Vonásaimban megtalálható az a kisfiús báj, amit nem sikerült kinőnöm, noha felnőtt férfivá értem. Alkatom erőteljes, járásom ruganyos. Rendszerint rövidre vágom világos tincseim, különben rendezetlenné válnak, hosszabban már túlzottan hullámosnak tűnik. Szemeim zöldek, amolyan smaragdszín változatot tükröznek vissza. Állam szinte mindig sima, ezzel is elmélyítve a csibészes, kisfiús jelleget, amely még a negyedik x környékén is jellemez. Ugyanakkor nem szándékozom az ápolatlanság benyomását kelteni. Tartásom feszes, ritkán oldódom, ám ha társaságban középponti státuszt tudok kiharcolni, akkor teljes mellszélességgel tudom elengedni magamat, harsány nevetés jellemez, amely az utóbbi években nem volt rám jellemző. Mintha lenne valami elfojtott érzelem a szemem sarkában, ám ezt azok, akik nem állnak hozzám közel, aligha vehetik észre. Ügyvédként sokszor
méretre szabott öltönnyel élek, amely még az ingekkel is tökéletesen harmonizálnak. Mégis kész vagyok arra, hogy elengedjem magam, és az üzleti öltözéket kényelmesre cseréljem. Illatom férfiakhoz képest meglepően kellemes.  

Alapvetően igen komoly, mégis társasági figura vagyok, amolyan alfahím, aki szereti, ha minden körülötte forog, ez alapján választottam annak idején társat is, aki szintén nagyvilági nő volt. A versengés már véget ért, s azóta máshogyan viszonyulok az emberekhez, gyanakvóbb lettem, picit magamnak való alak, aki még mindig fenntartja a lehetőséget, hogy majd egyszer boldog lesz, erről nem szándékozom lemondani. Erőteljes személyiségként nemigen mondok le arról, hogy megvalósítsam az elképzeléseimet, akaratomnak kevesen tudnak ellenállni, mégis, van, aki megteszi, s azzal nem tudok mit kezdeni. Ráerőltetem másokra azt, ami bennem van, ám mindezt nem viták alapján teszem, pusztán a kisugárzásommal jelzem, hogy született vezető vagyok, az észérvek ellenben mégis távol állnak tőlem, a nyílt viták ellen visszavonulok, kihátrálok, inkább feladom, hiszen két dudás nem fér meg egy csárdában, s ilyenkor én vagyok a távozó fél. Képes vagyok sértetten fellengzősködni, amitől úgy tűnhet, sértett mélységeim vannak, ellenben ha férfiasan viselkedem, bezsongatóan hat a nőkre, igazi sármom ilyenkor előbújik, és nincsen aki ellenálljon, tarolok, mint a kétkezi munkások aratáskor. A smaragdzöld pillanás mögött azonban szörnyű titok rejlik.

Tulajdonképpen mindig is ügyvéd akartam lenni. Valaki, akire majd felfigyel a világ. Hiszen mi mással is írhatnánk mérföldkövet a történetelmben, mint azzal, hogy jogot használva állunk ki másokért, beleszólva a sors játékába? Nem pusztán a hírnév érdekelt, az másodlagos. Nyomot hagyni a világban. Mivel boszorkánynak születtem, így is bőven titkok öveztek, amelyet ügyvédként kellemesen el tudtam fedni, mondván az ügyvédi titoktartásra sok minden fogható. A kettős élet tehát mindig is jellemzett, minden tekintetben én vagyok a mérleg nyelve, és ha úgy ítélem meg, hogy valaki nem azt érdemli, amit a bírói katedra kiszabna, bizony nekem magamnak kell kézbe vennem a dolgokat, hogy a természet erőit segítségül hívva helyrebillentsem az egyensúlyt. Sokáig nagy kanállal éltem az életet, felelősségem teljes tudatában úgy véltem, hogy én magam vagyok a végzet fegyvere, hol védelmezek, hol lesújtok, a saját belső morálomat követve. Nem társultam más ügyvédekkel, saját irodám van, ahol két titkárnő dolgozott nekem mindig is, ám az évek során ők is cserélődtek olykor. Viszont nem volnék képes mások akaratának alávetni magamat, ám mégiscsak rákényszerültem végül.

