Pati bíztató szavai hallatán aztán valahogyan mégis összejött az a mosolyféleség. Ugyanis, míg én csak arra tudtam gondolni, hogy mégsem vagyok állapotos.. és valószínűleg nem is leszek az még egy darabig, ő eszembe juttatta, hogy igenis lehetek az. Még ha nem is most.. Bizonyára oka lehetett annak, hogy a teszt negatív eredményt mutatott. Pl. itt van rögtön ez a vérfarkasos dolog.. Jaj, te jó ég, remélem nem ez az oka annak, hogy a teszt ezt mutatta ki!! Vagy.. ami sokkal rosszabb.., hogy ez a farkasos dolog miatt netalán nem is lehet gyerekem??!! NEEEM! Ilyesmi nem fordulhat elő velem!! Soha!! Az lehetetlen..!!! - Igazad lehet.. - sóhajtottam egy nagyot. Biztosan jönni fog, ha jönni akar... Vagy ha eljön az ideje.. Csak ebben bízhatok. Vagy esetleg egy újabb rosszullétben.. Hé, elég! Ne reménykedj többet! - szólt rám a tudatalatti énem. Aztán Pati következő kérdése teljesen ledöbbentett. Mi van..? Miért kérdezi.., hogy vártam-e a babát? Hát, ez nem természetes?? Mármint az, hogy nem.. - Nem, nem vártam.. - vallottam be végül, hisz mi mást mondhattam volna, ez volt az igazság. - Az az igazság, hogy egyáltalán nem számítottam rá.. De ettől függetlenül, még örültem volna neki! Hisz ismersz! Imádom a gyerekeket! - mosolyogtam el akaratlanul is, hiszen pontosan ezért is választottam az orvosi hivatást és lettem gyerekorvos. - Tudom, hogy ez egy nagy felelősség... De szeretem Őt.. és Ő is engem. Mindig is szerettük egymást.. csak aztán közbe jöttek dolgok - húztam el a számat az emlék miatt. Utálok visszagondolni azokra az időkre.
Nem értettem... Tényleg nem! Katie makkegészségesnek néz ki, biztos vagyok benne, hogy ez nem lehet betegség. Lemerném fogadni,, hogy a teszt tévedett és Katie várandós... de ezt nem most akartam emlegetni. Szegénykémet úgy megviselte a hír, miszerint nem is várandós. - Jól van Katie, minden úgy lesz ahogy akarod! De el ne feledd, hogy mit mondtam az imént. Nektek bármikor lehet kisbabátok, emiatt igazán nem kell szomorúnak lenned.Ha most még nem akart jönni a kis lurkó, akkor biztos oka volt rá...-simogattam a fejét.
Kérdések hada gyülemlett fel a fejembe. Folyton csak a terhességre tudtam gondolni... vajon már várt rá a barátnőm? De hisz még nincsenek olyan régóta együtt, és Katie nem az a fajta, aki ilyen gyorsan beleélné magát az ilyenekbe... vagy csak én tévedek? Majd ismét megszólalok... igen már megint, az a buta kíváncsiságom!- Katie.. mond csak, te vártad már ezt a babát?- hirtelen ötletből fel kellett tennem a kérdést. Először kicsit haboztam, de úgy láttam jónak, ha kifaggatom a témáról. Tudom, hogy megfogadtam, hogy nem terelem újra erre a témát, de... szegény nagyon elszomorodott a hír hallatán, megviselte a dolog. - Mármint, ti már terveztétek? Hisz ez nem egy kis lépés, egy kapcsolatban sem.- a kíváncsiságomnak nincs határa. Kérdésem feltevése közben még mindig a buksiját simogattam, szépen lassan, nyugtatási célból.
