A külső az amivel talán kezdhetném, magas, olyan 189 centi körül vagyok, de még pontosan soha nem mértem meg magam. Izmos vagyok amiért nem sok erőveszítést kellett tennem. Macsósan rövidre nyírt a hajam, barna szemeim pedig olyanok mint a csokoládé. Általában inget viselek, szinte már a védjegyemmé vált ez az öltözet. Karakteres az arcom, amiért hogy-hogy nem, de döglenek a nők.
Magamat egy igen célra tartó, magabiztos embernek tartom. Olykor azonban makacsság is vegyül ezek közé, ahogy akaratos is tudok lenni, ha így hozza a helyzet. Kiegyensúlyozottnak tartanak, ám ez csak látszat, nagyon sokszor apró dolgokon felhúzom magam, dühkitöréseim vannak időnként. Nem tudom fékezni a magamban rejlő dühöt még ha csak az, ami kiváltotta olyan apróság, mint egy színes zokni a fehérek között. Ám sosem robbant még ki belőlem a felgyülemlett agresszió közönség előtt, nagyon igyekszem, hogy a diákok előtt tartsam magam. Hát lényegében ennyi rólam amit érdemes volt megemlíteni.

Egy játékos aki már egy kis ideje koptatja az oldalt

Már csak 3 perc választ el attól, hogy megkezdődjön a bemutató órám. Minden tanár erre az egy órára készül a legjobban, szinte már harc dúl köztük, hogy kinek sikerül a legtöbb diákot magukhoz csábítaniuk az unalmasabbnál unalmasabb óráikra. Én nem izgulok, nem vet szét az ideg, nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy ha nem adnék le semmit akkor is szinte telt lenne az egész terem és minden széken ülne valaki. Nem vagyok egoista, de tudom, hogy a diáklányok csupán miattam veszik fel az órámat a tanrendjükbe. De ezzel csak nekem lesz jó, nincs más dolgom, mint leadni az aznapra megtervezett anyagot majd a jól végzett munka gondolatával kilépni a teremből.
Az óra pontosan megüti a 10 órát, fanyar képpel indulok meg az előadóterem felé, már kívülről is hallani a halk suttogásokat, egy-egy lány kuncogását, nagyban folyik már az újoncok beavatása mire is kell számítaniuk. Megmosolyogtat ez a felkészülés, kezem lenyomja a kilincset, erre döbbent csend támad odabent, elmosolyodom, majd belépek, magam mögött nyikorogva záródik az ajtó, fel lépek a pódiumra majd szembe fordulok a diáksereggel. Ahogy sejtettem, nem maradt üres szék, mindegyiken ül valaki.
-Üdvözlöm az új diákokat és azokat akik már egy ideje koptatják itt az agytekervényeiket. A nevem Leonard Claflin. Már kerek 3 éve tanítok itt, teát tisztában vagyok a diákság csíntevéseivel, trükkjeivel. Noel, ettől függetlenül most is értékelni fogom a próbálkozásaidat. - Halk nevetés hangzik fel innen-onnan az érintett fiú pedig kihúzza magát és kidülleszti mellét, villogtatja magát az új lányok előtt, mint valami párzásra kész gorilla, nevetséges.
-Nos egy kevés szót megejtenék az órámról is. Mint tudjátok vagy éppen nem, én tanítom a Misztikus legendákról órát. Ilyenkor természetesen sokak fejében megfordul Dracula neve a két hegyes szemfogával együtt. Akik rá gondoltak ki kell, hogy ábrándítsam őket. Dracula nem létezett. Csak egy kitalált név és egy kitalált történet. Akit a mai emberek Draculának hittek az Karóba Húzó Vlad volt, egy gróf aki, nos, karóba húzott sok száz embert. Nem olyan kitalált lényekről lesz itt szó, mint amiket a mozivásznon láttok, az én órámon ezek mögé a sületlenségek mögé fogunk nézni és felderítsük a valóságot. Köszönöm! - fejezem be a mondanivalómat mire kitör a tapsvihar és néhány hangos fütty is megszólal pár igen neveletlen sráctól, akik abban reménykednek bevágódhatnak nálam és amikor vizsgára kerül a sor megmentem a seggüket. Mennyire szánalmas.
-Nos amivel mára készültem az a...- Hangos kopogás szakítja félbe a mondanivalómat. Összehúzott szemöldökkel nézem az ajtót.
-Tessék! - Kiáltok ki mire egy apró kisember viharzik be. Tudom kicsoda, az iskolatitkárságon láttam már többször is. Furán nézek rá mindaddig míg meg nem látom részvéttel telt arcát, ekkor azonban meghűl a vér az ereimben. Még szinte oda se ér hozzám már megszólalok.
-Mi történt velük? - Halkan kérdem, hogy a diákság ne halljon belőle semmit.
-Nem értem uram, tudtommal senki nem sérült meg, a bérlakása porig égett, a rendőrség Önt keresi, kérem azonnal kövessen! - Ezzel amilyen gyorsan jött távozik is. Én pedig ott maradok pár pillanat erejéig és szinte úgy érzem mintha lebegnék, teljes megkönnyebbülés árad szét bennem egy pillanat alatt. Azt hittem az öcséimmel történt valami,a ház pótolható, de a testvérek nem. A suttogások hoznak vissza a valóságba.
-Az órának vége! - Ezzel én is elindulok a titkár nyomában, ki a teremből, hogy részletesen is elém táruljon a probléma, a rendőrség, ha véletlen baleset lett volna nem jönnek megkeresni..ez most már kezd érdekesen alakulni.