A telefon búgása akár az ismertetőjegyem is lehetne. Ahogy a mozdulat is, mikor a fülemhez emelem a készüléket és ostorcsattanásként beleszólok: Barrington! Általában érzelemmentes, sima arc most ezer apró ráncba szalad, homlokomon és szám szélén egyaránt. Kemény, szürkéskék pillantásomból a legtöbben nem olvasnak ki semmit, az mindig ilyen, de a hangom egy árnyalattal sötétebb, mint általában, ami szintén nem intő jel mindenkinek. Kivéve a főnökömet, Pault, aki egyből tudja, hogy valami nincs rendben. Mindig felveszem a telefont, már első csörgésre a kezemben tartom, de ezúttal csak a hatodik vagy hetedik berregésre emeltem a fülemhez. Ő tudja, hogy ez mit jelent, a telefonon keresztül is érzi a belőlem áradó feszültséget. - Sam, te vagy a legjobb emberem. Ugye nem azt tervezed, hogy szarban hagysz? Nem kevés pénzt zsebelhetünk be a lánnyal, azt pedig nem hagyhatjuk, hogy meghaljon. Ha nem vállalod el, a cég bánja. Megígértem Mr. Hardwicknak, hogy a legjobb emberemet kapja. - hatalmas sóhaj az elhadart mondatok után, amiket már ezerszer végighallgattam az utóbbi három napban. A felénél ezúttal elveszítettem a fonalat és szabadjára engedtem a gondolataim, Smithre gondoltam és a vértócsára, ami beszínezte a hófehér ingét. Fél füllel mégis odafigyelek a panaszos szavakra, amiket erőtlenül elmotyog az ember, aki segítségemre volt, aki eljuttatott a ranglétra egyik legmagasabb fokára. - Ez a munka az életem. Elvállalom, de... - orrnyergemet masszíroztam két ujjammal, miközben próbáltam szavakba önteni, mi is a probléma gyökere. - A legutóbbi ügyfelem egy beépített zsaru volt. Emlékszel Smithre? Most pedig beajánlasz valami gazdag hapsinak, hogy védjem az elkényeztetett kislányát! - nem tűnt dühösebbnek a hangom, mint előtte, sőt, talán még nyugodtabbnak hangzott. Pault ez valószínűleg megrémisztette, mert újabb lemondó sóhajjal ajándékozott meg. Nem jött megint a "nem a te hibád volt" szöveggel, amit szintén kismilliószor hallottam már tőle, vagy azzal, hogy a hasonló feltörekvő sztárlánykákból jön be a legtöbb pénz. Már pontosan tudta, hogy először is, nem vagyok az az önmarcangoló típus, másodszor pedig nekem nem a pénz számított. Értékes embereket akartam védeni, s bár nem ismertem Miss Hardwickot, Paul már nem az első hozzá hasonló hölgyet sózta rám. Minden értéktelen számukra, az én életem, az övék, egyedül az akaratuk számít. - Csak küldd el a címet! - csattantam fel dühömben és már ki is nyomtam a hívást, a készüléket pedig a zsebembe süllyesztettem.

- Barrington! - bukkant elő a lakásom ajtajában Nate, a fickó, aki egyszerre volt a legidegesítőbb ember és a legközelebbi... ismerősöm. Mielőtt beinvitálhattam volna, úgy tolt félre az ajtóból, mintha hazaérkezett volna és már ment is a hűtőhöz, hogy kivegyen egy üveg sört. - Ma este bulizunk! - s mindez olyan örömmel közölte velem, mintha az arcomról bármiféle örömöt vagy lelkesedést leolvashatott volna. Pedig csak néztem rá bambán, kifejezéstelenül és vártam, hogy észrevegye magát. Nem történt meg. - Nate, én nem megyek. Érezd jól magad. Viszlát. - hangom elárulta volna még a legostobább embernek is, hogy nem látom szívesen, de ő csak tovább vigyorgott, mintha vicceltem volna és megveregette a vállam. Talán tényleg képtelen volt az emberek arcáról olvasni, vagy csak nem akarta tudomásul venni, hogy nem mindenki szereti az estéig éjszakai bárokban tölteni.

Civilben - ami nálam ezúttal egy lazább inget és farmert jelentett - ültem az egyik eldugottabb asztalnál Nate-tel szemben, akit ha lelőttem volna, akkor sem hagyja abba a szövegelést. Amikor meghallom hogy az ügyfelemről beszél, felkaptam a fejem és teljes figyelmemet neki szenteltem. Úgy tűnt, nem vette észre, hogy egészen eddig az italom - amit egész este kortyolgattam - és a távolba révedést jobban lefoglalt, mint a "beszélgetésünk". - ... mert tudom, hogy nem lelkesedsz érte, de nézd a jó oldalát. Ez a Miss Hardwick jó bőr. Amint elkapják, aki rálőtt, megfekteted a lányt és talán lesz némi életkedved. - összeszűkült szemekkel néztem rá és azt kívántam bárcsak nyugtom lenne tőle. - Miss Hardwick az ügyfelem. Köztünk nem lesz soha semmi. Én nem vagyok olyan, mint te, Nate. - közöltem vele, mint egy tényt és egy bankót csúsztattam az üres poharam alá. Mára elég volt ennyi Nate társaságából és az abszurd ötleteiből.