- Első kérdésemként azt akartam feltenni, hogy birkózol meg ezzel a hatalmas szabadsággal, ami a nyakadba szakadt és megengedi, hogy találkát szervezz velem, de ismersz... úrihölgy vagyok. - Úgy döntöttem, hogy helyet foglalok mellette. Amint leereszkedtem mellé, eszembe jutottak a legelső éveink: sokat ücsörögtünk egymás mellett különféle padokon, a fűben, egymás szobájában, a szőnyegen, az ebédlőasztalnál, bárhol, ahol csacsogni lehetett és meg tudtuk tárgyalni az élet nagy kérdéseit. Két kislány voltunk, a létezésről alkotott eszményi képpel és amikor teljesítettem a sajátos örökkön-örökkénket, neki nem tetszett. Persze, nekem sem tetszett volna  és én sem voltam odáig azért, amit tettem... megöltem őt és a gyermekét, természetes, hogy ellenem fordult és a kapcsolatunk barátságból kvázi gyűlöletbe fordult át. Csak azért nem indultam ellene és próbálkoztam a megölésével - ahogy ő az enyémmel -, mert sokkal tartoztam neki: ott volt a lányomnak, amikor én nem, ő volt az egyetlen, aki talán nem traktálta a csöppségem fejét ostoba mendemondákkal, miszerint sohasem szerettem őt és azért hagytam magam mögött mindent, mert gyűlöltem. Köszönettel tartoztam Lucille-nek, ez pedig megnyilvánult abban, hogy nem választottam el a szép kis fejét a nyakától.
- Jól van, névtelen idegen, ha ezt szeretnéd. - Félmosoly csúszott az ajkaimra, felé fordulva kissé félrebillentettem a fejem. A parkban már a közvilágítás uralta a fényviszonyokat, de még így is el tudtam csodálkozni a vámpírlét trükkösségén, ami lehetővé tette, hogy a smink és gondosan elkészített frizura mögött észrevegyem az egykori barátnőm vonásait. - Szóval Erin-t keresed? - Felkuncogtam, fejcsóválva finoman hátradőltem és egy röpke pillanatra az égnek szegeztem a tekintetemet. - Talán hiányzik a lányom? - Ha szemétkedő kedvemben talált volna, akkor kihangsúlyozom a "lányom" szót, ám nem tettem. Erin is szerette őt, tudom. Jobban, mint engem... bár, ez nem nagy szó, a lányom mindenki iránt kellemesebb érzéseket táplált, mint irántam. Nem lehetett hibáztatni, megérdemeltem a tőle kapott bánásmódot. - Ha tudnék se segítenék. Annyit elárulok, hogy New York-ban biztosan nincs. Körülbelül hat hónapja felvette azt az idegesítő szokást, hogy nem hajlandó egy városban tartózkodni veled. Sőt, talán még egy országban sem. - Ergo, a misszióm, miszerint megpuhítom és esetleg néhány évszázadon belül sikeresen kiépítek egyfajta anya-lánya kapcsolatra hajazó interakciót vele, ismét megsemmisült. De mit akar tőle Lucille? Nem igazán voltam odáig az ötletért, hogy ők ketten összeboruljanak, míg én ismét kikerülök a képletből. - Mintha legutóbb azt emlegette volna, hogy Indiába megy önkéntesnek. Talán követned kellene, foghatnád a vadászaidat és tehetnétek valami hasznosat ahelyett, hogy az én nyomomban jártok. - A kijelentésem burkolt kérdés volt, amelyet reméltem, megválaszolt. Nem tudtam rájönni, mit csináltam nemrégiben, amiért ismét kitüntetett a figyelmével, de felettébb elkezdett érdekelni.