Minden azzal a fagylalttal kezdődött. Épp hogy csak kifizettem a három ízű, extra méretű – igen, simán belém fér annyi – jeges édességet, és azon voltam, hogy belenyaljak a tetején olvadni induló karamellába, amikor befordulva a sarkon beleütköztem valaki mellkasába. Aztán az az isteni finom – na jó, igazából sosem tudhatom már meg, hogy valóban olyan ízletes volt-e, mint amilyennek az eladó mondta – hűvös fagyi szétkenődött kettőnk között, fele-fele arányban az arcomon, és a férfi hófehér ingén. Az édességtől csöpögő tekintetemet lassan emeltem fel az illető arca felé, haragot, felháborodást vártam a tönkre tett ruhadarabot tekintve, és már a nyelven hegyén volt egy sor bocsánatkérés és magyarázkodás, de valószínűleg annyira viccesen néztem ki, hogy a pasasból minden előjel nélkül kirobbant a nevetés. Kellemes, mély baritonjától megbizsergett a lelkem és emlékszem, magamban azt gondoltam: tessék, teljesen tipikus tőlem, hogy így ismerjem meg életem nagy szerelmét. A következő három hónapban valóban úgy tűnt, hogy ő az. Álmaim lovagja. Én pedig lelkem teljes naivitásával omlottam a karjaiba, és adtam magamat egészen neki. Mégis ki csinál ilyet? Milyen normális ember? Minden szavát elhittem, annyira buta voltam, és annyira fiatal, alig tizennyolc éves. Talán azért hagytam magam ilyen könnyedén az orromnál fogva vezetni, mert hiszékeny, álmodozó kis libaként azt képzeltem, hogy Peter fog engem megszabadítani az addigi életemből. Tiniként nem viseltem jól a tényt, hogy a családom nem más, mint egy nagy rakás – nem annyira mellékesen profi – bűnöző, a bátyám pedig a helyi maffia büszke feje. Nem éreztem helyesnek, amit csinálnak, nem éreztem helyesnek, hogy bármilyen közöm van hozzájuk, el akartam határolódni tőlük, de ezzel átestem a ló másik oldalára, és miközben a Lorenziniktől távol az akkori barátaimmal lógtam, rákaptam a különféle illegális kedélyjavítókra. Aztán jött Peter, és arra a gyönyörű három hónapra valóban képes voltam félretenni minden rossz szokásomat, függőségemet, és csak úsztam a rózsaszín felhők között. Annál nagyobb volt a koppanás a végén, amikor újra a földön találtam magam. Felbukkant Pete menyasszonya, aki negyedévnyi tanulmányi út után hazatért Európából, majd két héten belül össze is házasodtak. Teljesen össze voltam törve, és közben annyira borzasztóan szégyelltem magam, a saját hiszékenységemet, hogy képtelen voltam bárkinek beszélni az érzéseimről. Inkább a régi módszerekhez nyúltam, hogy visszazuhanjak az édes önkívületlenbe. Egyik alkalommal azonban enyhén túladagoltam magam, a kórházban végeztem, de nem ez volt legborzasztóbb az egészben, hanem az a rengeteg vér. Igen, majdnem elvéreztem, miután a drogok miatt elvetéltem. Ha nem éppen azon a klóros szagú ágyon fekszem, alighanem összeestem volna a hírtől. Fogalmam sem volt róla, hogy terhes vagyok. A beszedett kábszerek miatt már hosszú ideje nem volt rendszeres a menzeszem, ezért nem is sejtettem... Akkor azonban tudatosult bennem, hogy mit tettem. A felelőtlenségemmel, az önpusztító életmóddal és őrült önsajnálattal megöltem a saját gyerekemet, aki több mint két hónappal korábban fogant meg. Egy negyed órás sírógörcs után megeskettem az orvosomat, hogy ezt senkinek nem fogja elmondani. Még a bátyámnak sem. Ben nem sokkal később ért be a kórházba, és a következő napokban szinte el sem mozdult mellőlem. A folyamatos gondoskodása egyszerre növelte a bűntudatomat, erősítette meg az elhatározásomat, hogy nem vallhatom be neki, milyen borzasztó ember vagyok, de ugyanakkor segített is, hogy túljussak a holtponton, és végre igazán megváltozzak. Már nem tudtam visszacsinálni, amit tettem, főleg mivel következménye volt: kiváltotta az átkomat, és valódi vérfarkassá tett. Fajtársak között időről-időre felteszik nekem a kérdést, hogy hogyan történt, van erre egy már ügyesen begyakorolt történetem arról, hogy egy zsúfolt bulin, nagyrészt öntudatlan állapotban véletlenül lelöktem valakit az erkélyről, aztán terelem a szót. És közben igyekszem a magam módján jóvá tenni a hibáimat, jobb életet élni, ebbe pedig beletartozik az is, hogy távol maradok a családi biznisztől, Ben akármennyire is bosszankodik emiatt. Nem sokkal az eset után el is költöztem otthonról. Persze nem mentem túl messzire. A nagynéném fogadott be, akivel azután nagyon soros kapcsolatba kerültem. Lennie fiatal, közvetlen, kissé bohókás, néhány nagyon furcsa szokással, melyek közül párat én is átvettem, és összességében jó hatással volt rám, hogy közelebb kerültünk egymáshoz. Addig maradtam nála, amíg be nem fejeztem a tanulmányaimat, ő pedig férjhez nem ment egy francia pasihoz, André Gilsonhoz. Igen, az engedélyükkel én is felvettem ezt a nevet, és már Zoé Gilson néven álltam munkába. Az élet, azt hiszem, egy igazi hullámvasút, egyszer fent, egyszer lent. Mostanában, úgy érzem, sikerült viszonylag magasra jutnom, kezdek tartani attól, mikor kezdek ismét zuhanásba...