eliza & drew

Nem vártam sokat ettől a naptól.. most még is itt vagyunk, egy mellékhelységben. Ölelésében elveszek, mintha megállt volna az idő.. eltudnám viselni még egy darabig. Régebben soha nem érezhettem tőle ilyen fajta törődést, talán mégsem álltunk annyira közel egymáshoz mint én azt hittem. Annyira baráti szinten tartottuk a kapcsolatunkat, de inkább annyira baráti szinten akartuk magunkat tartani hozzá hogy teljesen merevek lettünk egymás mellett, bármennyire jól kijöttünk, néha napján ha Elizát elkaptam a jobbik pillanatokban. Nem mondom hogy sülve főve együtt voltunk.. de voltak idők. Jól éreztem magam a társaságában, és ez még ennyi idő után sem változott. Itt van.. és nem akarom, nem fogom elengedni. Kívülről hangok szűrödnek be. Zene, kiabálások.. csak a szokásos, ami éppen a buli helyekkel jár. Talán nem ez a legjobb hely az ismerkedésre, de nem érdekel. Belekezdett.. végre megnyílt nekem. Elértem.. végre, még ha ennyi idő is kellet neki. Most érzem magamhoz a legközelebb. S bármi is ő.. az iránta érzett félelmem elmúlt. Bízom benne. Csendben figyelem őt. Nem akarok belevágni a szavába, mert én sem szeretem ha ezt teszik így ennyivel úgy érzem meg kell tisztelnem. Érdekel az annyira titkolt története. Szintúgy a falnak dőlök, s le sem veszem a lányról a szemem. -Ja, hogy végeztél? - Húzom fel kezem a szám elé, s ásítok egyet, majd elmosolyodom. -Viccelek. Szóval akkor te most egyfajta különlegességnek számítasz? - Lábammal ellököm magam a faltól majd közeledni kezdek felé. Olyan sok mindent zúdított rám egyszerre hogy szinte időm sem volt felfogni mindent. Vérfarkasok, átkok, vámpírok, gyilkosságok.. hasonmások. Túl sok. Sok kérdésem lenne, de hirtelen egy sem jut eszembe. Talán jobb, ha nem mélyedünk bele a dolgokba s hozom fel múltját. Ez egy olyan begyógyíthatatlan seb, amin csak az idő segíthet.. a felejtés.
-Nem érdekel hogy mit tettél, hogy ölnöd kellet, hogy mi vagy.. a barátom vagy. Csak ez számít. Ha ezzel az volt a célod hogy magad ellen fordíts.. az ellenkezőjét érted el. Még fontosabb lettél.- Minden egyes szavamnál közelebb lépek felé. Biztatom őt.. nem taszíthat el maga mellől. Most már végképp nem. Megmutatta a gyengébbik oldalát, s rájöttem még sem olyan erős mint aminek mutatja magát. Csak a látszat..
-Egyébként is.. ki az a srác aki segített? Van okom féltékenynek lenni? - Megállok előtte, s közelebb hajolva vonom kérdőre őt , majd elmosolyodom s elhajolok. Valamilyen szinten zavar a tudat, az a srác.. nem tudom megmagyarázni. Felé még nem éreztem ilyet.. de ha ő elüldöz minden nőt körülöttem én miért ne tehetném meg ugyanezt vele?
Az ajtó nyitódik. Nosztalgikus érzés újra a női részébe kerülni a mellékhelyiségnek, lassan többször járok ide, mint az ellenkező nemnek készített helyre. Nem akarok több veszekedést, hallgatni a nyávogásokat. Tudom milyenek a nők.. megragadom Eli kezét s behúzom magam után a kabinba. Nem túl tágas hely, falnak szorítom őt. -Ssh.- Igyekszem csendre bírni őt s mutató ujjamat ajkaira tapasztom. Nem kell a beszéd.. most nem.

