Nagyot sóhajtottam, és elindultam a grill felé./folyt grill/

- Nem, neked pontosan ez a problémád. HA egy normális lány lennék, simán elnéznéd, hogy a veled való összejövetelem előtt voltak mások is az életemben. de nem, én vámpír vagyok, akinek bele van kódolva az értékellenes kódexébe, hogy ezt tegyük. És neked ez nem tetszik, nem igaz, - vontam fel a szemöldökömet. - Tudod, láttam benned valamit. Az esélyt arra, hogy megváltoztassam a hibámat, amit háromszáz éve követtem el. De úgy tűnik, tévedtem. Viszlát Leó - léptem ki az ajtaján.
/folyt valahol/

-Igen keresd meg.-néztem rá,majd a kabátomért vettem.-Nem az miatt, ami vagy....De már mindegy Sarah...Most elmegyek egy kicsit, és kitisztítom a fejemet, a kulcs tudod, hogy hol van, majd bezárod, ha akarod.-mondtam egy nagy sóhajjal, és felvettem a kabátomat.-Esetleg szeretnél még valamit?

- Keressem meg az apát? - kérdeztem vissza.Olyan érzés volt, mintha arcon ütöttek volna. Na nem, arról szó sem lehet. - Keressem meg az apát? Szerinted miért hozzád jöttem? Nem a másik lehetőséghez... mert nekem te kellesz. De úgy tűnik, még mindig nem tudod feldolgozni, hogy egy nyüves vámpír vagyok. Nemde? Különben mellettem maradnál - jegyeztem meg cinikusan. Dühös voltam rá... ugyanakkor nem tudtam sikítani. Inkább sírni szerettem volna. Azt hittem, hogy ha megtalálom Leó szüleinek gyilkosait, akkor feloldozást nyerek az alól a régi vétkem alól. De abban is kudarcot vallottam. És most magánál Leónál is.

-Nem, én sem mondom hogy hibát követtél el, és örülök is neki hogy kisgyereked lesz...Szóval ez nem baj...Figyelj legjobb lesz ha megkeresed az apját, és vele leszel.-mondtam egy halvány mosollyal.-Nem haragszom rád, és nem is fogok rólad feltételezni semmit...Majd néha összefuthatunk azért.-néztem szemébe.

- Te is tudod, hogy nem úgy értettem, Leó - fontam keresztbe a karjaimat magam előtt. Ez most komolyan össze akar zavarni? - Hanem úgy hogy... mit akarsz kezdeni velem? Tudom, hogy szerinted hibát követtem el. De szerintem nem. Ha tudnád, mióta vágyok egy kisgyerekre...

-Igen, én nem vagyok vérfarkas, csak egy semmi ember...-mondtam sóhajtva, majd ránéztem.-Még is mit vársz? Mit mondjak?-kérdeztem halkan, de nem néztem rá-Nem doblak ki, mert nincs értelme...Addig maradsz ameddig szeretnéd.-mondtam egy sóhajjal, és tovább néztem ki az ablakon.

- Na, most te jössz - tártam szét értetlenül a kezemet. - Mint már mondtam, lehet hogy egy vérfarkas az apa. Az meg nem te vagy. Ismerve téged, megint nem kellek majd neked - forgattam meg a szemeimet. Tuti. Mikor már én akarnék vele lenni, akkor már nem kellek neki. Tiszta sor.

Sarah szavai megleptem ,és mélyrehatóak voltak...A gúnyolódása még tetőzte is ezt.Nem szóltam semmit, csak az ablakhoz sétáltam , és kifele bámultam. Egy szót sem szóltam.

Feleslegesnek tartottam a köntörfalazást. Minek? A jómúltkor is kidobott. Most is ki fog. Csak elmondom neki, és távozok is, mint valami sértett dáma. Persze csak az után, hogy láttam a reakcióját. Beléptem hát a szobába, és anélkül, hogy leültem volna, kiböktem.
- Terhes vagyok. És... nem tudom, kié. Ennyi. Akkor most kezdődhet a kidobósdi - jegyeztem meg gúnyosan. Nem fogom hagyni, hogy ő alázzon meg engem. Előtte... előtte én is gunyoros leszek.

Kopogást hallottam, így kimentem, és kinyitottam az ajtót. Sarah állt ott.-Sarah.-mondtam mosolyogva-Gyere be.-mutattam magam elé.-Hogy hogy feljöttél?-kérdeztem kedvesen

/Eyal és Sarah lakása/
Hát jó. Itt álltam, már megint bevallani valamit, amiről ezúttal komolyan nem tehetek. Ugyan már, védekezés? Minek az egy ötszáz éves vámpírnak? Amúgy is, abban az időben hozzászoktam, hogy nem kellett, és nem gondoltam volna, hogy most kellene. Tiszta sor. Csak csöngettem, és vártam.

