Felnyitom opálszín szemeimet, végigpillantok hófehér, fekete pöttyökkel tarkított macskához hasonlító mancsomon, s felkacagok magamban. Persze csak fejben, hiszen egy leopárd elég nehezen tudna vigyorogni. Végigvágtázok az erdőn, mint valami cica, szarvasokkal kergetőzöm és kikuncogom őket, hiszen azt hiszik, ők lesznek a vacsorám, pedig egyáltalán nem. Gyerekkorom óta tudom, hogy mi vagyok. Egész fiatalon változtam át először, és az óta be kell vallanom jobb szeretek leopárd képében galoppozni, mint emberként.

Ahogyan a patakparton heverészek, és a hasamat süttetem a felkelő nap fényében minden olyan békés. Ritkán tudok így lazulni. Mancsommal próbálom elkapni a lepkéket, de mindig kicsúsznak a körmeim közül. A szomszédos bokor megrezzen, és én vadállati gyorsasággal vergődöm magamat négy lábra. Persze, nem sok állat nagyobb nálam, de egyszer már megszoptam egy medvével, és azt nem szeretném még egyszer megtapasztalni. Opál pillantásom a bokrot fürkészi, s hamarosan meg is látom, hogy mi zavarta meg idilli nyugalmamat. Egy farkas. Egy hatalmas, sötét farkas, mogyoróbarna szemekkel. Úgy bámuljuk egymást, mintha egy kibaszott verseny lenne az, hogy ki bírja tovább bűvölni a másikat a szemével. Persze engem nem a személye érdekel. Elővigyázatosan felmérem az erőviszonyokat, hogy tudjam, hogyan kell kezelni, ha rám, támad. Valamicskével nagyobb vagyok, és az ő karcsú testalkatához képest az enyém valamivel masszívabb. Ugyan ott tartunk, ahol eddig minden ilyen lény az elmúlt évmilliókban. Kutya-macska harc.
Felém lép, de nem mozdulok. Csak nézem. Talán vissza kellene változnom, és akkor odébb állna. Akkor is, ha az emberi alakomban egy százötvenöt centis, vörös hajú leányzó vagyok. Végül nem teszek semmi drasztikust, fejet hajtok az állat előtt, ezzel jelezve, hogy szándékaim rohadtul békések, és sarkon fordulva elgaloppozok onnan. Csessze meg, hogy megzavarta a lelki nyugalmamat.

Meg sem állok a legközelebbi kényelmesnek tűnő zugig, ahol nyugodalmasan visszaváltozhatok. Itt pakoltam le a ruháimat is, egy fa odvába gyömöszölve, mielőtt átalakultam. Lefekszem a földre és erősen koncentrálok, hogy beindítsam az átváltozást. Érzem, ahogyan erős fájdalom hasít a gerincembe és a csontjaim visszacsúsznak eredeti helyzetükbe. Lehunyom a szemem és összepréselem a számat, hogy ne adjak ki jajgató hangokat. Csendben is vonzom a farkasokat, emberként csak nem akarok találkozni a kis falkájával is…

Kedves Amphi!
Különleges név, gyönyörű arc, fiatalság, mi több kell még? Na ne aggódj, azért természetesen végigolvastam a történetedet, nem vittek el ezek a dolgok, sőt, az sem, hogy animágus vagy: mindig örömmel tölt el, ha ennek a fajnak a képviselői jelennek meg, mivel szerintem egy igazán mesés alapokkal rendelkező természetfelettiről van szó.
Nincs könnyű életed, drága. Nehéz lehetett anya nélkül felnőni, miközben látnod kellett, mit tesz apukáddal az ital és most az öcséd is belekerült a züllés körforgásába... elismerésem, hogy képes vagy még ép ésszel élni. Nem is csoda, hogy szeretsz "kimozdulni", leopárdként az erdőben császkálni fantasztikus élmény lehet. Ha neked ez a terápiád, akkor hajrá, továbbra is maradj ilyen.
Utadra is engedlek, menj, foglald le az arcod, aztán keress magadnak partnert a játékhoz. Jó szórakozást!