Érzem, ahogyan szép lassan az eső cseppek végig folynak a testemen. Lassan már bőrig ázom, de ez se érdekel. Látom a pislákoló fényeket, amint az ablakon kiszűrődnek, illetve a sziluettjét és még az illatát is érzem. Mintha a szél kísérteni akarna, hogy pontosan felém hozza azt, amitől képes voltam egyszer elgyengülni és talán most is képes lennék, ha nem lennék ennyire erős. Egyszerre tölt el melegséggel a dolog, s egyszerre szeretném kitépni a szívét is, de pontosan tudom, hogy nem tehetem. Azt akarom, hogy szenvedjen. Úgy vergődjön, mint egy partra vetett hal és érezze azt a fájdalmat, amit anno én éreztem miatta... Talán ő csak azt hiszi, hogy a szívemet törte össze és csak egy jelentéktelen pont voltam az élete történetében, de ennél sokkal többet vett el tőlem. Elvette az életemet, a reményemet...

"Nem olyan régen kezdődött minden. Tisztán emlékszem az első napra. Én voltam a megszeppent ártatlan kislány, ami persze egyáltalán nem volt  igaz. Emlékszem amikor beléptem azon az ajtón először és megláttam őt. Láttam a tökéletes testét, amire tökéletesen illeszkedett az öltönye. Egyszerűen abban a pillanatban a tekintetétől úgy éreztem, mintha anyaszült meztelen lennék. Oké, tényleg nem értem, hogy miért volt képes erre, hiszen ő is csak egy férfi volt, mint a korábbiak is. De abban a szempárban sokkal több volt, illetve ott volt az a magabiztosság és az a rossz fiús megjelenés, ami párosult a hanyag eleganciával. Tudtam jól, hogy kicsoda, hiszen ebben a szakmában mindenki ismerte a nevét. Mr. Evans, de álmaimban se gondoltam volna azt, hogy ilyen hatással lesz rám. Mindig is én játszottam másokkal, esetlegesen kihasználtam őket, de pár pillanat erejéig úgy gondoltam, hogy most én estem csapdába... "

Az eső nem akar szűnni, egyre jobban esni kezdett, mire szép lassan már a hajamból is csöpögni kezdtek az eső cseppek. Érzem ahogyan a pólóm egyre jobban hozzám simul, mintha rám ragadna az esőnek köszönhetően, de még mindig nem mozdultam meg. Túl nagy utat tettem már meg és nem most fogok megfutamodni. Régóta figyeltem már őt, de most először jöttem el még csak oda, ahol lakik. Látni akarom minden egyes mozdulatát, azokat a személyeket, akik fontossá váltak az évek alatt. Szeretném a poklok poklát járatni vele, azt szeretném, ha érezné azt, hogy milyen érzés az, amikor szép lassan a boldogság szerte foszlik és nem marad már semmi se, csak fájdalom és a szörnyűbbnél szörnyebb gondolatok, amik az őrületbe kergetik az embert.

