Nem teszett ez nekem! Ez a figura! Nagyon nem tetszett! Az előbbi kis manővere… másodpercekre voltam attól, hogy a testemben forrongó vérnek engedelmeskedjek amikor Vick karjára fonódott a keze, de nem ő volt az aki megállított. Vick pillantása bírt jobb belátásra, és hogy bántam e!? Őrületesen! Még ha csakis így volt biztosítható mindkettőnk sértetlen túlélése. Egyszer még elkapom ezt az állatot! Amikor nem számít rá... A sötétben… De a következő gondolataimnak az újabb közelítése vetett véget.

- Vick..! – szólaltam meg ismét, nem mert engedélyt kértem, de valamiért úgy éreztem az ezernyi apró buborék szinte szétpattan az ereimben és vagy húzzunk innen, vagy öljük meg, de én nem bírom ki vele még 5 percig egy légtérben! Ekkor fordult felém a féreg.
Hogy a szavai mit jelentettek? Még nem tudom. Nem igazán fogtam hogy mi zajlott a fejemben de azért meglepetésként ért a kijelentése. És ugye nem az előbbire gondolok.

- Vick!? – kérdeztem már másodszor, mellőzve a fürtöst, egyenesen az ő szemeibe nézve, valamiféle kérdő tekintettel vegyítve, megyünk.. maradunk.. megyünk.. maradunk… Nagyon nem tetszett ez nekem!

Zene füleimnek! Ez volt az első gondolatom, de hazudok, mert helyette Farrah képe volt az. Az arca.. a nevetése.. és a felcsillanó remény aprócska fénye, ami a jelen helyzetet tekintve több.. volt mint kielégítő!

- Mikor indulunk!? - vágtam rá egy szemvillanás alatt összehúzott, szigorú szemekkel és alig egy lépést téve meg hozzá közelebb, de újra éreztem a bozontosból áradó feszültséget.

- Ne aggódj nem lesz baja! - fordultam oda a fickó felé - Fogalmad sincs róla, hogy mennyit jelent ő nekem. – tettem hozzá, nem mert láttam én azt a csillogást a szemeiben, hanem mert így volt igaz. Sokat jelentett. Egykor. De most sem jelentett sokkal kevesebbet csak éppen… másként… Azt hiszem…

Megforgattam a szemeimet. Szinte tudtam-tudtam-tudtam, hogy így van, és nem az eredeti pasasé a vér, hanem valaki másé.
- Értem. És te azt hiszed, hogy én ezzel... - kezdtem bele, de rögvest beszélni is kezdett. Eléggé hevesen, és... meg tudtam őt érteni. Talán én is ezt tenném, ha... veszélyben lenne az, akit szeretek. Ő pedig szereti azt a lányt. Pontosítsunk: MÁR azt a lányt szereti... ez kissé fájt, de nem tulajdonítottam neki nagyobb problémát, hiszen mindkettőnk életében vannak állomások, és néhányat elhagyunk, hogy újat ismerjünk meg.
- Nézd... rendben, megpróbálhatjuk. De ahhoz kell egy nyugodtabb hely... valahol az erdőben - köszörültem meg a torkomat. - Van ott egy elhagyatott templom... oda fel kell rajzolni egy ilyen... - fordítottam felé azt a könyvet, amit adott nekem. - pentagrammot. És utána elviekben... lesz valami - nyögtem ki és beletúrtam a hajamba. Nem csináltam még ilyen varázslatot. De ha elviekben ez leszedi a pasasról azt az elrejtős varázslatot, akkor úgyis ki fog derülni.

- Ugyan már Viktória.. - kaptam el indulatosan a fejemet, mert nagyon nem akartam előállni neki a tényleges tényekkel. Jó lesz a vér! Biztos voltam benne! A genetika nem hazudhat, és hogy én képes vagyok e hazudni magamnak!? Ezzel most nagyon nem akartam foglalkozni. De azok a fürkésző szemek... régen is mindig lyukat égettek belém, mélyen, belém láttak, és úgy tűnik van ami az évtizedek során sem változott. Szerencsétlenségemre...

