Louise-szal túl bonyolulttá váltak a dolgok. Mint kb. minden az életemben. Na igen, miért is lehetne egyszerű a dhámpír létem? Sokkal jobb, ha kínszenvedős, tele boldogtalansággal és posványba süppedéssel. Akárhogy is...nem tudom, mikor megyek vissza Seattle-be. Már ha egyáltalán visszamegyek. Már három hete, hogy eljöttem a városból, és ráakadtam Mystic Fallsra. Rögtön kaptam bárénekesi munkát, és az igazat megvallva, szeretek itt lenni. Olyan...nyugis. Azt hiszem. Bár párszor láttam árnyakat suhanni mögöttem, de simán lehet az is, hogy csak kezd elmenni az eszem. Azért hallani sztorikat erről a kisvárosról. Mintha egy régi ismerősöm is említette volna, hogy itt lakik. Chantele. Hogy odáig voltam érte, aztán egyszer csak nem jött már Seattle-be. Vagy legalábbis nem találkoztam vele. Megkockáztatom, hogy elijesztettem a furcsa viselkedésemmel. De hát tehetek én róla, hogy előhozta belőlem az idióta tinédzsersrác énemet? Ugye, hogy nem. Mindegy, valószínűleg már nekem is sikerült továbblépnem rajta, hiszen jött ez a kuszaság Lou-val, ami még ilyen hatalmas távolságból sem hagy nyugodni. Elmenekülhetek én a világ végére is, akkor is tisztáznom kell Louise-szal a helyzetet. Csak...még nem most. Egyelőre úgy érzem, pont erre van szükségem. Egy kis szabadságra egy idegen városkában. Három hét alatt egész jól beilleszkedtem, és már itt is bőven elég emberre tettem mély benyomást a folytonos pofázásommal és bénázásommal. Szóval mintha csak otthon lennék.
- Winn, mindjárt te jössz. - Szól be az öltözőbe...öhm...hogy is hívják ezt a kis vörös pultos csajt? Janice? Vagy Tess? Ja, mert ez a két név pont hasonlít egymásra. Jól van, azt hiszem, nem megy ez nekem. A névmemóriám egy aranyhaléval vetekszik.
- Oké, Ursula, máris megyek. - A tekintetéből leszűrve ez sem talált. Egy kínos vigyort megejtek, amitől mintha kicsit megenyhülne irányomba, de mindenesetre már nem akar nyakon ütni a tálcán lévő valamelyik alkoholos üveggel. Ez azért biztató. Monoton mozdulatokkal indulok el a színpad felé, és szinte észre sem veszem, ahogy eltelik a 20 perces blokk. Most egy óra szünet, aztán ismét én jövök. Legalább most jó a közönség. Egyik nap mindenfelé részegek fetrengtek, akik minden bizonnyal abban a hitben voltak, hogy sztriptízbárban vannak, legalábbis a felém intézett "vetkőzz" üvöltéseikből ezt szűrtem le. Ezúttal viszont sikerült a tapsolásig eljutni. Legközelebb már virágokkal dobálnak, mi? Hogyne. Gyorsan letelepszem a pulthoz, és a kis vörösre nézek.
- Lesz egy...üveg víz. - Aha, nagyon menőnek tűnhetek. De ha egyszer az énekhangnak árt az alkohol, mit lehet tenni? Még egyszer fellépek az este folyamán, de utána nem kell engem félteni, ledöntök néhány pohár whiskyt.

