Hallgattam Tatiára, az asztalhoz léptem, és ettem egy keveset, nagyjából annyit, mint ő, majd kinyitottam az ajtót, és kinéztem a falura.
- Még mindenki alszik - suttogtam a vállam felett hátrafelé. - Gyere... induljunk. Hosszú nap vár ránk.

(tábor)

Tatia felült, és csak mosolyogni tudtam álmos arcán.
- Én is csak most keltem fel néhány perce - mondtam, és megöleltem, hogy megcsókolhassam. - Egyél valamit, aztán induljunk. Minél hamarabb érünk haza, annál biztosabb, hogy apám nem jön rá, hogy "kölcsönvettem" a lovát, amihez még Finnt és Elijaht sem engedi nyúlni. De te jól vagy? Iszonyú sápadtnak tűnsz...

Magamhoz öleltem Tatiát, és ez az érzés olyan jó volt, olyan megnyugtató.... mellette aludni, és mellette ébredni. Maga volt az elérhető Mennyország.
- Én is szeretlek - suttogtam, aztán ahogy láttam, hogy elaludt, magam is lehunytam a szemeimet.


Madárcsicsergésre ébredtem, és ahogy kinyitottam a szemem láttam, hogy olyan korán van, hogy a világosság még épphogy elkezdte elűzni a sötétséget.
Oldalamra fordultam, és néztem Tatiát. Békés volt álmában az arca, és gyönyörű. Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy ez a csoda az enyém. Hogy ő már hozzám tartozik. Néztem hosszú haját, selymes bőrét, lehunyt szemeit, mellét, ahogy ritmusosan emelkedett-süllyedt légzése ritmusára, és olyan szerelmet éreztem, ami azt hittem, nem is lehetséges az életben.
- Tatia... - kezdtem el végül lágyan ébresztgetni. Itt volt az ideje az indulásnak.

- Nem fogunk pórul járni. Soha többé nem engedem apámnak, hogy kezet emeljen rám - válaszoltam, de láttam Tatián, hogy iszonyú fáradt, hát gyorsan lemosakodtam, majd magamra kaptam a ruháimat, fát raktam még a tűzre, és kényelmesen elnyúltam egy puha bőrön.
- Gyere édesem. Itt a pihenés ideje - nyújtottam a karom Tatia felé.

- Az a régi világ volt, régi törvényekkel. Ez egy új világ, új törvényekkel. Újak a férfiak, és újak a próbák, amiket kiállunk, hogy az igazi férfiak sorába emelkedjünk - mondtam Tatiának, és beleborzongtam, mikor a nyakamat megcsókolta, majd belemerültem a vízbe.
- Egyébként jobb ha felkészülsz, hogy az elsőszülött fiam is olyan lesz, mint én. Erős, bátor... és hozzám hasonlóan ő is imádni fog téged - kacsintottam, majd elnyúltam a kádban, és elkapott a nevetés.
- El tudod képzelni, milyen arcot vág majd holnap apám, ha hamarabb hazatérve nem találja a lovát? - hahotáztam.

Kisegítettem Tatiát a vízből, és egy vászondarabot nyújtottam neki, hogy megtörölje magát.
- Ezt majd akkor fogod megérteni édesem, ha a mi fiunk is ennyi idős lesz már, és ő is a felnőtt férfiak sorába akar lépni. Én pedig támogatni fogom őt ebben, bármilyen veszélyes is. Tudod Tatia, egy férfi nem akkor lesz felnőtt, ha elég idős, vagy ha megismeri a női nem örömeit. Hanem attól, hogy tud hússal gondoskodni a családjáról, és tud harcolni is értük, ha úgy hozza az élet - magyaráztam kedvesen és türelmesen, majd bólintottam.
- Igen, itt maradok. De én is kedvet kaptam a fürdéshez - dobtam le az ingemet, és ujjam a vízbe mártottam. - Még meleg. Pont jó lesz nekem.

- Ha valaki a faluban, vagy a családomban megtudná, csak tőled tudná meg - jegyeztem meg tárgyilagosan. - És nyilván megérted, ha ennek... nem nagyon örülnék - dünnyögtem. Igen, alighanem csalódnék kicsit, ha ezt elmondaná valakinek. Olyan lenne, mintha kissé hátbatámadna. Még akkor is, ha féltésből tenné.
- Henryk már 13 éves. Lassan felnőttkorba lép. Hőstettel akarja bizonyítani a bátorságát. És én megértem, és támogatom ebben. Én is ilyen voltam fiúként, mint ő - mosolyogtam. - Tényleg ne félj. Reggel arra fogsz kelni, hogy itt horkolok melletted.