eliza & drew

A kezdeti nehézségeink ellenére látszólag sikerült betörnöm őt. Érezhetően sokkalta gyengédebb, megnyílt előttem. Teljesen hihetetlen hogy nemrégiben még szinte meg akart ölni, most pedig itt vagyunk.. egy mellékhelyiségbe, ahol az emberek általában nem ilyen dolgokat végeznek mint mi. De nem bánom, nem érdekel hogy hol vagyunk amennyiben nem akar megölni. Mire nem képes egy kis önbántalmazás? Megérte. Egy olyan dolgot tudtam meg róla amit.. ha ezt nem teszem meg, nem csinálom meg.. még mindig csak egymás vérét szívnánk odakint. Illetve.. maximum ő az enyém, de szó szerint.- Számomra egyébként is különlegesnek számítasz. Nem kell hibridnek lenned ahhoz. Nem jöttem volna utánad, nem kerestelek volna ennyi ideig ha nem így lenne.- Megállok előtte, s az arcához nyúlok. Gyengéden végig simítom kezem arcán, s a szeme környékén megállok. Nem régiben gyönyörű szeme még gyönyörűbb kéken világított. Soha nem láttam még ahhoz hasonlót. De tulajdonképpen nem rémisztett el. Tetszett. Tetszik, mindaddig míg nem akar bántani. De bízom benne hogy nem tenne ilyet. Bízom benne..
- Élveznéd ha két srác harcolna kegyeidért nem igaz?- Háta falhoz ér. Nem tud tovább hátrálni előlem. Kezemmel válla felett támasztom meg testem, s arcához hajolva vonom kérdőre őt. Kerülgetjük egymást.. s kapcsolatunk talán már egy ideje túl nőtt a barátságon. De a következményeket nem tudhatjuk meg.. bezavartak. Várható volt ha egy ilyen helyet használunk a másik megismerésére, az egymás iránti érzelmeink kifejtésére. Időben észlelek. Nem kell a társaság , s bár nyitott a kabin és talán hallani is mit csinálunk, ez nem fogja érdekelni az ide betévedt ittas embereket. Elintézik a dolgukat, s már mennek is ki folytatni azt, amiért jöttek. Inni, és szórakozni. Lényegében ide, erre a helyre én is ezért tévedtem ide. De most hogy van egy még jobb társaságom mint volt, a régi szép idők emlékére felidézhetnénk, megmutathatnánk az embereknek hogy is kell igazán bulizni.
Megzavartak, ez tény. De lényegében ugyanabban a helyzetben vagyunk mint voltunk. Testemen érzem Eliza perzselő tekintetét végigfutni, s elmosolyodom ahogy igyekszik ezt leplezni.
- Tetszik a látvány, Eli?- Mosolyodom el s a kabin túlsó végébe dőlök, az ajtónak hogy nagyobb belátást bírjon rám, s ne kelljen elfordítgatni fejét. Izmosabb lettem mint voltam, ez tény. Csodálkozom hogy a testemen lévő jó pár heg miatt még nem tett egy megjegyzést sem. Keresésére szánt időben nem igazán teltek fényesen a mindennapjaim. Voltak nehéz pillanataim, s könnyebbek is.
Elveszti egyensúlyát s nyakamba kapaszkodik. Vészesen közel kerülünk egymáshoz , s nem kell sok hogy megtörténjen az, amitől eddig oly sikeresen tartottuk magunkat. Érezve mohó, mint aki felakar falni csókját viszonzom tetteit. Nem gondolkodok.. egyszerűen olyan érzés kapott el aminek nem tudok ellent mondani.  A hajába túrok, s hátán végig simítom kezem amiket hátsó fertályába mélyesztek bele, s csípőmmel hozzá simulva lököm magunkat újra falhoz.
Elenged. Valószínűleg erőt vett magán, s rájött valójában mennyire is nem kéne ezt csinálnunk. Nem tudom miattam- e , a múltunk miatt..esetleg van e valakije. Nem tudom mit reméljek. Ha rajtam múlna ez az egész már rég a magamévá tettem volna őt. Egyszerűen.. nem tudtam uralkodni magamon.
Az igézési próbálkozása után felhúzom szemöldököm, s kissé lenézően nézek rá. Kapkodom a levegőt, zihálok még mindig majd az egyik nőtől kapott karkötőre nézek s felemelem magam elé.
- Igen. Hasznos kis darab..- Forgatom kezeimen a kapott karkőtőt de egyszerűen.. rá képtelen vagyok haragudni. Olyan dolgokkal próbálom tele tömni saját fejemet hogy ezzel a lányt védjem. Az előbb történtek után.. valamiért egyet értek vele, hogy elakarta velem felejtetni a  történteket.
