Alsó ajkamba harapva mosolyodom el, és ha észre akarom venni, ha nem, feltűnik, ahogy egész testében megremeg, míg szemében vad tűz lobban.
Szavai hallatán felmordulok, állítom direkt csinálja, és használja fel ellenem a kíváncsiságom, amiről tudja, hogy fékezhetetlen és amíg nem fogom a meglepetést a kezemben, el sem fog múlni.
-Szeretném a meglepetést, de ha most azt mondom, hogy hazamegyek, vagyis vissza a hotelbe, akkor ugye nem fogod azt gondolni, hogy csak a meglepetést akarom, nem téged?-szegezem neki a legfontosabb kérdést, igaz nem így volt, a mondatban benne volt a hangsúlynak köszönhetően, hogy akaratosan ugyan, de mind a kettőre vágytam egyszerre. Rá is és az ajándékra is, előbbire viszont jelenleg kicsit jobban, még a kíváncsiságom ellenére is. Amióta a falhoz csaptam, nem voltam vele, és mivel azóta is változott valami köztünk, gyanítom ismét egy újabb fokra lépek vele.
-Mernék én ilyet állítani. De igazad van, jobban szeretem a morgós farkast, mint a tunya kandúrt.-állok fel az asztaltól, majd mellé lépek és hajába túrva magamhoz húzom egy csókra, aztán ezzel a lendülettel távozom is, vállam felett még utoljára rá mosolyogva, ami egyértelműen kifejezhet neki egy halom dolgot. Aztán elsétálok az étterem előtt és eltűnök a zajos, fergetegben és a hotel felé veszem az irányt.

Megjegyzésem nem veszi fel, de azért reagál rá, amin elmosolyodom.
Lassan végzek a babbal, mire nagyot sóhajtok, és tényleg úgy érzem, hogy kezdek nagyon jól lakni, de a desszertet ki nem hagynám. Nincs az a pénz.
A villa a számban akad, ahogy a mellettünk lévő asztal felől is két kíváncsi szem szegeződik ránk, csak elnevetem magam.
-Szívem, azt hiszem te is szereted azokat a repetákat. Azt hiszem ezen a helyen felesleges a versengés. Bár igaz, ami igaz. Ma éjszaka nem terveztem sokat aludni.-térek aztán vissza a desszertemhez, lassan megnyalva a szám szélét. Ezt akár a mondandómhoz is hozzá csaphatja, mint reakció, de úgy is helyt állna, hogy ízlik a desszertem.
Végül közelebbről is megvizslatom ami az ő tányérján van és abba is belekóstolok, miután a sajátommal már végeztem.
-A cipzárt amúgy sem fogom tudni lehúzni egyedül, egy. Kettő, ez még egy okot ad a testmozgásra.-dőlök végül hátra én is jóllakottan, és hajam vállam mögé dobva csak ülök vele szemben, figyelve tekintetét.
-Nos, azt hiszem, ez egy jó választás volt.-ismerem el, hogy a helyszínválasztásban is jeleskedett, aztán ismét a pincér ugrálni kezd körülöttünk, elvíve az üres tányérokat.

-Azt se engedném. Nem az óvadékra akarom költeni azt, amit megnyertél.-közlöm vele, mikor morogva próbálja elfelejteni a fickót, aki amióta beléptem engem bámul. Majd mikor a pohár kettétörik a kezében, már nem vág éhes, inkább dühös arcot.
Mikor nyugtázom, hogy így már ő is nyugodtabb, várakozással teli nézek rá, pláne, ahogy felvázolja a terveit.
-Szokj hozzá ehhez a tulajdonságomhoz is. Mert nem fogok rajta változtatni.-biztosítom vigyorogva, mikor végre megérkezik a vacsora. A leves forró, krémes, és érdekes ízű, de határozottan ízlik, s mikor megjegyzést teszek a szakács ügyességére, mintha meg se akarná hallani. Ezen nem akadok fenn, inkább csak elmosolyodom és tovább kanalazok, mire kettőt pislogok, előtte már a pulyka van.
-És még én vagyok a falánk.-mormogom az orrom alatt mosolyogva, kicsit cukkolva, úgy, hogy csakis ő hallja meg, amit mondok. Viszont ő biztosan felfigyeljen rá.
Az ötlet hallatán ismét megcsillan szemem, és magam elé veszem a második fogást. A bab illata is remek, és az első falat is határozottan finom, igaz a csípős íztől kicsit kipirul az arcom.
-Hajnalban... Komolyan elhiszed, hogy fel tudsz kelteni hajnalban?-kérdezem ismét kóstolgatva egy kicsit.-Talán menni fog, de akkor időben kellene lefeküdnünk.-falatozom tovább kényelmesen, küszködve egy-egy csípősebb falattal, de megéri.

