Egy embert konkrétan meghatározni és skatulyába zárni nem túl előnyös dolog. Mindig mindenki tud meglepetéseket okozni ahogy én is. Mások vagyunk és máshogy élünk, más a sorrendünk és más a neveltetésünk. Befolyásol mindent a jellemünk, hisz talán bal lábbal kelünk fel s úgy érezzük a világ is összeesküdött ellenünk majd találkozunk egy kedves mosollyal lent a konyhaasztalnál és máris szebbnek érzünk mindent. Mindenki lehetekből épül fel. Összetett jellemek vagyunk, rengetek személyiséggel. De maradjunk a leheteknél.
Lehet azt mondom, hogy közvetlen vagyok de amikor rossz napom van és akkor futunk össze akkor egy sziát sem fogsz kapni. Ilyenkor másnap a bocsánatodat kérem.
Lehet azt mondom, hogy segítőkész vagyok de ha egy bukóbb pillanatomban kapsz el körbenevetlek és legyintek egyet, hogy majd megoldod egyedül.
Lehet azt mondom, hogy önző vagyok de ha szépen mosolyogsz megszánlak egy kocka csokival.
Lehet azt mondom, hogy akaratos és makacs vagyok de ha szeretlek és közel állsz hozzám talán engedek a te javadra, bár ezt ne várd túl gyakran. Olyan neveltetést kaptam amiben arra ösztökéltek, hogy mindig mindenben a saját érdekeimet nézzem ezzel bárkin átgázolva.
Lehet az mondom, hogy őszinte vagyok de néha félek kimondani azt amit gondolok és inkább nem teszem, meg ne bántsalak, vagy csak szimplán a szemedbe hazudok mert érdekeim úgy kívánják. Lelkiismeret furdalás ide vagy oda.
Lehet azt mondom, hogy nagyszájú vagyok de néha visszafogott és csöndes, néha kell a magány és az egyedüllét.
Lehet azt mondom, hogy lételemem a kötözködés és a viták, de ha nem akarom, és nincs hozzá kedvem úgy is ki fogok hátrálni a konfliktusból.
Lehet téged szeretlek a világon a legjobban, mégis hátba támadlak… csak mert azt diktálja a józan eszem, az érdekeim.

Külsőt tekintve egyszerű lány vagyok. Olyan aki bármelyik nap megfordul veled szemben az utcán, akire fel sem nézel ha mackónadrágot és sportcipőt visel. Na de lényegében, lábam a földig ér, két fülem van és még sem vagyok szatyor. De, hogy picit belemenjünk a részletekbe: átlagos testalkatú és magasságú lány vagyok, valakinek anorexiás és csontkollekció de sajnos vagy nem sajnos de akárhogy eszek nem bírok hízni. Anyámtól örököltem, apró méretemet és azt is, hogy tartom a fix 55 körüli kilót, bár dolgozok is érte, hogy ez így maradjon. Futok minden este ha időm engedi, ha viszont kihagyom az estit pótolok reggel.
Hajam barna amit szinte csak kiengedve hordok ugyanis úgy tartom, hogy hatalmas füleim vannak, mint Dumbónak, bár kivétel erősíti a szabályt így mikor sportolok akkor az megköveteli a dolgot. Sokan azt mondják, hogy ez badarság de én hajthatatlan vagyok.
A szemem színe egyszerű barna tehát teljesen átlagosnak vagyok mondható. Szeretek sminkelni, és imádom a vörös rúzsokat ezzel kiemelve a számat, ugyanis ez az a pont amit mindig használok minden nap: imádok nevetni.
Szeretek öltözködni és vásárolni mint minden lány, de nem viszem túlzásba. A magas sarkú és a miniszoknya ugyanúgy megtalálható a ruhatáramban mint a sportcipő és a melegítő felső, próbálom nem átadni magamat a hétköznapok szürkeségeinek.

