vörös: Ami először a szemed elé tárul, hogy hosszú vörös hajam van. Ez adja ördögi mivoltom legszebb aromáját. Hiszen nem lennék Aurora szőke hajjal. Ugye ebben egyet értünk? Legtöbbször kiengedve hordom, és egyenes tincsekben.

zöld: A második lépés, amit észreveszel, hogy zöldek a szemeim, amik tökéletesen járnak kézen fogva egymással, a vörös hajammal. Sose hidd azt, hogy azt gondolom, amit a szemembe látsz. Lehet, pislogok rád, mint egy ázott kiskutya, de a halálodat kívánom. A szem a lélek tükre…de nem nálam aranyom.

fehér: A bőröm hófehér és márványszerű. Emberként is ilyen volt és azzal, hogy vámpír lettem ez csak még jobban felerősödött. Az ember attól félhet, ha hozzám ér megreped a bőröm és puff, vége a varázsnak.
törékeny: Az alkatom vékony, kecses és törékeny. Alig vagyok 167 cm és így becsaphat a kinézetem. Hiszen sebezhető kislánynak tűnök, az álca tökéletesre sikerült.

letisztult: Ruhák terén a letisztult, egyszerűek pártján állok. Szeretem a fekete, szürke és fehér színeket és mást nem is nagyon látsz rajtam, maximum rendezvényeken. Az öltözékem mindig egyszerű mégis csinos.

szenvedélyes: A szerelemben és az életben egyaránt szenvedélyes vagyok. Tüzesen, minden erőmmel élem meg a pillanatot, hevesen és érzelemmel teli.

lelkes: Az új dolgokért oda vagyok. Mindent, ami új, esetleg ínyemre való olyan lelkesedéssel tudok fogadni, mint egy kisgyerek. Örülni kiválóan tudok, ki tudom mutatni azt ha valami, tetszik és azt is ha valami nem.

szókimondó: Az előző pontomból adódóan nem rejtem véka alá azt, hogy mit is gondolok. Ha az amit csinálsz nekem nem tetszik szívfájdalom nélkül fogom az arcodba vágni nemtetszésemet.

hűséges: Ha egyszer megszeretlek, megismerlek, és esetleg barátommá fogadlak, akkor a végsőkig kitartok melletted – ha már nincs is rám szükséged -. Az ilyen emberek külön helyen vannak a szívemben elzárva és nekik sosem tennék semmi rosszat.

kitartó: Ha én egyszer valamit a fejembe veszek, akkor azt addig csinálom, még véghez nem viszem. Hatalmas kudarcnak élem meg, ha valami nem úgy sül el, ahogy azt én szeretném de szerencsére ilyen nem sokszor van.

kreatív: A kreativitásom nem ismer határokat. Csodálatos módon tudom használni az elmémet különböző kínzásokra, kivégzésekre, szökésekre és menekülésekre. Hatalmas élettapasztalatom van ezek terén és nem szégyellek válogatni közülük.

pontos: Ha valamibe belekezdek, akkor azt mindenképp pontosan viszem véghez. Nem szeretek eltérni a tervtől és azt sem szeretem, ha eltérít valaki tőle. Sosem hagyok munkát félkész állapotban.

humoros: Lehet, hogy nem is gondolnád rólam. Kissé talán keserű, cinikus vagy nevezze ki, hogy akarja, de igenis van humorom.

érzelmes: A maszk mögött legbelül egy érzelmes lány bújik, meg aki vágyik az ölelésre, a jó szóra és a szeretetre. Én is ugyanúgy tudok sírni, szenvedni, félni. A különbség közted és köztem annyi, hogy én nem mutatom ki.

hirtelen haragú: Gyorsan felforr az agyvizem és akkor nincs menekvés. Amilyen hirtelen fel lehet húzni olyan nehezen, higgadok le és ha nekem elmennek otthonról akkor jövök mint a hurrikán.

beteges: Az agyammal nincs minden rendben. Ezt én is tudom és a körülöttem lévők is de, hogy őszinte legyek sosem vallanám be senkinek, hogy nem minden tiszta odabent. Úgy gondolom, én ezzel vagyok több, ezzel vagyok más, és egyedi.

kegyetlen: Nem fáj ha mást szenvedni látok. Nem érzek semmit. Megedzett az élet és könyörtelenül ölök vagy kínoztatok meg akárkit. Én magam nem szeretem összepiszkolni a kezemet de vannak olyan feladatok amiket nem szívesen bízok másra.

