Tévedések. Olyan dolgok, amelyek képesek tönkretenni egész életeket és meghatározni az ember jövőjét. Lehet, hogy hülyeséget beszélek, de velem pár éve pontosan ez történt. Egyetlen apró hiba után követtem el a másikat, ami végül ahhoz vezetett, hogy magamhoz hasonló élőhalottá változtam, aki pókerarccal járja a világot és képtelen úgy ránézni valakire, hogy az ne rettenjen el tőle azonnal. Elrettennek? Annál jobb. Legalább nem esnek ők is a tévedésem áldozatává.
15 éves, virgonc, de jó tanuló diák voltam, nem kifejezetten népszerű, de azért a diákok egy része tudta, hogy ki vagyok. Egy iskolába jártam két gazdagabb lánnyal, és utána jött át hozzánk egy fiú, akit amúgy nem ismertünk, de aztán kiderült, hogy mégis, ugyanis a barátnőim egyikének az ikertestvére volt. Igen, talán ez így elsőre zavaros kapcsolati szál lehet, de tényleg ez volt a helyzet: a szüleik elváltak, ezért a fiú az apjához került, de nem tartották a kapcsolatot. Mindenesetre amint legyőzte a makacskodását és nyitott az édesanyja felé, a triónk kapott még egy tagot, és folyton együtt lógtunk. Úgy beszéltük meg a csajokkal, hogy az öcsénkként nézünk majd rá, de én kifejezetten sok időt töltöttem vele, ezért képtelen voltam mindezt megtenni… Azt hittem, hogy csodálatos dolgokban lehet majd részünk, volt egy találkozóhelyünk, ahol mindig összejöttünk, sőt, még egy időkapszulát is elástunk, hogy majd tíz év múlva kiszedjük a helyéről. Eltelt négy év. Azóta nem is láttuk egymást. Miért? mert egy tévedés volt az egész. Sosem voltunk barátok, soha nem kellett volna megismernünk egymást. S hogy mik voltak életem legnagyobb tévedései? Az alsó pontokban összefoglalnám őket.

#1: Hogy nem egy lánygimnáziumba mentem.

Akkor sehogy nem találkoztam volna velük, hanem nyugodt légkörben, kedves barátnőkkel múlattam volna az időmet és a velük töltött idő, az összekapkodott emlékek nem vesztek volna el a semmibe.

#2: Hogy elkezdtem barátkozni a suli legnépszerűbb lányával.

Soha nem voltam az a fajta csaj, akiért bolondulnának a pasik, féltékenyen néznék a lányok, és mindenki szeretné, de a háttérben rengetegen utálnák. Csak egy név voltam a királynő szobalánya, de ez nekem tökéletesen megfelelt. Annak ellenére is, hogy most már megalázónak érzem, akkor boldog voltam.

#3: Hogy nem szegem meg az ígéretem.

Igen, ez indította el a lavinát. Egy olyan fiú, akit Shura lenézett, rámbízott egy titkot, ami erősen kapcsolódott a lányhoz. Mivel tornász volt, rengetegszer megsérült, meghúzódtak az izmai, és a fiúk közül egy olyan akadt, aki a versenyek utáni gratulációajándékot másképp választotta meg: egy álneves fiú, aki gyógykenőcsöket, sebtapaszokat küldött neki, egy apró levéllel mellékelve. Teljesen véletlenül bukott le előttem, én pedig megtartottam a titkát annak ellenére, hogy ezzel már elveszítettem Shurát. Maradt a három barátomból egy.

#4: Hogy nem táncoltam Deliccel.

Nagyon szerettem volna, ha nem azért kér fel a párjának, mert szórakozni akar rajtam, vagy mert engem senki nem választott. Annak ellenére, hogy szerelmes voltam belé – aki időközben suliherceg lett, szóval ez is egy tévedés volt – nem lettem volna képes csak úgy elfogadni a kezét. Hiszen biztos nem azért akar engem partnernek, mert ezt szeretné. Csak azért mondja, mert tudja, hogy senki más nem kért meg. Életemben nem éreztem magam annyira megalázva, mint akkor, és amikor megmagyarázta nekem a helyzetet, akkor már sajnos nem tudtam elfogadni az ajánlatát.

#6: Hogy megvédtem Shurát.

Nem konkrétan azzal van a baj, hogy megtettem, hanem azzal, hogy ennek következtében minden tönkrement. Az egyik srác le akarta itatni, hogy disznóságokat művelhessen vele, erről pedig tudomást szereztem. Pont ezért kerestem meg a fiút, de amikor rábukkantam, akkor már eszméletlen állapotban volt az alkohol miatt. Pont ezért próbáltam ébresztgetni, elvenni tőle a piát, és akkor tépték ki a sátor ajtaját: az egész iskola azt láthatta ahogyan a karjaimban tartom őt. Köztük Shura is, aki úgy értelmezte a helyzetet, hogy éppen lenyúlom a pasiját. És ott volt Ő… Azt hiszem soha nem láttam még annyira csalódottnak. Próbáltam megmagyarázni a helyzetet, de a fiú csak azt hajtogatta, hogy nem történt semmi, én másztam rá, ami nekem nagyon fájt, mert egyáltalán nem volt igaz. A barátaim elfordultak tőlem, én pedig egész este az erdőben kerestem őket, és akkor támadtak meg, a mai napig nem tudom, hogy pontosan ki volt az elkövető, mert elveszítettem az emlékeimmel együtt a bájos ártatlanságom is: hiszen már tudtam a természetfeletti világról. Úgy érzem, hogy mindenki tiszta és ártatlan egészen addig, amíg el nem kezdi szemlélni valódi szemmel a világot. Ez volt az egyetlen dolog, amit a mai napig nem bántam meg, ami nem változott mocskos, elszenesedett emlékké, mert most már egy nemesebb célként küzdhetek.

#7: Hogy megpróbáltam minden helyrehozni.

Eltelt egy nap. Két nap. Egy hét. Egy hónap. De ők nem kerestek, én pedig folyamatosan szenvedtem. Majdnem minden éjszakát átsírtam, mert az sms-ekre nem válaszoltak, nem érdekelte őket a magyarázatom. Csak egy árulónak tartottak, én pedig nem bírtam elvilselni a kirekesztettséget. Július 23-án írtam nekik az utolsó sms-t, hogy jöjjenek, találkozzunk az időkapszulánál, mert mindent letisztázhatunk még. Vártam. Egy órát. Két órát. De nem jöttek, ezért otthagytam a fiatalságomat annál a helynél. Csak az a bizonyos árny zavar, ami ott keringett a hely körül és egyszerűen nem tudtam beazonosítani, hogy ki lehet az… De már mindegy is. Hiszen csak egy régi történet lett az a hely, ami tündérmesék színhelye volt, de ennél semmiképp sem több. Csak egy álom, egy vízió, egy délibáb, amiből felocsúdva már tisztán látom a világot, és többé nem fognak átverni, mert áttörhetetlen páncélt növesztettem még azok számára is, akik egykor fontosak voltak nekem.
Van még kérdésed? Ne legyen. Ennél többet már nem tudok mondani.