- Akkor először jöjjön a mese - sóhajtottam. - Nem lesz rövid, én meg nem szeretem elkapkodni az étkezést - vontam vállat, majd mégis töltöttem egy pohár whiskyt, és Erin kezébe nyomtam. - Szóval a "lovagod" szolgált vacsora gyanánt. És valami azt súgja, kissé ráfaragtál - csóváltam a fejem. - Idd meg, elmossa a verbéna ízét. Hogyhogy nem érezted meg? - vetettem le magam a puha, kényelmes szőnyegre, és megpaskoltam magam mellett a kárpitot, jelezve, hogy Erin követhet, ha akar.

- Oké. - feleltem csak ennyivel és megálltam az italospultja mellett. Nem igazán szoktam válogatni, ha whisky van, akkor minden van. De most csak megráztam a fejemet. - Nem, nem kérek semmit. A pasas nyakában több volt a verbéna mint egész Amerikában, így most semmi nem menne le a torkomon. - jutott eszembe a maró érzés és kirázott a hideg. - De a vacsorázás után jöhet az, hogymiért vagy itt. Nekem is lesz mesélnivalóm. - jutott eszembe a felbukkanó apám.

- Magából? - vettem ki Erin kezéből a pólót. - Ezt se magából hagyta, hanem belőlem. Ez az enyém - dünnyögtem, majd megfogtam Erin kezét, és áthúztam a másik szobába.
- Elmesélek mindent, ígérem. De előbb egy italt? - nyitottam ki a kis bárszekrényt. - Bármit, amit csak akarsz. Majd megigézek valakit, hogy ne kelljen fizetnem - vigyorogtam el magam. - Egyébként is, nem ártana felhívnom valami pincért. Lassan ennem sem ártana. Úgy értem... nyakból.

Arra a birtokomon elfelejtettem rákérdezni, hogy mit keres a hotelban. Hiszen ott a birtok. Talán családmentes napokra vágyott.
- Oh.. - bukott ki a számon ahogy magam sem hallottam mozgást a lakásból.
Követtem Klaust és torokköszörülve emeltem fel a szemmel láthatóan használt pólót, de mosolyogva. - Legalább hagyott itt magából valamit. - utaltam az illatra, majd újra körbefordultam.
- Nem mellesleg... miért vagy a hotelben? - kérdeztem kis értetlenkedéssel.

(Erin birtoka)

Kinyitottam az ajtót, beengedtem Erint, majd villanyt gyújtottam, és körbenéztem a szobákon.
- Hayley, megjöttem. Vendéget is hoztam! - kiáltottam be, de nem hallottam mozgást sehonnan.
- Hm... gyorsan lelépett a madárka - dünnyögtem, mikor megtaláltam a kedvenc felsőmet az ágyban, összehajtva. - Igen, tényleg lelépett - vettem észre a papírt. - Megkeresi Tylert - nyugtáztam, majd eltettem a papírdarabot, és körülmutattam.
- Akkor most egy ideig zavartalanul lehetünk. Isten hozott Klaus Mikaelson új otthonában.

Hát nem sokáig fürdött. Farkas létére gyorsabb, mint egy vámpír. Most meg előlibeg egy szál törülközőben. Megáll az ész....
A torkomban dobogott a szívem, mikor láttam a flottírba bugyolált önmagát, ahogy ártatlan ábrázattal állt előttem. Az illata pedig idáig érezhető volt. A bőre finom kipárolgása, ami most elkeveredett a tusfürdő illatával... éreztem, hogy a nadrágomban valami megmoccan, és ha nem akartam itt helyben rávetni magam, és a szőnyegen magamévá tenni, tudtam, hogy tényleg átkozottul gyorsan le kell lépnem.
- Mennem kell - rángattam vissza a kabátomat, szinte pánikszerű gyorsasággal. - Találsz ott néhány ruhát... - mutattam a szekrény felé. - Majd jövök... egyél-igyál, ami jólesik. Viszlát, Hayley - rohantam ki a bejárati ajtón, hogy kívülről megtámasszam a fát, és hatalmas levegőt vegyek, ami talán lehűti a forró véremet.
- Nik, azt hiszem, most azonnal tűnj el innen - morogtam magamnak, és futva indultam lefelé a lépcsőkön.