- Na JÓ! - hunytam le egy cseppnyi időre egészen megfeszülve az arcom a szememet. Átvillant a fejemen, hogy ha mindent kiterítek egyszerűen visszatáncol, de az nem történhet meg! Akárhogyan is.. de elérem, hogy a varázslat megszülessen! - A vér nem a seggfejé, hanem a fivéréé... - nyögtem ki aztán nagy nehezen, de nem hagytam időt neki a gondolkodásra, két kezem vigyázva de határozottan mélyedt a két felkarjába hogy magamhoz közelebb húzzam és úgy nézzek a szemeibe. Még a rühes.. kutya felmorranása sem nagyon érdekelt a háttérben, aki úgy éreztem ugrott, de egyetlen pillantással jeleztem, hogy eszébe se jusson ellenem jönni, mert nem lesz jó vége!

- De hidd el nekem Viktória, nem lesz baj! Kutattam már a genetika területén, jól tudom, hogy az azonos allélek, ha erősen koncentrálunk és végig résen leszünk megoldják ezt a problémát.. - engedtem ki lassan a kezeim közül, ahogy az ordas, lassú ellazulását is érzékeltem a háttérben. - Ez az utolsó reményem.... Muszáj segítened! - engedtem el teljesen, összeszedve magamat egyetlen lépést hátrálva hogy teljességgel szabadjára engedjem, és a kis házőrző se nyugtalankodjon mögöttem. Ha lehet, nem kellenek a véres jelenetek.

- Itt van! - kaptam elő a két fiolát a zsebemből, azt a fiolát ami a szőke vérét tartalmazta. - Nem egészen az.. de ez is jó lesz. - tettem hozzá még kiegészítésképpen, pedig nagyon nem akartam ezt az információt elárulni neki. Bőven elég, ha én aggódom. Legfeljebb mi történhet? Nem sikerül. Annál rosszabb biztosan nem. És most azzal egy percig sem voltam hajlandó foglalkozni hogy akár a világra hozhatom az alvilág összes démonát, az nem történhet meg! Sikerülnie kell! Legalábbis.. vállalom ezt a kockázatot.

Nem is tudom, talán valami lelkesedést véltem felfedezni rajta, de hát... öhm... hogy is lehetne ezt szavakba önteni? Eléggé bosszantott, hogy én segítsek annak a nőnek, akit valójából nem kedvelek, mert... hm, talán ezt hívják úgy, hogy csak szimplán azért, mert Ő Henry barátnője? Hát... ez is meglehet... de ami azt illeti, eléggé kellemetlen tud lenni az ilyesmi. Én mentsem meg az ő jelenlegijét...
- Oké. Megoldod... már megoldottad, vagy csak ezek után fogod? Mert... kell hozzá, ha meg akarom találni őket... és megtörjem azt a bizonyos védelmet - nyeltem egyet. Eléggé komoly varázslatnak tűnt, de azt hisezm, ezzel Henry is tisztában van.
- Jobb lenne minél előbb az a vér - tettem még hozzá a szemeibe nézve.

Kellemes illata volt amint mellém lépett. Valamit előrántott, néhány régi emléket, de nem most van itt az idő az emlékezésre… A szavaira csak gyengén bólintottam amint olvasni kezdett, és vele egyetemben én is csak hangtalanul suttogtam a felolvasott szavakat. Értettem. Minden egyes betűjét értettem, pusztán a boszorkánysághoz nem konyítottam egy szemernyit sem. Milyen furcsa érzés.. soha nem gondoltam volna hogy egyszer itt állok majd még.. mellette.. pláne újra egy boszorkány mellett. Kiszámíthatatlan az élet…

- Igen. – vágtam aztán rá hirtelen amikor a rohadékról kérdezett. Rúnák.. erre még határozottan emlékszem, és bár egyéb dolgokhoz már igen jól konyítottam az évek alatt, de ez az a terület volt amihez eddig nemigen volt még szerencsétlenségem. Az ősi vikingek rúnái mindmáig csak felületesen kerültek a közelembe..
Aztán újabb kérdés. Vér… Nos, igen, a probléma kulcsa, de azt hiszem ezt kiküszöbölhetjük valamilyen szinten. Veszélyes.. de nem érdekel!

- Igen! – vágtam rá kissé határozottabban is mint kellett volna, de szemeimben hazug fény bújkálózott. Hogy megmondom neki az igazat? Nem! Csak aggódni kezdene. De én mindent a kezemben tartok! Ott kell tartanom! Igenis megbírkózom vele! Farrahért bármit beálldozok. – Igen, megvan.. – egészítettm ki csak palástolva a megbúvó hazugságot a háttérben, de csaknem bírtam állni azt a fürkésző, kutakodó tekintetet. – Megoldom. – vágtam rá valamelyest már igazságérzettel karöltve, hisz így is volt. Megoldom. Vagy valamiféleképpen már meg is oldottam. Még ha lehet rajta is vesztek..

