Nincsen semmi különleges bennem, ami a külsőmet illeti. Hosszú, kb derékig érő barna, egyenes hajam van amit kiengedve szoktam hordani. Hajamhoz hasonlóan barna, mandula vágású szemeim vannak. Karcsú testalkattal áldott meg a sors.
Régen egy hosszúkás, rózsaszínű ruhát hordtam amihez hozzá tartozott egy kendő is, ami eltakarta az arcomat, muszáj volt ilyen ruhát hordani. Most viszont teljesen más ruhákat hordok. Furcsa ez a 21. század. A lányokon sokkal kevesebb ruha van, mint régen, más a stílusuk, minden sokkal másabb lett. Furcsa, de megpróbálok megbirkózni vele, így hát igyekszem úgy öltözködni, mint a mai emberek. Legtöbbször egy hozzám simuló farmer nadrágot szoktam fel venni, illetve valami rövidebb ujjú pólót. Cipők terén a lapos talpúakat szeretem, könnyebb menni bennük, mint a magassarkúban. Fogalmam sincs, hogy a mai lányoknak hogyan nem törik ki benne a bokájuk.

Nem is tudom, hogy mit mondhatnék, hogy milyen is vagyok, nem nagyon volt időm arra, hogy megismerjem önmagamat, csak azóta kezdtem el igazán élni, mióta itt vagyok az élők között. Bár ez is kicsit nehézkesen indult. Azt hiszem, hogy lehet mondani rám azt, hogy kicsit önző vagyok. Vágytam a szerelemre, Silasre, és ezért képes voltam elárulni Quetsijah-t, meg is bűnhődtem érte. Horgony lettem, ami azt jelenti, hogy az emberek, akik meghaltak, rajtam keresztül mennek át a túlvilágra. Iszonyatos fájdalmakon mentem keresztül, mikor megláttam közeledni felém egy embert, a gyomrom már görcsbe rándult az elkövetkezendő fájdalomtól. Ez volt a büntetésem azért, mert szerelmes lettem. Örökké Silassel akartam maradni, az örökké valóságot akartuk, de sajnos ez nem jött össze nekünk. Lebuktunk, pedig igyekeztünk titokban tartani a kapcsolatunkat. De szerencsére mostanra vége a 2000 éves szenvedésemnek, végre talán kaphatok egy esélyt a boldogságra, a szerelemre, a békére. Habár furcsa még nekem ez a mai világ, nehezen tudom csak megszokni az új dolgokat, de legalább van időm gondolkodni azon, hogy milyen is vagyok én valójában. Arra rájöttem, hogy nem bízok meg egyhamar másokban, talán a sok szenvedés miatt, nem akarok újra fájdalmat érezni. De mindeközben barátságos és kedves is vagyok, legalábbis azt hiszem. Silason kívül nincsen senkim, viszont annak örülök, hogy Ő legalább velem van.

Név » K.
Kor » 15
Multik » Chloe, Sarah

2000 évig szenvedtem, el mondani nem tudom, hogy milyen érzés volt. Mikor megjelent egy szellem, a gyomrom egyből görcsbe szorult az elkövetkezendő fájdalomtól, tudtam, hogy mi fog következni. Már könyörögtem, hogy ne történjen meg, hogy ne rajtam keljenek át a szellemek a túlvilágra. Természetesen a kérésemet senki nem hallgatta meg, senki nem változtatott rajta, együtt kellett élnem vele. Megérdemeltem a büntetést, hisz ahogy később kiderült, Quetsijah szerelmébe szerettem bele. Silas. Oh, Silas... Ő a mindenem, ő az egyetlen kiért létezem. Reménytelenül szerelmes lettem, mikor megláttam. Volt benne valami, ami megfogott, s nem eresztett. Természetesen Quetsijah háta mögött történt mindez, nem mondtam el neki, féltem tőle, féltem attól, hogy ha megtudja akkor elválasztana minket. Nagyon erős boszorkány volt, ahogy Silas is. Egy dolgot akartunk Silassel: örökké együtt lenni, a halhatatlanságot, de nem sikerült, lebuktunk. A legszörnyűbb az egészben tényleg az volt, hogy én voltam az átjáró, amin átkelnek a szellemek, ezt nem bírom megemészteni a mai napig. Túl sok volt a fájdalom, túl sokáig tartott. Talán pont ezért is volt az, hogy mikor végre megszabadultam ettől a tehertől, akkor megakartam halni, mást sem akartam, csak végre meghalni. Nem akartam több szenvedést, még több fájdalmat, csak végre valahára békére lelni, de aztán ahogy teltek a napok, elgondolkodtam azon, hogy tényleg ezt akarom-e... Hisz velem van az a férfi, akit egy életen át szerettem, akit egy életen át szeretek. Mindig is vele akartam lenni, most pedig végre itt van rá a lehetőség számomra, nem dobhatom el magamtól.
Furcsa ez a mai világ, a 21. század. A lányokon sokkalta rövidebb ruha van, több látszódik belőlük, magassarkúban járkálnak, a technológia is sokkal másabb. Annyi sok új dolog van, én meg értetlenül kapkodom a fejemet, hogy mi micsoda, értetlenül állok minden előtt, nem értem még a mostani dolgokat. Általában otthon vagyok, és gondolkodok. Gondolkodok azon, hogy hogyan tovább, hogy most mi fog következni, hogy mi lesz velem. Velünk. Silassel és velem. Végre együtt vagyunk, de félek attól, hogy történni fog valami rossz, és elveszítem őt. Próbálok nem gondolni ilyenekre és örülni, vagyis meglátni a jót minden napban, de eszembe jut szinte minden áldott egyes napon az, amit Quetsijah tett, és részben ez az, ami megakadályozza azt, hogy boldog legyek. Nem akarok újra fájdalmat érezni, és néha ezen az érzésemen, aggódásomon az sem segít, hogy életem szerelme velem van. Természetesen vannak pillanatok, mikor minden aggodalmam elszáll és átadom magamat a pillanatnak, mint mikor este Silashoz búja alszom el. El sem tudom mondani, hogy milyen jó érzés úgy álomba merülni, hogy érzem, ahogy ölel, érzem finom illatát. Ilyenkor tényleg azt érzem, hogy minden gond megoldódott.