Sírva borultam barátnőm karjai közé. Annyira kikészített ez az egész.. Pedig, hogy őszinte legyek, magam sem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog érinteni ez a dolog.. Hogy nem vagyok terhes.. Pedig, miért is kéne az lennem? Mindössze csak egyszer voltunk együtt... ööö.. úgy.. Az még semmire sem biznonyíték. De akkor meg mi volt az a rosszullétes dolog? Mi miatt lehettem rosszul? Mikor semmi olyat nem ettem.. Sőt, még étvágyam is alig volt.. vagy nagyon is sok. Úramistan..! Nem, dehogyis, most derült ki, hogy nem vagyok állapotos. De lehet, hogy jobb is így. Elvégre még nem is áltunk volna készen egy babára.. Persze örültünk volna neki.. és ez mindent rendbe tett volna kettőnk között.. Warren oda meg vissza lett volna az örömtől.. talán az lesz a legjobb ha ezt inkább meg sem említem neki. Csak elszomorítanám. Nem kell tudnia.. semmi jelentősége. - Hát.. köszi, hogy azért még próbálsz vígasztalni - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, nagyon kicsi sikerrel. - Azt hiszem, ezt a dolgot nem fogom megemlíteni Warrennek.. semmi értelme még őt is elszomorítanom - biggyesztettem le az ajkamat, közben továbbra is Patit ölelve.
Alig várom, hogy kijöjjön Katie és vidáman meglobogtassa a pozitív tesztet... hogy együtt örömködjünk és party-zzunk egy nagyot - persze csak mértékkel, hisz ő kisbabát vár. Mert ennek így kell történnie, a világomban és a rendes, valódi életben is! Csak várom, hogy végezzen. - Katie West, mi tart ilyen sokáig?!- már ott tartottam, hogy a fejemet verem majd a falhoz, mikor kinyílt az ajtó.
Egy nagy mosoly volt az arcomon, ezidáig... míg meg nem láttam Katie könnytől csillogó szempárját. - Sok, nagyon sok!- öleltem magamhoz Katie-t és éreztem, hogy az én hangom is kezd megremegni. Most viszont erősnek kell lennem, Katie mellett kell állnom, erősen! - Ez csak egy supermarket-ben vett olcsó cucc... Természetes, hogy tévedés az egész!- háborodtam fel, hisz mindketten tudjuk, hogy nincs más magyarázat Katie állapotára.
Bár, Pati nyugtatgatni próbált, hogy ne törődjek az eredménnyel, hisz még ha ezuttal negatív is lesz, még simán teherbe eshetek később is.. Na de ezt könnyű mondani! Mert azért.. mégis jó lenne, ha pozitív lenne.. Így most jövök csak rá, hogy ha tényleg kiderülne, hogy terhes vagyok, én lennék a legeslegboldogabb ember a világon. Talán pont ez az, ami még hiányzott az eddigi életemből! Ez a baba lenne az én kis mentőövem.. Mielőtt még tényleg komolyan megfontolnám azt a bosszutállós dolgot. Aztán elvettem Patitól a zacskót, majd gyorsan magamra csuktam a fürdőszoba ajtaját. Már annyira kíváncsi voltam az eredményre.. Villámgyorsan kibontottam a csomagolást, majd végigfutva a használati utasításon, tettem meg a megfelelő lépéseket ahhoz, hogy megtudjam az eredményt. Fú, remélem tényleg meg tudom.. és nem téved ez a szerkentyű. Aztán vártam.. és vártam.. és vártam. Míg nem... te jó ég! NEE!! Ez nem lehet igaz.. MIÉRT?? Hatalmas kiskutya szemekkel méregettem az előttem levő jelet... negatív volt. Hirtelen apró könnycseppek kezdték elárasztani a szememet... és ezek csak gyűltek és gyűltek, míg a sírógörcs utol nem ért engem.. Beletellett bő tíz percbe míg sikerült megnyugodnom.. és még kettőbe, míg össze is szedtem magam annyira, hogy el merjem hagyni a fürdőszobát és Pati elé állhassak. De gondolom a választ ő még így is könnyen le tudja olvasni az arcomról... mert nem igazán voltam kicsattanva az örömtől. - Mondd, mekkora a valószínüsége annak, hogy a teszt tévedett..?? - kérdeztem, előhívva magamból azt a kevés kis optimizmust, amivel születtem.