Hallom, ahogy az ajtó nyikorogva nyílik, jelezve, hogy újabb vendég érkezett a kocsmába. Az - feltehetően - acélbetétes bakancs alatt ropog a padló, miközben a gazdája egyből talál magának egy ismerőst. Így nem is foglalkozok vele, amúgy sem érdekel igazán. A mai este rólam szól, ahogy arról, hogy egyenesben vagyok az életemmel. Újra meghallom a léptek zaját, ahogy a pult felé azaz felém veszi az irányát. Pár méter és egy-két irritáló, vinnyogó lányos hang tölti be a kis kocsmát, ezzel megtörve az andalító némaságot. Francba is! Miért nem lehet befogni? A szemeimet forgatom, ahogy fél füllel hallom a picsák mondandóját. Reményeim szerint vagy pillanatok alatt befogják a nyáladzó szájacskájukat vagy felkelek az asztaltól, kitépem a hangszálaikat, majd vissza ülök ünnepelni. Hmm, tetszetős ez a terv! Egy... kettő... Éppen a háromhoz érnék gondolatban, mikor meghallom a vinnyogás tárgyának érdes, parancsoló hangját. Egy pillanatra kikerekednek a szemeim, majd elismerő mosolyra húzódik az ajkam. Többet nem is foglalkozok a hármasukkal, hiszen a hangok alapján vissza ültek a helyükre a majdnem vacsik. Így parancsolóan követelem a következő körömet, mire az előbbi férfi mellém telepedik és kér ő is egy italt, amit egyetlen szó nélkül le is húz és int a következő után. Megszólít, majd még egy felest leküld, ne árválkodjon az első adag. Míg beszél jómagam is felhörpintem a két kikért pohárt, maj rá meredek így szembe találkozok a széles vigyorával.
- Arra nem gondoltál, hogy épp most ült mellém az a barom? - teszem fel a kérdést bűbájos mosollyal az arcomon - Juuuj Erick! Kaphatok egy autógrammot? - utánozom az előbbi két hölgyeményt, majd félig felhúzott szemöldökkel bámulom tovább. Szemeimet forgatom, mikor kijelenti, hogy ha társaságra várnék ő bizony verekedne. Megvonja a vállát beletörődően, de ezt mind olyan színpadiasan, hogy attól nevetnem kellett.
- Most az egyszer szerencséd van, eddig rád vártam, szóval szívesen! Úgy gondolom kvittek vagyunk most már - kacsintok egyet, majd lehúzom a nekem kikért eggyel erősebb italt. Tekintetem végig futtatom a férfin, vámpír létére eléggé emberinek tűnik, mégis tekintetében valami megfoghatatlan sötétséget véltem felfedezni. Egyértelműen felkeltette az érdeklődésemet, kíváncsi vagyok. Vajon ő is egy vérengző fenevad?
- Ha már itt tartunk, még be sem mutatkoztam. A nevem Nadia, Nadia Petrova - nyújtom felé a jobbom, de egy pillanatra sem szakítom meg a szemkontaktust. Tudni akarom ki ő valójában és mit rejt az a sötétség. Mit titkolsz előlem cukipofa?

Nadia & Erick

Nagyjából egy hét leforgása alatt rengetek dolog történt velem. Még mindig alig merem elhinni, hogy itt vagyok Mystic Falls-ban és ha ez nem lenne elég már be is költöztem egy helyes kis lakásba. Drága barátnőmnek hála biztosak lehetünk benne, hogy a szülőanyám itt van ebben a városban, végre meg fogom találni. Számon kérhetem és választ kaphatok a miértekre, mégis minek hagyott el. Valamiért az összes fel s lemenőm ebben az istenverte poros kisvárosban tengeti a mindennapjait vagy a közeli főiskolán. Alig látni errefelé embereket, ezzel szemben mindenféle természetfeletti lények megtalálhatóak, valamiért ez a hely ide vonzza őket. Pár nappal ezelőtt a külvárosban sétálgattam és észre vettem egy bárt, de ma jutottam el odáig, hogy be is tévedjek. Ki akarom szellőztetni a fejem, tombolni akarok és mindent egyszerre, mert megtehetem. Vámpír vagyok és sajnos már a napját sem tudom mikor ittam vénából vagy mikor csaptam egy vérengzősebb partit. Mióta tudom az igazságot az egész életemet anyám keresésének szenteltem, senkit és semmit sem néztem, csak a cél lebegett a szemem előtt. Most, hogy tudom hol van pontosan valamiért azt érzem nem fog megszökni előlem újra. Valami itt tartja és nem szándékozik elmenni, így végre vámpírlétem alatt legelőször kifújhatom magam és pihenhetek a magam őrült módján rohanás nélkül.  Éppen ezért most itt ülök a pultnál, hiszen ünnepelni akarok és temérdek alkoholt bevinni a szervezetembe. Kicsíptem magam, lenge felső mellé egy feszülős farmert választottam és az elmaradhatatlan magas sarkú cipőt. Órák óta töltöm magamba a töményet, de még csak meg sem éreztem, lehet velem van a baj és alkoholista vagyok vagy a társaság hiánya teszi. Egyet sóhajtok, majd lehúzom a poharamban lévő maradékot és felnézek. Gyorsan körbe pillantok, nyugtázom, hogy még mindig nem láttam egy érdekes lényt sem, majd a pultost keresem.
