Külső: 180 cm magasságommal általában mindenki fölé felmagaslom. Szerencsére nem lettem kis növésű ember, ami előnyt hozott nekem az életem minden területén. Úgy 70 kg környékén járhatok, testemet edzem, izmaim pólóm alól látványosan kidudorodnak. Barna szemem van és hozzá jól illő barna félhosszú hajam, arcom férfias, néha meghagyom szakállam, akkor idősebbnek is nézek ki a koromnál. Ugyebár nem mindenki tudja, hogy mióta is vagyok a világon. A jelenlegi stílusok szerint öltözködöm, szépen lassan haladtam a korral, mindent kipróbáltam, sok helyen jártam. Tetszik ez a mai világ.
Belső:
É mint Érzékeny- lelkileg és érzelmileg is nagyon érzékeny típus vagyok, könnyű megbántani, főleg ha a szeretteimmel kapcsolatos a dolog.
D mint Düh -  ha bántod az érzelmeim, játszadozol velem, ne is gondold azt, hogy jól meg fogod úszni. Nem könnyű kihozni belőlem ezt, de viszont ha sikerül, akkor aztán rombolok és ölök.
T mint Titokzatos - Én mindenkiről meg fogom tudni azt, amire kíváncsi vagyok. Addig vájkálok, ameddig fel nem fedik előttem. De te, barátom, te nem fogsz rólam megtudni semmit, csak ha én azt úgy szeretném.
C mint Célok - Soha nem nyugszom. Mindent ki akarok próbálni az életben, és most, hogy vámpírrá váltam, már meg is jött a lehetőség számomra. Úgy érzem, sérthetetlen vagyok és halhatatlan, így minden energiámat céljaim elérésére tudom összpontosítani.  

Ezen kívül még határozott személyiség vagyok. Az emberek vonzódnak hozzám, főként ha meglátják bennem a jó dolgokat, és azt hogy mire vagyok képes. Sokszor az emberek irigykednek is e dolgok miatt rám. Volt már, aki csak annyit mondott rám, hogy az akaraterőm legyőzhetetlen. Szeretem a kihívásokat, ha vitába kerülök akkor sokszor én kerülök ki belőle győztesen. Alapjáraton nem vagyok haragtartó, de ha kell, akkor megtorlom a dolgokat. Nem vagyok birtokolható, ha valakit megszeretek akkor annak van legnagyobb esélye kiismerni engem. Nehezen válok el, de tudom, ha tovább kell lépni akkor tovább kell lépni.

Név » B
Kor » 21
Multik » Vanvan

1890 ~
Csendesen lapultam a bokor alatt. Tisztában voltam már képességeimmel, de kontrollálni még közel sem tudtam magam. Hiszen csak hetekkel ezelőtt változtam át. A bokorban ültem. Innen tökéletesen láttam családi házunkat, onnan pedig szüleimet és húgomat. Gyászoltak, mert úgy tudták, meghaltam. A legrosszabb érzés volt ez a világon. Szívszorító és úgy gondolom, soha többet nem szeretném ezt átélni. De nem tudtam elszakadni. Minden nap ott voltam. Csak figyeltem, és figyeltem. Aztán a húgom egyszer meglátott és el kellett mennem. Tudtam, nem mehetek többet oda, hiszen ha újra meglát, már tudni fogja, hogy nem árnyat vagy szellemet látott. Nehéz volt, de soha többet nem mentem vissza oda.

1900~  
Nem bírtam a képességeimmel és érzéseimmel. Megismerkedtem pár vámpírral, akikkel a századfordulót együtt ünnepeltük meg. Az alkohol, az örökös vér utáni vágy kezdett felemészteni. Azt mondták nekem, kapcsoljam ki. Kapcsoljam ki az érzéseimet. Ők is megteszik! Megtették. Mindhárman kikapcsoltuk, és onnantól kezdve elszabadult a pokol. Egy ember sem maradt életben abban a vendéglőben. Városról városra jártunk, kiéltük legpiszkosabb vágyainkat. Éveken keresztül vadásztak ránk.

1905~
Öt év érzelmek nélkül. Egyik városban sem, egyik helyen sem, soha nem fordult meg a fejemben, hogy vissza fogom kapcsolni. Aztán megérkeztünk New Orleansba. Amikor betértünk az első kocsmába, megláttam a nőt. Liliana volt a neve. Abban a pillanatban elvarázsolt, ahogy közelebb mentem hozzá, majd tiszteletemet tettem. És éreztem. Nem volt ember. Számára én voltam az első, aki varázserővel is bír, mint vámpir, így mindenképpen kíváncsi volt rám. Ő volt az, aki visszakapcsolta az érzéseimet.