- Próbálkozz valami újjal, édes.- Hangom mély s könyörtelenséget sugall, szúrós tekintetem rá emelem. Igyekszem megfélemlíteni őt, mert ez hogy megigézett volna nem esik valami jól s az eszébe akarom vésni hogy velem ilyet ne tegyen. A későbbiekben sem, soha bármi olyat is csinálunk. Az ajtó a hátam mögött magától kicsapódik, szinte leesik a helyéről s lassan hátrálok tőle. Eszem ágában sincs itt hagyni őt, egyszerűen csak a reakciójára vagyok kíváncsi. Vajon mit reagál arra, hogy elakarom hagyni ezek miatt. Bocsánat kérés? Nem lepne meg.

eliza & drew

Úgy húznám még ezzel az egész dologgal. Pillantásán láttam tetszését ahogy végig futja tekintetével felső testem. Emberi létem, s a hangos zene beszűrődésének ellenére is hallom már azt a bizonyos magassarkú kopogását, valaki erre fele közelít, s nagy eséllyel ide fog benyitni. Nem szólok vissza, kivételesen hagyom hogy övé legyen az utolsó szó. Rákényszerülök hogy hagyjam magam. Kaján mosolyt villantok, az ujjam ajkaimra csusszan, majd megcsókolva húzom végig felsőtestemen, s a lány felé mutatok. Egy amolyan te jössz mutass valamit igyekszek összehozni , ami remélhetőleg eljut a lány agyáig. Még mindig szótlan vagyok. Mondjuk belegondolva, nem lenne olyan nagyon nagy ügy ha meglátna ez a bizonyos csaj. Mata részeg, alig láthat.. de így legalább esélyem adódik kicsit Elivel játszadozni, egy kicsit talán merészebb játékba belevinni.
Nem tudom hova tenni őt. Az egyik pillanatban még akarjuk egymást, a másik pillanatban pedig már széttépnénk a másikat. Eddig, soha meg nem fordult a fejemben az hogy ilyen közel kerüljek hozzá. Ő kezdeményezett.. én pedig engedtem a csábításnak. Nyilván, az én hibám is.. én tettem rá egy lapáttal, szinte megerőszakoltam őt tetteimmel. De leállított.. nem tudom, hogy holmi vágyak miatt képes lennék félre tenni egy fontos barátságot. Tudom, ismerem magam ha közelebb kerülnénk egymáshoz a vége ugyanaz lenne mint a többi nőnél. Nem tudok változni, nem tudok leragadni egynél. Bár az évek során, ebben a 4 évben meg kell hogy mondjam Eli is felnőtt. Nőiesebb, formásabb lett ..egyszóval gyönyörű. S én, talán meg sem érdemlem még csak barátság sem, a felém irányuló szeretetét. De ne felejtsük el a tényt hogy mire készült.. megigézett volna, ha nincs rajtam ez a karkötő. Nem mehet mindig minden ilyen egyszerűen.. összezavarodtam. Nem tudom, fel merjem e hozni előtte, hogy tisztázzuk ezt az egész csók dolgot. Eddig is éreztette velem hogy túlságosan is törődik velem, de ha rólam van szó egyszerűen nem látok, valakinek mindig fel kell nyitnia szememet. Csak hogy most nem volt senki.. Eliza tette meg azt a lépést, amivel bizonyosodott minden. Érzései vannak felém, többről szól ez az egész, mint barátság. Az ajtó nyitódik, hátrálok s kissé csalódottan nézek rá. Csalódott vagyok, csalódtam benne hogy ilyet tett volna. Egy hibrid.. ki is használja láthatóan mindenféle megbánás nélkül képességeit, amik emberként nem adatottak meg. Azzal hogy ez lett, ő is megváltozott. Egy hirtelen mozdulattal elém terem, s a hátulsó falnak szorít. Nem izgatom túl magam a helyzeten, elmosolyodom. Mindig is szerettem az erőteljesebb, magabiztosabb nőket. Szóval tulajdonképpen tetszik is a kiindulása.
