Ez talán egy kicsit nehéz feladat. Nem igazán ismer senki, maga vagyok az árnyék, a rejtőző, borzongató sötétség. Évszázadaim voltak arra, hogy elrejtsem magam a halandó mocskok szeme elől, eme tulajdonságom tökélyre fejlesztettem. De mivel mégiscsak szükséges a személyleírás így hát leírom magam. 180 centi magas vagyok, testem izmoktól duzzad, néhol a több napi borosta is meglátszik rajtam, hosszabb, barna hajam van, nem nem vagyok rocksztár, egyszerűen így nézek ki és nekem ez a megfelelő. Egy tetoválás van a jobb vállamon, egy kereszt vérben úszva a felkelő nap sugarainak fényében, szerintem meg sem kell magyaráznom minek a jelképe. Leginkább a motoros dzekiket részesítem előnyben és a koptatott farmerokat. 40 éves koromban váltam vámpírrá, ám a kor mintha dobott volna egy csókot, legalább 4-gyel kevesebbnek tűnök, áldás érte.
Belsőleg egy romlott alma vagyok amit férgek rágtak meg. Nincsenek pozitív érzéseim, sőt, érzéseim sincsenek. Három évszázada élek az emberségem nélkül. Mikor rájöttem ennek az előnyeire, rákaptam, mint más a drogra. Az érzelmek bonyolítják az életet, feleslegesek. Gyilkolni is egyszerűbb ha nincs bűntudata a vámpírnak, nem kell gondolkodnom azon, hogy a pokolra jutok-e, mert nem érdekel, nem hagytam, hogy az érzelmek puhánnyá tegyenek, mint egyes sorstársamat. Nem lehet kihozni a sodromból, az egyik pillanatban még lehet te vezetsz, de a következőben már külön vált a fejed a kecses kis nyakadtól. Maga vagyok a halálos penge, ha hallottál rólam akkor már nem élsz, ez ilyen egyszerű egyenlet. Bérgyilkos vagyok, egy őrült pszichopata, aki vérre szomjazik, aki nem veti meg ami, hanem kihasználja.      

Valaki, akit megragadott az oldal már harmadjára
   

1517 nyara
Apám azt mondta, hogy nem szabad szóba állnom a rabszolgagyerekekkel csak akkor ha parancsot osztok nekik. Nem értettem, hogy miért, hiszen Ők is gyerekek, de apám miután rajtakapott, hogy Gavin-nal, a mosónőnk fiával játszottam, keservesen a fejembe véste, hogy ők az alattvalók és nem szabad érintkezésbe keveredni velük, mert mocskos a vérük, a kék lila foltok még mindig a testemen vannak, apám egy életre megtanította a leckét. Anyám azt mondta, hogy megérdemeltem, mert engedetlen voltam. Gavin-t apám komolyabban megbüntette, ugyan nem szabadna tudnom róla, de az istállófiútól megtudtam, hogy Gavin egyik lába eltörött és most nem képes járni. Nem merem sajnálni, mert tudom, hogy apa ezt is megtudja és akkor lehet nekem is eltöri a lábam, az vajon fáj? Nem merem anyát megkérdezni, mert akkor kitudódik, hogy hallottam mit tett apa és akkor megint megleszek büntetve.

Két hét telt el a lecke óta és azóta se mertem a rabszolgagyerekek közelébe menni, apám folyton figyel és lesi mikor vétkezem megint, hogy megtaníthassa mi a helyes út, amit a király megkövetel. Mindig csak a király, nem értem mitől olyan hatalmas, még soha nem láttam, de azt tudom, hogy apám és anyám fél tőle. Arra neveltek kicsi korom óta, hogy féljek a királytól és tiszteljem a hatalmát, de hogy tisztelhetnék és félhetnék valaki olyantól akit még soha nem láttam? Félek a szomszéd birtokon lakó nagy kutyától, mert megkergetett mikor arra sétáltam, és félek az ökörtől is, mert egyszer megrúgott. De olyan valakitől nem tudok félni aki soha nem volt több nekem egy szónál.

