3 évvel korábban...
Késő éjszaka van. Na jó, hajnali fél négy. Egy buliból tartok hazafelé. Egyik híres ismerősöm meghívott a partijára. Általában ha részt veszek egy bulin, én is és mindenki más is jól érzi magát. Ezúttal nem sikerült valami fényesen a dolog. Egy kicsit magam alatt vagyok emiatt. Összevesztem a házigazdával. Csúnyán hajba kaptunk, ami általában nem jellemző rám. Ritkán vagyok haragban valakivel. Nem tudom, hogy ez zavar jobban vagy a személy kiléte. Igazából nem számít. Nem ezért fontos ez a nap. Sokkal inkább azért, mert ekkor történt meg velem először... elütöttem valakit! Későn vettem észre az apróságot, aki ráadásul, épp a zebrán akart átkelni a széles úton. Tövig nyomtam a fékpedált. Az autó éles csikorgással állt meg. Tisztán emlékszem rá, hogy kikerekedett szemeimben a döbbenet olyan nyilvánvaló volt, mint a tény miszerint férfi vagyok. Mélyeket lélegeztem. Megijedtem. Akkor még azt sem tudtam, hogy mit, de biztos voltam benne, hogy igenis elütöttem. Beletelt néhány másodpercbe, mire összeszedtem magamat. Az utca teljesen üres és elhagyatott volt. Talán ezért nem tudja senki, hogy mi történt ekkor.
Kinyitottam a kocsi ajtaját és kiszálltam. Be sem csuktam. Sokkal inkább érdekelt a gondolat, mi van a kerekek alatt és él-e még. Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor a fekete jármű elejéhez értem. Nem került a kerekek alá. Sikerült még időben megállnom annyira, hogy épp csak nekimenjek az aprócska jószágnak. Életben volt és félt... a kiskutya. Körbe pillantottam, és megállapítottam a nyilvánvalót. Egyedül volt, és árva. Leguggoltam hozzá és megsimogattam. Megnyugtattam és a karjaimba véve betettem a kocsiba. Elvittem a legközelebbi állatorvoshoz. Az ember azt gondolná, hogy ilyen korán reggel nincs nyitva semmi és senki sem dolgozik. Szerencsémre a fiatal és elhivatott hölgy egy helyen lakott és dolgozott. Addig csengettem és ütögettem az ajtót, míg fel nem keltettem. Arcomról az aggódás érzése tisztán leolvasható bizonyítékával kértem segítséget. Megvizsgálták a kis aranyost, akiről kiderült hogy mindössze néhány hónapos és nem valami jól tartott. Minden bizonnyal kóbor állat, vagy olyan helyről szökött meg ahonnan nem hiányzik senkinek. Nem lett volna szívem magára hagyni mindezek után. Rendes ellátást kapott, magamhoz vettem és azóta chippel ellátva, betanítva él velem. A legjobb barátom és lakótársam lett a minden bizonnyal fajta tiszta Shiba inu fajtájú kan kutya. Az Akira nevet adtam neki, és bárhová is mennyek munkám vagy életem során, ő mindig velem jön.


11 évvel ezelőtt...
Gombóc van a torkomban. Biztos, hogy ezt akarom csinálni? Nekem teljesen elment az eszem! Nem, nem akarom! De... most már nem fordulhatok vissza! Muszáj! Erős vagyok, bátor és sikerülni fog! Jaj, csak el ne felejtsem a szöveget. Nehogy elrontsam. Te jó Ég! - gondoltam miközben nem tudtam, hogy idegességemben összekócoljam a hajamat, vagy rágjam le a körmömet körömágyig. Sosem izgultam még ennyire. Már-már táncoltam a feszültségtől, míg a színfalak mögött arra vártam, hogy kimehessek a színpadra. Életem első megmérettetése. Akkor pecsételődött meg a sorsom. Továbbra is pizzás fiú leszek, esetleg kávé pincér vagy kiállok a zsűri elé ebben a tehetségkutató műsorban és rájönnek az emberek, én énekesnek születtem. Nagy volt a tét. Az akadály. De, én leküzdöttem. Kiálltam eléjük és elénekeltem a választott zeneszámot. Lenyűgöztem mindenkit, és ezzel karrierem egyenesen felfelé haladt. A semmiből indultam, szó szerint, és most minden megváltozott.


4 évvel később, rengeteg eladott lemezzel és több, saját szerzeményű zeneszám, na meg pár videoklip után úgy döntöttem, hogy bármennyire is vonzó és jó az amit csinálok, nekem több kell. Nagyobb kihívást akarok. Úgy éreztem, hogy többre is képes vagyok. Többet adhatok a világnak, és szívesen kipróbálnám magamat az élet más pontjain is. Nem tudom ezek után miért döntöttem így, közel egy évig modellként kerestem meg a pénzt a mindennapi betevőre. Noha már akkor a vagyonosokhoz tatoztam. Hamar rájöttem, az után az egy év után, hogy ezt nem nekem találták ki. Valahogy nem az én világom. Annak ellenére is, hogy ugyanolyan kelendő voltam, mint énekesként. Ezután kipróbáltam magamat színészként is. Volt egy, egyetlen egy sorozat amiben szerepeltem, de ott hagytam azt is. Igen, a 27-28 éves korom elég határozatlan és bizonytalan volt. Kerestem a helyemet a szakmák világában. Végül, 29 évesen rájöttem mit akarok. Miután unásig írtam a novellákat és a Los Angeles-i lakásomban lógattam a lábamat. Komolyabban belemerültem a részletekbe és a szükséges információkba. Társrendező lettem egy videoklipben. Rengeteg saját tapasztalattal és tanáccsal segédkeztem. A forgatás alatt ellestem a többi, különböző szakember munkájának néhány apró részletét, így többként segítve a unkát, mint egyszerű rendező. Többfunkciós lettem, azt hiszem.
Azok után, hogy részt vettem annak a videoklipnek a rendezésében, a pályafutásom ezen a téren gyorsan az egekbe emelkedett és még most is szárnyal. Leginkább hírességek videoklipjeinek forgatásában segédkezem, de előfordult már, hogy kisfilmet vagy reklámot rendeztem. Oh, és túl vagyok az első filmemen is. Akció film lett, milyen meglepő. Tervezek egy vígjátékot is, de hát ez még a jövő zenéje. Hogy mennyire vagyok sikeres és sok oldalú, azt nem nagyon szeretném részletezni. Egoizmusnak tűnhetne, amit inkább elkerülnék.
Bár, sosem tudta meg senki, hogy honnan indultam el, higgyétek el ha azt mondom, hogy nagyon mélyről másztam fel a hegy csúcsára. Azt hiszem a következő megálló a Hold lesz. Nem áll szándékomban abbahagyni, különösen most, hogy tudom mit akarok és miből akarok megélni. Azt hiszem, ennyi elég is lesz az életemből. Mint már korábban is feltettem a kérdést; akkor mi maradna a személyes találkozásunkra?