikor megtudtam, hogy mi is ő valójában, inkább izgalmat, kíváncsiságot keltett bennem, és valami perverz vonzalmat. Tőle mindent megkaptam, amit eddig még soha, senkitől, ő halhatatlan volt, nem kellett féltenem, ahogy pedig teltek az évek, én is azzá akartam válni. Egyre kevesebb időt töltöttem a családom közelében, már fiam nevelése is elhanyagolható volt Sonja mellett, csakis ezzel a gyönyörű, vörös hajú nővel akartam lenni, senki mással. Ő pedig tudta ezt! Kihasználta gyengeségemet, emberi érzéseimet, de egyben viszonozta is őket. Tudta, hogy mire vágyom, én pedig a halhatatlanságért cserébe bármire hajlandó lettem volna, miközben minden véres, őrült dologban részt vettem, amit csak kívánt, vagy amit éppen én kívántam. Nem számított, hogy emberként undorodnom kellene bizonyos dolgoktól, semmi se taszított el tőle, ő volt a sötétség királynője, az a nő, akire mindig is vágytam, én pedig utat engedtem a bennem lévő szörnyetegnek. Rettenetes dolgokat tettem már emberként is, nem számított, hogy mennyi fájdalmat okozok, de így váltam igazán méltóvá arra, hogy tásra legyek az öröklétben.
Megrendeztük a halálomat, csak így zárhattam le emberi életemet, a családom biztonsága viszont mindig fontos volt a számomra. Sonja megértette ezt, nem tett kárt se feleségemben, se gyermekemben, így nélkülem élhették le életüket, és alapíthatott Andrej is saját családot, melyet időnként a sötétségbe burkolózva magam is figyelemmel követtem.
Az átváltozás új kapukat nyitott meg előttem, hatalmas erőre tettem szert, a vérszomj viszont nem volt újdonság a számomra, azzal már emberként is rendelkeztem. Szerencsére Sonja szolgálatában állt egy boszorkány is, így a Nap se vált ellenségemmé, hála egy gyűrűnek, melynek bűbája megvéd a sugaraitól. Megkezdtük tehát közös életünket, elkezdtük bejárni a világot, együtt, egy halhatatlan, és egyben kegyetlen párosként.
Az utunkat hullák szegélyezték, ez pedig a vesztünket okozta. Hanyagok voltunk, még Sonja is azzá vált mellettem, mert semmi és senki más nem számított, csak mi magunk. Ez lett a végzete, én pedig akkor szereztem csak tudomást a vadászokról. Nem tudtuk, hogy mennyi ideje követtek már minket, de a csapdájuk tökéletes volt, amibe mi bele is sétáltunk. Komoly, életre szóló lecke volt számomra, és megtanultam, hogy miként boldogulhatok a világban. Soha többé nem voltam figyelmetlen!
A csapda tehát készen állt, mi pedig hiába voltunk gyorsak és erősek, ők sokan voltak, fegyvereik pedig olyan fájdalmat keltettek bennem, amit egészen addig a napig nem éreztem. Nem csak minket kaptak el, több vámpírt is, elhurcoltak minket, megkínoztak, hogy minél több információt szedjenek ki belőlünk a többi vámpírral kapcsolatban, ugyanis az volt a céljuk, hogy kiírtsák egész fajunkat, nem elégedtek meg csak azzal a párral, akiket elkaptak. Külön választottak minket, éheztettek, és a szenvedések mindennapossá váltak.
Fogalmam sincs, hogy mennyi időt töltöttünk el ott, de túl sokáig vártak. Mi vámpírok, bizonyos helyzetekben igazán összetartóak tudunk lenni, és az egyik ilyen helyzet a közös ellenséggel való leszámolás. Bár nekünk nem jött kívülről segítségünk, más vámpíroknak viszont igen, így néhány vámpír bejutott a várba, majd megkezdődött a harc. Nem voltam már magamnál, amikor meghallottam a cellámba beszűrődő zajokat, így láncaim fogságában a falnak szegezve maradtam, egészen addig, amíg minden el nem csendesedett. Nem tudtam, hogy pontosan mi történt, nem tudtam, hogy a vadászok meghaltak, ahogy azt se, hogy Sonja nincs többé.
Néhány óráig maradtam még börtönöm fogságába, amikor a boszorkány rám talált. Tartozott Sonjának, de talán barátok is voltak, így segíteni akart, de elkésett. Megtalálta őt, és megtalált engem. Segített nekem kiszabadulni, én pedig azonnal teremtőmről kérdeztem, de ahogy elhagytuk a cellámat, néhány sarokra rá megpillantottam a csodálatos, vörös hajzuhatagot és az ismerős testet. Nem kellett már válaszolnia, már tisztában voltam vele, hogy mi történt, így rogytam le szerelmem mellé és téptem ki a fakarót a szívéből, mely végzett vele. Testét több sérülés is borította, bizonyára a kínzásoknak hála, én pedig soha se fogom tudni kiverni fejemből azt a képet, amikor a karjaimban tartottam összeaszalódott, végleg halott testét.
A boszorkány sürgetni akart, hogy mennünk kell, ha élni akarok, én bennem viszont elkattant valami. Napok óta éheztem, testi –és lelki sebeim pedig túl mélyek voltak. Az érzéseimmel nem voltam képes megbirkózni, így egy őrült vadállattá váltam. Fel se fogtam, hogy mit teszek, úgy téptem szét a nőt, ki segített nekem, vére pedig visszaadta erőmet.


