Kiválóan hazudok. Egy olyan városban, ahol naponta több tucat ember tűnik el a semmiben, egy lánynak meg kell tanulnia vigyázni magára. Nemde? Egyébként nincsenek illúzióim. A szüleimnek - akárkik is voltak- nem kellettem. Az otthonban ahol lepakoltak, semmivel sem törődtek többet velem, mint másokkal. A felnőttek világában egy kis szemétkupac voltam, a gyerekek között pedig? Nos mondjuk úgy, hogy megtanultam megvédeni magam, és azt ami az enyém. Néha még egy pár cipőért is küzdeni kellett. Szóval kicsim, nem én leszek az akit érdekel, hogy éppen letört a cipőd sarka, vagy lepattant a műkörmöd. Rosszabb napjaimon felmerült bennem a kérdés, hogy miért? Miért voltam rosszabb bármelyik kisbabánál? Miért hagytak el mindketten? Számtalan verziót lefuttattam már magamban az erőszaktól kezdve a Rómeó és Júlia történetig, de válaszok persze sosem érkeztek. Naná, az üres falak nem fognak a fülembe suttogni...Milyen lettem bent és az utcán? Kemény. Miért? Mert muszáj volt. A túlélés és létharc közepette az ember megtanul küzdeni.
Külsőleg? Nos...tejfehér bőr, vörös haj, zöldes (egyébként mikor milyen) szemek. A munkámból adódóan sokféleképp öltözködöm. Mikor milyenek az igények ugye...kedvelem a magassarkú cipőket és csizmákat. Valahogy magabiztosságot kölcsönöznek viselőjüknek (már ha nem úgy megy benne mint egy újszülött borjú persze). A valóság azonban az, hogy mindez csupán az álcám része. A ruhák legtöbbször nem az enyémek, csak a helyről veszem kölcsön őket. Hiába, nem vagyok az a típus aki ilyenekre költ feleslegesen.

Név » Rien
Kor » 23+
Multik » nincs

- Csak a holttestemen át! Soha nem mehet a közelébe! - hallatszik a határozott hang a kicsiny szoba csendjében.
Az ablaknál egy harminc éves nő áll, köntöse puhán öleli körbe testét. Hosszú, rubinvörös haja vaskos fonatként omlik hátára. Az őszi éjszakát kémleli. Mióta megtudta, hogy a férfi micsoda, azóta menekül. Hogyan is lehetett ennyire vak?! Hát nem arra tanította az egész családja, hogy mire kell figyelnie? És mi lett ennek az eredménye? Épp a bölcsőben alussza az igazak álmát. Egy gyermek. Az ő gyermeke. A közös gyermeke azzal a szörnyeteggel, amelyik meg sem érdemli, hogy még mindig az utcákat taposhassa!
- Gondoltál volna erre azelőtt, hogy neki adtad magad! - felel egy másik női hang, bár jóval idősebb mégis erő hallatszik belőle - Homlok egyenest az ellen cselekszel Marisse amire tanítottunk. A gyerek az övé is és el fog jönni érte. Mert a vére! - mondja egyre dühösebben.
Szeretnie kellene az unokáját, igen. Ráadásul kislány lett. Mégsem megy neki. Ha eszébe jut, hogy ha időben tudomást szerzett volna lánya viszonyáról a vámpírral, megakadályozhatta volna ezt az egészet. Számára mindig a család volt az első. De...65 éves elmúlt és az értékrendje is megváltozott az évtizedek alatt.
- Nem maradhat velünk. - mondja ki végül az ítéletet.
Az ablaknál álló nő összerándul a szavak hallatára. Az övé, az ő kicsikéje! Nem lehet! Nem! Valahogy meg tudják védeni! Dühösen fordul szembe az anyjával, de mérgét lenyeli, mert le kell nyelnie.
- Ha nem vagy képes elviselni lányom, majd én intézkedem. Jó messzire vitetem innen. Soha nem fogja megtalálni.
- De ha...- kezd bele a nő - de ha mi nevelnénk, talán sosem válna..mássá.
- Ne légy ostoba. A vérében él, benne létezik az apja mibenléte. Ezt semmilyen neveléssel nem tudod kiirtani. Búcsúzz el tőle. - mondja hidegen az idős nő.
Másnap hajnalban keserű könnyek áztatták a kislány pólyáját. Anyja siratta önmagát, az egyedüllétre ítéltetett kislányát és az odalett álmait is.

