Még nálam is nagyobb zavarodottság suhant rajta át, aurája pedig úgy vágott képen, mintha legbelül könyörögtem volna érte, hogy végre lássam. Az indigókékhez legjobban hasonlító szín úgy izzott körülötte, mintha festékkel locsolták volna le. Zavarodottan pislantottam és ráztam meg kissé fejem, hogy eltűnjön előlem, mert bevallom roppant mód zavart. Most pont nem érdekelt, hogy más mit érzett, és nem is nagyon értettem, hogy miért jött ez elő belőlem. -Ugyan már, csak én láttam igazából.-mondom sejtelmes hangon rá kacsintva, bár nem hiszem, hogy a furcsa mozgássorozat miatt akarnám kiröhögni vagy nevetség tárgyává tenni. Ahogy kiejtettem a szavakat, úgy töröltem volna magam képen, amiért megtettem. Minek kellett kinyitnom egyáltalán a szám. Ezt komolyan nem tudtam volna megtartani magamnak? -Felejtsd el.-legyintek fintorral az arcomon, és bár igyekszem kizárni ezt az aura dolgot, még mindig ott villog szemem előtt, és most megint azon kapom magam, amin már oly sokszor: inkább lennék csak vámpír, vagy ne értenék ehhez. De sajnos értek, köszönhetően az anyámnak, aki hasznosnak találta, ha tudom, hogy a másik hogyan is érezheti magát. Hát az biztos, hogy ha ő zavarba jött, én egyenesen meggyulladnék attól. -Jó ötlet.-helyeselek, és eldöntöm, hogy a felavatom az új fürdőszobám egy kiadós gőzölgő forró vizes fürdővel, majd újra előveszem a családi grimoire-t és megpróbálok valamit kitalálni a folyton villogó aurák ellen. Azt hittem ennyi évszázad elég volt megtanulni, hogy hogyan uraljam őket, mikor láthassam őket, de ha csak egy percnyi zavarodottság lesz úrrá rajtam, még olyasmit is bele látok, amit nem illene. Nem igazán tudtam mit mondani, csak elindultam oldalán az ajtó felé, a fűben minden lépésem egy újabb cuppogás követte, ahogy a vizes és átázott fű megrogy a rá nehezedő súly alatt.
*Folyosó a szobák hálójába*
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Aug. 06, 2014 8:16 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Mia& Jared
I don't trust words. I trust actions.
Megelégelve a bohóckodást csaptam össze bokáimat. Zavartan mosolyogtam rá, kezemet derekán tartva, cirógató mozdulatokkal kényeztetve. A megfigyelőszerkezetre vonta figyelmemet, ahogy említette. Igen, egy ilyet mindenképpen be kellett szereznem, nem vagyok a technika ördöge, ha már itt tartunk, a táncé sem, de lenyűgöznek a modern kütyük. - Gondoskodni fogok róla - leheltem a készülék felé hunyorogva, le sem véve róla a szemem. Mikor megveregette a vállam, rosszallóan ingattam fejem. - El se hiszem, hogy ekkora hülyét csináltam magamból. Elakadt a szavam, és homlokomat ráncok barázdálták, mikor szóvá tette a helyzet abszurditását. Nem vagyok a szavak embere, nem tudtam mit hozzátenni, nyeltem egy nagyot, és elkaptam tenyerét. - Menjünk be - szólt hangom némán, majd kezét tartva húztam a bejárat felé. Szükségem van egy zuhanyra. Folyt.: Folyosó
A számba és szemembe csapódó haj furcsa és nevetséges fintort varázsolt arcomra, de a rá kapott reakció meglepő volt. Idejét sem tudom, hogy férfi társaságában mikor mosolyogtam ennyit, azt meg pláne nem, hogy mikor kaptam utoljára bókot. Na jó nem, arra emlékeztem, de mikor kaptam ilyen bókot józan férfitól. -Köszönöm.-nézek szemébe szende mosollyal arcomon, ami épp annyira volt visszafogott, hogy tökéletesen éreztesse, a hirtelen jövő bóktól jómagam is meglepődtem. Ahogy elkezdett valami tánclépés szerű figurát összerakni, az arcomra ülő halovány mosoly helyére hatalmas ült és torkomból jóleső nevetés tört elő. Ahogy nyomatékosítja, hogy ez kettőnk között kell, hogy maradjon, csak bólogatni vagyok képes, mert valahogy beleégett tudatomba a furcsa mozgásforma, ami ha minden igaz tánc név alatt futott. -Gondolom a biztonsági kamerák sem működnek.-mutatok továbbra is derűs hangon a nem messze lévő oszlopon leskelődő masinára. -Minden esetre ez felettébb...-keresem a megfelelő szavakat derűs hangom ellenére nem találva azokat.-Aranyos volt.-veregetem meg vállát arcomon továbbra is levakarhatatlan mosollyal. Az abszurd helyzet további abszurd dolgokkal gazdagodott. Mégis most azt éreztem, amit rég nem. Egy jót nevettem, évek óta először őszintén és igazán szívből. Az esőcseppek továbbra is arcomba csapódtak, s bár vámpír voltam, azért éreztem a különbséget a meleg és a hideg között. Nem fáztam, de a feltámadó szél újabb adag hajat csapott arcomba, amitől egy pillanatra kirázott a hideg. A nadrág úgy tapadt hozzám, mintha csak hozzám akart volna nőni, akárcsak a kabát alatt átázott felsőm. -Tudod, valahogy ezt soha nem gondoltam volna, hogy épp te leszel az, aki megtáncoltat a szakadó esőben.-vallom be őszintén, hangom elhalkul, mosolyom pedig újra kislányosan zavartba fordult.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Aug. 06, 2014 6:35 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Mia& Jared
I don't trust words. I trust actions.
