Nyakam megfeszült keze alatt, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lepett meg, amit csinált. Félni még sem féltem. Inkább hagytam, hogy arcom hozzá hasonlóan azzá változzon, aki igazán voltam, és éles fogaim megvillanjanak a félhomályban. A játék az én javamra volt, kihoztam a sodrából, és nem tűrt sokáig, hogy a nadrágot én viseltem helyette. Emlékeztettem magam, hogy csak is akkor használjam a képességem igazi támadásra, ha igazi veszély van. Mélyen szemébe néztem, ahogy a szavak elhagyták száját, de csak egy gonosz mosoly suhant át arcomon, amikor elengedett végre. Szép is a káröröm. Szó se róla, hogy célom volt feldühíteni, és nem is érettem, miért csinál ebből ekkora hű-hót, bár tudtam jól, hogy a múltban is előfordult jó pár alkalommal, hogy túllőttem a célon, és ezt nem tűrte olyan jól, mint ahogy ellenkező esetben én toleráltam. Soha nem tudtam, hogy ezt a hideg vérem a boszorkány énem adja, hisz a tudat, hogy erősebb vagyok és lehetek nála minidig ott lebegett a levegőben. Figyeltem ahogy elindul, s bár nem siettem szorosan a nyomába, még így is kartávolságban voltam. De tudtam, hogy hol a határ. Még egyszer emel rám kezet a szó tágabb értelmében, és nem fogom magam olyan könnyen hagyni, mint hinné. Azért nem őrültem meg. -Én tudom hol a helyem, remélem te is tisztában vagy vele.-motyogom hátának alig hallhatóan, nem fenyegetésnek szánva, de egy-két lámpát felkapcsolva, mert bár ól láttam sötétben, nem volt kedvem denevér üzemmódban közlekedni. Amikor végre elértünk az általam említett és várva várt helyszínre, a krémszínű ágyra vetettem magam egy gyors mozdulattal. Meg se várom, hogy azt mondja ez az enyém, megelőzöm, és tudatom vele eme tényt, ahogy végig nyúlva a franciaágyon a plafonra nézek. Éljen egy kényelmes ágy. -Szinte már tökéletes.-simítok végig az oldalam melletti takarón, melynek puha anyaga valósággal masszírozza tenyerem.
Kezdőlap
