535 évet éltem már le, és mindez idő alatt egyedül a bosszúvágy hajtott. Apám és mindazok, akik valaha ártottak a családomnak, vagy nem akadályozták meg valaki halálát, a bosszúm célpontjává vált. Gyűlöltem, hogy én magam semmit nem tudtam tenni a történtek ellenére, de még jobban utáltam a híbásokat. Bár, megtanultam hogy a múltat nem lehet megváltoztatni, ami megtörtént az visszafordíthatatlan, csak a jövőt lehet alakítani... És ezt is fogom tenni. Mindeddig azzal foglalkoztam, hogy az történjen majd, amit akarok. Ezért is jöttem New Orleans-ba. Először is Nayareth miatt, de például itt van Anubis is, na meg a drága Sedrick. Mintha az egész család ezt a környéket választotta volna. Mondjuk egy szavam se lehet ez ellen. itt több dolog elintézésére is lehetőségem akadt.Apám kiszabadításával kezdtem mindent. Nem épp a legkönnyebb volt kihozni a kriptából, sőt, talán életem legnehezebb feladatát végeztem el. De sikerült, és csak ez számít.
Utána fáradtnak éreztem magam, viszont nem voltam hajlandó lepihenni, vagy elmenni onnan. Látni akartam gyűlöletem célszemélyét. Őszintén szólva már nem emlékszem mennyit is vártam. Az időérzékem teljesen felborult. De valamennyi idő után végre valaki kimászott. A kriptából valami emberszerű, poros alak mászott ki. Először nem láttam tisztán milyen, mivel távol is álltam, meg koszos is volt. Aztán rövidesen valahogy kitisztult a kép, és szörnyű felismerés hatolt belém. Igaz, arcát többéves por takarta, de így is felismertem benne néhány saját vonásomat. Nyilván gondoltam, hogy hasonlítok rá, hiszen az apám, de mégis... Így élőben látni mégis különös volt. Egyszerűen nem is fért el a fejemben az a gondolat, hogy hasonlítsak arra, akit ennyire gyűlölök. Némán, és szinte lefagyva néztem végig a kis jelenetet, amit egy öreg nővel játszott le, majd ahogy elment én még egy percre ott maradtam némán, a semmibe bámulva. Fogalmam se volt róla, hogy ilyen is lesz látni Őt. És a legrosszabb, hogy az az ilyen, nem is igazán tudom mit is jelent. Túl sok érzelem kavargott bennem akkor, hogy azt letudjam írni. De a legegyszerűbb azt mondani, hogy felkavart az a pillanat.
Pár nappal később a szokásos esti munkából ballagtam hazafelé. Nem volt kedvemre a  hülye bárpultoskodás, de nem igazán lehetett más munkát találni gyorsan, ami fizet is, meg ahova nem kérnek végzettségeket. Muszáj volt valamit elvállalnom. Szóval éppenséggel hazafelé ballagtam, a szokásos úton, amikor hirtelen valaki a nevemet üvöltötte. Legalábbis nagyon úgy hangzott. Meglepedten torpantam, majd fordultam meg és kerestem a szememmel, aki utánam kiabált. Rögtön ki is szúrtam ki az, mivel futott felém, és miután észrevette, hogy nézem, mosolyogva integetni kezdett. Összehúzott szemöldökökkel és ráncolt homlokkal néztem felé zavartan. Mégis mit akarhat tőlem valaki olyan, akit nem is ismerek?
- Szia Rhia! - ért hozzám végre lihegve. Köszönése miatt az a kevéske jó indulata is eltűnt az arcomról. Vagy Rhiannon-nak hívnak, vagy sehogy. Mást nem fogadok el.
- Szia, te, akit nem ismerek, és akinek biztos nem engedtem meg, hogy becézzen! - vágtam oda neki egy mosollyal ugyan, de közben hangomban ott volt az a jól megszokott él. Kissé megszeppenve nézett rám emiatt, bár sajnos egy pillanattal később csak vigyorgott rám tovább.
- Ja, igen, tényleg... Allan vagyok. - nyújtott nekem kezet, amire csak gyanakodva néztem, amíg vissza nem húzta. Utána szemeibe tekintettem fel, és kissé félredöntött fejjel próbáltam kitalálni mit is akar.