Bár rég nem kerültem - önszántamból - ennél kényelmetlenebb szituációba, nemcsak az egyre inkább rázendítő eső, a tánc sem melengette szívemet, szerethető volt ez az egész. Bár a filmeket meghazudtoló módon nem éreztem úgy, hogy ennek a pillanatnak örökké kellene tartania, főképp, hogy kényes ruházatom egyre nagyobb aggodalommal töltött el, de mégis. Tőlem ez őrültség volt, és pofátlanul élveztem. Felnevettem, ahogy arcába bukó hajtömeget cifra grimaszokat vágva feje búbjára tornyozta, és önkéntelenül is kibukott belőlem: - Gyönyörű vagy. - Hangom elcsuklott, és bűnbánatosság érzetétől arcizmaim megfeszültek. Próbáltam túllépni ezen, és ... ahogy elnéztem a kivirult, pirospozsgás arcot, amit a szél kifújt, úgy éreztem, hogy bármit megtennék azért, hogy újra nevetni lássam. A következő pillanatban tettem is az ügy érdekében, elő merészkedtem hozakodni néhány boogie-s figurával, pörgettem csípőmet, tettem-vettem lábam valami kitalált ritmusra, furcsán vicsorogva, remélve, hogy újfent meghallom kacaját, hiszen én már hallattam sajátomat, miközben alábbhagyva a lendületből vakartam tarkómat . - Ezt nem mondhatod el soha senkinek!
Kislányos vigyor ült arcomra, mikor a puffogás szót emlegette. Nem puffogtam, de szerettem a két formás kis lábamon állni. Ha meg táncolni akar, akkor igenis kellenek a lábaim. Ahogy letett, megéreztem a rám nehezedő bőrkabát súlyát, de nem izgatott, ha már vizes lett, legyen úgy istenesen vizes. Sok mindent elképzeltem már az életemben, kitűztem magam elé célokat de valahogy ez a kép, hogy épp vele fogok az esőben táncolni abszurdnak és groteszknek tűnt, ami megmosolyogtatott és fejbe csapott annyira, hogy elgondolkodjam, vajon mi vitt rá erre. Bár anyám mindig azt mondta, hogy az eső ajándék, és most sem volt vele különösebb bajom, ahogy hajam lelapulva simult vállamra, és arcomat szorosan szegélyezte... na az zavart. Eső nélkül is rakoncátlan fürtjeim pár perc alatt olyan vizesek lettek, mintha épp hajat mostam volna. Bár kérdeztem, választ nem kaptam, sőt újabb csendre intést. Jesszus, mintha az apám lenne. Ahogy dúdolni kezdett akaratlan akkora mosoly virult ki arcomra, ami képes volt elnyomni a feltörni készülő nevetésem. A szituáció még abszurdabb lett. Figyeltem, ahogy próbál felállítani valami ütem félét, de kecsessége -még ha büszkeségből mondtam is- alul maradt enyémmel szembe. Igyekeztem nem úgy tenni, mint aki nagyon ért a táncokhoz, de ez nehezen ment. Megpörgetett, aminek köszönhetően egy adag haj arcomba repült, és bőrömhöz simult, még jobban, mint eddig. Kezem, mely vállán nyugodott, arcomhoz lendült és fintorok és nyelvnyújtogatás közepette szedtem le a felesleges és oda nem illő tincseket, s toltam egy határozott mozdulattal fülem mögé, kezem újra vállára helyezve. Fogalmam sem volt, mennyi ideig álltunk az esőben, de egy idő után úgy éreztem, hogy ez a vihar egy méternyit nem haladt odébb, sőt, még erősebben rákezdett. Az eresz hangos kopogása szinte visszhangzott fülemben akárcsak a pocsolya csobogása.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Aug. 06, 2014 4:51 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Mia& Jared
I don't trust words. I trust actions.
