Különleges, igazi egzotikus szépség, köszönhetően a kínai-amerikai felmenőktől örökölt géneknek. Az alakja is vonzóvá teszi, illetve ránézésre szinte megsaccolhatatlan kora is. Sok férfi kereste/keresné a társaságát, de mióta 15 éve a nagy szerelmének hitt warlock lelkileg és fizikailag is bántalmazta, nem képes megbízni a másik nemben. Úgy egyáltalán nem. Azért is lett szociális munkás, hogy legalább másokon segíteni tudjon, ha már önmagán nem volt képes. Ám mind a mai napig, ha olyan ügyet kap, ahol férfiak követtek el mondjuk családon belüli erőszakot, átadja egy kolléganőjének, egyben jó barátnőjének, aki tartja érte a hátát a főnök előtt. Kellemetlenül érzi magát az erősebbik nem társaságában, igyekszik is kerülni őket. Ez a pszichés hozadéka a majdnem két évtizede történt eseménynek. Olykor kisebb-nagyobb idegösszeomlásai is vannak, de igyekszik terápiás módszerekkel nyugtatni magát, illetve olyankor felhívja a szüleit vagy a legjobb barátnőjét. Az egyetlen férfi, akiben bízik, az az édesapja. Bár már eléggé közelít a 40-hez, és világéletében szeretett volna gyereket, mivel a hagyományos módon ez majdhogynem lehetetlen küldetés Malia esetében, így erősen morfondírozik az örökbefogadáson. Úgy érzi, a kicsitől kapott és a neki adott szeretet is a lelki gyógyulásában csodát tehetne.

Név » Lady K.
Kor » 20
Multik » vannak ám páran *-*

Ha megkérdeznék tőlem, mi életem legnagyobb hibája, akkor kapásból tudnám a választ: beleszerettem egy warlockba. Ráadásul egy olyanba, aki nem volt rá érdemes. Tudom, lassan magam mögött kéne hagynom a keserű múltat, de kicsit sem egyszerű. Pláne mivel senkinek nem tudom az elejétől a végéig elmesélni. Van bennem egy gát, ami nem tud átszakadni, hiába próbálkozom. Mert igenis igyekszem megnyílni, de valami miatt egyszerűen nem megy. 15 éve már, hogy őrizgetem annak a szörnyű napnak az emlékét, és bár a szüleimnek felvázoltam nagy vonalakban, azonban a legrosszabb részeket kihagytam. Miért szenvedjenek még ők is? Épp elég a tudat, hogy engem felemészt az eset, nekik nem szeretnék fájdalmas perceket okozni. Csak az kell, hogy számítson anyuéknak, hogy a lányuk megmenekült és tökéletesen jól van. Pontosabban egész tűrhetően érzi magát. Ebben a pillanatban kicsapódik a bejárati ajtó, én pedig abban a szent pillanatban egérré változom, majd pedig újból emberré.
- Egér? Nem is rossz drágám. Az elmúlt akárhány évben nemigen változtál semmivé. Örülök, hogy még képes vagy rá. - Az anyám. Persze, hogy nem hagy békén. Tudom, igaza van. Csak mert megéltem egy borzasztó traumát, még nem kéne lemondanom az animágusi mivoltomról, de ha csak úgy vagyok képes valamelyest feldolgozni a történteket, hogy minimalizálom a képességem használatát, és igyekszem normális emberként élni - már amennyire ez lehetséges -, akkor miért ne tehetném meg? Felnőtt ember vagyok. Már csak az anyámmal kéne ezt megértetni, és helyben vagyunk. Halvány mosollyal az arcomon állok fel az asztalomon sorakozó papírmunkát kicsit hátrahagyva, és szorosan ölelem át az édesanyámat.
- Szia anya, téged mindig jó látni. - Miután szétváltunk az ölelésből, én visszaültem az asztalhoz, anya is jól láthatja, milyen óriási irathalom vár még rám, ő pedig a hűtőmhöz sétált.
- Jesszus, kislányom. Legalább rendelj valamit, ha már főzni nem tudsz. Még a végén éhen halsz itt nekem. Akkor pedig már hiába mondanám a magamét. - Ezt nem tudom nem nevetéssel lereagálni. Anya persze nagyon furcsán néz most rám, de nem zavar. Ha csak sejtené, mennyire jó érzés felszabadultan kacagni. És csak ő tudja ezt kiváltani belőlem. Az egész életemet áthatja a szorongás, amibe néha úgy érzem, belefulladok, anya pedig az én mentőövem, akibe meg tudok kapaszkodni, épp mielőtt elmerülnék.