Kék szem, magas, izmos test, barna haj. Azt hiszem a női magazinokban én az álompasi kategória alatt futnék. Bevallom őszintén, szeretek ezzel visszaélni, mégis koravénnek gondolhatsz, ha nem a bárpultot támasztom, hanem egy könyvet bújva ücsörgök valahol. Az elegancia híve vagyok, legyen szó lezserségről vagy szorosra kötött nyakkendőről, melegítőben nem sűrűn rohangálok. Rengeteg emberi tulajdonsággal billogozhatsz meg, ha akarsz, bár én nem javasolnám, mert szinte garantálni tudom, hogy egyik sem lesz megfelelő arra, hogy érzékeltesse ki is vagyok én. Szeretek parancsolgatni, kihasználni másokat, hogy előnyömre fordíthassam a helyzetet, amit rendszerint nem tervezek előre, csak sodródok az árral. Viszont sosem vagyok felkészületlen, de annál önzőbb és önfejűbb. Segítséget akarsz kérni? Kérj, de nem garantálom, hogy kapsz is, ugyanis az üzlet az üzlet, és megvan az ára mindennek. Lehet, hogy egoizmus, lehet, hogy sem, de tartom magam annyira művelt embernek, szellemi és fizikai értelemben véve is, hogy ne féljek semmitől. Volt időm megtanulni egy s mást a harcról, és időm olvasni, ami manapság kevésbé divatos. Piszkos üzletelések mellett a piszkos munkát én magam is könnyűszerrel elvégzem, bár az ingem szeretem nem vérfoltosan látni a végére. Ha ennyi nem lett volna elég ahhoz, hogy ne akarj megismerni, meghívhatsz egy italra, de akkor sem leszek hajlandó többet elárulni magamról.  

Oszd meg velünk, ki vagy!

Fejem lehajtva, a pulóverem kapucniját a fejemre húzva haladok végig az angol kisváros egyik hosszúra nyúló, karácsonyi fényekben úszó utcáján. Megállok egy ház előtt és körbepillantok, mielőtt belépnék, megbizonyosodva arról, hogy senki sem követ. Pár másodpercet, talán bő egy percet is várok, mielőtt belépnék. Az ajtó túloldalán már hallom a hangzavart, és ahogy belépek, két kézzel löknek az ajtónak.
-Vajon miért nem lepődök meg...?-teszek fel inkább magamnak szóló kérdést, mintsem valódi válaszra várót.
-A legjobb emberem vagy, de ez nem jelenti azt, hogy a hűségedben kötelességem megbízni.-kapom a választ, és a rajtam matatni kezdő kezét elkapom, a földre rántom, és cipőm talpát torkához nyomom.-Semmi szükség rá, hogy bemocskolja a kezét Mr. Barrons. Az időhúzás helyett pedig lenne olyan kedves és mielőtt kényelembe helyezné magát, megosztaná velünk, milyen információkhoz jutott?- a kérdés inkább parancsnak hangzik, mire elengedem a kissé meghízott kidobófiút, és beljebb lépek, kapucnim a hátamra dobva. Ez nem az én stílusom. Viszont a sikátorok között inkább ezt mocskolom össze az utca ki tudja milyen mocskával, mint a tisztítóból frissen visszakapott zakóm.
Ekkor nem sejtettem, hogy a következő kis találkozóm a nagyfőnökkel, a megbízásának teljesítése után a kelleténél több problémát fog okozni. Ahogy haladtam a ház felé, úgy lettem benne egyre biztosabb, hogy a hangzavar nem egy újabb csődület zaja, hanem valami egészen másé. Bőven túl vagyok azon a koron és azokon a tapasztalatokon, hogy tudjam, ez mit jelent. A tervemhez ez még jól jöhet, a kivitelezés pedig egyszerű.