Ahogy felsikkantott, pökhendi vigyor váltotta unott képemet, elért egészen a fülemig is. Csak a pillanat erejéig tartott ez a felállás, ez a víg bódulat, míg meg nem éreztem az ömlő eső súlyát vállamon, meg nem láttam körülöttem a zord borút, aztán a nőt karjaim között. - Ne puffogj - szólítottam nyugalomra, majd könnyed mozdulatokkal leeresztettem a talajra, de kezem derekán nyugodott. Az egész jelenet lehetett volna akár romantikus is... De nem. A kövér cseppek minduntalan beerőszakolták magukat a szemembe, homályossá téve a látványt, kisvártatva tűrhettem azt is, ahogy a méregdrága zakó ráolvad és ráfeszül a hátamra, ahogy az eső megálljt parancsol az égő cigarettámnak, ami most már egy takaros pocsolyában pihen, ahogy a súlyos levegő befurakszik tüdőmbe, és amitől kényelmetlenül feszengeni kezdek. Ez valami borzalom. "Élvezd már, te barom" - pirítottam magamra fejben - ha másért nem, a kísérlet sikerességéért, majd egyik kezemet bordáin felcsúsztatva, majd alkarján levezetve az övére kulcsoltam, és hogy teljes legyen a kép, dudorászásba is kezdtem - mert bugyutábban nem is érezhettem volna magam: tátárátátámmtámtámtátám. Lábam kissé hadakozott az akaratnak, de hamarjában megindult, és lassan, görcsösen, de hasznosan, ringatni kezdtem az ütemre Mia finom, íves alakját. - Csss, ne beszélj - Hogy csendre intsem, mutatóujjam ajkai elé tartottam, majd kezem biztos tartásában megpörgettem a zubogásban. És... nem is volt ez olyan rossz.
Igyekszem visszafogni magam, de ahogy az esőben ázom újra, akarva-akaratlan felsikkantok a hideg víz alatt, ami rám esik a magasból. Két másodperc kell, hogy megszokjam a hideget, de arcomra hatalmas mosoly kerül, ahogy tekintetem az ég felé emelem, és hagyom, hogy arcomra essenek a hűsítő cseppek. Fogalmam sem volt, mikor álltam önszántamból az eső alá, de most olyan megnyugvással töltött el, mint régen, még kislány koromban. -Letennél? Így nem lehet táncolni...-nézek a földre, ami már közel sincs messze lábaimtól. Kérdő pillantást vetek rá, remélve, hogy hamarosan eljön a pillanat, amikor újra a saját két lábamon állhatok. -Bűzölgő szesz híján ugyan, de hasonló szagod lett, leszámítva, hogy neked jobban áll.-jegyzem meg, s az égen újabb kövér villám siklik át, égzengő hangja pedig csupán pár másodpercet várat magára. Közel a vihar, túl közel, de nem zavar. A természet egyensúlya ez is. -Milyen árat fogok én ezért a szállásért fizetni?-érdeklődöm egy lényeges kérdés felől, mert valami azt súgta, hogy a puszta jóindulat nem vezérel valakit arra, hogy idegeneket beengedjen a lakásába. A kísérletezés egy dolog volt, de én nem akartam a kísérlet tárgya lenni. Sőt, még csak azt s e akartam, hogy közöm legyen azokhoz. Békére vágytam, egy kis nyugalomra, távol mindenféle kérésektől és kívánságoktól, mondjuk egy munkával teli nap után egy helyre, ahol elmerülhettem anyám varázsigékkel és jó tanácsokkal teletűzdelt könyvében. De azt hiszem, rossz helyen kopogtattam, ha nyugalmat akartam. Vagy mégsem? Majd kiderül ez is. Idővel mindre fény fog derülni...
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Aug. 04, 2014 6:35 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Mia& Jared
I don't trust words. I trust actions.
Érdeklődve figyeltem, ahogy bevetve hókuszpókuszot, egy kis rákoncentrálással eloltotta cigarettámat. A határ itt volt és nem tovább. Mintha férfiasságomon esett volna csorba, mintha nyeregbe került volna az ÉN területemen, arcomon tettre duzzadtak az erek, agyam egy pillanatra elborult, én pedig egy laza mozdulattal felkentem a falra. - Ne játssz a tűzzel, Bogaram, nem éri meg - köptem a szavakat, egy nyakra szorítással nyomatékosítva akaratomat, majd ahogy bevillant, mit teszek, leengedtem őt, és visszarántottam fogaimat. Kicsit maflán éreztem magam, miképp szemeim sötét megvillantak a szürkületben. Talán nem kellett volna a parádé, talán sok volt egy kicsit a löket, de nem őt sajnáltam, hanem azt, hogy miatta engedtem szerepemből. Kár volt. Kihúztam magam, és a folyosó felé intettem. Gondolom, már nem teszi olyan szívesen karomba kacsóját, mint ahogy az imént. Nem is vártam. - Család meg gyerekek? Nem az én stílusom, tudod - szóltam hűvösen, majd nélküle elindultam a szoba felé.