Mosolyogva kortyolok az italba, ekkor végre ismét tekintete enyémbe fúródik, és kicsit magára hagyja a hátam stílölő fazont.
A mentolos ital lassan siklik végig torkomon, szám megnyalva bólintok elégedetten, ahogy a kellemes ízvilágtól megborzongjak egy kicsit, mégis üdítő értelemben, nem pedig kellemetlen értelemben.
Elvigyorodom, majd ujjaim gyengéden, mégis határozottan tolom álla alá, és fordítom magam felé, esélyt sem adva, hogy tovább bámulja azt, aki engem bámul.
-Amiért a galócáért nem vágtam hozzád semmit, nem azt jelenti, hogy nem teszem meg most. Vele vagyok vagy veled? Veled. És örülnék, ha már ő legelteti rajtam a szemeit, a minimum, hogy te rajtam legeltesd, ne rajta.-nézek rá komolyan.-A szószokért kár lenne, egy kóstolót mindenképp kérek, mielőtt megennéd. Eszedbe ne jusson hozzá vágni. Inkább figyelj.-ötlik eszembe valami, és miután elmosolyodom, csak két szót suttogok, és láthatja, ahogy a fickó kezében összetörik a pohár, ezzel a maradék italát magára borítva. Egy-null nekem.
Összevont szemöldökkel hallgatom, ami felvont szemöldökké alakul át, mikor elkezd a nőkről beszélni, hogy semmi közük ehhez, aztán felvázolja, hogy amíg ő nincs mellettem, mihez kezdhetek, erre pedig csak egy, az imént felsorolt mimika egyvelege a válasz.
-Arról nem kell győzködnöd, hogy más nőnek lenne-e köze a kis fél órás szünetedhez. De ha nem hintenél el ilyen morzsákat, hogy a Mi érdekünk szolgálja, nem izgulnék, félnék és lennék kíváncsi egyszerre-mondom végül, mikor végre megérkezik a vacsora, hátra dőlök és az evőeszközök közül a kanalat kezembe véve a levest először megszagolom, majd mikor az illat végigkúszik testemen, és összefut a nyál a számban, megkóstolom. Az ismeretlen ízvilág furcsa, majd mégis kellemes csalódás lesz, nem csak az illata finom, de az íze is.
-Oké, nem összehasonlításképp, bár te vagy az első számú szakácsom, de ez isteni.-engedem meg magamnak a merész dicséretet a leves felé.

Az utcáról az étterembe lépve elmosolyodva sietek a kiszemelt hely felé, mielőtt bárki is beelőzhetne, majd foglalok helyet. Az étlap azonnal elém kerül, a pincér olyan hévvel közlekedik, hogy szinte meglibben a hajam a hátszélben, amit okoz, mikor elmegy mellettem.
Hasonló sebességgel választom ki, hogy mi szeretnék enni, és adom le a rendelésem, majd Chriest is, és bár ő nagyobb adagokat fog valószínűleg kapni, az italválasztást rá hagyom, ennyire már ismerem az ízlését, hogy ebben sem tud rossz döntést hozni.
A pincér felfirkantja a rendelést majd távozik, és reménykedem, hogy nem várat sokat magára az étel és az ital, mert szomjas éppúgy vagyok, mint éhes. Chriest rám mosolyogva fogja meg kezem, mire előrébb hajolok, közelebb kerülve hozzá.
-Hát, akkor azt hiszem, hogy többször foglak emlékeztetni erre, nehogy elfelejtsd.-mosolygok, mikor látom, hogy szeme elkalandozik, meg sem próbálom megnézni, hogy miért, hisz pillantásából tudom.-Na ugye, hogy idegesítő?-szalad fel szemöldököm a homlokom közepére, célozva arra,mikor én mordulok fel, ha egy nő megbámulja. Ez ugyan az volt, fordított fennállásban.
-Ha valaki megpróbálja az örömünk keresztezni, azt hiszem minimum a másvilágon fogja végezni.-biztosítom, mikor az itallal megérkezik a pincér, s én elengedem kezét és mikor ismét ketten vagyunk, felemelem a poharat.-Ránk. Arra, hogy mindenkinél és mindennél jobban szeretlek.-mosolygok rá elégedetten, és szinte ragyognak szemeim, olyan tiszta kék színben, ahogy még talán sosem láthatta őket villogni.

Magassarkúban kopogni mellette olyan furcsa, hogy az már szinte kiül arcomra és furcsa grimaszokat kelt. Valahogy nem szoktam hozzá az ilyesmihez és első este, mikor összefutottunk összefont ujjak és békés sétálás helyett a motorok hangja colt köztünk. Mind a kettőnek megvolt a maga szépsége, bár itt legalább nem tartottam attól, hogy ismerősbe futhatok. Az abszurd lett volna, szinte lehetetlen, hogy ez megessen, tekintve, életemben először vagyok itt.
a kalapra tett megjegyzése hallatán felmordulok, halkan, mégis úgy, hogy hallja.
-Majd becsukod a szemed, ha nem tetszik. Akkor is gyilkos galóca leszek, ha továbbra is ilyen megjegyzéseket teszel.-figyelmeztetem, elbújtatva a mosolyom, bár szemem így is mosolyog,és pontosan tudom, hogy ezt  kifejezést szereti a legjobban látni, már, ha ebben a kategóriában kell keresgélni ilyet.
Vállat vonok, mikor benézünk az ablakokon keresztül. Barátságos helynek tűnik, nem zsúfolt, van pár vendég, vannak helyiek és nyilvánvalóan barnára sült turisták is.
-Ne szenvedj annyira, nem mondhatod, hogy ezért nem érte meg szenvedni egy kicsit, és kibírni kaja nélkül a mai napot.-korholom le, majd mikor előre enged, én pedig belépek a helységbe. A kellemes illatok, amik a levegőben terjengenek, azonnal megtöltik tüdőm és el is indulok egy asztal felé, ahonnan a kilátás egyenesen a nyüzsgő utcára és részben a tengerre nyílik. Jó pár tekintet rám szegezőik, mire csak elmosolyodom, majd kihúzom a széket és helyet foglalok, lábaim keresztbe fonva. Szinte azonnal odalép hozzánk egy pincér, leteszi elénk az étlapot, majd távozik.
-Azt hiszem én már tudom is mit eszek.-nézem végig gyorsan az étlapot, majd döntök.-Mexikói sajtleves kukoricával, tequilával és tortillával, aztán jöhet a hagyományos chilis bab, desszertnek pedig churros-t kérek.-vázolom fel, igaz a ruha szűk, de a napi éhezésnek köszönhetően lesz helye a vacsorának bőségesen.