Amint megérkeztem Katie határtalan boldogsága fogadott engem. Ez tetszik, tetszik, hogy most ennyire boldog. Remélem a teszt eredménye után is ilyen vigyorgós lesz. A kezébe adtam a papírdobozt, de egy percre még nem engedtem el a hideg kis kacsót. - Figyelj, bármi is lesz az eredmény, tudd, hogy neked bármikor lehet kisbabád..- mosolyogtam rá, majd a mosdó felé terelgettem. - Itt várok!- cöveket verve álltam a fürdőszoba ajtaja előtt, várva, hogy belépjen oda és elfoglalja a helyét.
Abban a pillanatban, ahogy meghallottam az ajtó kopogást, már fel is pattantam a kanapéról és siettem fogadni az én imádnivaló barátnőmet. Hatalmas ezer wattos vigyor terült szét az arcomon mikor Pati egy papírdobozt lóbált meg a kezében. Mostmár csak pozitív kéne legyen... - Hát akkor mire vársz még? Gyere beljebb - invitáltam be kissé siettetve, hisz már tűkön üllve vártam, hogy mi lesz. Annyira kíváncsi voltam. Olyan jó lenne ha... vagy nem? Fel vagyunk mi készülve egy babára?? Még csak alig pár hónapja jöttünk össze újra! A múltkor sokkal hosszabb ideig voltunk és egy aprócska veszekedés vetett véget az egész kapcsolatunknak.. Egy apró dolog.., mégpedig Warren animágusi mivolta. Nem is tudom.. talán jobb lenne ha... Nem, elég! Nem kívánok semmit! Az lesz, ami lesz!!
Végre megvan a terhességi teszt és a lehető leggyorsabb módon próbálok Katie lakásához eljutni. Amint kiértem a boltból egy gyors füttyel elkaptam az első taxit amit megpillantottam és behuppantam a hátsó ülésre. - A hotelhez! És még a piros lámpáknál se lassítson!- szóltam a sofőrnek, aki szemmel láthatóan figyelmen kívül hagyta az utolsó mondatomat. Bekapcsoltam a biztonsági övet és drukkoltam, hogy minél nagyobb erővel nyomja meg a gázpedált. Bő félóra múlva már a hotel recepcióján álltam. Fölösleges volt kérdezősködni, mert most már kívülről tudtam Katie emeltét és házszámát. Mikor a liftajtó kinyílt a 7. emeleten ismét rohanni kezdtem, ezért mikor az ajtóhoz értem kicsit elfáradtam és kifulladtam. Háromszori ideges kopogás után végre kinyílt az ajtó. Ekkor Katire mosolyogtam és meglóbáltam a kis papírt dobozt. - Megvan!- jelentettem be ünnepélyesen.
Szerencsére nem kellett sokat várnom a taxira, mert szűk 4 perc múlva már ott is parkolt a kávézó bejárata előtt. Én meg izgatottan pattantam be az autóba, közben szinte el is felejtettem útba igazítani a sofőrt, hogy hová vigyen. - A hotelhez, legyen szíves - mondtam gyorsan, majd elindult. Útközben a kezeim a hasamra tévedtek.. és egyfolytában az én kis pocaklakómon járt a fejem.. Annyira hihetetlen ezt az egész.. De főleg az, hogy egy ekkora kis hírecske mennyire meg tudta hozni mindkettőnk kedvét.. Szó szerint egy pillanat alatt változtunk át gyászoló rokonságból ünneplő emberekké. Na de még nem szabad így beleélnem magam, hisz még semmi sincsen eldőlve.. Lehet, hogy nem is igaz.. és ez csak egy tévhit. Hogy nem is vagyok állapotos.. Már nem is tudom, mit várok ettől az egésztől.. Melyik lenne a legjobb opció? Ha az lennék? Vagy ha nem? Imádom a gyerekeket.. de vajon készen állok arre a megpróbáltatásra, amit ennek a kis csöppségnek a megszülése adna nekem? Mert egy baba oltári nagy felelősség.. Amint a taxis megállt a hotel előtt, én szinte egyszerre fizettem ki az utat és pattantam ki az autóból, majd ugrottam be a liftbe, meg sem állva a 7. emeletig. A lakásomba érve aztán olyan fura érzés uralkodott el rajtam.. Mert amikor utoljára jártam itt.. még a régi, ártatlan kis Katie voltam, a jókislány.. és most egy teljesen új, terhes-farkasként lépem át a szobám küszöbét. A kanapéhoz sétáltam, majd ledobva a magassarkúmat a lábamról, kényelmesedtem el rajta.