Összeszűkülő szemmel nézek rá, amikor lecsapja a labdát, állkapcsom is megfeszül. A büszkeségemen lök annyit, hogy megadjam neki, amit kíván, és a labdát lecsapjam én is. Bár ez neki kellemetlenebb lesz, mint nekem. -Van bőr a képeden...-sziszegem, s akarva akaratlan a szájában lévő cigarettára nézek, ami hirtelen elalszik így nem tud pöfékelni előttem.-Hoppá...-vonok vállat hatalmas mosollyal arcomon, amolyan jelezve, hogy érzem én a győzelem ízét. S egyszerre emlékeztetem ezzel, hogy nem vagyok bókokra szoruló gyenge virágszál. Jobbnak láttam nem vissza szólni, mert az előbbi kis afférom után aligha beszélhetünk itt az én jó szándékomról. Bár tény, ami tény, nem szerettem ingyen dolgozni. Nekem így is több elszámolni valóm volt azzal, hogy sokszor vettettem el a sulykot a jó és a rossz oldal között. Vizes hajam hátam mögé dobva pillantok a tükörbe, mit sem törődve azzal, hogy kezét felém nyújtja. A pipiskedő mozdulatsorom láttán szinte nevetnem kellett magamban, de jól esett ez a kis színjáték a külsőmet illetően. A kirívó igazítgatások után szempilláim meresztgetve pislogok felé, arcomra bájos mosolyt ültetve. -Vág az eszed.-mosolygok, de nem fogom meg kezét, ezzel is éreztetve, hogy még nem léptem túl az előbbin. Bár arcomra akkora mosoly ült, hogy még azt is megkérdőjeleztem volna, ki vagyok én. Minden esetre jól esett szórakozni vele, ami legkevésbé sem zavart jelen pillanatban. Nem most volt itt az ideje az aggódásnak. -Na jó, most az egyszer.-lépek közelebb hozzá rá kacsintva, és kezem övébe fektetem. Az idegenvezetés indul. -Még mindig nem tartasz ott, hogy megállapodj valaki mellett?-érdeklődöm komolyabb téma felé terelve a szót, míg elindulunk a szobám felé. Igazából ehhez sem volt közöm, őszinte válaszra nagyon nem is számítottam, mert tudtam, hogy ellenkező esetben én sem tettem volna meg. Az emlékeim és az életem az enyém volt, elszámolni valóm nem volt vele, és nem hiszem, hogy ő lett volna az emberem, ha a múltam zűrös mivoltáról akartam volna fecsegni.
Érdeklődve figyeltem, ahogy bevetve hókuszpókuszot, egy kis rákoncentrálással eloltotta cigarettámat. A határ itt volt és nem tovább. Mintha férfiasságomon esett volna csorba, mintha nyeregbe került volna az ÉN területemen, arcomon tettre duzzadtak az erek, agyam egy pillanatra elborult, én pedig egy laza mozdulattal felkentem a falra. - Ne játssz a tűzzel, Bogaram, nem éri meg - köptem a szavakat, egy nyakra szorítással nyomatékosítva akaratomat, majd ahogy bevillant, mit teszek, leengedtem őt, és visszarántottam fogaimat. Kicsit maflán éreztem magam, miképp szemeim sötét megvillantak a szürkületben. Talán nem kellett volna a parádé, talán sok volt egy kicsit a löket, de nem őt sajnáltam, hanem azt, hogy miatta engedtem szerepemből. Kár volt. Kihúztam magam, és a folyosó felé intettem. Gondolom, már nem teszi olyan szívesen karomba kacsóját, mint ahogy az imént. Nem is vártam. - Család meg gyerekek? Nem az én stílusom, tudod - szóltam hűvösen, majd nélküle elindultam a szoba felé.