- Az előbb kóstoltalak, édes.- Közelebb hajol, én pedig egyszerűen késztetést érzek arra, hogy újra megtegyem azt, amit az imént félbehagytunk. Egy hirtelen mozdulattal puszilom meg a száján, lopva tőle egy újabb csókot s elégedetten nézek rá.- Semmit nem tagadok. Mint láthatod.. mindenféle gond nélkül tettem meg újra. És megtenném.. még egyszer is.- Haragszom rá kétségkívül. De ezt a haragot eltudom nyomni egy pillanat erejéig egy olyan dologgal, amire mindketten vágyunk. Talán túl jól bánok vele, túl kedves vagyok és nem vesz komolyan. Nem fél elvesztésemtől. Már pedig egy bocsánat kérést muszáj lesz kihúznom belőle. Ki akarom húzni belőle.
- Ijeszteni? Nem.. félreértesz.- Lépek elé, de szemeimmel nem őt fürkészem. A tükörből visszapillantó személyt nézem, az az magamat. Hajamba túrok, majd lassan rá emelem tekintetem. Még a mosoly is lefagy arcomról, ahogy a mosdókagylóra támaszkodok. - Nem befolyásolhatod emlékezetemet, ha egyszerűen te azt jobbnak látod..Gyáva vagy, Eli. Félsz szembenézni tetteid következményeivel.- Sokszor, ha őszinte az ember a másikkal mindig megbántás a vége, de én nem félek ettől. Hiába tartom őt olyan fontosnak, szinte ráalapoztam mindent úgy érzem most nem hazudhatok és nem hunyhatok szemet ez az egész felett. Fájt, még mindig fáj hogy megtette volna velem. Lehet, hogy nála ez mindennapos dolog, nekem mégis rosszul esik. - De.. hajlandó vagyok szemet hunyni az egész felett, egy bocsánat kérés keretében. Gondold át érek - e annyit, vagy nem. Kint megtalálsz, a motoromnál.- Ellököm magam a kagylótól, s egy utolsó pillantást vetek rá, majd elindulok végre ki ebből a gusztustalan helyről. - Nem várok sokáig.-  Közlöm vele még háttal majd intek neki, s becsukom magam mögött az ajtót. Gyorsan kikúszok az emberek között, rá sem nézve senkire megyek motoromhoz. Végre kint a friss levegőn.. este van, de még sincs hideg, nem fázom. Ráülök motoromra, majd beindítom, s bekapcsolva lámpát az ajtóra irányítom hogy lássam a kifelé igyekező embereket. Remélve az egyik hátha Eli az. Féltem megtenni ezt a lépést, de megkellet tennem. Nem gondolhattam túl s már csak remélem hogy érek neki ennyit, vagy ennyi volt és végleg elválnak útjaink.

Eljött az a nap, amikor már nem bírok többé a lakásban kuksolni és még egyszer megnézni a Szerelmünk Lapjait. Nem tudom, hogyan vettem rá magam, nem is akarom tudni, de már most elhatároztam, hogy még egyszer nem hagyom így elfajulni a dolgokat. Így aztán mikor újra annyira elkezdtem unatkozni, hogy majdnem még egyszer megnéztem azt a borzalmat, sőt tettem egy határozott lépést a porszívó felé, gyorsan lelépem. Muszáj volt egy kicsit kiszabadulnom a lakásból és, mivel a Grillben a múltkor sem volt szerencsém, így egy másik mystic fallsi bárt választottam.
A jóformán házi őrizetben élés nem tesz jót az ember közérzetének, nekem pedig amúgy is labilis mostanában az érzelmi állapotom, így zombi módjára lépkedek ösztönösen a jól ismert kocsma felé és az  sem tart vissza, ha nekimegyek egy szórólapot osztogató diáknak.
Előre leszögezném, hogy kivételesen nem berúgni jöttem, igaz az sem volna rossz ötlet, de már ideje lenne hasznosítanom magam a visszaváltozásom ügyében. Nem tudtam teljes mértékben másra bízni a sorsom. Tudnom kell, hogy hol halad az ügy és ez esetben csakis magamra számíthatok. Rendben, hogy vigyázni próbálnak gyenge emberi testemre, de az eszem nem hagyott el és magabiztosan ki merem állítani, hogy nagyjából képes vagyok megvédeni magam. De - és itt van ez az ominózus szócska, ami elégedetlenséget és boldogtalanságot varázsol oda, ahova érkezik - nekem nem elég, ha meg tudom védeni magam. Tény, hogy az a legfontosabb számomra, de szeretem azt is, ha vámpír erőm teljében érezhetem a hatalmam és porba is tiporhatom támadóm. Ez jelenleg kivitelezhetetlen, de eszeveszetten dolgozom az ügyön. Ezért is vagyok most itt. Na jó, meg a Star Pub különleges Skót Whiskey-éért...