Nem volt bíztató. Vick arca. De még eggyel több ok, hogy maradjak, és ne hagyjam magára egyedül, akármit is diktálnak a régmúlt ösztönei. Nem lesz semmi baj! – diktáltam a fejemben, valahogy úgy, ahogy ő is mondta az előbb, de ezzel valahogy még feszültebb figyelmet vettem. Pöccre készen.. vagy hogy mondják egyesek, minden egyes porcikám kiélezetten figyelt, egy pillantra sem mozdulva el az előbbi helyemről amíg ez a.. féreg, eltűnt, majd alig pillanatok múlva már megint itt állt az ajtóban, mintha mi se történt volna, egy nagydarab vaskos könyvvel. Most már egész biztos voltam benne hogy nem akarom tudni mi folyik itt… Az egyetlen amit garantálnom kell.. az Vick biztonsága! Mindenáron…

Hallottam a szavait. Sőt, még a másik, egyre vadabb szívveréssel kapálózó James Dean-fejű farkas enyhén elesetté vált hangja is ott keringett a fejemben de a legkevésbé sem éreztem veszélyesnek, vagy hittem volna el, hogy akár egy percig is veszélyes lehet. Egyetlen suhintás ha kell és.. vége. Victoria szavai sokkal inkább felébresztettek, a hangjából sugárzó.. beletörődés? Talán.. De épp ennyi volt amit szükségesnek éreztem, a következő pillanatban szélvész sebességgel csapódott ki az ajtó, most.. nem érdekeltek a kamerák, és alig néhány perc különbséggel jelentem is meg a nyitott ajtó mögött, kezemben már a majd mázsás, még mindig enyhe naftalinszagot árasztó ősrégi könyvvel. Tartósítás? Lejárt lemez. Varázslat védte. A legerősebb.

- Cassandra úgy bocsátotta a rendelkezésemre, hogy minden sérülés nélkül visszajuttatom.. - lépkedem már egész lassan az ebédlőasztal felé, hogy óvatosan lefektetve feltárhassam a lapokat. - Vigyáznunk kell vele.. - költözött belé egy óvatos sóhaj is, hogy nyugodt voltam? Valamelyest. Már láttam a fényt az alagút végén és ez valamiért nyugodtsággal töltött el. Higgadt fej.. Az kell ide! Farrah érdekében.. Az egész világ érdekében..

Csak bámultam ki a fejemből. Egy fél órával ezelőttig még teljesen abban a tudatban voltam, hogy nem lehet annál rosszabb, mint itt megállni az ajtaja előtt és arra várni hogy azt mondja e takarodjak, vagy megnyílik az ajtó előttem és újra érezhetem az illatát. Ahaaaa, én naiv...

- Vick.. - szakadt ki aztán valahogy félig hangtalanul, nem is szándékosan de még mindig nem tudtam levenni a fickóról a szemeimet - Biztos hogy nem akarod, hogy eltűnjek!? - fixíroztam továbbra is a gennyládát, de közben a fejemben valami olyasmi játszadozott, hogy ha ez olyan mint egy élő radar.. ha valami rosszul sülne el és épp eszébe jutna hogy.. éhes, na hát én baromira nem akarom hogy átharapja a nyakamat és azután folyton csak fájjon a fejem, hogy ez balf*sz mikor fut össze egy olyan vadásszal, akinek csak az één bőrömre fáj a foga és lazán lenyomoznak Nevillel bárhova is megyek. Na köszönöm szépen! Ebből baromira nem kérek! És még ha az egyik felem jól tudta is, hogy ez az egész.. bbbaromság(!) hisz ha bármelyik szarrágó csak a közelembe jön, már nem tart órákig, szinte percek alatt húzom fel a bundás bőrömet és harapom át a torkát, de azért az ösztön nagy úr.. A megszokások és az emlékek.