Felvonva szemöldököm karjaim a mellkasom előtt össze fonom. Udvariasságból kiváló. -Egy hölgy korát nem illik górcső alá vetni.-ennyit arról is, hogy nem vagyok büszke. Ki nem az? Nem nagyon, de egészségesen igen, sőt még kell is, hogy ennyi legyen bennem ennyi évtized után. Felnevetve nézek szemébe, ahogy lecsapja a labdát, de vele ellentétben én nem mérem végig, inkább egy gúnyosra sikerült grimaszt vágok. Ne legyen nagyra magával, nem adom meg neki azt az örömöt, hogy agyon dicsérjem. Már így is túltettem azon, mint amennyit máskor felé már tanúsítottam. -Ehhez sem kell magam erőltetnem.-ha már büszkének lát, hát tessék, megkaphatja. Kezeimmel mutatok magamra, hogy érzékeltessem vele, nem csak ő az, aki nem panaszkodhat. Ha már nem valahol máshol, hanem épp itt akartam elszállásolni magam, tudnia kellett, hogy a feltételeim az átlag elvárásaimnál jóval magasabbak lesznek. Bár kizártnak tartottam, hogy egy ekkora házban hiányt szenvedhetne bárki bármiben. -Melletted? Talán ennyit elvárhatok a már feléd megtett fáradozásaimért.-említem meg, noha nem ez volt az elsődleges dolog, ami ide hajtott.-Esetleg megmutathatnád a szobám. És szó ami szó, jól esne valami frissítő. Hát hol marad a fene nagy vendégszeretet?-lépek hozzá közelebb fürkésző tekintettel.-A frissítő fogalma mondjuk kimerülhetne valami vöröses-pirosas színű italban, ami nem tartalmaz alkoholt.-mosolyodom el gonoszul, ajkaimba harapva. Éhes voltam, és a maró érzés nem csillapodott. Viszont már kevésbé éreztem magam kótyagosnak, ami jó jel volt, ha tisztán akartam gondolkodni. Erre mellette szükségem volt. Kiszámíthatatlannak tartottam mindig is, bár ami igaz, az igaz. Volt, hogy épp ezért éreztem magam jól mellette. Feszengésről most sincs szó, de az akkori és a mostani énem között egy szakadék húzódik.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Aug. 01, 2014 11:04 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Jared Galbraith írta:
Mia & Jared
- A kor inkább előnyt képez, mintsem hátrányt - szemem fényében huncutság villant meg. - Nem olyan nagy az a korkülönbség közöttünk, mint amennyire emlegeted - bólogattam kicsit neheztelve, majd hozzátettem: - De nézz csak rám. Nem mondhatod, hogy nem tartom jól magam! - mértem végig magam, tetőtől talpig, és lám, vámpírság olyan egyeseknek, mint az évek, csak lök egyet rajta. Talán az a sok év alakított rajtam, de hogy idős lennék... erős túlzás. Inkább tapasztalt. Mikor azt mondta, hogy ő bizony nem büszke, szemem a plafonon akadt, homlokom pedig ráncba szaladt. Tagadás, a büszkeség első jele. - Még mindig egekben az elvárásaid? - horkantam fel, majd rövidesen ingattam fejem. - Medence van, szép szoba van, hűtő van. Egyéb óhaj-sóhaj a kisasszonynak?
Éles nyelvemnek sok mindent köszönhettem, de még kevesebbnek örülhettem, ezért csak megfontoltan használtam ki eme adottságom, s csakis olyan környezetben, ahol tudtam, nem kell tartanom a megtorlásoktól. Ahogy fülembe suttog, megvillan tekintetem, és jobbnak látom, ha felé fordulok. Inkább legyen a szemem előtt, mint mögöttem. Nála nem tudhattam, hogy épp mire készül, bár abban szinte biztos voltam, hogy tart annyira, ne támadjon hátba semmilyen módon. A lényeget ugyan jól ki lehetett következtetni, és sikerült is neki, én magam nem mondtam ki konkrétan. Használja a fejét, és gondoljon, amit akar. Fogalmam sincs, hogy igazából mi hozott ide, hisz pénzem lett volna saját lakást vagy házat venni, esetleg bérelni. Mégis nem vonzott az a magányos létforma, amit eddig is éltem. -A korod ellenére is jól vág az eszed.-eresztek el még egy megjegyzést, de ekkor már nem tudom megállni, hogy mosolyom ne ragyogjon fel. -Igyekszem ezt észben tartani, bár büszke nem igazán vagyok.-vagyis magam nem tartottam annak, inkább mondanám azt, hogy felvágott nyelvem mellé, mindig tudtam, hogy éppen hol a helyem. Önelégültség nem volt rám túlzottan jellemző, inkább a határozott fellépés. Minden azon múlt, hogy hogyan tudom magam beállítani olyannak, amilyennek elvárják, hogy legyek és még talán egy kicsivel többet is. Hát itt nem volt elvárás, magamat adhattam. És ezen segített a koktélom is. -Remélem a nekem szánt szoba is szép. És egy medence is jól jönne, idejét sem tudom, hogy mikor úsztam egy jót.