Tipikusan az a férfi vagyok, akinek megvannak a maga kis titkai, ráadásul előszeretettel titkolja el őket azok elől is, akik némileg többet jelentenek neki holmi fogpiszkálónál. Mindenki azt gondolja, hogy bennem nincs semmi olyan, amit kedvelni vagy szeretni lehetne, de ha tudnák, mekkorát tévednek...! Ha tényleg így lenne, sosem sikerült volna olyan baráti társaságba kerülnöm, ahová befogadnak, márpedig a New Orleans-i főiskolán egy ilyen társaság lelkességét élveztem magam körül. És ott volt egy ifjonc, figyelmemet felkeltő hölgyemény is, akiről tudni kell, hogy szintúgy nem az érzelmileg üres, tapló férfiakat szívlelte. Engem kedvelt... tehát elkönyvelhető, hogy van egy érzelmesebb oldalam. Talán az egyszerű ember számára láthatatlan, de akinek kell, az látni fogja. Slussz és passz!
Gyerekkoromban, mint talán minden pénzes szülő gyereke, akire nem figyeltek oda eléggé, én sem voltam egy angyal megtestesítője. Minden csíntalanságban szerepet játszottam, a szomszédok rögtön tudták, hogy hová kell menniük, ha eltűnt egy pici macska, vagy netán egy egész pohárkészlet. Az én kezem mindenben benne volt, de csak így tudtam elérni, hogy a szüleim valamelyest figyeljenek rám, még ha ez büntetés formájában is mutatkozott meg. Addig is azt éreztem, hogy foglalkoznak velem... míg kimondják azt, hogy nincs vacsora, szobafogság, nincs buli. És ha mondhatok valamit, hát nem vagyok valami becsületes fazon. Ezt idővel kinőttem, nem vagyok egy nagy tolvaj, de annyi biztos, hogy továbbra sem a becsületemért fogják kőbe vésni a nevemet. Talán ennek köszönhetem a jól menő iskolát is, remek ötlet volt meghamisítani azt a pár papírt. Érdekelt engem valaha ez az egész téma? Nem, mindaddig, míg be nem kerültem ebbe a körbe.
Az érdeklődési köröm talán hagy némi kívánnivalót maga után. Már kamaszként sem az érdekelt, ami a többséget, ahogyan a környékbéliek is tudhatták rólam. Eleinte csendes voltam, majd egyre hangosabb, végül robbant a bomba. Apa halála nem váltott ki belőlem semmit, talán némi megkönnyebbülést... kegyetlen, mi?
A külsőmre szerintem ki sem kellene térnem. A hölgyek körében előnyös vagyok, mi több, a város egyik legjobb partija. A kék szemeim már egy vámpír igéző pillantásával is felérnének... Magas vagyok, a legtöbb nő szó szerint felnéz rám, a hullámos, barna hajam pedig tökéletes arra, hogy női ujjak tévedjenek el benne. Tetoválás csak egy fél éve díszíti a testemet. Egy aprócska kis kínai szöveg, amelynek jelentését senki nem ismeri.

Név » G.
Kor » XX+
Multik » Jonah

Életem egyik legjobb ötlete volt beszállni ehhez a szerkesztőséghez. Azt akkor még nem sejtettem, hogy hamarosan kapok egy felügyelnivaló virágszálat a nyakamba, de ez még járulékos kár. És tetszett, még ha ezt soha nem is vallanám be magamnak.  