(Erin birtoka)

Hisztit vártam, balhét, vagy valami égszakadás-földindulást. Ehelyett mit csinál? Teljes lelki nyugalommal, ráadásul szó nélkül megfordul, és fürödni indul. És ezek után értse meg bárki is a nőket...
Mintha itt sem lennék, úgy vette le magáról a felsőjét, én pedig mi tagadás, meredt szemmel bámultam a látványt. Atyám... talán jobb, ha tényleg megyek, még mielőtt nem állnám a szavam, és rávetem magam. Az talán most tényleg nem jönne ki jól.
- Szolgáld ki magad - mormogtam még félhangosan. - Ne várj meg, nem biztos, hogy túl korán jövök - tettem még hozzá, ahogy meghallottam a víz csobogását bentről.
- Bassza meg... - sóhajtottam, ahogy elképzeltem, hogy dobálja le magáról minden holmiját, és merül bele a vízbe. Egy rohadt szál semmiben.
- Biztos, hogy megleszel? - kérdeztem, már pánikszerűen menekülve a szoba ajtajához. - Lehetőleg ne szívódj fel, mire visszaérek.

- Komolyan mondom, odaadnám a hibrid hatalmamat azért, ha egyszer legalább megérthetném egy nő lelkét - sóhajtottam fel a szemem forgatva. - Ide hallgass. Ha benne lettél volna egy alkalmi szexben, azért hoztalak volna ide. Hogy nemet mondtál, azért hoztalak ide, mert neked szállás kell, nekem meg társaság. De ha nem tetszik - mondtam kissé sértetten - aludhatsz a parkban egy havas padon is - morogtam. - Van még kérdés, és az esetleges mögöttes szándékaim kipuhatolása, vagy most elmehetek Erinhez?

- Ide figyelj kislány - nevettem el magam, és megfogtam két kézzel a vállát. - Bevallok valamit. Azért flörtöltem veled, hogy Erin kibukjon, és féltékeny legyen. Hiszen láttad, hogy ő meg egy másik pasival... - morogtam halkabban. - Tény, hogy nem hagytam volna ki az alkalmat, ha igent mondasz, de elfogadom, ha nem akarod. Ez a te döntésed. Tényleg nem foglak lerohanni. Csak üveg bor, és beszélgetés... ennyi. Nem kell félned, nem mászom rád, nem erőszakollak meg - vigyorogtam. - Felajánlok egy zuhanyt, egy kényelmes ágyat, és a társaságomat, bár azt csak kissé később. Feküdj le nyugodtan, használd az ágyam, én megleszek a kanapén is - kalauzoltam vissza Hayleyt a szobám ajtajához, majd betereltem a szobába.

- Hé, mit csinálsz? - kerekedett ki a szemem, és Hayley után siettem, hogy a vállát megfogva magam felé fordítsam. - Mondtam egy szóval is, hogy menj el? Szeretném, ha maradnál. Nem mondtam le sem a borról, sem a társaságodról. Csak egyszerűen ezt el kell intéznem - magyaráztam, zsebre vágva a papírt. - Igen, az a lány a Grillből. Erin, hogy pontos legyek. De tudtommal te nem vágysz rám, ergo ez most ugye nem valamiféle féltékenység? - mosolyogtam el magam szélesen. - Figyelj, maradj velem. Kérlek - esett ki a számon az, ami elég ritkán. - Te egyedül vagy, kell a társaság, és nekem sem árt. Mellesleg, neked momentán nincs is hová menned. Maradj itt éjjelre, reggel pedig elindulhatsz megkeresni Tylert. Mit mondasz?

(Grill parkolója)

Némi igézés a portásnak, hogy később küldjön fel egy üveg bort a szobába... bár eléggé kótyagosnak tűnt, mintha kapott volna már egy adagot valakitől. Csak vállat rántottam, és elindultam felfelé a lépcsőkön, mutatva az utat Hayleynek.
- Nem egy hilton, de amíg nem tisztázódnak az otthoni meg családi dolgaim, megfelel - vontam vállat, és belöktem a kulcsot a zárba, de megtorpantam, mert egy papír fehérlett, szinte világítva a félhomályban, az ajtó és a félfa között.
- Mi a fene ez? - húztam ki a helyéről, és mikor végigfutott a szemem a sorokon, úgy éreztem magam, mintha valaki forró vízzel öntött volna nyakon.
Rápislogtam Hayleyre, aki mit sem értve állt előttem.
- Talán nekem most el kellene mennem - morogtam. - Fontos is, sürgős is - ráztam a papírt.