Amint hazaértem rögtön a szekrényem fele siettem, hogy gyorsan magamra kaphassak valami normális göncöt. Mert nem akarom, hogy Pati rögtön kiszúrja, hol is töltöttem az elmúlt pár napomat... Amint elkészültem, felkaptam egy kis sminket, csak az alapokat, majd felkapva a táskámat, már indultam is a helyi kávézóba.
A Warrennel folytatott beszélgetésem után rögtön felpattantam a kanapéről, kikapcsoltam a tévét és már indultam is készülődni. Igaz az öt percből tíz lett, mire elkészültem de azután rögtön hívtam is egy taxit a kávézóhoz, hogy még véletlenül se késhessek többet.
Nem hiszem, el hogy annyira nem bízik meg már bennem, hogy nem árulja el mi történt vele... Alergiás reakció, hah... jó duma. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem erről van szó, mert egy kis alergiát nem kell ennyire rejtegetni! Az természetes, ezzel szemben ez határozottan nem az! Először tiltakozni szerettem volna, hogy mégis mit képzel magáról, hogy csak így magamra hagy, dehát mint általában, most sem hagyott szóhoz jutni. Mire befejezte a mondanivalóját már csak egy okét tudtam kinyögni, mielőtt még búcsú puszit lehelt volna az arcomra, majd magamra hagyott. Kb 5 perc múlva ismét kopogásra kaptam fel a fejem. Vigyorogva ugrok fel a helyemből, mint aki az imént nyert a lotton és megyek ajtót nyitni.. de sajnos barátnőm helyett, csak a portás fogadott. Átnyújtotta a bom-bomos dobozot, amit állítólag Pati küldött nekem, majd miután megköszöntem a kedvességét becsuktam az ajtót és szomorúan heppentem vissza a kanapéra, egyik kezemben a csokit, másikban a távirányítót tartva.
- Tényleg jól vagyok!- jelentem ki, majd a pohárért és a piruláért nyúlok. Áhh nem szeretem ha ez ügybe ilyen kíváncsi, bár sokan mondják, hogy ezt még én öltem bele. Szerintem viszont ez nem igaz, nem én formálom Katiet, hanem ő engem, de most egyáltalán nem jó irányba. Nagyon mérges leszek ezzel kapcsolatban, főleg mikor a kezemre kérdez rá. Nem akarom kihagyni semmiből, na jó talán csak ebből! - Katie a kezemnek semmi baja sincsen, csak egy kis allergiás "minta" nem nagy szám.- jelentem ki, majd újra lábra állok, látod minden rendben. Kicsit megigazítom a ruhámat, majd megfogom Katie kezét. - Én sem ilyen ünneplésre számítottam, meg nem is így terveztem, de szerintem jobb ha most megyek. Keresek egy motelt vagy valamit, és mit szólnál, ha holnap együtt ebédelnénk. Majd elmesélem mire jutottam munka ügyileg. És hidd el nem miattad van, csak félek, nehogy megint valami hasonló legyen. Holnap találkozunk! - jelentem ki, majd elengedtem a barátnőm kezét és nyomtam két puszit az arcára. És az ajtó felé lépek, még mielőtt kimennék, gyorsan megnézem a szobaszámot és jól feljegyzem. Mikor leérkezek a portára a portást veszem célba, azt aki kedvesen eligazított. - Kérem ezt a bom-bom vigye fel Miss West szobájába, és mondja meg, hogy mennyire sajnálom! - jelentem ki, majd kilépek az ajtón. (valahova) /remélem majd akkor együtt ebédelünk *-*