Napok teltek el, hetek, majd hónapok. És én haldokoltam. Minden egyes pillanatban újra és újra meghaltam. Ki akartam kapcsolni mindent, az érzéseimet, a félelmemet, a fájdalmat, de egyszerűen ahhoz is gyenge voltam. Csak a maró keserűség vett körül a saras, poros dohszagú pincében, falak mögé zárva. A szemeim nem láttak el, nem éreztem semmit a sötétségben. Néha hangok szűrődtek be, élő emberek hangjai, akik nem szenvedtek úgy, mint én. A sikolyom elhalt, egyenetlen lélegzésem is suttogás volt a sötétségben. Szabadulni akartam, de minden próbálkozásom lehetetlennek bizonyult. Amíg volt erőm újra és újra nekifeszültem a kőfalnak, hogy kidöntsem, de a mágia amit Freya használt sokkal erősebbnek bizonyult, mint én.
Pár hét alatt meguntam az ordibálást és csak gyötrődtem. A ruhám mocskos, sártól csöpögő anyaga szinte ólomként húzott lefelé. A körmeim alá sár fúródott be, a hajam undorító mócsingokban állt a fejemen. A szám kirepedezett és éreztem, hogy minden csontom újabbat reccsen a megsemmisülés közeledtével.
- Klaus, meg foglak ölni! – hisztérikusan kiáltottam újra és újra a hidegben mintha akárki is hallhatta volna végtelen szenvedésemet. De egyedül voltam, kiszárazva, éhesen. Egy csepp vérért ölni tudtam volna, jelen esetben szó szerint. Beleborzongtam a tudatba, hogy ki tudja, meddig leszek még itt személyes börtönömbe zárva a falaknak feszülve, a halál árnyékában megpihenve. Meddig kell még újra és újra felélesztenem testemet a kiszáradás pillanatától? Az örökkévalóságig? Még mindig szerencsésebbnek mondhattam magamat, mint a bátyám Tristan. A tenger mélyén lezárva feküdt s örökös körforgásban kellett élnie a szenvedését, hogy megfullad majd újra éled. Szebb jövőt szántam magunknak. Erősek voltunk együtt, szinte legyőzhetetlenek, most mégis együtt küzdöttünk az életben maradásért, hogy utána kiirthassuk a Mikaelson famíliát. Mintha egy láthatatlan szál kapcsolt volna minket össze. Éreztem a fájdalmát, a terheit, a gondolatát s tudtam, hogy ő is ugyanígy kapcsolódik hozzám lelkileg. Legalábbis reménykedtem benne. Kellett valami kapaszkodó a sivár valóságba, hogy túl tudjam élni és ne őrüljek bele teljesen a magányomba.
Nem éreztem jogosnak Nik kirohanását és ezt a büntetést sem. Inkább tépte volna ki a szívemet, hogy aztán egy selyemdobozban tárolhassa a nappalija közepén. Tény, hogy megöltem és átváltoztattam a kis szöszi Cami barátnőjét, de nem éreztem megfelelőnek ezt a büntetést. Hiszen én tehetek arról, hogy a barátnőjének jobban áll a halál, mint az élet? Féltékeny voltam. Iszonyatosan féltékeny. Niket magamnak akartam és azért tértem vissza több száz év elmúltával is, hogy együtt legyünk. Erre mit kapok? Az én Nikemet teljesen kifordítva mert másba szerelmes, és engem falak mögé zárva. Pedig én csak a mi érdekünket néztem, a szerelmünk érdekét, hogy eltávolítsam az esetleges problémákat az utunkból, és Cami pontosan ilyen volt.
Melankóliámból kaparászások hangja ébresztett fel. Nem is szenteltem nagyobb figyelmet ennek, mint kellett volna ugyanis gyakori társaim voltak a patkányok és egerek, természetesen csak a falon túl, hogy még ennyi örömöm se lehessen az életben. Mikor azonban a kövek leestek és apró fény szűrődött be a sötét lyukba összeszűkült szemmel néztem a fényforrás felé.
- Lucien? – nyögtem az arcába, ahogy éreztem, hogy elhalt testemet az ölébe emelte és a külvilág felé indult. Újra valami remény költözött a bőröm alá, hogy ennyi volt. Végre táplálkozhatom, megfürödhetek, és tiszta ruhába bújtathatom magamat.
- Ne aggódj Kedvesem, véget ért a szenvedésed. – duruzsolta egészen kellemes hangon, de az én fejemben egyetlen dolog járt. Végre megfordult a kocka, nálam van az előny, a hatalom és Klaus megemlegeti mindazt, amit velem és a bátyámmal tett.