|
|
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Okt. 02, 2016 6:27 pm Ugrás egy másik oldalra ♛ |
35 év
shadow on the wall
Seattle
Luke Evans
ember
Sam
testőr
| |
a karakterem saját
≫Születési idő, hely ≪ 1981, Anglia ≫Első átváltozás ≪ - ≫Család ≪ Violet és William Barrington - Édesanyám és Édesapám. Mikor megszülettem, már külön éltek, anyám visszatért szülőhazájába, Amerikába velem együtt, míg apám Angliában maradt. Minden nyarat apám szülőföldjén töltöttem, a dimbes-dombos, zöld vidék, a morajló, sötét óceán és a fel-feltámadó erős szél, mely cibálja az ember haját és ruháját... mind-mind hozzátartoztak gyerekkorom tökéletes nyaraihoz. Imádtam ott lenni, de anyámat féltem magára hagyni; már akkor is erősen bennem élt a védelmezési ösztön. Ezt is apámtól vehettem át, ahogy sok minden mást is. A különös, zárkózott, háttérben meghúzódó, távolságtartó, érzelemmentes Sam nem véletlenül jött létre. Apám ilyen forma volt, már egész fiatalon elkezdtem leutánozni a mozdulatait, az igazi brit kiejtését, a szavakat, melyeket kiejtett általában szorosan összezárt száján, érzelemmentességét... Miután meghalt és nem csak tőle, de szeretett Angliámtól is el kellett szakadjak, a felsorolt dolgok közül egyiket sem esett nehezemre teljesíteni, különösen az érzelmek elhárítását. Kizártam a külvilágot, s végül így kötöttem ki a testőr szakma mellett. Anyám elvesztését így már sokkal könnyebben kezeltem, fájt, hogy már nincs velem, de egyetlen könnyet nem ejtettem, mert azzal megtört volna a maszk, a páncél, melyet apám halála után helyeztem fel magamra. Az évek múlásával pedig már erőlködnöm sem kellett, hogy fenntartsam. A részemmé vált. A családom elvesztésének az oka, vagy néhai apám stílusának, amihez annyira ragaszkodtam kamaszként... de a maszkom, a páncélom a részemmé vált, egybeolvadt velem. A család témát pedig általában hanyagolom. A telefon búgása akár az ismertetőjegyem is lehetne. Ahogy a mozdulat is, mikor a fülemhez emelem a készüléket és ostorcsattanásként beleszólok: Barrington! Általában érzelemmentes, sima arc most ezer apró ráncba szalad, homlokomon és szám szélén egyaránt. Kemény, szürkéskék pillantásomból a legtöbben nem olvasnak ki semmit, az mindig ilyen, de a hangom egy árnyalattal sötétebb, mint általában, ami szintén nem intő jel mindenkinek. Kivéve a főnökömet, Pault, aki egyből tudja, hogy valami nincs rendben. Mindig felveszem a telefont, már első csörgésre a kezemben tartom, de ezúttal csak a hatodik vagy hetedik berregésre emeltem a fülemhez. Ő tudja, hogy ez mit jelent, a telefonon keresztül is érzi a belőlem áradó feszültséget. - Sam, te vagy a legjobb emberem. Ugye nem azt tervezed, hogy szarban hagysz? Nem kevés pénzt zsebelhetünk be a lánnyal, azt pedig nem hagyhatjuk, hogy meghaljon. Ha nem vállalod el, a cég bánja. Megígértem Mr. Hardwicknak, hogy a legjobb emberemet kapja. - hatalmas sóhaj az elhadart mondatok után, amiket már ezerszer végighallgattam az utóbbi három napban. A felénél ezúttal elveszítettem a fonalat és szabadjára engedtem a gondolataim, Smithre gondoltam és a vértócsára, ami beszínezte a hófehér ingét. Fél füllel mégis odafigyelek a panaszos szavakra, amiket erőtlenül elmotyog az ember, aki segítségemre volt, aki eljuttatott a ranglétra egyik legmagasabb fokára. - Ez a munka az életem. Elvállalom, de... - orrnyergemet masszíroztam két ujjammal, miközben próbáltam szavakba önteni, mi is a probléma gyökere. - A legutóbbi ügyfelem egy beépített zsaru volt. Emlékszel Smithre? Most pedig beajánlasz valami gazdag hapsinak, hogy védjem az elkényeztetett kislányát! - nem tűnt dühösebbnek a hangom, mint előtte, sőt, talán még nyugodtabbnak hangzott. Pault ez valószínűleg megrémisztette, mert újabb lemondó sóhajjal ajándékozott meg. Nem jött megint a "nem a te hibád volt" szöveggel, amit szintén kismilliószor hallottam már tőle, vagy azzal, hogy a hasonló feltörekvő sztárlánykákból jön be a legtöbb pénz. Már pontosan tudta, hogy