Hát sajnos, sejtettem, hogy nemet fog mondani.. hiába, ő az a típus, aki a minimum 20 méter távolságot szereti megtartani a korháztól. De a hazugságát nem vettem be... - Ahha, ezt mondd annak aki be is veszi - néztem rá komolyan. - Ne már, szükséged van rá.. - próbáltam győzködni, de utána rájöttem, hogy hiábavaló, hiszen sosem megy bele, hacsak el nem ájul és ki nem hívom hozzá a mentőket. - Oké, máris hozom - mentem bele az ötletébe és már ott sem voltam. Meg sem álltam a hálószobámig, majd gyorsan előkeresve a pirulát, már siettem is vissza Patihoz. Visszatérve a nappaliba, épp elkaptam egy igen furcsa jelenetet, amint barátnőm a megjelenésemre hirtelen elrejti a kezét. Nem értettem a lényegét, ezért nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. - Tessék - adtam át a gyógyszert, egy pohár vizzel együtt. - De még mindig nem hiszek neked... - vallottam be szigorúan nézve rá. - Mi történt veled az imént? És a kezedet miért rejtegeted? - Nem bírtam tovább muszáj volt megjegyeznem. Hiszen tudja, hogy aggódom érte, akkor meg miért titkolózik??
Nem lepődtem meg, tudtam, hogy Katie ezt nem fogja annyiban hagyni. Ismerem őt... de tudom, hogy ő is ismer engem, tudja, hogy nem vagyok az a kórházba járó típus. - Nem kell. És amúgy is doktornő, már semmi bajom. Tényleg! Kicsit keserű a szám, de semmi. Lehet, hogy nem is a pezsgő a hibás.- nyugtattam meg, majd megkapaszkodtam az asztalba és szépen, lassan vettem a levegőt, hogy a pulzusom is lehiggadjon, már ha ez lehet... - Figyelj jól vagyok, csak hoznál nekem valami fájdalom csillapítót? - kérdeztem tőle, majd mikor már megbizonyosodtam arról, hogy nincs látókörletben, megragadtam a még ott lévő üveget és egy kicsit a kezemre öntöttem. A kezem szint úgy égett, mint a torkom, forrt és mart. Nem volt kétség, ez farkasölőfű... de miért szánták ezt Katinek? Most még okos gondolatnak sem mondhatnám, hiszen Katiere ez abszolút ártalmatlan, még... Gyorsan elrejtem a sebes kezem, amint látom, hogy Katie visszajön. - Áhh nagyon szépen köszönöm, hiddel így már sokkal jobb lesz, és egy bő fél óra múlva már dalolhatunk is doktornő.- jelentem ki, majd egy nagy mosolyt villantok, miközben a kezemet még mindig takargatom.
Nem értettem, mi lehetett az italban, amitől Pati ilyen rossz állapotba kerülhetett. Netán megmérgezték, morfondíroztam. De ki, és miért? Vajon kinek akarhatott az illető ártani? Nekem? Hát persze, ez magától értetődő, hiszen én hozattam fel a pezsgőt.. Dehát, tudtom szerint, nekem nincsenek is ellenségeim.. vagy mégis? Semmit sem értettem. Egyfolytában ilyeneken kattogtak az agytekervényeim, miközben kétségbeesetten néztem barátnőmet. Szerencsére egy bő tíz perc múlva viszonylag rendbe jött és meg tudott szólalni. - Nem tudom, én csak leszóltam az étterembe, hogy pezsgőt szeretnék rendelni, aimt egy pincér fel is hozott - magyaráztam tanácstalanul a történetet. - Nem tűnt ismerősnek a srác, aki felhozta.. - Ne nevettess, Pati - néztem rá aggodóan. - Tutira nem vagy jól, ez rá van írva az arcodra. Talán be kellene mennünk a korházba, hogy megvizsgálhassalak.. - ajánlottam fel készségesen. - Hiszen mostmár orvos vagyok - kacsintottam rá biztatóan.