1950~
Már nem futottunk. A barátaimat elhagytam, ők érzelemmentesen továbbra is folytatták útjukat. Szerelmes lettem. Még negyvenöt év elteltével sem tudtam elválni tőle. A nő, gyönyörű volt, és kecses, minden vágyamat teljesítette. Bejártuk a fél világot, mindent kipróbáltunk, amiről egy halandó ember csak álmodik. Haladtunk a korral, könnyen átléptük a változásokat. De a boldogság nem tartott tovább. Egy vámpírvadász lelőtte életem értelmét, végleg a sírba küldte Lilianat. Nekem csak szerencsém volt, de úgy éreztem, bár ne lett volna. Elfutottam, és vissza sem mentem, mert féltem.

1980~
A nyolcvanas évekig lehorgonyoztam egy tanyán. Próbáltam gyúrni az akaratomon, a képességeimen és egy kicsit biztattam is magam, mindaz miatt, ami velem történt. Még ennyi év után is bánatom volt Liliana miatt, de tudtam, hamarosan eljön majd az idő, amikor túl tudok végre lépni a nőn, akit évekig szerettem. Az év végén eljött az én időm. Egy árva kislány bóklászott a farmom közelében, azt mondta, nem emlékszik semmire, nem tudja ki ő és honnan jött. A környéken város nem volt, így magam sem értettem, mit kereshet itt a csöppség, de aztán befogadtam, Viviana nevet kapta. Ő volt a megváltatás számomra. A vigasz. Talán a sors küldte hozzám. Viviana ekkor volt 5 éves.


1990~
A kislányomnak tekintettem, hiszen felneveltem, iskolába járattam. 15 éves korában már rájött, hogy valami nincs rendben velem. Nem tudta hová tenni, egyre csak távolodott el tőlem, és talán először csak a pubertás kornak tettem ezt a listájára, de tudtam: el kell mondanom neki az igazat. Végül is elég felkészültnek és érettnek találtam már hozzá, így megkapta összes kérdésére a választ. Mi vagyok, ki vagyok. Azt szerette volna, ha átváltoztatom. Örökké velem akart lenni. Természetesen ellenkeztem, nem tudtam megtenni.

1995~
Vadászok támadtak ránk. Már túl rég óta itt vagyok, túlságosan kiismerhettek az elmúlt években és el is felejtettem, hogy menekülnöm kellene. Nem maradhatnék egy helyben túl sokáig. Vivianat meglőtték, de most nem akartam átélni azt, amit évekkel ezelőtt. Odarohantam hozzá, adtam a véremből neki, és ameddig tudtam, a képességeimmel távol tartottam a vadászokat. Felkeltünk, elindultunk, futottunk amilyen gyorsan csak lehet, de nem voltam elég gyors. Egy golyó átlőtte a szívét, és meghalt. A véremmel a szervezetében. Felkaptam a vállamra, dühömben az összes vadászt megöltem, majd elfutottam. Utáltam már most magam, amiatt, hogy bajba sodortam mindkettőnket. Viviana újraéledt, vámpírként. Így meglett a vágya, örökre velem maradhat.


2010~
Vivianaval letelepedtünk 95' után New Orleansban. Sok sok emlék fűzött ehhez a városhoz, de jó érzés volt újra ott lenni. Itt éltem meg a következő századfordulót, majd 2010-ben a lányka közölte velem, hogy ő most pár évig maga szeretné folytatni útját. Én már nem vágytam a futásra, az utazgatásra, megtettem mindent Lilianaval, így elengedtem, és én pedig letelepedtem. A nyugalom évei voltak ezek számomra.


Napjainkban~
Mystic Falls lett a székhelyem, majd megismerkedtem egy újdonsült vámpírral, Sarah Nelsonnal. Elragadó nőszemélynek tartottam, talán ő volt az Liliana után, aki oly gyorsan megfogott. Rövid idő alatt összehangolódtunk, és én segítek újjászületett útját és remélem, a változás mindkettőnknek jót fog majd tenni a következő években. De vajon mit fog szólni hozzá Viviana?