A vadász

Már nem érdekelt senki más, így helyeztem végső nyughelyére halott kedvesemet, és váltam én magam is vadásszá. Az én prédáim viszont nem vámpírok voltak, hanem vadászok, elsősorban pedig azoknak a leszármazottai, akik Sonja haláláról tehettek. Sokakra emlékeztem a kínzások során, így a következő évszázadok nagy részét családjaik felkutatásával és lemészárlásával töltöttem.
Akadnak néhányan, akiket életben hagytam, csak a vadászat öröméért, hogy újabb gyermekeket nemzhessenek, de amint ez megtörténik, végeztem velük. Így biztosítottam hát magamnak, hogy egy örökkévalóságon át bosszút állhassak Sonja haláláért. Már nem maradtak sokan életben, mindig ügyelek rá, hogy ne szaporodhassanak el, de az a néhány már biztosan hallott rólam. Generációk óta vadászom rájuk, amolyan családi átokként is felfoghatják létezésemet, és biztos vagyok benne, hogy várják, mikor jövök majd el értük. Remélem felkészültek lesznek, úgy izgalmasabb a játék.


Svetlana

Az évszázadok során időről időre hazalátogattam, ugyanis a vadászok leszármazottain kívül a sajátjaim is érdekeltek. Figyelemmel követtem még az átváltozásom után is a családtagjaim életét, így a mai napig tisztában vagyok vele, hogy kik tartoznak a Zharkov vérvonalba.
A 18. században is egy kis kitérőt tettem Oroszországban, amikor az egyik magányos sétám során megláttam ezt a szerencsétlen kislányt. Fiatal, törékeny teste csupa piszok volt, ő maga pedig reszketett a hidegtől. Tél volt, ő mégis az utcán kóborolt, próbált pénzhez vagy élelemhez jutni, ezért pedig bármire hajlandó volt. Bár még csak 13 éves volt, mint tudjuk, ebben a perverz világban sokak számára tökéletes kielégülési forrást jelentett, én pedig megsajnáltam. Magam se tudom, hogy miért tetem, de hidegvérrel törtem el a nyakát annak a kövér pacáknak, aki az egyik sikátorban éppen magáévá akarta tenni a gyermeket, amiért Svetlana némi kenyeret kapott volna csak cserébe. Nem tudtam, és soha nem is kérdeztem tőle, hogy hányszor tették már ezt vele, egyszerűen csak segítettem rajta, mindenféle hátsó szándék nélkül. Nem sok emberi érzelmet mutattam Sonja halála óta, de Svetlana vörös haja, és angyali arca rá emlékeztetett. Teremtőm nem volt éppen angyali teremtés, de külseje nagyon is hasonlított egy ilyen tökéletes lényéhez, Svetlana-ban pedig őt láttam.
Magamhoz vettem tehát a gyermeket, így telepedtem le egy kis időre ismét Moszkvában, ahol figyelemmel követhettem családom életét is. Az évek gyorsan teltek, a kicsi lány pedig kész nővé érett, és idő közben különös vonzalmat kezdett el táplálni irántam. Bár engem is Sonjára emlékeztetett, mégis, kiskora óta neveltem őt, soha se éreztem úgy iránta, mint egykori szerelmem iránt. A lányom lett, a büszkeségem, mivel mindazok után, amit átélt, képes volt felülemelkedni a múltján, felállni és erőssé válni. Ő lett a tökéletes gyermek, ki végül csatlakozott hozzám a halhatatlanságban.