Nem tudtam levegőt venni! Akárhogy akartam nem ment. Csak köhögtem és köhögtem... nem tudom mitől, de nagyon. Mázli, hogy Katie nem ivott bele, mert kitudja rajta, hogy jött volna ki ez az egész. Csak krákogtam és fuldokoltam, majd mikor a barátnőm vizet hozott, gyorsan az egészet magamra öntöttem, valamennyit ittam is belőle, majd egy bő 10 perc múlva meg is tudtam szólalni. - Ez meg mi volt? Katie, mi lehet a pezsgőbe? Figyelj bármi is az ne igyál belőle. Nem tudod ki hozta és miért?- kérdezem halkan, a hangom még nem a régi. Szép komótosan veszem a levegőt, nálam ez a megnyugvást szimbolizálja. Remélem még nem rontottuk el az estét... - De már jobban is vagyok! Ez nem ronthatja el a kedvünk, nem de?- nézek a barátnőmre, miközben a pezsgő még mindig nagyon zavar. Ha farkasölő volt, akkor miért nem éreztem meg?
- Fenékig! - mondtam én is, de mielőtt még beleihattam volna, feltünt, hogy Patinak nem ízlik a pia. - Mi a gond vele? Most hozattam fel a pincérekkel... - magyaráztam, mivel tényleg fogalmam sem volt róla, hogy mi lehet a gond vele. Aztán hirtelen témát váltott, amiből arra következtettem, hogy minden rendben, egészen addig míg el nem kezdett köhögni. Gyorsan odasiettem hozzá és picit megütögettem a hátát. - Uramatyám, mi lett veled? - kezdtem el kétségbeesni, mivel esküdni mertem volna rá, hogy finom lesz az íze. - Esküszöm a legjobbat rendeltem, nem értem mi lehet vele a gond.. - Egy darabig csak álltam ott tanácstalanul, majd észbe kapva a konyhába siettem egy pohár ásványvízért. - Tessék - nyújtottam át neki, mikor visszaértem. - Jobban vagy már? - érintettem meg a vállát aggódóan.
Nagy öröm volt Katiet ilyen boldognak látni, de még mindig valami olyan érzésem volt, hogy valamit takargat előlem, csak tudnám mit. De lehet, hogy már megint csak a gond beszél belőlem, mert most a barátnőm olyan üdének és frissnek, na meg boldognak tűnik, hogy csak na. Gyorsan a nyakamba rakom a medált, ami nekem nagyon sokat jelent és a pezsgős pohár után nyúlok. - Fenékig!- nézek az italra és megvárom míg a barátnőm is tölt magának. Majd megemelem a poharat és belehörpintek az italba. Olyan furcsa fanyar íze volt, de ez engem most még nagyon nem is zavart. - Katie jó ez az ital? Mármint olyan furcsa az íze.- húzom szét a számát, lehet, hogy csak nekem van bajom ezzel? Majd, hogy ne ébresszek benne bűntudatot gyorsan témát is váltok. - Az nagyon jó lesz, imádok énekelni.- jelentem ki, majd újra a torkommal bíbelődök, olyan égető, maró furcsa érzés fogott el. Hirtelen krákogni kezdtem és köhögni, alig kaptam levegőt. Nem tudtam mi bajom van, Katiere néztem kérdő szemekkel, vajon mi volt a pezsgőbe? És ő tette bele?
Mikor meghallottam a hangját az ajtó felől rögtön felpattantam, majd meglátva az ajándékot a kezében tiltakozás helyett, inkább csak megöleltem és puszit leheltem az arcára. - Köszi és nem kellett volna - kacsintottam rá, majd kézbe vettem a medált, amibe az ő kezdőbetűi voltak belegravírozva. - Te kis sunyi - mutattam rá mosolyogva, miközben feltettem a nyakláncot. - Most az lesz, hogy ünnepelünk - feleltem vigyorogva a kérdésére, majd megemeltem a pezsgős üveget és sorra teletöltöttem a poharainkat vele. - És miután koccintottuk, a sütit is elfogyasszuk, majd... - itt egy pillanatra megálltam -, ha már eleget ittunk, énekelhetünk is - kacsintottam rá vígan. - Hadd zargassuk meg picit a szomszédaim nyugalmát - kuncogtam.