Így estefelé ezeken a helyeken nyüzsögnek az erősebbnél erősebb boszorkányok, ezért is jöttem ilyentájt. Az ajtón belépve lehorgasztottam a fejem és úgy céloztam meg az egyik sarokban lévő boxot, ahonnan remek kilátás nyúlt a bár többi részére, ugyanakkor engem nem látott meg senki. Tökéletes.
Volt pár arc, akit azonnal megismertem. Emberi szívem rögtön hevesen kezdett verdesni, majd le is lassult, mikor megnyugtattam magam vele, hogy nem vesznek észre, hisz a felismerhetetlenségig eltorzítottam valamint eltakartam jellegzetes vonásaimat.
Csuklyám az arcomba húztam, dús, göndör hajam kontyba fogtam és alaktalan melegítőt vettem fel, illetve egy szörnyes lapos talpú edzőcipőt. Borzalmas.
Szórakozottan néztem körbe a kocsma társaságán, mikor megakadt a szemem egy szőke teremtésen, aki minden bizonnyal valami abrakadabrát művelt éppen, mert az asztala felett alig látható sószemcsék lebegtek. Azonnal felpattantam és felé vettem az irányt. Egy új boszorkány a városban. Mert biztosan új, hiszen én törzsgyökeres mystic fallsiként tudom, hogy kik a város banyái. És az új boszik, a friss husik sokkal naivabbak és ártatlanabbak.
Minden lépésnél egyre közelebb értem és egyre határozatlanabb lettem. Mi van, ha nem is olyan új? Ha a nagy kalamajka közepén érkezett ide, akkor is itt élhet már pár hónapja. Mondjuk az semmi az én százötven évemhez képest, de manapság egyre könnyebb beilleszkedni az ismerős, természetfeletti környezetbe ezeknek a bosziknak.
- Szia. - húztam széles mosolyra ajkaim, amikor lehuppantam a vele szemben lévő székre. - Láttam, hogy egyedül ülsz. Remélem, nem probléma, hogy csatlakoztam hozzád. - mondtam elbűvölő hangnemre váltva, amit kizárólag csak akkor szoktam használni, amikor meg akarok szerezni valamit. Ez egy olyan helyzet volt. Mindennél jobban akartam a lány szánalmát, barátságát, szövetségét vagy bármilyét, ami azt jelentette, hogy megkapom a segítségét is.

Úgy tettem, mintha nem vettem volna észre a meglepettséget és zavarodottságot a szemében és kényelmesen elfoglaltam a helyem vele szemben. Tudom, hogy a legtöbb ember számára nem túl szokványos, hogy egy idegen ember leül mellé a kocsmába az én érvelésemmel, de látom megcsillanni a szemében az értelmet. Pontosan tudja, hogy nem csak azért ültem mellé, mert olyan magányosnak tűnt.
Éppen ezért örültem is neki, hogy nem zavart el rögtön. Talán a külsőm teszi. Szánalmat kelt az emberekben kócos, összefogott hajam, sebhelyes állkapcsom, kiszáradt ajkam és kipirosodott orrom. Míg én megmaradtam abban a hitben, hogy testem alapból olyan tökéletes, hogy egy kis megfázás és pár sérülés nem rombolhat le sokat a kortalan szépségemből, azonban könnyen lehet, hogy mások ezt nem így gondolják. Egyébiránt édesmindegy, hogy ki mit gondol a szépségemről, de most jól jön, ha egy szerencsétlen, védtelen embernek tűnök. A boszorkányok szeretnek az ilyeneknek segíteni.
- Köszönöm. – vigyorodtam el kedvesen. – A nevem Katherine Pierce. – mutatkoztam be én is, de teljes nevemmel.
A nevem ezen és az idős kontinensen is elég jól elterjedt a természetfelettiek körében, úgyhogy reméltem, hogy hallott már rólam valamit. A legjobb lett volna, ha az egy rémtörténet. Titkon bevallom, hogy mindig is reménykedtem benne, hogy a rólam szóló horror sztorikkal ijesztgetik a kisgyerekeket és tábortűz mellett mesélik a nagy Katherine Pierce kalandjait.