Nagyon nagy levegőt kellett vennem, és nyelve egyet, hallgatni kezdtem őt. Komolyan, azt hittem, hogy itt ma mindenki megőrült. Legalábbis úgy tűnt, de talán én nem vagyok teljesen komplett, és álmodom. De szép is lenne, ha mindez egy álom lenne...
Oldalra billentettem a fejemet, mikor valami könyvről kezdett beszélni... eléggé furcsán hangzott, de már meg sem lepődöm. Eleve ott kezdődött a probléma, hogy damphir-okról sem hallok gyakran, hiszen eléggé... ritkák? Nem, még annál is ritkábbak.
Keresztbe fontam karjaimat a mellkasomon, és végül... nagy nehezen, de bólintottam.
- Rendben. Segítek. De ahhoz kell az a könyv. Az a nagy tudású könyv - suttogtam, megforgatva szemeimet, hiszen... annyira de annyira nem akartam én részt venni ebben. Mégis muszáj volt. Mert még midnig jelentett nekem valamit az, hogy... neki jó legyen.

A farkas nem pattogott tovább, ami valahol jó. Nem akartam felesleges vérontásokat, pont nem.. őelőtte, Victoria előtt, nem vette volna jól ki magát, de úgy tűnt nem is lesz rá szükségem. Sokkal inkább csak a szemeiben tartottam a tekintetem és az egész csak akkor zavarodott meg amikor ő kérdezni kezdett. Rendben akkor menjünk bele részletesebben..

- A fickó.. aki Farrah-t elvitte.. - kezdtem bele csak egész lassan, nyögvenyelősen de mégis csak belekezdtem valahogy. Persze a fél szememet mindvégig a farkason tartottam, most úgy tűnt nyugalomban van, de a vére szaga nem csalhatott meg. Feszültség tombolt benne. Akárcsak az én vérem. És valahol örültem hogy van valaki aki vigyázz Victoriára ha már én nem tettem..

- Ismerem a fivérét. A fél.. fivérét. Félvérek. Damphírok. Mindketten.- biccentettem csak a szavaim nyomatékosításaként vagy csak ösztönből, nem lennék rá megesküdve. - Erősek! - folytattam tovább meggyőződve - Az apjuk kitaníttatta őket az ősi rúnák használatára. A boszorkányos rúnákéra. - pillantottam vissza a szemeibe holott egész végig a tekintetem az arca környékén játszadozott. - És az a rohadék magára vésettetett néhány védelmi rúnát.. Sérthetetlen! Elvileg... - indultam ki a beszédből amit Damien hallatott és a könyvből amit játszi sebességgel futottam át a kocsiban miután a kezembe nyomott. - Szükségem lesz a segítségedre. A rúnák ellenpárjának megörő erejére! - tértem ki némileg, de volt itt valami sokkal fontosabb dolog. - Ahogy úgy hiszem hogy a hollétüket is azokkal védette le. - kezdett már valamivel reálisabb képet venni a fejem és bár a magamon éreztem a benga minden egyes szúrós tekintetét, a könnyebb gondolkodás ügyében lassan lépkedni kezdtem. Bámulni csak magam elé és a szám közben sorolta az ismerteket. - Hiába kóstoltam Farrah vérét, egyszerűen nem találom meg. - beszéltem szín nyugodtan, tompán? Talán. De sokkal inkább az eszem vagy ezerrel kattogott és próbálta összegezni mi az amit el kell mondanom és mi az amitől végképp megkíméljem. - Ezt nem mondtam.. egykor.. - köszörülten rövidet a hangomon. - De akinek a vérét egyszer megízlelem és tudni akarom hol van, mint egy jelzőrendszer, úgy működik a fejemben. - tettem hozzá csak mellékes megjegyzésként. - De most nem! Semmi. - sóhajtottam útközben nagyot még mindig próbálva a reális gondolkodás talaján megállni. - Van egy könyvem.. - fordultam aztán vissza hozzá, valamivel távolabb mint ahol eddig jártam. - A feketemágia Nagy Könyve. - biccentettem a szemeibe - Egy jóbarát.. osztotta meg velem, még az ősi időkből származik. És aki azt mondta háromszor gondoljam meg hogy használom e. - idéztem fel fejben Cassandra intő szavait - De én eltökélt vagyok! Muszáj megtalálnom! Ezért csak arra kérlek, hogy segíts megfejteni az általam nem ismert latin szöveget.. - vettem újra levegőt, talán most először hosszú idő után. - Csak ennyit kérek... - tettem meg újabb két lépést felé, de nem hergelve tovább a "hátvédet" még csak azt kéne, hogy itt helyben nekem essen és nekem egyetlen roppantás után a nyakán, kelljen újra győzködnöm Vick-et. Ez nem történhet meg! A cél szentesíti az eszközt. De nem mindig vagy minden esetben...