Kiüthettem magam előző este, mert valahol a sokadik kortynál simán elvesztettem az emlékeimet. De nem számít. Kell néha, hogy én is jobban kirúgjak a hámból. Pont én ne engedhetném meg magamnak?
Talpra álltam, ruhát váltottam, és gondolkodtam egy darabig, mit is tegyek. Fura volt a csend, a családom nélkül, de valahogy mégis jobban éreztem így magam. Kellett ez az egyedüllét, ez tagadhatatlan tény.
Hosszas hezitálás után úgy döntöttem, meglátogatom Erint. De előtte még jól jön egy ital a Grillben.

(Grill)

(Mila bérelt lakása)

Fáradtan, de elégedetten léptem be az ajtón, és egy mozdulattal végigvetettem magam az ágyon, számban még érezve Milena vérének az ízét. Nagyon finom. Már megérte elmennem oda. Kár, hogy nem nem kívánom nőként annyira, mint Tatiát, vagy Erint, de ha kihozza belőlem az állatot, nem leszek tekintettel rá. Képes leszek megdugni, bármennyire is ficánkol közben nem tetszés gyanánt.
Na és Tatia, meg az ő kis bosszúja... már most várom, mit akar lépni.
Felnevettem, aztán az üveg után nyúltam. Egy korty whisky most jól fog esni.

- Kinek kellene egy hataloméhes férfi? - kérdeztem Elenát. - Egy hataloméhes nőnek. Vagy egy olyan nőnek, aki képes annyira szeretni, hogy ezért felvállalja a hatalmas is, amit képes vagyok adni - vigyorogtam kegyetlenül. - Hogy elveszítek mindenkit? Ki bánja? Mert ha úgy hiszed, hogy én, akkor tévedsz. Nincs szükségem a családomra. Ezer éven át megvoltam nélkülük, most is megleszek. Egy dologra van szükségem: lehetőségre, hogy megöljem Mikaelt. És ezzel vége. Nem lesz több akadály előttem, hogy azzá váljak, akinek még régen lennem kellene - álltam talpra.
De Elena következő szavai úgy értek, mint megannyi pofon. Amit nem az arcomra ütött...sokkal inkább valahová mélyebbre.
- Azért öltem meg azt a férfit, akit egyszer láthattál, mert nem volt értelme, hogy éljen. Az a férfi, és aki most előtted áll, nem egy és ugyanaz. De te ennek a férfinak is mindig fontos leszek - mondtam komolyan, de nem tudom hallott-e még egyáltalán, mert a cuccait felkapva bevágta maga mögött az ajtót. Már csak egyetlen halk, elmotyogott szócskát hallottam kívülről. Annyit, hogy "sajnálom".
- Sajnálhatod, kis hasonmás - morogtam dühösen, és csak hajszálra voltam attól, hogy legyintsek egyet utána. Mit foglalkozzam én velük, meg az életükkel? Csináljanak, amit akarnak. Ha most Elena után mennék, még elérhetném. Megigézhetném, hogy mégis feküdjön le velem... és hagyhatnám, hogy az a bizonyos Mila ugyanezt tegye Salvatoréval. Már a kilincsen volt a kezem, de valami történt. Valami erő megakadályozta, hogy mindezt megtegyem. Valami olyan erő, ami belülről jött... és aminek nem tudtam a nevét.
- A szentségit! - káromkodtam el magam végtelenül dühösen, aztán rájöttem - ismerve önmagam - hogy jobb, ha ezt a dühöt valakin levezetem. És már meg is volt a tökéletes jelöltem.

(Mila bérelt lakása)