"Eleinte minden olyan volt, mint lennie kellet. Ő volt a főnök, én pedig a gyakornok, aki amolyan esetlen lányka volt. Soha nem voltam ilyen, mindig is erős és magabiztos voltam, de a közelében minden teljesen megváltozott. Olyan volt az egész, mintha egy csettintésre teljesen megváltoznék, pedig nem féltem senkin se átgázolni, hiszen ha lettek volna erkölcseim, vagy legalább pár szabályt tényleg betartottam volna, akkor most nem lehetnék itt  és nem tanulhatnék a legjobbtól. Én mindig is úgy gondoltam, hogy a legjobbat érdemlem, illetve egy ügyvédnek néha be kell piszkolnia a kezét is ahhoz, hogy sikereket tudjon elérni. Talán ezért gondoltam mindig is azt, hogy ennek fogok tanulni, mert egyszerűen nem féltem mocskosabbnál mocskosabb dolgokba keveredni azért, hogy a karrierem minél magasabbra szökjön. Egyszerre szerettem volna a közelében lenni, illetve minél messzebbre elkerülni őt. Éreztem mindig magamon a perzselő tekintetét, s amikor a tekintetünk találkozott, akkor úgy éreztem, hogy a vérem szép lassan felforr, illetve minden egyes porcikámban éreztem valami fura bizsergést. Láttam a tekintetében, hogy pontosan tudja azt, hogy milyen hatással van rám. Amikor elhaladt mellettem és 'véletlenül' ért csak hozzám.... egyszerűen úgy éreztem, hogy egyre inkább kezd megőrjíteni, de nem akartam a bennem tomboló érzelmeket szabadjára engedni. Úgy éreztem, hogy abban nem csak én semmisülnék meg, hanem minden, amiért eddig oly keményen dolgoztam. Amiért annyit küzdöttem és amiért annyiszor elővettem a rosszabbik énemet...  
Végül az egész dolog egy munkavacsorával kezdett megváltozni. Mindenki szép lassan elment, de nem engedte, hogy én is elmenjek. A keze a kezemre csúszott és maradásra kért. Nem kellett volna a szemeibe néznem, mert pontosan tudtam, hogy mi fog történni. Az épp ész fölött győzni fognak azok az érzések, amiket már hónapok óta magamba rejtettem és próbáltam minél mélyebbre tuszkolni. Rápillantottam és éreztem, amint a gyomrom görcsbe rándul, majd pedig szép lassan vagyis inkább egy szempillantás alatt folytatódott az egész. Mire észbe kaptam addigra már mellette feküdtem és hallgattam a szapora légzését. Éreztem gyengéd simogatását a bőrömön, illetve ajkainak ingerő érintését, s úgy éreztem, hogy nem tudok betelni vele. Többet és többet akarok. Egyre feszültebb lett minden, még a munkahelyen is, hiszen csak úgy szikrázott közöttünk a levegő. Míg végül már az irodája se maradt ártatlan és szent hely ilyen téren, de amilyen gyorsan történt minden, olyan gyorsan lett is vége. Eleinte nem akartam elhinni, hogy ezt tette, de a napok csak teltek és az évszakok változtak, de még mindig semmi híre nem volt.. miközben én elindultam a lejtőn.."

Arra eszmélek, hogy ujjaimmal az ajkamat érintem miközben az eső egyre erősebben esik. Mintha helyettem is sírna, mert egyetlen könnycsepp se tud már végig gördülni az arcomon....  Magam előtt látom őt, ahogy mosolyogva körém fonta a karját, majd pedig gyengéden, de ugyanakkor birtoklóan megcsókolt. Ma már pontosan tudom, hogy ez mind csak egy csalfa férfi bolondos csókjai voltak, de akkoriban erről fogalmam sem volt. A szemeim szép lassan lecsukodnak miközben a karomat magam köré fonom, mintha azzal a ridegséget képes lennék elüldözni, ami foglyul ejtett akkoriban, amikor ő lelépett minden szó nélkül. Szép lassan a fájdalom helyébe ridegség költözött, azt is mondhatnám, hogy a szívem szép lassan megfagyott...  Újra kinyitom a szemeimet és újra a házat fürkészem. Meglátom őt az ablakban, de ő valószínűleg nem is tudja, hogy én itt vagyok, hiszen a sötétség és az eső tökéletesen elrejt engem. Egy kisebb szél fuvallatnak köszönhetően kiráz a hideg és újra érzem, amint szép lassan ökölbe szorulnak a kezeim.