-kacsintok rá, miközben a törölközőt leszedem fejemről, és átdörzsölöm feketébe hajló, sötét barna hajzuhatagom, melynek rakoncátlan tincsei így minden lehetséges égtáj irányába szétállnak. -Plusz remélem van egy hűtő is a kézközelben, mert a hűtőtáska nem a legjobb megoldás, és nem szeretem a megalvadt vért.-lépek hozzá közelebb, és adom vissza a rám akasztott zakót. Már most élvezem ittlétem perceit, mert végre valaki vevő volt csípős megjegyzéseimre. Kissé alul maradt ennek használata, bár pultosként nem egyszer használtam előszeretettel. Az már más kérdés, hogy a vendégek kevésbé szerették. Bár ez a munka átka volt.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Aug. 01, 2014 4:11 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Mia & Jared
Érdes nyelve úgy járt, mintha könyvből olvasta volna minden szót. Mindig is a piszkálódó humor feküdt neki a legjobban, én pedig örömmel tettem kedvére. - Változnak az idők, aranyom - mormoltam fülébe, majd megkerülve őt toltam lapockám a hűs és szikár falnak. Bár nem látszott gesztusaimból, nem volt terveimben rámozdulni, semmi olyan, amiért később adóznék, csupán élveztem a fanyar mosolyt, amit arcára terítettem néhány bensőségesebb kontaktusért. - Szóval ideköltöznél... - hámoztam ki a lényeget, és őszinte mosollyal konstatáltam, hogy semmi nem vinné rá, hogy bevallja, miattam van itt. Talált volna bőven lehetőséget arra, hogy megszálljon valahol - akár hotelszobán kívül, de valamiért mégis erre vezette az út. Valamiért vagy valakiért... - Tegyél egy szívességet - reagáltam az elutasító magatartására - sose faragj le a büszkeségedből - forgattam meg szemeit, majd széttártam karomat. - Akkor üdv itthon.
Pontosan tudtam, hogy miről beszél, de igyekeztem nem figyelni és emlékezni erre. -Azt hiszem azt régen is tisztáztuk, hogy hol a határ.-emlékeztetem őt is arra, hogy soha nem kaphatta meg azt, amit igen sok férfi akarhatott tőlem. Engem viszont a többség hidegen hagyott, és a leghiggadtabban utasítottam el őket. Pff... Bók. Bár igaz ami igaz, szép volt ez a hely. Leszámítva, hogy esett. Így kicsit olyan volt, mintha valami antik gót vagy skót kísértetkastélyba léptem volna. Mondjuk akkor, mikor még nem volt kísértet járta. Jared tipikusan ezt juttatta eszembe. Egy régi várban talán egyszer régen ő lehetett az úr. Már csak a korona hiányzott a fejéről. Ezen a gondolaton jót mosolyogtam, arcomra kiült ez. Éljen az ital hatása, ami ugyan nem volt sok, a képzelőerőmön jócskán dobott. -Azt hiszem, valami olyasmi válaszra várnál, hogy hiányzott lehengerlően elragadó társaságod, de ezzel nagyot hazudnék.-teszek kissé szenvtelen megjegyzést, arcomon továbbra is ott ül mosolyom. -Szeretem a motel illetve hotel szobáknál nagyobb helységeket. A hirdetésed pedig minden újságban benne van, és nem a legapróbb hirdetések között.-nyilván emlékszik rá, hogy ő keresett lakótársat, így bárki jöhetett ide. Mondjuk reménykedtem, hogy bárkit nem enged be, holmi jött-ment bagázsért inkább vissza megyek a hotelba. Még a vékony falak sem zavartak volna, annyira azért nem vagyok nagy igényű. Az atyáskodó mozdulatsor láttán, akarva akaratlan elnevettem magam. Meg egyébként is. Bár vámpír voltam jó ideje, kiskoromban is rendkívül csiklandós is, ami máig megmaradt. -Emlékeztetnélek, hogy vámpír vagyok, akárcsak te. Mellesleg boszi is. Vizes vagyok, de fázni nem sűrűn szokásom.-mondom, bár ez is inkább csak az ellentmondás és a dacolás jele, mintsem az, hogy zavarna a kedvessége, és ezt hangomon is hallhatja. Ha komolyan gondolnám amit mondtam, az nem így hangzana. -Elvesztetted az összes barátod, vagy túl sok a kiadás egy ilyen helyre?-érdeklődöm kis iróniával hangomban, amit jelen pillanatban nem bírok megállni, hogy ne használjak. Soha nem zavartattam magam, és hagytam, hogy szókimondó énem előtörjön belőle. Valahogy szerettem élcelődni vele.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Aug. 01, 2014 3:10 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Mia & Jared