" - Ez nem indul, apa! - szóltam oda az autó elejénél szorgoskodó férfinak, akinek a feje ki sem látszott a kocsiból származó olajnyomokból.
- Próbáld újra, fiam - jött a felelet abból a szájból, melyet esetek többségében nem hagy el kulturált beszéd. Velem ritkán engedi meg magának amúgy is, hogy úgy beszéljen. Nicole és anya gyakrabban áldozatául esnek, melynek következtében nem tudom, mit kellene gondolnom az apámról. Engem nem bánt, de akiket szeretek, azokat... igen.
- Most már beindult! - örült meg a hangom, ahogy hallottam a motor zúgását, és az nem állt le másodperceken belül sem.
- Jól van, Dave - jelent meg a szemem előtt apám, aki az ujjait törölgetvén, büszkén mosolygott rám, de ahogy ezt tette, ráncai kirajzolódtak homlokán. - Ilyen alapvető dolgokat számodra is meg kell tanítanom. Te vagy az egyetlen fiam... a nővéredhez nem fűzök reményeket - jegyezte meg morogván, de nem mozdultam. A nővérem csak tizenhárom éves, mégis mit várhatna tőle ebben a korban? - Ne hagyd senkinek, hogy eltereljenek az útról. Sikeres leszel ott, ahová majd mész innen - veregette meg a vállam. - Megadatik majd számodra mindaz, amely nekünk itt a világ háta mögött csak keveseknek. A nevedet ismerik majd... a nők a lábaid előtt fognak esedezni egytől egyig. DE - emelte fel aztán ujját, tekintete pedig megtelt huncut fénnyel. - Előtte engedd ki a szomszéd macskáját a pincéből, ahová zártad. Az az ideges banya már hajnalban is kereste - forgatta meg aztán a szemét, én pedig a magam csibészes vigyorával szót fogadtam neki. Nem volt rosszallás a hangjában. Tőle sosem féltem ilyen ügyekben, anya viszont előszeretettel büntetett meg, ha tudomást szerzett arról, hogy a szomszédok holmijaival kacérkodom.
Ahogy a pince felé indultam, majd kinyitottam az ajtót, a macska nagy nyávogással futott ki. De nem érdekelt. Apám szavai visszhangot vertek a fejembe. A nők esedezni fognak a lábaim előtt..."

Nem tudom, mi segített abban, hogy visszatérjek a jelenbe, és ne ezen a több mint tíz éves emléken törjem a fejem. Hiszen jószerével apám ezután a beszélgetés után változtatta meg az életemet. Ekkor kezdtem el tanulni, ekkor kezdett érdekelni jó pár dolog, és láss csodát, az észhez egy dögös külső társult, így sosem maradtam barátnő nélkül... most is csak azért, mert leköti a figyelmemet valami. Vagy inkább valaki.
Hol a szememet forgatom tőle, hol eldugott kis vigyor rajzolódik az ajkaimra a jelenlététől, de Zoé sosem felejtett el stílusos maradni. Az egészben annyi értelmet nem látok, mint az algebrában, elvégre sosem voltam még ennyire szorult, és mégis kellemes helyzetben. A bátyjának köszönhetően ismertem meg, habár tisztában voltam azzal, hogy ha a tudomására jutna, hogy néha nem a bosszantó kislányt látom a testvérében, hanem valami egészen mást, először lenyakazna, aztán testem egyéb kiálló részeit aggatná szerte szét a városban. Volt egy nagy különbség azonban. Nem féltem Benedict Lorenzini-től.
Hátradőltem a kényelmes széken, és csak hagytam, hogy csörögjön a telefon. Most először azt éreztem életemben, hogy nem az én kezemben van a gyeplő. Kegyetlen érzés, de végül mindig másra kerül a nadrág.
Felemeltem a mobilt, és nagy fáradtan kinyomtam. Semmi energiám nem volt ma az anyámmal beszélgetni, de rögtön a céges telefonhoz hajoltam, és kiszóltam a titkárnőmnek. - Küldje be Miss Gilsont. - Semmi kérem vagy légy szíves, semmi. Nem tartozott az én stílusjegyeim közé az, hogy olyan egyszerűen osztogassam ezeket a kis szavakat, és valószínűleg emiatt sokan nem is kedveltek, de az emberek szeretete olyan, amivel sokra amúgy nem megy az ember fia.