Hátamra fordulva ébredek, és száguldok le a konyhába. Reggel van, kávé kell, hogy elindítsam a napom. Mintha valami visszavonult maffiatag lennék. Bár mindenki tudja, hogy a maffiáiból kilépni csak halál útján lehet. De, mint hírszerző, csak egy-két kuncsaft kell, és a megélhetés szinte biztos. A bosszúm pedig még távol sincs kitörni készülőben. Hogy miért? Mert a lány, akit kiválasztottam annak beteljesítésére néha épp annyira megy az idegeimre, mint amennyire őt túlfűti a gyakorlásvágy. Az életét nekem köszönheti, ahogy a biztonságát is, és örülhet, hogy a tetőt a feje felett biztosnak tudhatja, ugyanis addig kínzom, míg el nem érem vele, amit akarok. A gondolaton magamban elmosolyodom, majd felkapok egy bögre feketét, hidegen és mindenféle ízesítés nélkül, és kopogás nélkül lépek be a kis vendégem szobájába.
-Jó reggelt Princess! Fél hat van, ideje futni menni.-kapcsolom fel a villanyt, mit sem törődve vele, hogy a kis hölgy ma milyen reakciót mutat be. Emlékszem, mikor felkaptam, és magammal hoztam ide, hogy senki ne jöjjön rá, ő még életben van. Az életét nekem köszönhette, de azt sose tudta, hogy a halálát is részben nekem köszönhette volna. Ez a szép abban, hogy lassan én már úgy ismerem, mintha egy rongyosra olvasott könyv lenne.
A húgomra emlékeztet néha, persze erről ő mit sem tudhat. Alig múltam több, mint tizenhat, mikor úgy gondoltam a saját lábamra állok. Apám halála után a részegessé vált anyám tudtam, hogy nem tenne ellene semmit, hogy a fiát megakadályozza bármiben is. Ekkor léptem ki az ajtón, és ezzel együtt csuktam be magam mögött egy olyan ajtót, amin át sose léptem be újra. Magam mögött hagytam valamit, és lettem valaki. A húgom persze idővel felbukkant, hiába rejtőztem el a sötétben. Az alvilági élet mind a kettőnket megtalálta, bár míg én nem is akartam kiutat találni, egyesek megszállottan akartak a szabályokon változtatni.
Ha másra nem, ez a város arra jó, hogy mikor már azt hiszed beolvadtál, meglepetéseket okozzon. A régi kapcsolatok benyitnak a könyvesboltba, ahol a könyv bár szükségkellék, a normális értelemben vett turista vagy könyvmoly itt aligha akad olyasmire, ami a toplisták élét vezeti. Megkopott, régi könyvek helye ez, melyek titkokat őriznek, mondhatni kicsiknek és nagyoknak. Feltűrt ingujjakkal sétálok a bejárathoz, és pontban hétkor fordítom el a táblát és húzom fel a redőnyöket. A kedvenc kanapémban ücsörögve várom, hogy történjen valami érdekes, megérkezzen az első vevő vagy betévedjen egy turista, aki arcára mosolyt villantva fordul ki az ajtón, miután egy fél kört megtett. A pult mögött ácsorogva figyelem az ilyeneket, kezemen megtámaszkodva a pulton, kissé előre dőlve. Nyilvánvaló, hogy itt is érzékeltetem ki is a főnök.
-Mr. Barrons.-hallom meg az ismerős hangot, amikor az ajtóra akasztott csengő is megszólal végre.  -Remélem megérti a sietségem okát, csupán a rendelésemért jöttem.-lép elém a kalapját kezében tartó, kissé már rozoga alkat, aki ember létére csupa meglepetéssel szolgál nekem. Átnyújtom hát a csomagot, mire az asztalra teszi a borítékot, majd belelapoz a könyvbe.
-Öröm önnel üzletelni uram.-a pénztárgépbe egy könyv normál értékének megfelelő összeget írok, és a blokkot a többi közé tűzöm. Valahogy el kell számolni, és azt mégsem írhatom fel, hogy rendelésre szállított igés könyv átvétele megtörtént. Pláne nem ebben a városban. A tökéletes álca tökéletesen működött, akár egy olajozott gépezet.
-Fiam. Majd akkor örömködjön, ha annyi idős lesz, mint én. Addig pedig. Hogy is mondják? Óvakodjon az ördögtől?-vonja fel szemöldökeit, hangjában furcsa derűvel, majd kalapját a fejére téve távozik.
-Azzal már kicsit elkéstem...-dünnyögöm, és ülök vissza a karosszékembe, mintha legalább az ő korát éltem volna már meg.
Az újonnan érkezett könyvek doboza kupacokban állt, s bár a lustaság nem volt sem erényem, most mégis elmélyültem a könyvben. A fülem pedig hegyeznem sem kellett, hogy halljam Princess kisasszony lépteit.
-Mielőtt belekezdene bárminemű kioktatásba, nyavalygásba, siránkozásba és egyébb ügyes bajos érzelemkifejezésre szolgáló csacsogásba...-csapom össze a könyvet, s felállva, felé magasodok.-Azok a dobozok nem várhatnak. Az emelgetésük viszont igencsak jó edzés. Ha esetleg bemelegítene a délutáni óra előtt.-mutatok a háta mögé, majd előrébb lépek, és a könyvet a polcra csúsztatom. A rabszolgatartás kora ugyan lejárt, de részben az ő érdekeit is szolgálja, hogy erősödjön. Eddig viszont rendszerint csalódást okoz és alulmarad.