Nem vettem túlzottan a szívemre a szavait. Mert ennek a gyereknek Damon az apja, és ennek a tudatában egyáltalán nem estek rosszul a szavai.
De még mielőtt távoztam volna, odahajoltam az arca elé, és komolyan meredtem a szemeibe, talán úgy, mint még soha.
- Tudod... ha így viselkedsz, ne lepődj meg, hogy... lassan elveszítesz mindenkit. Kinek kellene egy ilyen férfi, akinek a hatalom és a dicsőség az első? - kérdeztem megvetően. - A saját vesztedbe sétálsz, de mikor észreveszed ezt, már teljesen egyedül leszel. El fogod üldözni magad mellől azt a két bizonyos nőt, a családodat, az anyádat, mindenkit, aki valaha támogatott, vagy szeretett. És azt hiszed, hogy a hatalom pótolja majd az űrt a - talán nem is létező - szívedben? Arra a sorsra fogsz jutni, mint Oliver. Ő is későn ébredt rá, hogy nem jó, amit művel. De hol van most ő? Emlékszik már rá valaki? - hajoltam el végül tőle.
- Röhögj, ha kedved szottyan, nevess ki mindenkit, aki megpróbál lebeszélni arról, amit próbálsz elérni... de nem azért mondják, hogy te kevesebb légy. Hanem azért, mert szeretnek, vagy fontos vagy nekik és féltenek. Engem már nem érdekel, hogy mi van veled, pedig egészen tegnapig, mint az ajándék is bizonyítja, érdekelt. De most csak elég volt rád néznem, hogy lássam, megölted azt a férfit, akiről megígérted hetekkel ezelőtt, hogy valahol mélyen életben fogod tartani. Hálás vagyok, hogy leállítottál... de minden másban csalódást okoztál - fejeztem be végül ennyivel, majd anélkül, hogy ezek után ránéztem volna, megfogtam a cuccaimat, de még az ajtónál két pillanatra felé fordultam, már egy kissé könnyes szemekkel, mert soha nem gondoltam, hogy így kell beszélnem vele... ahhoz képest, hogy hetekkel ezelőtt mennyire másképpen volt képes rám nézni, és én is rá... és nem azok a csókok vagy egyebek hiányoztak, hanem az a férfi, aki képes volt lenni, mikor velem beszélt.
- Egy valamit azért köszönhetek neked. Megtanítottál arra, hogy milyen érzés egy Tatia-pótléknak lenni. És ezt azért köszönöm, mert ha nem így történik, talán annyira beleesek abba, amit kiástál nekem a csókjaiddal és az ölelésekkel, hogy a házasságomba került volna. De ezen is látszik, hogy... soha nem tudtad, mit is akarsz. Nem irigylem azokat a nőket, akik miatt nem vagy képes férfi lenni - motyogtam, és ki is sétáltam a lakásból, de még pár pillanatra megálltam az ajtó előtt, hogy így nézzem a szobaszámot. Talán túlságosan is... durva voltam... nem tudtam, hogy ÉN mennyire vagyok képes vérig sérteni, vagy éppen felbosszantani, hát nagyon halkan megjegyeztem, hiszen tudtam, hogy hallja az ajtón keresztül is.
- Sajnálom... -. suttogtam, de azt is kinéztem belőle, hogy már régen röhög.

(Damon és Elena háza)

- Szóval kisajátítod a gyerekünket - néztem Elenára mulatva. - Bánom is én, nem érdekel. Úgyis fogok alkalmat találni rá, hogy közöljem, ki is vagyok én, és hogy mi is valójában ő - vetettem keresztbe ültömben a lábamat.
- Nos, kis hasonmás, azt hiszem tényleg jobb, ha mész. Te nem akarsz engem, én nem akarlak téged... minek töltenéd itt még az idődet? Szaladj haza Salvatoréhoz, és reménykedj, hogy nem ölték meg. Vagy talán mást tenne vele az a bizonyos Mila? - nevettem. - Menj csak... - intettem - ami pedig ezt a bizonyos nőt illeti, vedd úgy, hogy el van intézve. Le fog szállni rólatok, ígérem.

- Nem, nincs fogalmam róla. És őszintén szólva, nem is akarom, hogy legyen. Ez a gyerek az ÉN gyerekem, és én döntök arról, hogy milyennek nevelem. Ha tényleg egy hibrid lánya lenne... soha nem engedném, hogy annak az erőnek a tudatában nőjön fel. Delena különlegessége sem látszik mások előtt, mert nem úgy neveljük. És ezen a kislányon sem látszódna semmi. Főleg mivel nem óhajtanád kivenni a részedet az életében. Tehát tekinthetjük úgy, hogy nincs olyan, hogy a TE lányod. Olyan van, hogy az ÉN lányom, ezt jobb, ha még most megjegyzed - magyaráztam, próbálva mindent félretenni a hangomban, mert egyelőre túl jó volt vele szórakozni.
- És mit tudom én, hogy milyen barátnője. Valami Milena a neve, aki rá van állva az én férjemre. De gondolom Tatia nem igyekszik visszavenni belőle, Damon pedig esélytelen egy olyan erős vámpírral szemben, mint az a nő - beszéltem már folyamatosan, és eléggé ingerülten. - Azt hiszem, haza akarok menni Damonhoz... nem akarom, hogy az a nő bántsa. De... Tatia azt mondta, hogy... hogy nem mehetek haza, csak néhány óra múlva... - suttogtam keserűen. Nem bántam volna, ha az igézés eme részét is kiverte volna a fejemből. Mert aggódtam Damonért.