Iszonyat nagy sebességgel siettem az úthoz. Feltett ujjal jeleztem egy taxinak, hogy szükségem lenne rá. Gyorsan siettem a legközelibbhez és bediktáltam címet. A taxis gyorsan oda is vitt. A hotlel gyönyörű szép és tágas, a recepción érdeklődtem, hogy melyik Katie lakosztálya, a kedves recepciós is gyorsan eligazított és már fent is voltam. Kopogtam párat, majd benyitottam. -Dadamm! Megjöttem és ajándékkal most már!- jelentem ki, majd belépek és megölelem a barátnőmet. -Tessék! Legboldogabb ünnepeket!- adom át az egyik medált és mosolyodok el, persze azt amin az én kezdő betűim vannak. - Na és most mil egyen?- kérdeztem és lehuppantam az ágyra.
Nem értettem mire készülhetett a drága barátnőm, de inkább hagytam az egészet és nem kezdtem el faggatni. Még a végén kiakadna és felrobbanna, mint egy időzített bomba. Ami Pati védjegye is egyben. Csak néztem ahogy intézkedik, majd megfordultam és beültem a taxiba és hazajöttem. Gondolom ő majd megérdeklődi, melyik szobában lakom. Haza érve ledobtam a táskámat a nappaliban levő kanapéra, majd leszóltam a recepcióra, hogy szeretném ígénybe venni a room service-t. Mivel a találkozásunkat mindenképpen meg kell ünnepelnünk. Elég hamar, tíz perc múlva már fel is hozta egy pincér az általam rendelt süteményeket és az üveg pezsgőt. Tudtam, mik a kedvencei, ugyanazok amik az enyémek is, ezért könnyű volt döntenem. Miután elment a pincér, ügyesen megigazítottam a terítést, majd keresztbe tett lábbal leültem a kanapéra és vártam, míg Pati betoppan.
Megnyugodtam, mikor válaszolni látszott a kérdésemre. Elismerem, rossz ötlet volt felhozni az előbbi témát. Legalább már tuljutottunk rajta.. Készségesen fordultam előrefele, ahová éppen mutatott, mint később kiderült egy hatalmas épület volt ott. - Ja, látom - erőltettem ismét mosolyt az arcomra, ami az előzőek után picit nehéznek bizonyult. - Tényleg nincs messze - értettem egyet vele bólogatva.
Úgy éreztem épp itt volt az ideje hogy hagyjuk is annyiban ezt a... hát erősen kínos folyamot. Inkább bőszen gondoltam hallgatni, hátha nem ásom már tovább magam alatt azt a gödröt, amiből már így sem látszódtam ki. De mikor Katie kérdéssel fordult hozzám, természetesen nem csak a válasz indult meg, de a szemem is felé siklott újfent. - Nem, mindjárt ott vagyunk. Már nincs messze - válaszoltam, és fél kezemmel eleresztettem a kormányt, majd a szélvédőn át előrefele mutattam, a távolban egy méretes épületre. - Látod? Ott is van a központ - mosolyogtam Rá, remélve hogy talán újra le tudunk lazulni..
Hát igen, ha gyerekünk született volna, Ő tovább vinné a gént. De nem született. Nem gondoltam volna, hogy felhozza ezt a témát, hisz igy is elég kinos már köztünk a légkör. - Ahha - bólogattam kedvetlenül, miközben beszélt. Aztán megemlitette, melyik rész volt számára a legrosszabb.. Akkor, ott egy hosszú percig összenéztünk. Mivel nem tudtam megszólalni, hamarosan vissza is fordult a volánhoz. Az nekem is rossz volt, de akkoriban szükségesnek éreztem az elválást. Képtelen voltam elviselni a tényt, hogy olykor kutyává változik. - Messze vagyunk még? - kérdeztem kiváncsian az uticélunkra gondolva.
Kezdőlap