- Hé, ide! Még egy kört! - ujjammal az üres pohárra mutatok, hangom parancsoló és követelőző. Az este további részében már csak két dolog érdekel, hogy segg részeg legyek és, hogy végre szétmarcangolhassak valakit.

- Szóval elrontottam volna a remek napodat? – vontam fel kicsit a szemöldökömet, de végül megrántottam ismét a vállaimat, hogy mindegy is. Inkább csak hagytam, hogy a füst ismét eltűnjön az esti csípős időbe. Bár sejtettem, hogy nem miattam, vagyis inkább Mike tehet arról, hogy elcsesződött az ő estéje is, de legalább kvittek voltunk ilyen téren.
Azt mondják, hogy az évek múlásával jobb lesz, de sose gondoltam így a farkasommal kapcsolatban. Pontosan annyira lázadó és önfejű egyed volt, mint amennyire én. Szórakozás és hasonló dolgok eléggé jellemzőek voltak rám, miközben a farkasomra inkább a vérengzés és a kegyetlenség, ami részben talán rám is, csak másértelemben. Én a szavaimmal, vagy a tárgyalásokon tudtam igazán kegyetlen és szívtelen lenni. Bár utóbbit elég sokszor rám sütötték amúgy is, de hát nem mindenki jelentheti ki, hogy az életében ott van az a bizonyos „Boldogan éltek, míg meg nem haltak dolog”. Azt se hiszem, hogy képes lennék-e valakihez igazán kötődni. Cole-hoz is kötődöm, de szerintem messze még nem annyira, mint ami normális dolog lehetne akár egy kapcsolathoz. Elvált szülők és a többi. Jó kis példák voltak előttem.
- Hmm, pedig azt hittem, hogy hamarosan jön egy masszázs felajánlása is, úgy már talán egészen csábító lett volna a dolog. – mosolyodtam el kicsit szélesebben, hiszen a vérét szívtam. Farkas éhes voltam, másrészt, ha valaki sokat iszik, akkor nem árt enni se, így még inkább csábított a normális kaja gondolata a koleszos koszt helyett és a sok (gyors)éttermi kaja után.
- A pulton táncoltam, egy lánnyal smároltam, aki történetesen a legjobb barátnőm és legalább három pasit ejtettem pofára, akiknek szintén idővel lehet elgurult volna a gyógyszerük, meg még sorolhatnám a dolgokat. - pillantok rá komolyan, de inkább már nem is számolom a dolgokat, mert még ezernyi dolgot szerintem fel tudnék sorolni, még akkor is, ha nem csak az elmúlt évekre gondolok, hanem csak a ma estére. – Másrészt, meg ha miattad keveredik ide valaki, aki még bajt is okoz, akkor mész te is. Ez alap dolog, meg nem volt kedvem, hogy még valakinek esetleg bemoss amiatt, mert kirakják a szűrödet. – tettem még hozzá. Lehet aggódásnak is nevezni, de szerintem ez még nem az. Persze, számomra sok minden nem az, ami egy normális emberek által odasorolható dolog lenne. – Meg azt se akartam, hogy az állásodat kockáztasd a sok menő szülő miatt… - jahh, sok esetben a pénz beszél. Ezt már magam is tudom, hiszen apám miatt is másképpen néznek rám és ha egyszer kilépek tényleg a nagyok közé diploma után, akkor még nagyobb port kavarhatok, hiszen apával pont a két ellentétes oldalon fogunk lenni. Igazán remek cikk lesz…
- Hmm, szerinted mire kellene vélned? – billentettem oldalra a fejemet, miközben széttártam a karomat és a csillagokat bámulva fordultam körbe a vízben. – Ezek szerint hiányoztam volna az elmúlt két hétben? – pillantottam rá egy féloldalas mosoly keretében, hiszen már két hét is eltelt azóta, hogy láttuk egymást. Eddig nem is tudatosult bennem, hogy mennyire is rohan az idő…
