Kinézetemet egy az egyben édesanyámtól örököltem. Átlagos magasságomhoz formás test párosul. Nem vagyok túl izmos, de hála az egész napos rohanó életmódomnak elég fittnek tartom magam, hogy akár 14 órán keresztül is talpon legyek. Szerencsére ez nem túl sokszor fordul elő velem. Nőies alakom van, domborodik ahol kell, ezzel meg is vagyok elégedve. Lábaim erősek, és magasságomhoz képest hosszúak is. A magassarkú pedig tovább hosszítja őket, bár csekély az olyan alkalom, mikor ilyen cipőszörnnyel gyötröm magam. Hasam lapos, csípőm és derekam keskeny, melleim nem túl nagyok. Nem is szeretem rájuk felhívni a figyelmet. Szív alakú arcomat hosszú barna hajam keretezi. Sötétbarna szemeim tükrözik tekintetem nyíltságát, bizalmat árasztanak mindenki felé, s ezzel együtt azt is, hogy elég nyitott személyiség vagyok.
Az állandó pörgés ellenére nyugodt természetem van. Alapjáraton. Nyitottságom pedig azt eredményezi, hogy nagyon egyszerű velem kijönni, és barátságokat is villámgyorsan kötök. Talán azért, mert elfogadó vagyok, vagy meg igyekszem idomulni, és én magam is törekszem a tökéletesre, még akkor is, ha ez szubjektív.. Nagyon sokáig csak az játszott szerepet az életemben, hogy megfeleljek mindeninek, már-már kényszert éreztem rá, hogy elfogadtassam magam, de minél inkább erőlködtem, annál messzebbre sodródtam eredeti célomtól. Az egyetemi éveim alatt sikerült kimásznom a gödörből és azóta is csak az lebeg a szemeim előtt, hogy hány olyan gyerek van a világon, akik olyan aggályokkal élnek, mint amik bennem megfogalmazódtak már egész kicsi koromban. Rengeteg. De ha az egész világ problémáját nem is tudom a vállamra venni, egy városrészét igen.

Sokkal szívesebben tölteném a péntek délutánomat egy nemesebb feladattal ahelyett, hogy egy ügyvédet hajkurásznék. A dalai lámával is könnyebben egyeztetnék időpontot, ezt már sikeresen elkönyveltem magamban azidő alatt, míg próbálkoztam. Sikertelenül. A kifogások viszont elég változások voltak. Mr. Evans házon kívül van. Az ügyvéd úr a bíróságon van, tárgyal, vagy éppen ügyfél van nála. Mindig belefutottam valamibe, de ha már egyszer őt ajánlották, reméltem, hogy megéri a folyamatos türelmetlenkedés. Annak ellenére, hogy nyugodt ember vagyok, az utolsó ilyen alkalommal valószínűleg képes lettem volna átcibálni a telefon másik végéről a titkárnőt, aki ismételten sajnálta, hogy nem tud időpontot biztosítani belátható időn belül. Effektíve érthető, amennyi jogi csatározás van manapság, csak az eljárás kifogásolható. S ha már engem valaki annyira kihoz a sodromból, hogy legszívesebben ráborítanám az asztalt, akkor bizony képes vagyok megmutatni a legrosszabb énemet is. Nem pitiáner dolog miatt van szükségem egy jó ügyvédre, elvégre veszélyben lehet az állásom és a karrierem is, minden amire az életemet feltettem.
Nem mindenki való szülőnek - ezt saját bőrömön is megtapasztalhattam. A probléma viszont ott gyökerezik, hogy az én szubjektív véleményemre a lehető legkisebb hangsúlyt fektetik, és amíg nem ütközöm valamiféle összeférhetetlenségbe, ami bizonyítható is, addig a kezeim a szó szoros értelmében meg vannak kötve. Csak néhány éve vagyok a szakmában, de ilyen ügyet nem pattintottak még az asztalomra. Jómódú család, örökbefogadási szándék, mindenki azt gondolná, hogy egy gyerek nem is vágyhat másra, minthogy gazdag nevelőszülőkhöz kerüljön. Az én munkám viszont nem merül ki annyiban, hogy megkapargatom a felszínt, mindent alaposan meg kell vizsgálnom, minden perspektívát figyelembe venni és a legtöbb kompetencia, aminek egy szülőben meg kell hogy legyen, belőlük hiányzik. Azt nem tudom kijelenteni, hogy maradéktalanul, hisz minden törvényes szempontból kifogástalanok, a múltjuk makulátlan, egyetlen folt nem sok, annyiba sem tudok belekötni. Talán csak értenek ahhoz, hogyan kendőzzék el a valóságot, vagy kit kenjenek meg, hogy minden törvényesnek tűnjön. De akárhogy is, hamarosan lépnem kell, lejár a felém intézett türelmi idő és a bíróság dönt. Amennyiben nem tudok felmutatni bizonyítékot, tényekkel alátámasztani a szakvéleményemet, aligha tehetek bármit az ellen, hogy a gyerekeket a nevükre vegyék. Az már csak hab a tortán, hogy pert akarnak a nyakamba akasztani, amiért hátráltatom az eljárást. Több okom is van tehát, hogy végre konzultálni tudjak egy ügyvéddel, és nem árt az sem, ha jó a szakmájában. Elég szomorú, hogy ez addig nem is jöhet számításba, míg nem viselkedem elég rámenősen. Eljött hát ez a pillanat is, mert én addig el nem mozdulok innen, míg nem kapok legalább egy privát telefonszámot. Belefáradtam már a titkárnője kifogásaiba.