Név » Anonymus
Kor » 21
Multik » -

Napok teltek el majd hetek, hónapok és végül lassan már észre se vettem, hogy 5 hosszú éve hiányzik valami az életemből. Egyre kevesebbet gondoltam apára és Nikre de ha a kezembe került egy közös családi fénykép még mindig elkapott a sírás. Ez sosem fog elmúlni? Sosem fog elmúlni az érzés, az a mérhetetlen ürességet, ami körbevesz? Tény, hogy anyával és az új férjével jól kijöttem, de neki könnyebb. Ő olyan egyszerűen túllépett apám, neki volt, aki segítsen. Ott volt Adam, a vállalat, a barátai. Nekem pedig… voltak barátaim, de azok cseppet sem voltak mondhatók igaziaknak. Együtt szívtunk, vettünk be pár bogyót vagy néha csak szimplán hobby szinten törtünk be egy két boltot. Jó szórakozásnak tűnt anya pedig sosem szidott meg. Gondolom azt hitte ezzel segít, hogy nem vesz rövid pórázra, hogy elsimítja az ügyeimet és, hogy egy egyszerű ejnyebejnyével el van intézve minden. Pedig szükségem lett volna rá. Arra, hogy leordítson, hogy azt mondja, hogy rossz voltam és nem mehetek, sehova mert akkor talán most nem tartanék ott ahol.
- Delta! – ugrott a nyakamba egy vad idegen csaj. Szőke haja szoros copfba volt fogva a feje tetején. Szeme erősen kihúzva tussal, ami kissé már el is mosódott. Utána az én egyik jelenlegi legjobb barátnőm Margo. Vérvörös bőrnadrágban és fekete áttetsző anyagú pólóban volt mind a két oldalán egy-egy pasival.
- Ő az új barátnőnk Gale. – mutatott a nyakamba boruló lány felé majd széles vigyor ült ki az arcára és megcsörgetett egy zacskót előttem, amiben fehér színű pirulák voltak. Ennek hatására az én szám is egyre szélesebbre húzódott s végül Margo oldalán helyet foglaló férfiakra néztem kérdően.
- Óh igen. Válassz, melyiket szeretnéd az estére? – kacsintott egyet és mivel megráztam a fejemet nemlegesen csak egyszerűen odalökte mellém az egyiket. Nem volt az én stílusom. Magas volt, nálam vagy 3 fejjel magasabb. Szép kidolgozott teste volt, de látszott rajta, hogy az agya nincs a helyén. Fekete testhez simulós inget viselt farmerral, ami egészen jól is állt volna neki, ha a feje nem csúfítja el az összképet. Talán össze is illettünk volna, mivel rajtam is egy farmer volt és egy fehér áttetsző blúz, magas sarkúval.
- Mehet a buli királylány? – karolt át a mellettem álló fiú én pedig szinte automatikuson bólintottam rá a kérdésre.

- Delta! Delta! Óh az Isten szerelmére válaszolj már! – verődött vissza a hangja Margonak a szűk sikátorok kőfalain. Ősz volt, a szél hidegen csókolta meg szabad karomat és arcomat, de jelenleg jól esett ez az időjárás. A szemeim be voltak csukva és magam elé képzeltem Nik arcát ahogy rám mosolyog s én vissza rá. Éreztem a karcos arcszőrzetét az én puha vállamon, azt az igazi Nikolai illatot, ami az a parfüm volt, amit minden egyes évben kapott anyáéktól karácsonyra. Visszagondolok az utolsó közös szentesténkre. Bált adtunk. Mindenki ott volt, aki számított. Mézeskalács illat szűrődött be a nappaliba a konyhából, gyertyák égtek mindenütt a lakásban és a legutolsó fogasra is díszeket raktunk. A kandalló színültig volt fával, apa rakta bele ezt mindig is ő szerette csinálni, meggyújtani és újra rakni rá. Még a ruhám is a szemem előtt van: pezsgőszín váll nélküli koktélruha. Fáztam benne. Nik mindig rám szólt aznap este, hogy ki van az egész hátam és rám is rakta egyszer-kétszer a zakóját.
- Delta! – pofozott fel valaki úgy isten igazán, és ha nem lettem volna ilyen állapotban talán vissza is ütök. Bódultan nyitottam ki a szememet és az emlék utóízétől még mámorosan mosolyogtam magam elé. A fátyol a szememről lassan lejjebb úszott és maga előtt láttam a barátnőmet, ahogy egy újabb ütésre készül. Valami kaparta a torkomat. Száraz volt és… és nem emlékeztem semmire.
- 10 perce ájult vagy baszki. Már a mentőt akartuk hívni, de akkor kimutatták volna, hogy drogoztál…- némi aggodalmat véltem felfedezni a hangjában, de ez nem nekem, hanem a drognak volt köszönhető. Azért nem akarta, hogy rosszul legyek és a mentőket is azért nem akarta hívni, mert félt, hogy felnyomom őt a rendőrségen, hogy tőle kaptam a drogot. Pedig tudhatná, hogy nem vagyok ilyen.
Lassan feltápászkodtam és neki döntöttem a fejemet a mellettem lévő kőfalnak. Éreztem, ahogy az arcom bal oldala ezzel egyidejűleg sajogni kezdett, s ahogy oda nyúltam éreztem valami ragadósat az ujjaimon. Vér. Óh a picsába, mi történt?
- A pultnál ájultál el. Beverted a fejedet. De ugye ezt könnyebb kimagyarázni, mint azt, hogy miért vagy kiütve. – nézett rám rosszallóan Margo. Mögötte pár méterre ott állt egy biztonsági és az a csaj, aki legelőször a nyakamba ugrott.
- Vigyél haza! – nyálaztam be a számat és a mondtad szinte összefüggéstelenül jött ki a számon.
- Tessék? – lépett egyel közelebb a lány és a mögötte álló barátnője a biztonságival együtt. Szépen lassan hárman tornyosultak felém.
- Haza akarok menni! – csordult le pár kósza könnycsepp az arcomon s végül eszeveszett sírásba váltottam át. A régi életemet akarom! Vissza akarom kapni önmagam!