Ott voltam, de még se tudtam egyetlen egy szót se mondani. Csak álltam ott, ahogyan a többség, mintha szavak helyett a könnyek beszéltek volna vagy talán túl sok mindent akartam mondani, de még se tudtam semmit se, nem tudtam szavakká formálni az érzéseket. Ismertem őt, s talán jobban is, mint a jelenlévők, de ők mégis jobban lelték a szavak erejét, mint én. A virág lassan hullott a sírra, mintha az idő lelassult volna, vagy talán csak én nem akartam elhinni azt, hogy nincs többé…hogy örökre elment. Nyugodj békében, Noel!

„Olyan volt az egész, mint amikor Alice hirtelen belecsöppent Csodaországba. Mindenki azt mondta, hogy ez mérföldkő mindenki életében, ahogyan nekem is az lesz az egyetem. Olyan volt az egész, mintha csak kitárult volna előttem egy ismeretlen világ, de eleinte még se leltem a helyemet ott. Fogalmam nem volt arról, hogy merre menjek, vagy éppen mi merre van. Most biztosan azt mondanád, hogy ez normális dolog, de én, a nagyszájú, cserfes és mindig pörgő lány azokban a pillanatokban megvoltam szeppenve, s ha nem talál rám, akkor ki tudja, hogy miként alakult volna az életem.
Sose fogom elfelejteni a bozontos haját, a mosolyát, azt, ahogyan felajánlotta a segítségét, én pedig eleinte lököttnek hittem emiatt, hiszen miért egy elsőssel akarna foglalkozni? Ez az Egyetemen, szóval érthető volt a meglepettségem, de természetesen rábólintottam a dologra. Életem egyik legjobb döntése volt.”

Hatalmas cseppekben esik az eső, pedig már mindenki a nyarat várja, ki itt, ki már otthon. A kollégium szállást biztosít azoknak, akik a környéken maradnának nyárra is munka vagy éppen buli miatt. Az egyetem is tele van plakátokkal, hogy hamarosan itt a nyárköszöntő vagy milyen buli, de valahogyan már az se tud lázba hozni annyira, mint régebben. A mosoly továbbra is ott volt az arcomon, ahogyan a nagyszám se változott, sokkal inkább valami legbelül változott meg. Szeretek még mindig elveszni a bulikban, de akkor se olyanok, mint régebben. Sietve kapom fel a dzsekimet, majd csizmába bújtatom a lábamat, miközben az utcát már a lámpák fénye világítja meg és közben az eső ütemesen koppan minden felületen, amit csak ér. Sietve haladok végig a folyosókon, majd pedig ki a nagykapun egyenesen abba az irányba, amerre az elmúlt időszakban gyakran jártam...

„Különc volt, ez elég hamar lejött, ahogyan az is, hogy zseni volt a tantárgyak terén. Mondhatni könyvmoly, vagy minek hívják az egyetemen az ilyen embereket. Én nem tudom, hiszen sose általánosítottam. Ahogyan a hónapok teltek, úgy ismertem meg másokat is, úgy ragadott magával az egyetem hangulata és a különféle őrültségek, viszont valakinek én is a nyakán maradtam. Sose kérdeztem azt meg, hogy megbánta-e azt, hogy akkoriban a szárnyai alá vett, de amennyire fura lehettem számára eleinte, annyira csiszolódtunk össze a hónapok elteltével. Vélhetően néha az agyára mentem, főleg olyankor, amikor túlpörögtem, vagy elrángattam magammal valamilyen eseményre, de nem hagyhattam azt se, hogy örökké a könyvek felett görnyedjen. Egyszer vagyunk fiatalok és azt ki kell élvezni. Sokszor érveltem ezzel, ami vagy bejött, vagy nagyon nem, de akkor meg másik cselt vetettem be. Barátom lett, s vélhetően én is az övé. ”

Nem kellene itt lennem, de mégis elég gyakorta kijártam a sírjához, még ha nem is volt éppen közel. Nem voltam rest sose autóba ülni, de ha nem volt rá lehetőségem, akkor az iskolában állított emlékfalhoz mentem. Hiányzott nagyon is, hiszen ő került legközelebb hozzám ezen a helyen, hiszen távol voltam, vagyok a családomtól. A szüleim azt akarták, hogy hagyjam itt a sulit, ha ilyen szörnyűségek történnek errefelé, de én képtelen voltam rá. Még mindig itt voltam, s próbáltam elengedni őt, már amennyire lehetséges egy barátot, hiszen örökké a szívünkben élnek bármi is történjen. Sietve helyeztem el egy virágot a viharban, majd pedig gyorsuló léptekkel indultam el az egyetemen felé, amikor is zenére lettem figyelmes. Kíváncsian változtattam az irányon, hogy végre talán kicsit visszazökkenjek a régi énembe. A mindig mosolygós és pörgős lányba, aki egykoron voltam, hiszen őt már nem hozhatom vissza, de azt is tudom, hogy nem akarná azt, hogy magam mögött hagyjam azt, aki egykoron voltam.