- Ellenedre lenne, ha meg kellene tenned? – kérdeztem meg pimaszul, majd pedig a következő pillanatban már a szökőkút peremén álltam. – A zaklatás, meg nem volt zaklatás, ha az lett volna, akkor nem jöttél volna el a bárba. Szóval az egyik vádat ejtheti is az ügyészség. A másik pedig… - mosolyom pedig egészen jól elárulhatta, hogy talán kicsit őt akarom bosszantani, vagy csak érdekel a reakciója, hogy néha egy-egy fura megmoccanásommal mit váltok ki belőle, vagy talán a határait akarom megismerni, hogy meddig mehetnék el. Ha pedig ott állt a közelemben, akkor a kabátjánál/felsőjénél fogva vontam közelebb, hogy egy szenvedélyes csókkal ajándékozzam meg őt.  – Vagy talán inkább mást kellene megbüntetni és nem engem? – pimaszság és a kihívó hangnem pedig könnyedén csendült, ahogyan a fülébe suttogtam eme pár szót. A következő pillanatban pedig már le is szökkentem onnan, - ha engedte-, hogy a cipőmet felkapjam és elinduljak a lakása fel. – Jössz? Vacsorát és bort ígértél. – kacsintottam rá, miközben mosoly bujkált az ajkaimon.

Eleve rengetek szabályt megszegtünk mi is a társasággal, ott volt a pulton táncolás, a billiárdasztalok nem teljesen megfelelő használata, de legalább sok pénzt hoztunk nekik és így ők se féltek attól, hogy valamelyik gazdagabb gyerkőc szülője egy pert, vagy valamit akaszt a nyakukba. Mondhatni a törzshelyünkké vált, amikor nem az egyetemen környékén akartunk bulizni. Az pedig, hogy mennem kell, vagy pedig Cole megy… Azt hiszem, hogy egyértelmű volt, hogy inkább én megyek, mert szerintem abból csak egy szép veszekedés lett volna, ha azt mondom neki, hogy húzza el a csíkot. Egy részem pedig szívesen a képébe mondta volna ezt, míg a másik viszont továbbra is örült annak, hogy lépett, mielőtt ostobaságot csináltam volna. Ennyi ember előtt szétkapni valakit, vagy éppen farkassá válni… Mondjuk azt, hogy egyik se éppen a lehető legjobb megoldás lenne, hanem inkább hatalmas nagy baklövés.
Amikor viszont megszólal, akkor csak felmorranok. Többet ne várjon tőlem. Volt már rá példa, hogy megköszöntem neki a segítséget, de akkor se volt túl gyakori. A jelenlegi helyzetben pedig… Mondjuk azt, hogy örülhetünk annak is, hogy nem lendült a kezem, hanem inkább csak azért, hogy az ajtót kinyissam és távozzak.
Amikor az öngyújtót felajánlja, akkor habozok, de végül elveszem és kissé remegő kézzel – az idegesség miatt-, de végül meggyújtom a cigit. Majd pedig lassan kifújom a füstöt, ahogyan az esti hűvös időben egyre inkább láthatóvá válik a lehelettel együtt.
- Muszáj követned? Vagy időközben már hirtelen testőrré nevezted ki magad? Meg tudom védeni magam, ha kell. – morgolódtam tovább az orrom alatt, de inkább csak a táskámat ölelem magamhoz, mintsem meglökjem, hogy menjen már innen. Idővel ahogyan a cigarettafüst is semmisé lesz, úgy majd elpárolog ez a haragom is. Még hátrapillantok a Mike-ra, meg a többiekre, akik összeszedni jöttek utánunk. Látom Mira aggódó tekintetét, de csak megrázom a fejemet, hogy ne tegye, de alig láthatóan, hamarosan inkább írok neki egy üzenetet, ha már úgyis a fiatalság kórossága ilyen téren is rám ragadt és sok esetben inkább a kezemben tartom a telefont, mintsem valahova elpakoljam, mármint táskába, vagy a zsebembe.