Tisztában voltam érzéseivel, mégse engedtem soha a közeledésének, egy idő után pedig úgy láttam, hogy már boldogul nélkülem. Épp elég időt töltöttem szülőhazámban, ideje volt továbbállnom, őt pedig útjára engednem. Túl sokáig apáskodtam fölötte, Svetlana világot akart látni, melynek felfedezésében csak egy ideig voltam a partnere, ugyanis akadt még elintézetlen ügyem. Időnként tehát külön váltunk, de mindig rám talált, mostanra pedig, a modern technológiáknak hála könnyedén fenn tudjuk tartani a kapcsolatot, a távolság immáron nem jelent akadályt.


Mystic Falls

Hosszú életem során a világ nagy részét már beutaztam, mégis, időnként szeretek letelepedni egy kis időre. Vagy olyan helyen, mely közel van bizonyos vadászok otthonához, vagy ott, ahol különös dolgok történnek. Mystic Falls felkeltette az érdeklődésemet, így hát úgy döntöttem, hogy ide költözöm. Az évszázadok során elég nagy vagyonra tettem szert, így könnyedén meg tudtam venni magamnak egy házat a város szélén, de hogy ne legyek túl kívülálló, ezért nyitottam egy pubot is a város szívében, mely lehetőséget ad majd nekem az új ismeretségek kötésére. A fő profitom az oroszországi cégemnek köszönhető, így nem lenne szükségem erre a pubra, de úgy hiszem, hogy a közösségbe való beilleszkedéshez egy ilyen hely sokat segíthet. Már alig várom, hogy megismerjem a várost és az itt lakókat, úgy hallottam,  hogy természetfeletti lényekből Mystic Falls-ban nincs hiány.

Kedves Dimitrij,

Először is bocsánat, hogy ennyire megvárakoztattalak, de nemrég estem még csak haza.

Másodszor pedig hirtelen nem is tudom, hogy mit mondhatnék, mert egy ilyen fárasztónap után remek kikapcsolódást nyújtott az előtörténeted. Nagyon tetszik az, ahogyan leírtad kicsit bővebben a családrészt is, hogy az átváltozásod milyen hatással volt rád. Ezek után még kíváncsiabban vártam azt, hogy olvashassam a történeted is. Örülök annak, hogy kicsit terjedelmesebbre sikeredett, mert amikor a végére értem még akkor is kerestem a folytatást. Én szívesen olvastam volna még, mert remekül mutattad be azt, hogy milyen volt emberként Dimitrij, és milyenné vált vámpírként. Nagyon tetszik, ahogyan egy-egy részt kiemeltél a csöppet se rövid életedből, ahogyan arra is kíváncsi vagyok, hogy vajon Svetlana fog-e követni téged ide, illetve miként fog még az eddig egészen kalandos életed folytatódni.

Nem is szeretnélek még inkább megvárakoztatni, hiszen remekül fogalmazol, így egyértelmű, hogy el vagy fogadva. Gyorsan foglalózz, ha még nem tetted meg, majd mehet is a játék. Jó szórakozást kívánok!