6 nappal és sok-sok váltott emberrel később két férfi egy csecsemőt tett le a St. Mary árvaház kapujában. Egy borítékot csúsztattak a kisbaba mellé, melyben egy gyűrű volt. A kosárka mellé pedig egy doboz bonbont mellékeltek. Ki tudja? Talán jövőbeli hálájuk jeléül? Mindenesetre a kislány a Deana nevet kapta, de mindenki csak Bonbonnak becézte.


Rendőrségi jegyzőkönyv 2000. június

Név: Deana Winston
Anyja neve: Ismeretlen
Apja neve: Ismeretlen
Státusz: Állami gondozott
Fent nevezett kiskorú személy társaival betört Mrs. Stealwater vegyeskereskedésébe és onnan 75 dollár értékű édességet tulajdonítottak el. A helyszínről megpróbáltak elmenekülni, de a kiérkező járőrök 2 kivételével elfogták és a legközelebbi rendőrkapitányságra kísérték őket. Egyikük sem tagadta amit tett, bűnösségüket beismerték.

Rendőrségi jegyzőkönyv 2004. december
Név: Deana Winston
Anyja neve: ismeretlen
Apja neve: Ismeretlen
Státusz: állami gondozott

Fent nevezett kiskorú személy, karácsony estéjén alkoholt fogyasztott a Central Park területén. Bevallása szerint egyedül volt, de a parkban talált nyomok alapján még legalább három másik személynek is ott kellett volna tartózkodnia. 24 órás felügyelet alá helyezzük.

-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

HÉÉ! Ez itt a privát aktám! Zűrös kamasz voltam na és? Ki nem csinált hülyeségeket? De látom kíváncsi vagy. Hívj meg egy italra és tovább mesélek.
Szóval 14 éves koromban meglátogatott egy férfi. Az egészségem felől érdeklődött főként. Elég bizarr látványt nyújtott a dizájner öltönyében, keményített fehér ingben, ahogyan velem szemben ült az enyhén szakadozott fotelok egyikében. Azt mondta, hogy vigyázzak magamra mindig, ne mászkáljak éjjel egyedül az utcán - micsoda tanács - és a betegségek miatt ne érintkezzek mások vérével - ki akar ilyet tenni?- aztán elment. Előtte még elkérte a gyűrűmet a nővértől, a szívéhez szorította és visszaadta. Azt mondta különleges darab és soha ne váljak meg tőle. A tekintete olyan átható volt, hogy már-már azt hittem a lényem lényegét tanulmányozza. Azóta nem láttam. Életem legbizarrabb találkozásai közé sorolom. Pedig volt néhány...
Nos, mint mindenki eme kerek világban én is elvégeztem a középiskolát...persze egyetemről szó sem lehetett. Mi marad egy olyan lánynak akinek se múltja se semmije? A csúnya, rossz, hideg valóság. Azonban megtanultam kihasználni az adottságaimat, mivel a férfiak elég idióta mechanizmusok szerint működnek. Bárok, mulatók világa. Nem mintha bűnnek érezném amit csináltam, mert ezáltal valami más is megnyílt előttem: a szélhámos nők világa.
Igen megjátszom, hogy valaki más vagyok. Azt adom nekik amire vágynak. Cserébe mit kérek? Pénzt. Unom már, hogy egyik napról a másikra éljek. Hamarosan inkább hazárdíroznék a kamu házasságokkal. Nagyobbat lehet velük kaszálni....

-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-

A megfigyelő feljegyzése:

A lány egészséges és semmi olyan "tünetet" nem produkál ami arra engedne következtetni, hogy az apja vérvonala felülre került volna. Átlagos halandóként él és viselkedik. Kétlem, hogy meg tudná magát védeni egy esetleges támadás során. Még mindig New Yorkban él, a város hátrányosabb helyzetűek lakta részén. Engem nem ismer. Kérésednek megfelelően nem léptem vele kapcsolatba, de továbbra is megfigyelem.

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Újabban különös álmaim vannak. Mindig egy alak jelenik meg benne...mintha hozzám beszélne. Egy különös helyet mutat, amire nem tudok rájönni, hogy hol lehet. A férfi arcvonásait nem tudom kivenni a sötét miatt. De valahogy olyan érzés...mintha nagyon is jól ismerne. Ez megijeszt. Nagyon megijeszt. Ilyenkor tör rám az az érzés, hogy mennyire egyedül vagyok...
Egyre csak egy kérdés visszhangzik a fejemben az Ő hangján: Meg tudod mondani, hogy ki vagy?
Ki vagyok én???