először is, nem vagyok az az önmarcangoló típus, másodszor pedig nekem nem a pénz számított. Értékes embereket akartam védeni, s bár nem ismertem Miss Hardwickot, Paul már nem az első hozzá hasonló hölgyet sózta rám. Minden értéktelen számukra, az én életem, az övék, egyedül az akaratuk számít. - Csak küldd el a címet! - csattantam fel dühömben és már ki is nyomtam a hívást, a készüléket pedig a zsebembe süllyesztettem. - Barrington! - bukkant elő a lakásom ajtajában Nate, a fickó, aki egyszerre volt a legidegesítőbb ember és a legközelebbi... ismerősöm. Mielőtt beinvitálhattam volna, úgy tolt félre az ajtóból, mintha hazaérkezett volna és már ment is a hűtőhöz, hogy kivegyen egy üveg sört. - Ma este bulizunk! - s mindez olyan örömmel közölte velem, mintha az arcomról bármiféle örömöt vagy lelkesedést leolvashatott volna. Pedig csak néztem rá bambán, kifejezéstelenül és vártam, hogy észrevegye magát. Nem történt meg. - Nate, én nem megyek. Érezd jól magad. Viszlát. - hangom elárulta volna még a legostobább embernek is, hogy nem látom szívesen, de ő csak tovább vigyorgott, mintha vicceltem volna és megveregette a vállam. Talán tényleg képtelen volt az emberek arcáról olvasni, vagy csak nem akarta tudomásul venni, hogy nem mindenki szereti az estéig éjszakai bárokban tölteni. Civilben - ami nálam ezúttal egy lazább inget és farmert jelentett - ültem az egyik eldugottabb asztalnál Nate-tel szemben, akit ha lelőttem volna, akkor sem hagyja abba a szövegelést. Amikor meghallom hogy az ügyfelemről beszél, felkaptam a fejem és teljes figyelmemet neki szenteltem. Úgy tűnt, nem vette észre, hogy egészen eddig az italom - amit egész este kortyolgattam - és a távolba révedést jobban lefoglalt, mint a "beszélgetésünk". - ... mert tudom, hogy nem lelkesedsz érte, de nézd a jó oldalát. Ez a Miss Hardwick jó bőr. Amint elkapják, aki rálőtt, megfekteted a lányt és talán lesz némi életkedved. - összeszűkült szemekkel néztem rá és azt kívántam bárcsak nyugtom lenne tőle. - Miss Hardwick az ügyfelem. Köztünk nem lesz soha semmi. Én nem vagyok olyan, mint te, Nate. - közöltem vele, mint egy tényt és egy bankót csúsztattam az üres poharam alá. Mára elég volt ennyi Nate társaságából és az abszurd ötleteiből.
|
| | |
new orleans is my home ★ ☆
fighting for equality ★ ☆
|
A poszt írója ♛ Faye Charpentier Elküldésének ideje ♛Szer. Okt. 05, 2016 6:47 pm Ugrás egy másik oldalra ♛ | ≫Gratulálunk, elfogadva! ≪ üdvözlünk a diariesfrpg oldalán!
Kedves Sam! Mit is mondhatnék? Muszáj, tényleg muszáj megjegyeznem, hogy ez az arc telitalálat volt... mostanában került a szemeim elé ez a markáns állú férfiember és éppen azért, mert van benne valami titokzatosság és megmagyarázhatatlan vonzerő, szerintem tökéletes választás volt egy testőr szerepére, aki kimeríti az érzelmi deficit fogalmát. Miért van az, hogy ti testőrök mind komoly képű, ijesztőnek tűnő emberek vagytok, akik a függöny mögött sem ejtenek meg egy apró mosolyt? Jó, megértem, mégis ki félne tőletek, ha vigyorognátok? Egyébként is, egy fiúgyermek az apját tekinti mintának és az apádról leírták alapján nem nehéz kitalálni, honnan örökölted a személyiséged nagy részét, ahogy arra te is rámutattál. Nagyon-nagyon érdekelne, van-e valami, ami meg tudja repeszteni azt a bizonyos, már teljesen hozzád nőtt páncélt... van egy-két vízióm arról, hogy mi vagy éppen ki fogja megolvasztani a jéggé dermedt szívedet, de ez még a jövő zenéje, ugye? Menj, foglalózz, keresd meg, aki várt és ha gondolod, szervezz be magadnak más játékokat is. Jó szórakozást kívánok!
|
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
• az új oldal nyitásáig •
• ROTM FRPG •
|
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm Szer. Május 29, 2019 1:28 am Kedd Május 28, 2019 8:31 pm Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm Szer. Május 22, 2019 12:03 pm Hétf. Május 20, 2019 10:43 am Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm • ROTM FRPG • |
|