Nem mondanám, hogy bármit is értettem. Ez a terep nekeeem.. kezdett baromira ingoványossá válni, és oké, én is farkas volnék vagy mi, ezt már megszoktam, de a boszorkányos rémségek!? Egyre csak repkedtek a szavak, én meg csak néztem ki a fejemből mintha legalábbis kínaiul beszélnének az orrom előtt és rohadtul utáltam ezt a helyzetet. Mégsem mozdultam egy tapodtat sem. Valahogy éreztem, hogy ott kell maradnom.. hátvédnek. Vick mögött. És most hiába is próbáltam volna előkapni azokat az ész érveket amik egyenesen rákérdeznének, hogy szerinted hosszú hetekig nem megvolt nélküled? De a dolog most túúl.. erős volt. Talán még nálam is erősebb.

Alig mondtam ki a szavakat, Gabe máris ott jelent mellettünk, és azt mondta, hogy semmibe nem megyek bele, ami veszélyes lehet. Igen, ilyen egy igazi védelmező... és pont ezért kételkedem benne még mindig. Mert egy bűbáj köti őt hozzám, és mi van, ha minden érzése ebből fakad? De miért is lenne másképpen? Amilyen rohadt nagy mázlista vagyok, biztosan így is van...
- Oké, várj... milyen rúnákról beszélsz te? - néztem ezúttal már Henryre. Oké, az már megnyugtató, hogy nem nekem kell olyan nagy dolgokat csinálni, mert... féltettem a kis nyakacskámat. - Mi van a rúnákkal, Henry? - léptem az asztal mellé.

Megértettem a felháborodást. Nagyon is megértettem mégsem tágítottam egy percig sem.

- Ne mondj ilyet Victoria! - léptem valahogy automatikusan közelebb, mégis legalább egy asztalnyi távolság választott el tőle. Hogy mi lenne ha kettesben lennénk? Nem tudom. El voltam keseredve. Teljesen és talán még valahol örültem is hogy itt az a fickó a háttérben ha éppen valami.. valami olyat tennék amit egy életre megbánnék ha az eszemre térek. - NEM! Nem te fogod véghezvinni, hanem én! -jelentettem ki határozottan miután az útközben becsatlakozó farkast csak egy szigorú pillantással intéztem el. Dehogynem láttam én a kezét a fegyveren! De ha azt hiszi azzal akár egy percig is megállíthat, még nem ismeri a nevemet!

- Tőled csak annyit kérek, hogy mutasd meg.. mondd el, hogy mit kell tegyek. Hogy hogyan törjem meg a rúnák hatalmát.. Aztán... Aztán elmegyek. - biccentettem óvatosan, a farkas még mindig gyanakodva méregetett de nem hibáztattam érte. Én is megvédeném minden esetben Farrah-t akár ha az életemmel is kell fizetni érte. És.. Victoriával is megtenném.. Még mindig. Ahogy megtettem volna akkor is ha van rá lehetőségem.. - keseredett el a szám íze, de most nem hagyhattam hogy bármi is elvegye a figyelmemet. FARRAH! És minél előbb! - nézett rá várakozón a tekintetem és messiásként vártam azt a szót, hogy azt mondja: segíteni fog.

Okééé..., Farrah.. szadista állat.. elrabolta.. segítened kell... - szaladgáltak a szavak a fülemben, na igen, nem kéne foglalkozzak vele, nem az én ügyem. De amikor Vick viszont tőle valami érthetetlen módon tört ki, na akkor már magára vonta a figyelmemet.
Kockáztatod.. exbarátnő!?? Oookéééé.. - nyeltem útközben nagyot, de már nem bírta a vérem, hogy közelebb ne lépjek. Valahogy egyenesen mellé, hogy bizonyítsam a védelmemet(?) Egy percig se vettem le a szemem a figuráról, még ha egy büdös szót sem szóltam. Eddig... Vagy inkább mégis.

- Semmi közöm az egészhez, de Vick nem megy bele semmibe ami akár egy percig is veszélyeztetheti. - a kezem már automatában ott feszült a fegyveremen, habár valahol éreztem, hogy nem ez lenne a megfelelő lépés. Mit neki egy golyó? Ez nem egy szaros bérgyilkos akit két másodperc alatt lyuggatok ki, ez valami más. Valmiii.. fogalmam sincs hogy mi csak annyit tudok hogy valamiért a frászt hozza rám.

