Azt gondolnád, a hozzám hasonló nőknek nem szükséges ésszrel rendelkeznie ahhoz, hogy megállja a helyét a világban. Egykoron én is abban hittem, hogy fiatal testem segítségével bármit elérhetek; gazdagságot, hírnevet. Egy nemes férfiba fektetni a bizalmat, mára már eléggé... nevetséges. Önként adtam magam, ám már akkor elcsábított a sötétség hívogató ereje, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem vagyok képes tiszta úton gyermeket adni neki. A halott boszorkányok végül egy átkozott, fekete varázslat következtében megsegítettek, de nem azt kaptam, amire számítottam. A gyermekem megszületett, de a férfi már hallani sem akart rólam... rólunk. Mit tehettem volna? Életemben akkor tapadt először vér a kezemhez. S a mai napig nem bántam meg a döntésemet. Vesznie kellett. Ahogyan mindenkinek, aki úgy érzi, hogy egy cseppnyi akadályát akarja állni boldogságom rögös útjának.
Az elvárásaim és ambícióim mindig is kiemelkedőek voltak, hát nem hagyhattam azt sem, hogy a fiam elkallódjon egy másik út felé. A szeretetemet sosem érezhette igazán magáénak, hiszen sosem felelt meg annak a tökéletes egyénnek, amit még születése előtt megálmodtam. És aki nem felel meg az én elvárásaimnak... nos, jobb, ha nem kerül a szemem elé. Nem egyszer dühített fel, ostobaságaival, és annak látszatával, hogy egyszerűen nem képes megvédeni magát. A türelmem próbára tétele pedig nem jut eszébe olyan embernek, aki okos.
A vesztem végül is pontosan ez lett. A fiam. Túl jól tanítottalak, tökéletesen tudtad használni azt, amit tőlem láttál. De az isten szerelmére, akkor miért voltál oly' szerencsétlen és esetlen?! De úgy tűnik, a fiatalkori naívság mindannyiunk védjegye; nem kellett volna életben hagynia, hiszen minden létező időt arra használtam fel, hogy ellene áskálódjak. A tekintetemet úgy tartottam rajta, mintha valami járvány hordozója lenne. Tökéletesen ismerem minden lépését, ostobaságát. Elkövetett számtalan olyan hibát, amit én is megléptem.
Egyet azonban nem tud rólam a tulajdon fiam sem. Készen állok arra, hogy ezúttal a jó oldalon vállaljak szerepet, és megóvjam őt attól, amely veszélyezteti az életét. Kérlek, remélem, ettől nem gondolod, hogy én, a dráma valódi királynője megszűnt létezni. A fiammal kapcsolatban hibáztam, amelyet feladatom jóvá tenni, bármilyen eszközöket is kell hozzá megragadnom. De ettől nem lettem sem jó, sem kegyes... kiemelkedő boszorkány vagyok, aki képes testeket megszállni, tovább élni... a legnagyobb titokban.
A jelenlegi testem egy egészen csinos darab. Sötétbarna, már-már fekete haja gyönyörűen ragyog a napfény hatására, szeme pedig igazi mogyoróbarna. Magasságomat ezúttal kénytelen vagyok egy tűsarkú cipővel kompenzálni, ám megmondom őszinteén, büszke lehetek minden adottságra, amellyel ez a test büszkélkedhet. Egy ideig vele tervezek, aztán... meglátjuk, ki hogyan reagál rám.

Név » user neve ide
Kor » user kora ide
Multik » multik az oldalon ide

- Miss Wythe! Csak hogy megérkezett! - jött egy harsogó, már-már idegtépő hang. Felém közeledett, én pedig máris a szememet forgattam tőle, egyszerűen... irritált. Egyedül a zsúfolt tömegnek köszönhette minden reggel, hogy nem fojtottam bele abba a kávéba, amelyet nekem hordozott úgy, mint valami hűséges kiskutya.
- Elég, Vincent, itt vagyok, ahogyan láthatod - toltam le arcomról a napszemüveget, majd megálltam, és egy hatalmas sóhajjal vettem át tőle a dupla kávémat. Belekortyoltam, de majdnem ki is köptem. Kihűlt. És a hideg kávénál egyetlen rosszabb dolog van. Elbukni.
Öt perc kioktatás és heves vita után végre megkaptam a normális koffein adagomat, méghozzá melegen. Ezért már lassan külön kérvényt kell benyújtani?
Megálltam a tükör előtt, és végigmértem magam. Elégedett voltam ezzel a testtel. Igaz, kellett fél év ahhoz, hogy hozzászokjak az archoz. William miatt folyamatosan erre van szükségem. Cserékre. Hogy ne sejthessen semmit. Sokat köszönhettem neki, habár ő nem tudott mindegyikről. A fiát példának okáért a bosszúszomjam miatt fogadtam örökbe egykoron. Mondanom sem kell, a tanításával annyira mentem, mint William-mel. Az új céljaim azonban nem férnek össze azokkal a törekvésekkel, amelyeket régebben tűztem ki magam elé. Ma már nem William elpusztítása a cél, hanem valami egészen más... figyelnem kellett, rajta tartanom a szememet. Tudok minden átkozott lépéséről, és az új lány, akivel a sors összehozta... cseppet sem tetszik. Távol álljon tőlem a mai divatos "az anyós utálja a menyét"-téma, hiszen ez nem az a világ, és ráadásként semmilyen érzést nem táplálok szegény, védtelen lány iránt. Csupán akadályoz valamiben, amire viszont szükségem lenne. De még van pár napom arra, hogy mindent kitapasztaljak ahhoz, ami szükséges. Nem akarok ismét túlzásokba esni, hiszen ha megteszem, könnyedén lebukhatom. Már két ember életébe került az, hogy szemmel tartsam a fiamat. És én szívesen ontok ki emberi életeket, de a szórakozás nem fér össze a munkával.
Végigsimítottam a fekete kosztümkabáton, és vörös ajkaim mosolyra húzódtak. Imádtam ezt a testet. Igazán szép és divatos... ráadásul nem akármilyen karriert mondhatott magáének, mikor eloroztam. Az ügyvédlét soha nem állt közel hozzám, ám tökéletes indítékot szolgált valamire... elhelyezkedni ott, ahol akartam. Láthatatlannak maradni, legalábbis azok előtt, akik egyelőre még nem ismerhetnek meg.
A papírokat, amellyel engedélyt kértem a város elhagyására, ma kell elhoznom attól a nagybetűs főnöktől. A gondolattól is forgatnom kerllett a szememet, hiszen utálom, ha valaki rendezkedik körülöttem vagy parancsolgat. Mikor legutoljára férfi parancsolni próbált, hát... kezet kellett mosnom utána.
Megindultam az iroda felé, lelki szemeim előtt már megjelent a kép, ahogyan ez a nő... én... besétálok egy hétköznapi kisvárosba. Mystic Fallsba. Élénk mosoly rajzolódott ajkaim köré, túsarkúm kopogását pedig valószínűleg már hallotta az, akihez tartottam.
- Óh, Vincent! - fordultam még hátra, mielőtt beléptem az irodámba. Kiszélesedett mosolyom, és ugyan arcom ártatlanságot sugárzott, de tekintetem megtelt gonoszsággal. Az élete az én kezemben van, még ha csak képletesen is. És ugyan az életem egy szeglete megváltozott, de én magam még mindig a régi vagyok. - Ki van rúgva!