"Akkor is esett azt eső, amikor végleg megfagyott a szívem és megfogadtam, hogy bosszút fogok állni. A karrierem amilyen szépen ívelt felfelé olyan gyorsan kezdett el tönkre menni, míg végül teljesen romokban hevertem. A "nővérem" és "édesapám" mindent megtettek azért, hogy észhez térítsenek, de nem sok sikerrel jártak. Egyik bárból a másik bárba kerültem, majd pedig onnét haza. Mindig is figyeltem arra, hogy egy határt ne lépjek át. De egyik nap egy e-mailt találtam tőle, amit még jóval korában küldött, de én egyszerűen egészen eddig nem vettem észre. Éreztem, amint a feszültség átjárja a testemet, majd pedig mit sem törődve az aktuális ügyemmel a cégnél elrohantam és újra belevettem magamat az éjszaka nyújtotta örömökbe. Éreztem, amint valaki követni kezdett, amikor elindultam hajnalban haza, de mivel annyira ostoba voltam, hogy kikapcsoltam a telefonomat, hiszen mindenki engem keresett és részegen meg már nem tudtam volna bekapcsolni, így teljesen magamra voltam utalva. Örültem annak, hogy sikerült haza botorkálnom "épségben". Elővettem egy vodkás üveget, majd meghúztam. Éreztem, amit marni kezdi a torkomat, majd pedig köhögni kezdtem tőle. Úgy éreztem, hogy bele fogok pusztulni abba a tűzbe, amit okoz, de már réges-régen halott voltam Mr. Evansnak köszönhetően. Egy újabb strigula voltam csak számára, pedig világ életemben úgy éreztem, hogy minden férfi olyan, mint amilyen ő, de "édesapám" mindig is próbált hatni rám, hogy ez nem igaz és talán ezért is engedtem a bennem lakozó vágynak akkor, de lám.. Nekem lett igazam és nem az "édesapámnak". Újra és újra meghúztam az üveget, majd pedig a könnyeim egyre inkább áztatni kezdték az arcomat, illetve a ruhámat. Az ajtó kinyílt és egy pillanatra azt hittem, hogy a követőm talált meg. Gyorsan kést ragadtam, majd pedig szúrtam újra és újra. A kezemet vér áztatta, a ruhámat vérnyomok tarkították és mire észbe kaptam az "apám" halott volt. A karjaimban volt az élettelen teste miközben én fölötte sírtam, hiszen megöltem azt a személyt, aki képes volt mindig reményt adni és akit mindennél jobban szerettem. Utáltam magamat azért, amit tettem, illetve azt is, hogy ennyire tehetetlen voltam. A "nővérem" segített helyre hozni mindent. Ő mondta el, hogy mi történik velem és mi ez az iszonyatos fájdalom, amin átesek. Farkas lett belőlem. Ő pedig szépen eltüntette a nyomokat, amik arra utalhattak volna, hogy gyilkos lett belőlem. Megöltem azt a személyt, aki mindennél több reményt adott számomra és ezt csakis Hayden miatt történt. Ekkor tértem úgymond észhez és minden peres ügyet megnyertünk, amiben segédkeztem. És szép lassan a bosszú is megfogalmazódott bennem. Ekkor kezdődött el a "Mr. Evans akta" és ekkor vált jégdarabbá a szívem... "

Nem érzek már semmit se, főként nem kegyelmet eme férfi iránt. Egyszerűen csak megvetem és azt akarom, hogy érezze azt, amit a múltjában elkövetett. Mindig is sikerült megkapnom azt, amit szerettem volna, így természetesen jó pár dolgot megtudtam róla is. Itt vagyok és őt akarom. Azt akarom, hogy ízlelje meg azt, hogy milyen a földi pokol, milyen az amikor belülről felemészti a tűz és nem marad már semmi, csak egy test lélek nélkül. Lassan ellököm magam a fától, még egy utolsó pillantást vetek a szállására, majd pedig elindulok. "Holnap találkozunk.." - mondom egy ördögi mosoly kíséretében, majd pedig a sötétség teljesen elnyel, mintha teljesen eggyé váltam volna vele...

És még magam sem tudom, hogy nem csak vele kell szembe néznem, hanem a családom hazugságaival, hiszen akit megöltem ő a nagypapám volt és akit nővéremnek hiszek, az valójában az édesanyám.. Talán a sors akarta így, vagy egyszerűen csak én kísértettem meg az ördögöt és ezért égettem meg magamat...