- Tényleg sajnálod? Vagy inkább csak szar napod volt és ezek a dolgok mellé még jó volt levezetni a feszültséget? – kérdeztem meg minden kedvesség nélkül, de legalább beszéltem, ez is haladás.
- Le akarsz kenyerezni? – pillantottam rá végül egy mosollyal az arcomon. – A fiúk győzelmét, eddig minden meccset megnyertek, mi meg a próbatárgyalásokat. Meg a Naherty ügy győzelmét, ha már megnyertem az egyik legnagyobb pert. – rántottam meg a vállaimat, mintha semmiség lenne, majd pedig felpillantottam az égre egy pillanatra. Majd pedig folytattam tovább a sétát. – Miért jöttél el valójában? - Pár pillanat erejéig hallgattam, a következő pillanatban pedig sietve rúgtam le a lábaimról a magassarkút, a cuccaimat pedig leraktam a szökőkút szélére, hogy utána könnyedén belemásszak, mint egy dilis és kicsit néha még kifelé is locsoltam a vizet. – Szóval ki vele, hogy miért jöttél el, vagy pedig talán a társaid fognak megbilincselni helyetted. – hiszen ezzel törvényt szegtem. Szökőkútban nem szokás csak úgy belemászni.

Sose voltam olyan, aki könnyedén tudna beszélni akár a múltjáról vagy a családjáról? Mégis kibeszélne arról, hogy az anyja lepasszolta őt a szinte sose látott apjánál amiatt, mert éppen talált másik palit magának és házasodni készültek? Én meg útban voltam a nagytervhez és a munkához. Jahh, igazi minta család a miként. Anyám lepasszolt, az apám meg tényleg tisztára tudatlan abban, hogy milyen világban élünk. És arról se feledkezzünk meg, hogy már gyerekként megöltem valakit, vagyis a tinédzserkor hajnalán akaratlanul. Máig hiszem azt, hogy valakinek a keze benne volt és az volt a cél, hogy kiváltsam az átkomat. Tényleg igazán köszi, egyszerre imádok farkas lenni, míg másrészt meg néha totálisan gyűlölöm, de legalább nem vagyok a holdjátékához teljesen kötve, mint a többség. Mindegy is, hiszen jól éreztük magunkat egymás társaságában, meg beszélgettünk is.
- Hmm, akkor már van cuki mamuszkád is, meg a járókeretedet hol hagytad, vagy a sokkal cukibb és szexibb Lilaht? – kérdeztem meg még mindig húzva az agyát. Persze az más tészta volt, hogy ki valójában mennyi idős, de valójában talán egyikünk se érdekeltek az ilyen fajta szabályok, vagy a tényleges adatok. Néha nem kell mindent tudni a másikról, csak sodródni kell és semmi több.
A játékot pedig most akarnám kicsit magasabb fokra emelni, hogy utána pofára ejtsem, mint megannyiszor tettem már. Adok valamit, hogy utána elsétáljak, persze nem örökre, de hát na. Ha minden egyből jön és túl könnyedén, akkor hol marad a küzdés és a jótékony hatásai annak? De persze most is bele kell szólnia Mikenak. Talán tavaly inkább neki kellett volna meghalnia azon a végzetes estén, amikor három focista eltűnt. Persze, halottak, de még az apám se találta meg, így pedig nincs mitől aggódnom, hiszen ő a legjobb ilyenben, így én és Mira is biztonságban van. Tényleg baleset volt, de úgyse hinné el senki és az már inkább végzetes lenne…
Hamarosan pedig az asztalak vágódom és a földön kötök ki. Köhögök párat, hiszen én se vagyok törhetetlen és érzem, hogy szinte hamarosan ki fog szabadulni a bestia, de akkor ő is darabokban távozna, viszont valaki megelőz a dologban, így nem is buktatom le magam, hogy miféle szörny lakozik bennem.
