Talán kezdhetném a külsővel, hiszen először mindeni azt pillantja meg legelőször. Senki sem sejtené rólam, hogy valójában milyen zavaros múlttal, és jelennel rendelkezem. Mindenki egy átlagos felnőtt embernek hinne, aki békésen éli a családjával az életét, több gyerekkel, és egy gyönyörű feleséggel mellé. De sajnos nem így van, hiába is vágytam erre az életmódra.
Szőkés barna, dús hajam mindig friss, és ha tehetem, mindig felzselézem, hogy látszódjék rólam az, hogy igényes vagyok magamra, elvégre hiába a divatos ruha, hogyha a haj nem tükrözi az ápoltságot.
Arcom kissé hosszúkás, sima, néha talán kissé borostás, de nem feltűnő.
Ajkaim finoman vékonyak, rózsaszín árnyalattal, képtelen lennél arra, hogy elengedd, noha ebbe a pillanatban nem fogsz részt venni soha.
Szempárom gyönyörűen csillognak a nap fényében, olyankor világoszöld színben úszik, pompázik tekintetem. Arcom hófehér, mint a frissen leesett hó.
Alkatom férfias. Derékban keskeny, vállban pedig szélesebb, e mellett pedig finoman kidolgozott izomzattal rendelkezem.
Ruhákban nagyon szeretem a sötétárnyalatú színeket. Szívesen hordok V vágású felsőket, legyen az szürke, de világosban is csak a fehér színt szeretem. Farmernadrágban pedig természetesen a sötétkéket, vagy a leggyakrabban megforduló nadrágszínem az a fekete.


Belső:
Mindig érdekelt a naplóírás. Úgy véltem, hogy minden pillanatnak meg kell maradnia, bármilyen formában is történjék az. Lehet az egy fénykép, gondolatainkban az emlékek, vagy csak szimplán a kézzel írott emlék. Kiskorom óta éreztem azt, hogy szükségem van egy naplóra, ami őrzi minden titkom, és minden múltamat. Habár… a sérelmeket soha nem felejteném el, még akkor sem, ha nem volna vagy ötszáz naplóm. Sokan mondták már azt, hogy a rossz emlékeket írjuk le, majd tépjük össze, és dobjuk ki a papírt. Nemrégen jutottam arra pontra, hogy az összes naplómat a tűz hevítésére használtam fel. El akartam felejteni mindent, ami létezik, és nem akartam, hogy fájjon a múlt, vagy csak gyötörjön. És valójában ez a mondás nagyon is igaz volt. Nem érzek semmit a múlttal kapcsán, de talán lehet azért van ez, mert kikapcsoltam. Próbáltam mindig erős maradni, de most már nem érdekel az, hogy milyen is vagyok valójában. Az emberek mindannyian kegyetlenek, és én is az leszek!

Multi: Anubis, Léa, Cairos

"Kedves naplóm!
1847 nyarán láttam napvilágot egy kis faluban, Mystic Fallsban, hiszen akkor még a lakossága nem volt olyan nagy, ráadásul az a település sem volt még túl öreg, ezért még nem lehetett városnak nevezni.
Giuseppe Salvatore, és Lily Salvatore fiaként születtem meg egészséges körülmények között.  Testvérem Damon Salvatore, aki az évszázadok során jobb volt inkább ellenségem, mit sem hogy a testvérem, vagy csak a barátom. Mindezek ellenére nagyon szerettem Damont, és mikor rosszban is voltunk, mindig úgy éreztem a szívem mélyén, hogy ő rá számíthatok egyedül ebben az életben. Minden bajban ott volt mellettem, és támogatott, és mindezeket nagyon komolyan is vette, főleg azt, amikor rólam volt szó. Amikor szükségem volt rá, mindig is bátyámként állt mellém, és vele sikerült átlépnem még a legnagyobb akadályokat is. Feldolgoztuk azt is, hogy a szüleink már nincsenek velünk. Az édesapámat én magam öltem meg, noha soha nem állt szándékomban, hogy bántsam őt. Azon a napon történt az ő halála, amikor vámpírrá változtam.  Amikor a vámpír méreg a szervezetembe került egy nő által, Emily Bennett figyelmeztetett, hogy kénytelen vagyok emberi vérhez jutnom.
Rosszul éreztem magamat. Émelyegtem, ráadásul a látásom, és a hallásom is sokkalta kifinomultabb volt, mint emberlétem időszakában. Úgy éreztem, hogy eluralkodik rajtam egy ismeretlen jellem, míg végül aztán csak abban a pillanatban találtam önmagamra, mikor Giuseppe, az apám holtan feküdt előttem, vér ömlik nyakából, vér ömlik a számból.
Noha az embert biztosan érdekli, hogy vajon ki volt az a nő, aki engem ilyen szörnyeteggé tett. Egy Petrova volt, aki Klaus Mikaelson vérvonalából származik, innen következtetve pedig szintén én is abba a vérvonalba vagyok besorolva. Ez a nő viszont Katherine Pierce névre hallgat. A neve is gonoszan cseng, de még az a személy, de még mennyire az! Engem, és a nálam hét évvel idősebb bátyámat, Damont is a karmai közé szorította. A rabjaivá váltunk, de talán úgy is  mondhatnám, hogy a szeretői voltunk mindketten. Fogalmunk sem volt róla, hogy mindkettőnk azzal a nővel van, csupán ez csak a végén derült ki. Mindenesetre… szerettem Katherinet. Mindez kiderült, hogy valójában azért tápláltam iránta mély érzelmeket, mert az univerzum így akarta.
Elenába pedig azért szerettem bele, mert Katherinere emlékeztetett. Olyan érzésem volt Elenával, hogy rózsaszín felhőket kergetek, de valójában csak sötét villámló felhők elől menekültem. Nemrégiben vallottam be saját magamnak, hogy valójában Elenát soha nem szerettem, csupán csak a rémálmomat láttam meg benne, Katherinet.Végleg egyedül maradtam.
Az érzéseimet nem tudtam hova tenni. De Damon pedig bebizonyította nekem, hogy a világon mi vagyunk a legösszetartóbb testvérek. Muszáj összetartanunk, ha már nem adatott meg az, hogy boldog életet éljünk. Elfogadtam, hogy Damon Elenát szereti, Elena pedig őt, és én ezt teljes mértékben tiszteletben szeretném tartani. Főleg, hogy most már nem sodort máshová a sors, csak újra egy útra; Kikapcsoltam.”