Fél szemmel felfigyeltem arra, hogy Gabe háttérbe vonul. Hát... meg is tudom érteni. Ő olyan... nem is tudom. Hiába vérfarkas, őt nem érik minden nap olyan természetfeletti dolgok, mint másokat ebben a városban. Ami miatt egy piszok mázlista! De elég neki az átka...
Visszafordultam Henry felé, miközben egyre inkább éreztem, hogy a türelmem tovaszáll, de végül kibújt a szög a zsákból, és azt hittem, felnevetek keserűségemben!
- Hogy mivan?! Szóval elrabolták a csajodat, és én segítsek nektek... - szűrtem le a lényeget. Felesleges ezen tovább gondolkodni, lassan összeáll a kép. - Tehát fekete mágiát akarsz, hogy megmentsem a barátnődet - fogalmaztam ezúttal már szebben. - Arra nem gondolsz, hogy ezzel viszont az én életemet kockáztatod? - sétáltam tőle távolabb, hogy ha lehet.
- Hát persze... az ex-barátnő mindenre használható, hiszen biztosan rábólint - szűrtem ki a fogaim között, nem törődve azzal, hogy mintha könnyek csillantak volna meg a szemében. Durva vagyok vele. De ismer. Nem azért, mert fájdalmat akarok okozni. Csupán mert őszinte vagyok. És sosem rejtettem véka alá a véleményemet.

Erre a reakcióra számítottam. Nem mert kiszámítható, hanem mert minden épeszű ember így reagálna ha a fekete mágia kerül szóba. Nem hiába intett óva Cassandra, nem véletlenül hívta fel a figyelmemet arra, hogy a Nagy Könyv veszélyes lehet, nem érdemes játszadozni vele, nekem mégse volt más választásom. Még akár ha romba is döntöm vele az egész világot, nekem.. megérte ez az áldozat.

- Victoria figyelj rám! Tudom hogy rosszul hangzik, de hidd el nekem, nincs más lehetőségem! - kapkodtam egy kissé talán a mondanivalóval is, és való igaz, ha akárki csak így rám törne a múltból, nem is egy.. akármilyen valaki és nekiállna itt dobálózni olyan fogalmakkal mint a világ elpusztítása, biztosra veszem hogy én is csak bután néznék, hogy mégis honnan szalajtották ezt az elmebeteget. Megértettem. Valahol mélyen, ahol még dolgozott az ép eszem megértettem, de most nem volt időm hogy az eszemre hallgassak. A szívemre kellett hallgatnom. Egyszerűen muszáj volt. Nem veszíthetem el... Többet már nem!

Csak rövid időre hallgattam el, amíg próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy mit is mondhatnék, mit kell hallania, és mi az a dolog amit feltétlenül hallania kell. Nem akartam jobban.. összetörni, mint amennyire feltétlenül szükséges. Talán ezért is volt, hogy egy rövid fordulat után némileg már letornázva a kevésbé hideg véremet már józan ésszel néztem vissza a szemeibe.

- Valaki elrabolta.. Farrah-t.. - volt a hangom már egész halk.. nyugodt.. vagy legalábbis annak tettette a hátteret, holott legbelül még mindig ugyanazok a viharok tomboltak - Egy szadista állat.. - fintorgott már meg az arcom a gondolatra, a gyűrűre a kezemben amikor kibontottam a borítékot a Hotelben és az illatra.. a hajtincsének illata a sanyargató szavak mellett. Kedvem lett volna egész apró darabkákra felszeletelni azt az őrültet..

- Muszáj megtalálnom.. - pillantottam vissza a szemeibe, ahogy az enyém útközben valahol elveszett és már nem tudtam útját állni a veszélynek, hogy valami megnedvesítse a szemeimet. - Segítened kell.. - csúszott ki még a vége de már talán hangja se volt, talán csak egy lehelet, az se biztos hogy hallotta, talán csak egy utolsó, megtestesült gondolat ami hatalmába kerítette a fejemet.