- Ahaa…-  csak ennyit mondok, majd pedig letörlöm az ajkaimról a vért, hiszen a szám felrepedt a pofonnak köszönhetően, amivel az asztalnak taszított részben, majd le a földre. Mira könnyedén terem mellettem, de csak lerázom magamról a karját.
- Cole, fejezd be! – bármennyire is hízelgő, hogy meg akar védeni és ellátná a baját egy egyetemista baromságaitól, akkor se akarom, hogy ezt tegye, de mintha csak a falnak beszélnék. Pontosan tudom, hogy Mike szülei befolyásosak és rohadtul nem állt szándékomban Cole-t bajba keverni, de ezek után… Mire pedig sikerül feltápászkodnom, addigra pedig már csak azt látom, ahogyan kidobja őt az utcára.
Mindenki őt nézi, de senki nem mer szólni se hozzá. A pultos hangja csendül a fülemben, mire csak morranok, majd felkapom a táskámat és a kabátomat is, majd elindulok kifelé, de előtte még neki megyek Cole-nak is és megállok előtte.
- Remélem most már jobb, hogy kidobtak innen! Tényleg muszáj volt? – ohh, mintha nem ismerném a hálát, pedig nagyon is az voltam, vagyis csak egy parányi részem, hiszen mindig is túl büszke voltam ahhoz, hogy mások segítségére szoruljak. Az apám cseszett rám, így talán nem csoda, hogy a törődés és a hasonló dolgok számomra eléggé ismeretlenek és távol állnak tőlem. Talán részben emiatt is élek olyan életet, amilyet. Ahogyan az se túlzottan érdekelt, hogy esetleg a korábbi esésnek köszönhetően megsérültem-e még máshol is, vagy nem.
- Inkább ne válaszolj, legalább elintézted, hogy nehogy túl ittasan lás, vagy más karjaiban... – azzal a lendülettel ott is hagytam, ha hagyta, hogy elmenjek. Az utolsó dolgot, meg inkább dacból tettem, mert rajta kívül nem hiszem, hogy bárki másnak az ágyába akartam volna mászni, vagy bárhol máshol engedni, hogy esetleg földi örömökkel jutalmazzon meg. Ha pedig mehettem, akkor alig, hogy kiléptem el is kezdtem kotorászni a cigarettám után, pedig nem volt éppen rám jellemző az, hogy füstöljek, de most szükségem volt. Már ha éppen működött volna az öngyújtó és nem pedig vélhetően pont valakit eltaláltam volna vele a sötétben, ahogyan bosszúsan elhajítottam.

Fogalmam sem volt arról, hogy miért küldtem azt, amit neki. Talán ide akartam csalni, vagy csak szimplán azt akartam, hogy rám gondoljon este. Nem, inkább utóbbit kizárnám, hiszen miért is akarnám? Ez csak móka és semmi több. Amúgy se jó a „munkát” és a többi dolgot kavarni, bár nem mintha annyira izgatnának az ilyen szabályok. Csak nem bűn néha jól érezni magunkat, meg amúgy se vertük sose nagydobra. Fülledt bárok, hotelek vagy éppen motelek, na meg persze olykor-olykor a lakását is sikerült feltérképezni, de nem éppen hagyományos módon. Fogalmam sem volt arról, hogy éppen mivel telik a péntekestéje, vagy milyen is volt a napja, milyen gyilkosság, vagy bűntény történt.
Nem gondoltam volna azt, hogy el fog jönni, na jó talán egy apró részem reménykedett benne, de hát egyetlen egy üzenetre se reagált, így már nem is küldtem többet. Másrészt meg persze, hogy pont akkor lépett be, amikor a legjobb műsor ment, hiszen miért ne? Fiatalság bolondság, ahogyan mondani szokták és még most meg kell kitombolni magunkat, nem negyvenévesen. Meg attól még, hogy kosztümöt hordunk néha és tárgyalásokon veszünk részt, nem jelenti azt se, hogy ne tudnánk élvezni az életet, vagy félnénk a botránytól. Nem pont ezzel fogom megölni a felfelé ívelő „karrieremet”.