Apa ma odahívott magához, hogy ahogy Ő mondta, azért, hogy komolyan elbeszélgessünk. Ez már nem igazán hangzott valami jól, ha apa beszélgetni akart akkor az általában mindig úgy végződött, hogy kaptam egy atyai pofont, mert valamit nem jól csináltam. Kissé félve mentem a nagy nyárfa alá ahol apám már várt rám, helyet foglaltam előtte egy rönkön. Vártam csendesen, mert tudtam, hogyha sürgetem akkor annak nem lesz jó vége. Apa percekkel később ami nekem óráknak tűnt, felém fordult és a vállamra tette a kezét. Amit mondott egyszerűen nem akart eljutni a tudatomig. Azt mondta anyám ma délelőtt meghalt. Dobogó szívvel ugrottam fel a rönkről, elhátráltam és megfordulva szaladni kezdtem a szülőházamig. Apám nem próbált megállítani ami csak még jobban megrémített. kezdett a mai nap értelmét lelni, anya akkor azért nem volt ma kint, hogy kiabáljon a rabszolganőkkel, mert valamit rosszul csináltak a konyhakertünkben, anya mostanában gyengélkedett, nem tudtam ez mit jelent, de azt láttam, hogy nem olyan, mint szokott, sokkal többet pihent, ez volna a jele a halálnak? Én is sokat szoktam aludni, főleg akkor ha elfáradok, én i megfogok halni? A könnyeimnek utat engedtem és sírva szaladtam be a házba, de anya nem volt ott. Apám akkor igazat mondott, anya meghalt...

Anyám temetése már egy hónappal ezelőtt történt, apám mostanában nagyon szótlan, folyton mérges és akkor is kiabál amikor nem is csinálok semmi rosszat. Nagyon magányosnak érzem magam, idegesítenek a nappalok és az éjszakák is, az üres ház, a rabszolgák, a madarak, minden, dühös vagyok, egyszerűen nem igazságos az élet. Mostanában a mérgemet a rabszolgákon vezetem le, folyton kiabálok velük és ok nélkül bántom a rabszolgagyerekeket. A világot hibáztatom azért amiért az anyukám meghalt. Tegnap a szomszéd földesúr kutyája megint megkergetett, de most nem féltem tőle, megakart harapni, de én belevágtam apám bicskáját többször is, a kutya meghalt, pont úgy, mint anyu. Nem értem a dolgot, nem értem, hogy a halál és az élet miért ennyire különböző. A kutya nem fog többé bántani és ettől jobban érzem magam..

Apa megbetegedett. Köhög és folyton meleg a teste, nagyon meleg. Néha meghallom a rabszolgák beszélgetéseit, azt mondják, hogy apám is elfog menni. Tényleg így volna? De miért? Hiányzik neki anyám? Nekem is, mégsem akarok elmenni. Már nem barátkozom a rabszolgagyerekekkel, néha meg is verem őket ha olyan kedvem van, gondoltam ennek apa is örülni fog, de oda sem figyel rám. Megint dühös vagyok, rám senki sem figyel! Már nem okoz örömet számomra ha bánthatok egy állatot vagy egy rabszolgát, már nem találok benne semmi enyhítőt.  

Apa ma meghalt. Reggel mikor bevittem neki a reggelit már nem volt életben. A ház teljesen üres már, apám is anyám mellett van, eltemették a föld alá Őt is. Elakarok menni, még ma este elmegyek, nem szeretek itt lenni. Apám birkabőr kabátjába raktam kenyeret és sajtot és a hátamra kanyarítottam. Talán nem vagyok még felnőtt, de nem félek senkitől, még a királytól sem, bárki legyen aki az utamba áll az megfizet érte.

Megöltem egy embert, egy hete sincs, hogy eljöttem a birtokról és most itt állok egy véres test mellett, ezt én tettem, döbbenek rá. Nem érzek semmit, sem jót sem rosszat. Ez a férfi magával akart vinni és eladni rabszolgának, tudom, hallottam, de én nem akarok rabszolga lenni, volt egy kard a szekerének a hátuljában, alig bírtam felemelni, de nem is kellett, mert a megfelelő pillanatban saját maga dőlt a kardjába. Csak állok és nézem, nem mozdul, pont úgy ahogy anyám, apám és a kutya sem.