- Öhm... Szóval csak az érdekelt, hogy nem lenne-e kedved valamikor beülni valahova? - szinte láttam ragyogni a szemében a reményt, meg azt is láttam, ahogy össze fogom zúzni. Idegenekkel nem megyek sehova, na meg nem szerzek ismerősöket, hogy velük elmenjek bárhova is.
- Bocsi, de nem... - vágtam rá egy kis szünet után. Nem bántóan igyekeztem, de nem tudtam kivenni a hangomból azt a nemtörődöm stílust. Túlságosan is rászoktam ennek a hangnemnek a használatához. Mivel csak állt ott világfájdalmas képpel, ezért csak intettem neki egy aprót, majd fordultam is volna el, hogy menjek tovább. De megragadta táskám szíját fogó kezemet, és finoman, mégis határozottan maga felé fordított. Valószínűleg dühösen nézhettem rá, nem is kicsit, mivel egy pillanatra megint csak állt ott.
- Azért gondolod meg, kérlek! - nézett rám könyörögve, szinte már kiskutya szemekkel. Ha tudná, hogy ezt mennyire utálom... Szemeiről tekintetemmel egyenesen az engem fogó kezére vittem, amit nyilván ő is észrevett, így azonnal elengedett.
- Jó. - mondtam halkan, aztán tényleg elhúztam onnan a csíkot. Hiába mutatkozott be, arra se emlékeztem ki is. Mintha sosem láttam volna, de ő már biztos látott. A nevemet is tudta, meg lehet még többet is. Inkább nem is akartam belegondolni. Szerencsére ezek után eseménytelenül értem haza a kis lakásomba. Amint beléptem egy halk nyávogás fogadott. Gyorsan ledobtam a táskámat, lerúgtam a cipőmet, és bementem a nappaliba. A macska már ott várt a szőnyegen ülve. Jött is felém azonnal, én meg kezeimbe véve őt, vele együtt huppantam le a kanapéra.
- Jaj, Cheyenne, mond miért hiszik azt, hogy nekem bárkire is szükségem van? - néztem rá egy kisebb sóhaj kíséretében. Kicsit mozgatta a füleit, pislogott rám, de nyilván nem válaszolt. Hiszen csak egy állat volt. Elmosolyodtam a kis értetlen pofiján, és simogatni kezdtem. Elégedetten dorombolt nekem, miközben én azon gondolkoztam mi is legyen a következő lépés. Apám, Anubis, vagy Sedrick?

Kedves Rhiannon!

Bocsánat, hogy megvárakoztattalak, de csak most lett időm szépen és nyugodtan elolvasni a lapodat. Eleve nagyon örültem annak, hogy első ránézésre is terjedelmes lapnak látszott, hát még amikor olvasni kezdtem és rádöbbentem, hogy tartalmilag is az lesz, a fogalmazásmódról nem is beszélve! Mindent összevetve, szép kis lap lett és muszáj azzal kezdenem, hogy ebből az angyali teremtésből, akit arcodnak választottál szerintem egyáltalán nem lehet kinézni, milyen személyiséggel rendelkezel.
Bosszúálló, gyűlölködő, kissé zabolázatlan és undok, ezek a jelzők jutottak rólad eszembe és ezzel nincs is semmi baj: mondjuk a te rokonságoddal nehéz lenne másmilyennek lenni. És amúgy is, akinek nem tetszik, az forduljon el, mindenesetre az én érdeklődésemet felkeltetted, kíváncsi vagyok, mi lesz ennek a nagy családi "egyesülésnek" a vége, mert ennek a pereputtynak a nagy része nem teljesen százas. Na de az ilyen helyzetek a legérdekesebbek, popcorn is dukál hozzájuk.
Mint már a kezdetekkor megénekeltem, minden rendben van, nagyon ügyes vagy, szép munkát adtál ki a kezeid közül, ezért nem is tartalak fel. Menj, intézd el a foglalókat, aztán irány a játéktér, pörkölj alá annak a családnak.
Jó szórakozást!