Hamarosan pedig leugrom a pultról és mosollyal az arcomon indulok el az ismerős idegen felé. A szavak is könnyedé jönnek, de hát sose kellett félteni ilyen téren se.
- Hmm, kivéve akkor, ha a másik fél is benne volt… - villantok egy ártatlan mosolyt, hiszen tudom ám mi fán teremnek az ilyenek, hiszen nem lett volna kötelező idejönnie, ebből pedig következtetni lehet arra is, hogy a másik félnek se volt ellenére a dolog. A következő pillanatban pedig már távoznék is. Amikor pedig elkapja a kezemet és maga felé fordít, akkor kíváncsian pillantok fel rá. Szavain pedig könnyedén nevetem el magamat.
- Vagy csak nem akartam, hogy unatkozz és legyen egy jó estéd, ha már nekem az van? – kérdeztem vissza játékosan és pimaszul, majd a következő pillanatban kicsit meglöktem őt, hogy újra a székben kössön ki. A következő pillanatban meg kicsit fölé másztam és úgy simítottam végig az arcán.
- Vagy szeretnéd, ha nélküled nem is lenne buli a buli? – kérdeztem meg és már éppen ajkaim játékával ajándékoztam volna meg az incselkedésem jeleképpen, amikor valaki elkapta a kezemet, ami egyre lejjebb és lejjebb vándorolt Cole felsőtestén, de messzire nem jutottak az ujjaim, hiszen nem csak a kezemet kapta el valaki, hanem el is rántott onnan.
- Wandaaa… - a bűzös lehelete a férfinak pedig könnyedén terített be.
- Enged el a kezem Mike! Ha nem tűnt volna fel, akkor éppen beszélgettem valakivel! – szólaltam meg csöppet se kedvesen, majd megpróbáltam kirántani az irányító ujjai közül a karomat.
- Miért is tenném? Vagy neked már csak Mira jó? Vagy ez a… ? – a végét pedig elröhögte és nem is lehetett érteni a szót, hogy milyen jelzővel is illette Cole-t.
- Menj a francba!  - a következő pillanatban ismét megrántottam a karomat, majd megpróbáltam ellökni, mire a következő pillanatban vélhetően én landoltam az asztalon, amennyire idióta vadbarom tudott lenni Mike, mivel nem értette meg sose a „nem” szócska lényegét.

Hmm, az idény első meccseit megnyerték a fiúk, ahogyan sorra taroltunk mi, jogászok is a nagyok mellett. Sőt, néha már magunk vittünk végig egy-egy ügyet is, így itt volt az ideje, hogy majdnem két hónap után tényleg kirúgjunk a hámból, hiszen a vizsgák is sorra jöttek, mintha nem is emberekből lennénk. A nyomások egyre nagyobbak lettek, de legalább nem tűnt el senki se idén nyomtalanul a diákok közül. Még a farkasomat is sikerült féken tartani, még ha nem is volt mindig veszélytelen szabadjára engedni. Sose voltam egy szent, a farkasom pedig még inkább nem engedte azt, hogy valaki uralja őt. Ahogyan azt se hagyta sose, hogy bárki szórakozzon vele.
A piásüvegek is egymás után örültek ki, ahogyan a hangulat is egyre inkább a tetőfokára hágott. Ittasan pedig sok mindenre képes az ember, ahogyan néha egy-egy üzenetet vagy képet küldtem pontosan annak a személynek, akinek nagyon nem kellett volna, hiszen talán már így is túl sokszor lett fülledt a levegő. Ha apám megtudná, akkor tuti simán kitekerné a nyakát. Még az se érdekelné, ha rendőrgyilkos lenne belőle. Pedig neki köszönhetően ismertem meg Colet is, hiszen ha nem kerül börtönbe, akkor biztosan nem elegyedünk beszélgetésbe és a későbbi tárgyalásokhoz se tőle kérek segítséget, vagy információt, ha éppen arra volt szükség. Néha nem mindent lehet megkapni két szép szemért, de azt is tudom, hogy nem mindenkit engednék csak úgy be a ruháim alá… Jobban szeretem inkább hülyíteni az embereket, mintsem oly könnyedén közel engedni bárkit is. Még ha kalandról is van szó. Jobb szeretem az egy éjszakás dolgokat, mintsem a többszöröst, így mondhatni ő kivétel, de ezt sose bántam. Néha kellenek azok is.
