Nem vagyok egy egyszerű eset, ezt bárki megmondhatja, aki ismer. Megesik, hogy olykor kiszámíthatatlanok a reakcióim, de elég nehéz kihozni a sodromból. Türelmes ember vagyok, még azokkal is, akiket egyébként egy kiskanálnyi vízben meg tudnék fojtani. Nem tartom magam ellenségesnek, próbálok mindenkivel barátságos lenni, de azért vannak kivételek. Vannak olyan alakok, akikhez már az én idegeim sem elég erősek. Az ilyen személyeket gyakran megajándékozom csípős megjegyzésekkel, némi iróniával fűszerezve. Van akinek, ez bejön, van, akinek ez nem. Utóbbi kategóriába tartozónak szívesen megmutatom, merre van az ajtó. Kiskoromban anyám egész biztos fejre ejtett, mert már párszor megkaptam, hogy nem vagyok százas. Általában szeretek viccet csinálni a legtöbb dologból, nem veszek túl komolyan semmit. Nem vagyok karót nyelt ember, elég lazának tartom magam. Régebben kényszeresen próbáltam megfelelni a környezetemnek, de ezt szerencsére sikeresen levetkőztem, mert mindenkinek úgysem lehetek elég jó.
Nem vagyok a giccsparádé és a csilivili dolgok híve, jobban szeretem az egyszerűséget. Utálok mindent, ami mű. Műhaj, műköröm, plasztika… Ezektől irtózom. Egyedül a hajamat festetem, így az vörös loknikban keretezi arcomat, de egyébként minden a gyári formájában található meg rajtam.
Öltözködés terén sem hajtok a feltűnőségre. Egyszerű és kényelmes darabok bújnak meg a szekrényemben. Nem vagyok egy nagy figyelemfelkeltő egyén, sosem voltam az, úgyhogy mivel már beleszoktam ebbe, szépen tartom magam a szerepemhez.  

Nevem Nonnie, korom végtelen,
Mi egyebet osszak meg még véletek?

Kanapémon ücsörögve vizsgálgattam a kézfejemre égetett jelet, ami sakkban tartott azóta a bizonyos éjszaka óta. Egyetlen egyszerű mozdulattal, néhány érthetetlen szóval kísérve bonyolult jelet rajzolt a kezemre. Teljesen értetlenül álltam a helyzet előtt. Ki ez? Mi ez? Mit akar ez a fickó? Végül csak kinyögte, de nem erre számítottam. Átok? Egyből az Átok című horrorfilm különböző jelenetei pörögtek le a lelki szemeim előtt. Sosem rajongtam a horrorokért. Nem szeretek félni. Néha barátokkal, egy jó vastag pokróccal, nyakig betakarózva, valami kis nasival jó móka, de egyébként mókának a legkevésbé sem nevezhető. Továbbra is csak döbbenetet tükrözött tekintetem. Csak én lehettem olyan peches, hogy egy ilyen, valószínűleg elmegyógyintézetből éppen kiszabadult alak kipécézi magának, valami hókuszpókuszt ráolvas a kezére, aztán közli vele, hogy ha nem teljesíti, amit akar, akkor bizony nagyon fájdalmas halált fog halni. A film után a saját életem is gyorsított lejátszásban lepörgött előttem. Nem értettem, miért kell neki arra valaki, hogy figyelje azt a lányt. Ha akart tőle valamit, miért nem ment oda hozzá? Vagy mostanában ez a divat? Úgy, mint egy időben a trapézgatya meg a hippi stílus, most már az a trendi, ha valakit halálosan megfenyegetünk? Ép ésszel elég nehéz volt felfogni a történteket. Olyan gyors volt minden. Kedvesen mosolygott ugyan az ismeretlen fickó, de a szemeiben ott volt az a ravaszság, ami semmi jót nem sejtetett velem. Amikor erre felfigyeltem, akkor bizonyosodtam meg róla, hogy klinikai kezelésre szorulna. Csöndben hallgattam végig, nem igen mertem megszólalni, ellenkezni meg pláne nem. Nem voltam alkupozícióban. Este szó nélkül tettem, amit kért, figyeltem a lányt, de azóta nem láttam a névtelen idegent. Csak egy a fránya jel emlékeztetett rá. Miféle ember képes ilyenre? Egyáltalán hogy lehetséges, hogy filmes effekteket megszégyenítő kreálmányt rittyent össze pár másodperc alatt? Annyi kérdés volt a fejemben… képtelenség lett volna megszámlálni is.
Óvatosan tapogattam, simogattam a heges bőrt. Különösebben nem fájt, nem volt érzékeny sem már, de a mögöttes tartalom sokkal jobban megijesztett, mint az a kis fájdalom, amit akkor éreztem, mikor ezt a jelet kaptam. Sosem voltam szerencsés gyerek, elég csak a családi hátteremet megnézni, de ilyen balszerencse még soha nem üldözött. Akárhogy is próbáltam megfeledkezni róla vagy kiverni a fejemből a történteket, már amikor valahogy végre sikerült elterelnem a gondolataimat, elég volt egy véletlen futó pillantás a kezemre és máris minden addigi munkám kárba veszett. Csak reménykedni tudtam, hogy az az őrült nem talál meg vagy talált magának egy másik hozzám hasonló némbert…