Sarah-t az egyik sikeres perem utáni bulin ismertem meg. Az csakhamar kiderült, hogy ő is tud varázsolni, boszorkány. A közös érdeklődés gyorsan összehozott, kedves lány volt, gyorsan össze is jöttünk, az apja meg még támogatta is a közös jövőnket, mesésen hangzott mindez. Ám csakhamar rá kellett döbbennem, Sarah sokszor feketemágiával él, kénye kedve szerint nyúl bele a történések folyamába, öncélúan használva a természet erőit. Hiába figyelmeztettem, hogy a varázslatokat nem lehet felelőtlenül használni, sokkal jobban megittasult a hatalomtól, mint én. Egy ősi varázskönyvet lelt az erdő mélyén az ősi kripták egyikében, ahova betört. A grimoire szinte felfalta a maradék emberségét, már nem volt képes józanul gondolkozni, túlvilági lelkek megidézésén törte a fejét, afféle modernkori inkvizítornak gondolta magát. Amikor rádöbbentettem, hogy mivé lett, engem is meggyűlölt, ellenem fordult. Egyedül nem is lettem volna vele képes végezni, egy vámpír segítségét kellett kérnem. Egy több száz éves halálontúli lény, akire a sötét mágiák talán kevésbé hatnak, hiszen warlock-két alig töltöttem be akkor a harmincötöt, és bár a testem emberi szemmel igen izmos, a varázslatokkal szemben törékeny. Jeremiah komoly erővel rendelkezett ahhoz, hogy ellenálljon Sarah erejének, és közös erővel fektessük a sírba az egykori kedvest. Tudtam, hogy ez már nem ő, mégis komolyan megindított mindaz, ami történt, nehezen tudnám magamat rávenni, hogy valaha is megbízzak egy boszorkányban.

Jeramiah azonban nem olyan alak, aki kész lenne lemondani a szívesség behajtásáról. Pár évvel később Mystic Fallsban keresett meg, hogy felhívja a figyelmemet, ideje törleszteni az adósságot. Önbizalma rendkívül nagy volt, amikor felvezette, hogy ismét egy boszorkány ellen kell összefognunk. Elsőre igencsak morgolódtam, Sarah ártott nekem, és másoknak, de valaki, akit nem ismerek, hogyan válhatna eszközzé a kezemben? Jeremiah megnyugtatott, hogy itt ebben az esetben pusztán üzleti dolgokról van, mint ügyvéd kell képviselnem az érdekeit, és vételi ajánlatot kell tennem a nevében egy Vanessa Simmons séfnek, megtudakolni, hogy egy bizonyos étterem az ő nevén van-e, vagy csak üzletvezető. A vámpírt ismerve nem igazán fogad el nemleges ajánlatot, egyre nagyobb területeket szerez meg Mystic Fallsban, legtöbbször cégek, alapítványok álcájába bújtatva az ingatlan- és telekfelvásárlásokat. Ezzel talán még nem is lenne olyan nagy baj, ám warlock-ként hajlamos vagyok megorrontani olykor a jövő történéseit, mintha látomás szállt volna rám. A nőt ugyan nem láttam, ám az eljövendő foszlányai eljutottak hozzám. Mintha Jeremiah valamilyen együttállásra, egy csillagnász-konstellációra várna, és valamilyen vérmágiát akarna használni általam... Vanessán... Próbáltam félretenni a lelkiismeretemet, és legalább elmenni az étterembe, hogy utánanézzek, valóban olyan álnok boszorkányról van szó, mint amilyen Sarah is volt. Ám akkor ott... abban a konyhában elvesztem. Mint vendég akartam szóvá tenni valamit, és egy tetőtől talpig lisztes, imádnivalóan fiatal nővel találkoztam, és nem tudtam nem megmosolyogni azt, ahogyan kinézett. Nagyot nyeltem, amikor a lendülettől érkezve a carbonara szószt a nyakamba borította. Egyből replikáztam egy vicces válasszal, mindketten nevettünk, aztán eszembe jutott, hogy miért is vagyok itt, így sűrű elnézések közepette távoztam, még azt sem engedtem, hogy törlőkendőt adjon. Most... mi a fenét csináljak?