A zene egyre hangosabban szólt, ahogyan kértük a hangerőt, hamarosan pedig páran már a pulton voltunk és ott hülyültünk, táncoltunk – mintha csak valami idióta amerikai film forgatásán lennénk-, de valahogy senkit se érdekelt ez. Ma csak diákok voltunk az egyetemről, akik ünnepelni akartak és jól is ment, így még az se volt meglepő, hogy Mira ajkai és az enyémek rövid időre egymásra találtak. Sose voltunk szentek, meg imádtuk húzni a „nézők” agyát is és ez egészen jól ment, míg meg nem pillantottam az ajtón belépni egy ismerős arcot. Kíváncsian figyeltem Cole-t, majd amikor közelebb ért, vagy én mentem közelebb hozzá, akkor csak mosolyogva pillantottam fel rá.
- Csak nem azért jött biztos úr, mert szeretne letartoztatni, megbilincselni? – kérdeztem meg pimaszul, majd már fordultam is el, ha hagyott, hogy tovább szórakozzak a többiekkel.  

Még egy kört! – szóltam a csapos hátához, az pedig elég megrovó pillantásban részesített, mikor megfordult. – Nyugalom, a barátom állja a számlámat. – böktem az ujjammal a sarokban lévő öltönyös fickó felé. Három csajjal iszogatott együtt, ami miatt ugyan lehetne irigyelni, de az összevert pofájáért már kevésbé. Azt hiszem pont ezért néz rám ilyen csúnyán a csapos. Egész gyakran eljárok ide, szóval ismer engem, de még mindig nem szokta meg, hogy néha összetörnek a dolgok. A csávó azt hitte, hogy a csajai előtt majd bizonyíthat ellenem. Nem jött össze. Majdnem szó szerint mostam fel vele a padlót. Ezek után kiérdemeltem, hogy állja az italomat.
Ilyenkor hiányzik Philip. Ahelyett, hogy itt lenne és csinálnánk azt, amihez a legjobban értünk, papás-mamásat játszik azzal a ribanccal. Valahogy meg kell vele értetnem, hogy vámpírként nem lehetnek gyerekei. Ez még a kisebbik baj mondjuk. A nagyobbik az, hogy bárkit megkaphatna az egész rohadt Földön, de neki pont az kell, akinek legszívesebben letépném a fejét. Akárkit megkaphatna. Minden második nő lába közé bejuthatna. Éppen ezért nem is értem miért akad le egynél. Ráadásul olyannál, akit ki nem állhatok. Talán újra szét kéne, hogy rúgjam a seggét. Az a picsa nem fog legyőzni. A gond csak az, hogy előnyben van. Philip dugja őt.
Felvont szemöldökkel pillantok oldalra, mikor valaki a nevemen szólít. Válaszolnék is, de a lehelete megállít benne és csak fintorogva lehúzom a poharam tartalmát inkább. – Még egyet. – lököm aztán a csapos felé, majd a nőre pillantok. – Csak kevésbé undorító. – feleltem, és próbáltam visszaemlékezni, de nem jutott eszembe a neve. Nem meglepő. – Fogalmam sincsen, hogy mi a neved. – ráztam meg a fejemet. Soha nem kérdeztem. Csak a vérére volt szükségem, hogy ne száradjak ki. Azt a neve nélkül is megkaptam. – Remélem jó okod van, mert megzavartál. – a magányosan iszogatást sokan alábecsülik. Ráadásul, lassan vadászni kezdtem volna. Erre képes idejönni. Ajánlom, hogy jó indoka legyen.