Szőke hajú és kék szemű, hamarosan 22 éves lány vagyok. Legkülönlegesebb ismertetőjegyem a szemem, ami olyan kék, hogy néha szinte már világít. Van néhány tetoválásom, leginkább idézetek. A kedvencem az, amelyik a jobb vállamhoz, a kulcscsontom fölé van varrva: Fly High & Live Dreams. Emellett orrpiercinggel is rendelkezem, mert miért ne? Egy viszonylag kedves, szókimondó, és lelkileg erős lánynak tartom magam, akit nem érdekel mit gondolnak mások, de ha valakit, akit szeretek, akárki megbánt, azt nem viselem el.

Oszd meg velünk, ki vagy!

Egy elég esős nyári napon, július 10-én láttam meg a napvilágot – vagy inkább „esővilágot”, tekintve, hogy úgy szakadt a csapadék, mintha dézsából öntötték volna – a világ egyik legszörnyűbb időjárással rendelkező fővárosában, Londonban, méghozzá 1993-ban. Testvéreim nincsenek, csak rengeteg – tényleg megszámlálhatatlan – unokatestvérem van, mert a szüleimnek sok testvére volt.
Na igen, a szüleim… Egy fájó emlék, ami minden éjjel más helyszínen és más forgatókönyv szerint, de kísért. Tizenhat éves voltam, lassan sétáltam hazafelé London hűvös utcáin a decemberi hóesésben. Nem siettem, a szüleim tudták hova mentem, hisz csak egy kis sétára indultam a fülemben zenét bömböltetve. Igen, sétálni, mert nem voltak barátaim. Alapból nem voltam zárkózott személyiség, próbáltam kedvesen viselkedni mindenkivel és ismerkedni, de emellett én voltam az az álmodozó lányka is, aki mindenhova egy füzettel és tollal a kezében járt, és az élet legapróbb szépségeiről vagy a megpróbáltatásokról írt dalszövegeket, így ki lettem rekesztve a közösségből. A dalszövegek miatt tanultam meg gitározni is, valamint tudtam énekelni, szóval dalokat írtam, minden mennyiségben.
Tehát, amikor hazaértem, és lepakoltam, akkor a nappali felé vettem az irányt, mert tudtam, hogy ilyenkor mindig összebújva beszélgetnek. Nem a megszokottat láttam, sőt valami egyenesen hátborzongatót… És akkor még enyhén fogalmaztam. Édesapám holtteste feküdt vérrel borítva a nappali közepén, ott ahol egyébként az üvegasztalnak kellett volna lennie. Amikor továbbvezettem a tekintetem, megláttam, hogy édesanyám élettelen teste is a földre hull. Zokogásban törtem ki, és rohantam melléjük, hisz szerettem őket, jó volt a kapcsolatunk, rengeteg közös programot csináltunk együtt, akár csak egy filmnézésről, vagy éppen arról volt szó, hogy elmentünk túrázni, vagy sátorozni. Láttam az elkövetőt, azt, aki megkeserített az életemet ezen az átkozott földön. Egy undorító vigyorral és vérrel borítva nézett a szemembe, majd eltűnt.
Hazudtam. A családomnak, a rendőröknek, mindenkinek, aki körülvett engem. A mai napig és ezután is mindenki úgy tudta, és úgy fogja tudni, hogy egy maszkos gyilkos végzett a szüleimmel, én pedig már csak az ablakon keresztüli távozását láttam. Ez egyáltalán nem igaz, a legkevésbé sem.
Valami erősebb volt. Egy sokkal megmagyarázhatatlanabb és őrültebb dolog. Egy vámpír volt. Most már érthető, miért nem mondtam el az igazat, ugye? Semmi kedvem nem volt diliházban tölteni életem hátralévő részét. És én még vagyok akkora idióta, hogy hiszek abban, hogy nem minden vámpír rossz. Persze a rosszat nem olyan nyálas twilightos módon értem. A vámpírok természetüknél fogva ölnek embert, és kész. Én csak abban reménykedem, hogy vannak akik nem úgy viselkednek, mintha a vadonban élő állatok lennének.
A szüleim borzasztóan hiányoznak. A temetésük után varrattam az első tetkómat, azóta nem lett sokkal több, talán öt-hat van összesen. A legelső, amit a legjobban látható helyre tetováltattam: Fly High & Live Dreams. Ez az egyik dalom címe, és ez a négy szó erőt tud adni bármilyen helyzetben. Befejeztem a gimit, mert tudtam, hogy a szüleim is ezt akarták volna, bár nem a legjobb eredménnyel, de nem is számított. Soha nem voltak nagy terveim, így amint leérettségiztem, az örökségemből vettem egy kis lakást a város központjában, és elkezdtem egy kávézóban dolgozni. Amikor nem volt műszakom – vagy műszakom volt, de éppenséggel semmit nem kellett tennem -, akkor folytattam a dalszövegírást, és otthon hozzágitároztam a dallamot, amit gondoltam. A legnagyobb videó megosztón van egy csatornám, elég sokan nézik, és abból több fizetést szerzek, mint a kávézóból, bár nem sokkal, de meg tudok élni belőle, és nekem ez elég.
Most, 21 évesen döntöttem úgy, hogy itt az ideje kicsit kevésbé esős és emlékektől mentesebb helyre költözni egy időre. Már szerveztem ezt egy ideje, de a megmaradt családom semmit nem tud arról, hogy hova jöttem. Csak leszerveztem a házat és repülőjegyet, majd eltűntem. Így kerültem az új lakóhelyemre… Mystic Fallsba.