- Tényleg nem vagy olyan, mint az én népem asszonyai - jegyeztem meg, de nem haragosan, hanem inkább mulatva ezen a tényen. - Az itteni asszonyok ilyenkor engedelmesen elhallgatnak, és azt teszik, amit a férfi akar - fogtam meg Tatia kezét, hogy kényelmesen beléphessen a vízbe.
- És amúgy is, ne aggódj. Engem nem bántanak a szörnyek. Nem tudom miért - tettem hozzá, némi csodálkozással a hangomban. - Volt, hogy szemtől szemben álltam eggyel. Rám nézett, és azt hittem, nekem eljött a vég... de csak nézett, mintha ismert volna engem. Aztán eltűnt az erdőben. Szóval, valami oknál fogva, nem bántanak engem. És ha Henryk velem lesz, szerintem őt sem fogják majd. Ha mégis baj lenne, ez erdei kunyhómba be tudunk menekülni.

Felsóhajtottam, és megforgattam a szemeimet.
- Márpedig kapsz dadát - mondtam. - A bátyámnak lehet, hogy tetszel, de ettől még úriember. Már amennyire lehet. Ő tiszteletben tartja, amit érzünk egymás iránt. Szóval, nem félek, hogy valami fájó, rossz dolgot tudnék meg utána rólatok. Feltételezem, hogy nem tenné ezt meg velem, benned pedig bízom, mert tudom, hogy te sem tennéd. És holnapután itt a telihold. Nem foglak magadra hagyni, míg nem vagyok a faluban. Mi van, ha nem érünk időben vissza? Nem, nem fogod egyedül tölteni azt az estét, vagy éjszakát!

- Nem tudom mi van Oliverrel - ismertem be, miközben a tűz fölé húztam egy jókora agyagfazekat, és vizet kezdtem benne melegíteni. - Egy ideje engem is kerül. Először azt hittem túl sok idejét rabolja el az apja, meg a lányok utáni futkosás. Aztán azt, hogy megbántottam valamivel, de hárított. Azt mondta, szó sincs erről. Olyan, mintha valamit titkolna. És ismered őt... hiába faggatom, ha nem akar beszélni hát nem is fog - öntöttem ki a vizet a fürdőedénybe, és megpaskoltam a tetejét, hogy Tatia bemászhat.
- Mondd csak - kérdeztem hirtelen. - Bánnád, ha holnapután este Elijah vigyázna rád? Henryk öcsém valamit meg akar nézni az erdőben, és megkért, kísérjem el. Persze titokban. Ne aggódj. Mire a Hold teljessé válik és az emberek szörnyekké lesznek, hazaérünk.

- Nem hiszem, hogy ketten is odaférnénk - néztem a fürdőedényre, amiben egy ember kuporogva elfért. - Inkább segítek neked. Én fürödtem a forrásnál. Egy férfinak jó a hideg víz. Megacélozza - mosolyogtam, de aztán a mosoly gyorsan le is hervadt a képemről.
- Időről időről haza kell mennem - morogtam. - Tény, hogy apám nem szól, de azért nem örül annak a ténynek, hogy veled vagyok. Ha többé nem tenném a lábam a kunyhójába, megkeresne, és agyonverne. Ebben biztos vagyok. Ezért akarom titokban megépíteni a kunyhónkat. Hogy úgy költözzünk oda, hogy ide már soha ne kelljen visszatérnünk.

- Ha te nem eszel, akkor én sem eszem - tettem le a kezemből a húst. - Erő kell, Tatia! Ehhez az egész élethez az kell. Erő kell a vadászathoz, a favágáshoz, a nőknek pedig a házimunkához és a gyerekekhez - simítottam végig a kezén néhányszor, majd markomba is fogtam ujjait.
- Mit szólsz egy meleg fürdőhöz? A tűz ég, a víz hamar meleg lesz. Ha meghűltél, a meleg majd kiűzi belőled. Nem akarom, hogy beteg légy. De ha mégis az leszel... én nem megyek haza egy percre sem. Itt leszek melletted, hogy vigyázzak rád.

- Nem, nem hiszem hogy beteg vagy - csóváltam a fejem. - Láttam már sok beteg embert, olyanokat is, akiket komoly baj gyötört. Ők nem ilyenek voltak. Talán csak tényleg nem ettél... és ma veszekedtünk is. Anyám is mindig rosszul érzi magát, ha apámmal veszekszik - mosolyogtam halványan, majd felkeltem, és odavittem a húst, némi kenyérrel együtt.
- Nem, előbb te egyél! - intettem Tatiát, és láthatta, hogy komolyan mondok minden szót. - Aztán hozok vizet, és megfürdetlek. Meglátod, kiűzi belőled a betegséget. Ilyen bolond is csak én lehetek, hogy a hideg vízbe viszlek - morogtam, és legszívesebben ököllel vertem volna a fejemet.