Csak lazán bólintottam a szavaira, de lehet hogy nem is sikerült annyira lazának látszanom. Irritált a szaga! Hogy miért? Én se tudom, de ez a keverék valahogy veszettül facsarta az orromat. Mindenesetre ahogy elhangzott aaaa.. feketemágia szó, már egyre inkább éreztem, hogy én ROHADTUL nem akarok itt lenni! Egyszer beszéltünk a túlvilágról.. még régen.. Vickkel. Akkor még minden más volt közöttünk de emlékszem már akkor is kirázott a tudat, hogy mindaz akit valaha átküldtem, ha én odajutok a nyakamba szakad a másik oldalon. Hát één.. BAROMIRA nem akartam az ilyen dolgokkal foglalkozni és igaz, soha nem voltam egy elveszett, beszari gyerek, de ez a dolog.. pláne Vick hanglejtése mellett valahogy megijesztett. Ezért inkább csak becsuktam az ajtót a háta mögött, és amíg ők egymással... hát.. tulajdonképpen fogalmam sincs róla mibe kezdtek, de volt egy olyan sanszom, hogy nem is akarok róla tudni túl sokat, inkább a háttérbe vonultam és onnan futtattam végig a fickón a szemeimet. Mi.. nem.. tetszik.. benne.. (?)

- Nem, maradj csak! - szóltam oda Gabe-nek, és ha Henryre nem is, de Gabe-re halványan elmosolyodtam. Hogy... láthassa, nincs itt semmi baj, és nem kell lelépnie. Előtte meg amúgy sincs mit szégyellnem. Maximum majd... jövök egy magyarázattal, miután Henry távozott innen. Ami remélem, hamarabb bekövetkezik, mint várnánk.
- Öhm... hogy MI?! - kérdeztem vissza Henrytől, és úgy néztem rá, mintha minimum pofán vágott volna, és most a földről szedném össze magamat. - Fekete mágiát? Van róla fogalmad, hogy az milyen veszélyes?! Miért kell neked? - kérdeztem, egyre türelmetlenebbül. Oké, talán mégis jobb lett volna elküldeni Gabe-et. Nem kellene látnia, hogy mi folyik itt... de mégsem akartam, hogy elmenjen.

Az ajtó kinyílt, és habár láttam én ott a szemeiben az elém tárulkozó keserűséget, de nem volt mit tennem. Szükségem volt rá. Pokolian, és talán éppen ezért is volt, hogy amikor beengedett egy kissé ölesebb, erőteljesebb léptekkel is tettem meg a befelé vezető utat, mint eleve kellett volna. Feszült voltam. Pokolian! Minden egyes perc, amit Farrah együtt töltött azzal az állattal, magányosan, az én lelkemen fog száradni! És most már még egy.. - pillantottam vissza Victoriára, ahogy beljebb érve megfordultam, és ő elhebegte a neveket. Barát... Nem hibáztattam érte. A benga farkasra viszont ügyet sem vetettem.

- Victoria őrületesen kéne a segítséged! Valakiii... - használtam a legkevésbé irritáló szót - nagy bajban van, és a fekete mágia segítségét kell kérnem! - csaptam bele egyenesen a közepébe, nem kevés vehemenciával is megtűzve, de most nemmm.. tudtam arra fordítani az energiákat, hogy szívélyeskedjek vagy az ajtóban kapálózó vérfarkast egyáltalán számba vegyem. Most.. életek forogtak kockán! Legfőképp az enyém, de valaki másé sokkal fontosabb!

Nem tetszett a dolog, valamiii.. nagyon nem tetszett, de bármennyire is erőlködöm nem tudtam volna megmondani hogy mi az. Most ki vagyok én? Egy senki. Nem tagadhatom meg hogy bárkit is beengedjen csak mert nekem nem tetszik a feje, de azért bőven ott álltam erősítésnek. Már ha.. esetleg mégis kellene.

De aztán mégse kellett. Egyelőre. Legalábbis ahogy kitárult az ajtó, a fickó belépett, és Vick szavai aaaz.. arcomba, na oké, ez nem az én ügyem! - biccentettem azért még oda gyorsban az ürgének, de aztán visszafordultam inkább Vickihez.

- Vick, akarod hogy elmenjek!? - mutattam a még mindig állva tátongó ajtó felé, már nem mintha menekülnék, de valami azt súgta valamiért nekem most nagyon nincs itt helyem. Hogy meg kéne védenem? Na igen, az is ott játszott a másik oldalon, de elsősorban tisztelettudó vagyok - már amennyire - és nem volt kedvem itt lógni a nyakán, ha egyszer inkább ezzel aaa.. - néztem végig még egyszer a fickón - bájgúnárral inkább egyedül lenne.