- Régen nem volt ellene kifogásod - vágtam rá pimasz vigyorral, mikor meghátrált csókunkból. Nem sok szociális kapcsolatom hagyta rajtam a nyomát, de Mia különleges habitusa mindig is vonzotta kíváncsi oldalamat, így ékes helyett foglalt el hosszútávú memóriarészlegemben. Markáns határozottsága, irigylésre méltó tehetsége, ravaszdi szemtelensége mind kiegészítője volt erőteljes személyiségének, amiből nem sok példát láttam eddigi éveim során. A munkakapcsolatunk során, mikor is segítségemre volt néhány egyedi kísérletemben, igazán kellemes társaságnak bizonyult, így... szimplán örültem jelenlétének. A kezembe nyomott nyirkos, krémszínű ballonkabátot méregettem egy darabig, majd helyett adtam neki a fogason. - Köszönöm a bókot - bólintottam, arcomon a levakarhatatlan mosollyal. - Minek köszönhetem látogatásodat? - Bár a napom üde színfoltját képezte, tudtam, hogy ok nélkül nem teszi be ide a lábát. A köntörfalazás meg ideig-óráig jó, de nem tovább. A következő pillanatban észbe kaptam, befúrtam magam egy doboz anyagba, és előhalásztam egy még nem használt törölközőt, majd lekaptam magamról zakómat, és ellenállást nem tűrően, gondoskodó, simogató mozdulatokkal hátára terítettem, a törölközőt pedig haja alá tűrtem.- Ne is dacolj velem.
Nem elég, hogy a bárban a már megszokott szag a hajamba ivódott, ami engem már igazából nem is zavart, még az eső is volt olyan kedves, és bőrig áztatott. Semmi kedvem nem volt a jópofizáshoz, jelen pillanatban a legnagyobb gondom az volt, hogy... Nem is igazán tudtam, hogy mi. Igazából nem is az eső volt a bajom. Már megszokhattam volna, és nem voltam cukorból. Leginkább az zavart, hogy makacs természetem nem hagyta, hogy meggyőzzem magam, inkább egy hotelben lakjak, mint itt. Hogy akkor mi zavart? Nem is tudom... Volt múltam. Az zavart. Reakcióm meg se várva von magához, és bár kétség kívül nem az elutasítandó férfiak közé tartozott, a kis játékához nem sok kedvem maradt. Egy percre elengedtem magam, hagytam, hogy a kellemes érzés átjárjon, de nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy elbízza magát, így elhúzódtam tőle. -Azt hiszem elég idős vagy már ahhoz, hogy megértsd mi az a munkakapcsolat.-tolom el magamtól vizes kabátom kezébe nyomva. -Vagy csak elfelejtetted, hogy mi az a vendégszeretet?-vonom fel egyik szemöldököm ördögi mosolyt villantva rá. Az arcomra volt írva, hogy cseppet sem vetem meg, de nem ma születtem, hogy bedőljek mindennek amit tesz, vagy mond. Annál több eszem van, és ezt minden bizonnyal ő is tudja. -Minden esetre az ízlésedben nem csalódtam.-nézek körbe, és hangomból nem lehet eldönteni, hogy ez dicséret vagy szemrehányás volt. Meg kell hagyni, hogy jobban jártam ezzel, mint egy hotelszobával, de még így is kissé meggondolatlan lépés volt ez tőlem. Aztán ki tudja, mi fog ebből még kisülni.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Júl. 31, 2014 7:09 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Mia & Jared
Nem is tudtam volna véka alá rejteni meglepettségemet, mikor a vízzubogás monoton zajába autófék csikarása rondított bele. Kezdjük azzal, nem is tudtam mire vélni a dolgot, hiszen nem reméltem látogatókat - nem is lenne kit, így belefúrtam tekintetem a késő délután homályba, amit a zord idő egészen mély tónusúvá festett. Meg sem lehetne állapítani, melyik évszakot, melyik napszakaszt tapossuk igazán. Szóval épp hunyorogva vizslattam az autót az újonnan berakott üvegablakon át, mikor ismerős hang szitkozódása ütötte meg fülemet. Oh, hát az én Galambom visszatalált a kalitkába. Mia alakja villant meg elmémben, és arcomra derült vigyor ült. Ez ám a meglepetés. Az ajtóhoz bicegtem, ráemeltem tenyerem a reteszre, és kicsit várattam, hadd legyen kellően hatásos a belépője. A retesz kattant, a kilincs meghajolt, az ajtó mögött pedig egy bőrig ázott, poshadt víz aromájú ismerős - mellesleg gyönyörű - hölgyemény tajtékzott. - Mia... Drágám, te itt? - kérdeztem kurtán, majd derekára vonva kezem behúztam a küszöb fölött, és egy rövid csókkal illettem üdvözlésképp, mint régi jó barátomat.