Már kicsit unatkoztam, így leugrottam a boltba, és vettem Sarahnak, valami rostosat,hátha szeretne inni./folyt Sarah lakása/

- Ne aggódj miattam - mosolyodtam el. Nem akartam megmagyarázni neki, hogy mi köt például Klaushoz - a vérségi alap nem olyan fontos, nem követem minden lépését, de tudom, hogy ha ő nem lett volna ott, én sem lennék. Nem mellesleg volt pár kellemes esténk, és egyszer még segítettem is neki - ez olyan dolog, amit egy vámpír nem felejt el. Bajom tehát nem igazán eshet, hacsak nem számítjuk Tatiát, akit előző alkalommal megpróbáltam sértegetni. A senki nem szeret érzés... Hát nem pont ismerős érzés, pedig én csak fél évszázadot, és nem egy egészet éltem le így. Ámbár... azt hiszem, ez is megváltozott. Vagy mindig is volt, aki szeresse. - Hát akkor... szia Leó - köszöntem el, és már el is indultam a lakásunk felé.
/Eyal és Sarah lakása/

-Az biztos...-sóhajtottam, majd közelebb mentem.-Vigyázz magadra Sarah..-néztem szemébe, és egy gyengéd puszit adtam ajkaira..majd ledobtam a kabátomat a fotelra..

- Igen, valószínűleg - feleltem. - Bár, hogy megmondjam őszintén, a legfőbb tényező, amiért elmegyek, hogy ismerem már annyira őket, hogy tuti nem lesz balhémentes. Az Ősiek nem arról híresek - nevettem. - Jobb elkerülni őket, de ez egy kivételes alkalom.

-Gondolom.-sóhajtottam-De ha menni szeretnél a bálba, lassan el kell indulnod haza, hogy átöltözhess.-mondtam egy apró mosollyal már, mivel úgy is mindegy hogy színtelenkedek-e vagy nem, a sikátorban, úgy is észrevette...

- Kösz - mondtam, és már fel is ültem, hogy elfogyasszam a vért, amit odadobott. Nem tartott tovább pár másodpercnél, de sokat segített. Aztán meg elkezdtem fürkészni Leó arcát, amire a teljes érzelemmentesség ült ki. De már nem számított. A sikátorban elárulta magát, és ezen nem tudott változtatni. - Nem voltam mindig ilyen - jelentettem ki.

-Persze...persze...-mondtam ezt már tényleg színtelenül, és odadobtam egy tasak vért...-Tessék, nincs több..-mondtam sóhajtva

- Hát, jól jönne egy kis vér, hogy jobban legyek - feleltem meg mindig bágyadtan. - Szeretnék jobban lenni holnapig. Tudod, a vámpírvilág elitje, az Ősiek bált tartanak - magyaráztam. - És Klaus a barátom.

Megérkeztünk, a sikátorból, és mikor Sarah kérdezte hogy lefektetem e valahová, olyan édes volt mint egy kiscica..-Persze.-mondtam halkan, és lefektettem az ágyamra...-Kérsz valamit?-néztem rá

/Sikátor/
Örültem, hogy végül Leó elhozott a karjában, mert én magam alig tudtam megállni a lábamon, úgy remegett. Egyszer megkértem, hogy tegyen le, és majdnem elájultam. Akárki is támadta meg Eyalt, alaposan elbánt vele, és egész biztos, hogy rosszabb állapotban van.
- Lefektetsz valahová? - kérdeztem tőle olyan szelíden, mint egy kislány. Mint mondjuk az ötéves önmagam, amikor még élt az apánk, és ő fektetett le esténként. Nem volt olyan, mint anyánk. Neki nem számított annyira a nemesi címer.

Nagyot sóhajtottam, felöltöztem, és gondoltam leugrok a Grillbe, legurítani valamit./folyt grill/

- Csinálj, amit akarsz - vágtam rá dühödten, majdhogynem sikítva, majd fogtam magam, és becsapva magam mögött az ajtót, kivágtattam a szobából.
/Hotel/

-Nem....tudom...de mindegy...-vágtam le a poharat.-Hogy miért nem öllek meg? Csak azért, mert ha tényleg úgy érzel ahogy mondod, akkor biztosan zavarni fog, az ha én is mással leszek...Mondjuk, régi ismerősömmel Vickivel, vagy talán...Lettivel? Talán...-sóhajottam, és én is felöltöztem.-Szerintem, megyek is a városba....iszok valamit, és majd alakul valahogy a helyzet..