A kocsiban való utazás kifejezetten előnyös volt, már csak azért is, mert a szélvédőn keresztül még úgy is nehezen láttam, hogy az ablaktörlő a leggyorsabb ütemben mozgott jobbra-balra. Gyűlöltem az időjárást, ami itt most lecsapott. A reflexeimre hallgatva vezettem, kerestem a címet, amit az újságban olvastam, bár még jócskán éreztem az előbb elfogyasztott ital hatását. Egyre arra gondoltam, amiről Scarlett-el beszéltem. Volt a múltamban egy rész, amit én is el akartam nyomni, akárcsak ő, és az aurám ettől olyan színes volt, mint a lányé volt. Zavaró, de legalább a sajátom nem látom, csak a tükörben, és csak ha koncentrálok. A hotelszobám fenntartani kívántam ugyan, de igazából be se jelentkeztem. Pedig mielőtt kocsiba ültem volna, lehet jobb lett volna aludni egyet. Túl sok volt nekem ez a mai, nem is beszélve róla, hogy ismételten bebizonyosodott, hogy amit magamnak keverek is meg fog ártani nekem. Viszont úgy éreztem a téma vonzott egy erősebb italt. Legalább jobb kedvem volt, mint alapjáraton lett volna. A kocsifeljárón jártam, amikor valami furcsa érzés kerített hatalmába. Kinéztem az ablakon, de senki nem várt egy esernyővel, és az ajtó előtt csak egy kis terasz volt, ami akkor védett volna meg az esőtől, ha minden oldalról zárt lett volna. Ergo így is úgy is eláztam, bármit csinálhattam volna. -Essünk túl rajta....-mormogom a visszapillantóban megigazítva kissé kócos hajam, a dzsekim a fejem fölé emeltem, de ahogy kiszálltam, rájöttem, hogy ez is egy felesleges mozdulatsor volt. Az ajtó elé érve a csengőt nyomkodom, de nem egyszer, inkább ötször, mert ennyi idő alatt is bőrig áztam. -Mozogj már, hallom, ahogy lépkedsz.-jegyzem meg kissé gúnyosan, és remélem mielőbb kinyílik az ajtó. A rég látott arcnak nem tudtam, hogy örüljek vagy ne, mert legutóbb az sem érdekelt volna, ha leszúrt volna egy karóval. Ennyit arról, hogy jó társasággal vegyem körbe magam, aki nem emlékeztet a múltamra. Üdv ebben a világban Mia, mindig is Freya maradsz, mert mindenki és minden csak emlékeztetni akar arra, hogy egy új személyazonosság emlékekkel semmit nem old meg.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Júl. 31, 2014 4:20 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Mia & Jared
Kitűnő szakemberek dolgoznak kezem alá, és most, ahogy végighúzom ujjpercemet az ajtófélfán, tűnik szembe, hogy vannak, akik megérik a pénzt. Már jó egy éve annak, hogy kiadtam az utlimátumot, hatalmas, csinos, precíz és elegáns téglaépítményt akarok a birtokomba tudni, és amit szám kívánt, most kezem tapasztalhat. Mestermű. Már több ízben végigjártam az épületet, elégedetten vettem szemügyre a tág belterjes szobákat, a modern felszereléseket, a szimbolista mázolmányokat, az új technikákat, a frissen gyártott bútorzatot, mely töményen ontotta magából a nyers fa zsigerig nyúló illatát. Ez itt mind - tártam ki karom -, amit szerettem volna. Egy kis foltja van még ennek - azon túl, hogy mütyürökkel, ruhákkal teli kartonjaim még érintetlenül tengődnek. A minap kósza gondolat folytán feladtam egy hirdetést a helyi napilapban - miután bennfentesem meggyőzött arról, hogy van keletje a dolognak, lakótársakat keresek. Szokatlan tőlem, nemde? Vagy 400 éve, hogy a magány szerelmese vagyok, és ódzkodom attól, hogy a magánszférámat megbecstelenítsék, karistolják. Nos, lehet, hogy az utóbbi időben engedtem a konzervativizmusomból, új dolgokat veszek terítékre, új módszereket, új kísérleteket veszek górcső alá, és eddig minden kényelmesen feküdt, ez miért ne? A lerakódott port ideje kicsit felverni. Csúnya vihar dúlt odakint, a szüntelenül ömlő esővíz rendesen megdolgoztatta az ereszcsatornát, a búgó szél csapkodta, tépkedte a fák levirágzott ágait, korgó, kongó hang kísérte a távoli gömbvillámokat, minden nagyon kusza, de szemet kápráztató volt. Míg...