- Tetszett a kis abrakadabrád. Úgy látom, nem vagy szívbajos. – mondtam egyik szemöldökömet felhúzva és körbepillantottam a kocsmában. Nem voltak túl sokan, de nem minden boszi mert volna halandó nézőközönség előtt varázsolni. - Van vér a pucádban. Ez tetszik. – kacsintottam rá kedvesen. Megállítottam az asztalunk mellett elsétáló pincérfiút és kértem egy pohár whiskey-t. Nem azt mondtam, hogy nem iszom. Hanem azt, hogy kivételesen nem nyakalok be egy egész üveg Bourbont. – Ugorjuk át azt a részt, amikor letagadod, hogy boszorkány vagy és lépjünk rögtön arra, hogy elárulod, honnan vagy nekem ilyen ismerős? – kérdeztem továbbra sem öltve le rám ragadt műmosolyom, hajoltam előrébb. Szemem összeszűkült, mindkét vállammal Liv felé fordultam.

Még szép, hogy hallottál már rólam, szakadt ki belőlem majdnem.is. Ehelyett csak egy sokkal kevésbé  nagyképű, de sejtelmes mosolyt villantottam felé. Annak ellenére, hogy megjegyzését biztosan nem bóknak szánta, nekem alaposan megduzzasztotta egom. Nem csak híres vagyok, hanem hírhedt, de nagyon úgy tűnik, hogy ez az ifjú boszorkány bedől a külső megtévesztő látszatának és bár tud rólam, még sem ismer eléggé. Ideje felvilágosítani.
- Oh, Drága Liv. - nevettem örömtelenül, szárazon enyhén hátravetett fejjel. Ajkaim szélesebb, de sokkal gúnyosabb és keményebb mosolyra húztam, vonásaim megszigorodtak és karjaim hűvösen összefontam mellkasom előtt. Bizalmaskodva közelebb hajoltam hozzá és bűbájos hangon, halkan beszélni kezdtem hozzá. - Ki volt a boszorkánytanítód? Milyen könyvekből tanultad te meg használni a mágiát? Nem lehetett túl régi kiadás, mert bizony az 1800-as években nem csak arra tanították a boszikat, hogy milyen varázslatnál mit kell kántálni és, hogy milyen színű füveket kaparhatsz össze a réten a kotyvaszodhoz. - mondtam, halkan, nyugodtan, de teljes felsőbbségérzettel, kimérten. - Akkor a boszorkányok ravaszak voltak, tudták, hol a helyük, okosak voltak. Öröm volt együtt dolgozni velük, mert tisztában voltak vele, hogy lehetek bármilyen gyenge is vagyok, bármilyen slamasztikába is kerülhetek, amiből az ő meglátásuk szerint csak a mágiájuk segítségével jutothattam ki, én mindig találok megoldást a bajomra és akkor is meg tudom védeni magam, ha fél karom és fél lábam elveszítem. - karomat kiszabadítottam a mellkasom előtti csomóból és belekortyoltam a poharamba, amit időközben kihozott a pincér. - Azt tanácsolom, ne legyél benne olyan biztos, hogy nem játszalak ki még így, emberi testtel is, mert még fájdalmasabb lesz, amikor orra buksz. - kacsintottam rá. - Persze, ez csak egy tanács. Az, hogy hallgatsz-e rám, a te döntésed... Amit rögtön az én döntésem követ. - hidegkirázós befejezésemet és ijesztően bűbájos mosoly követett.
Következő megjegyzése újból nevetésre késztetett, de ezúttal igyekeztem egy vonallá préselt ajkaim közé szorítanom a kacagást. Helyette szórakozottam piszkáltam a kristálypohár szélét, miközben gúnyolódó szemem le sem vettem róla.
- Te mégis miket hallottál rólam?! - kérdeztem végül szemem az ég felé fordítva. - Gondolod, hogy ha te sosem láttál, én sem láttalak téged? Ez a gyönyörű, arany loboncot nem nehéz elfelejteni, főleg, ha ugyanabba az iskolába jár, mint silány Gilbert-féle hasonmásom. - vigyorodtam el mindenttudóan. - Boszorkány létedre egészen könnyelmű és nem túl ravasz. Viszont tetszik, hogy ilyen magabiztos vagy és kicsit pöffeszkedő. Nagyra vagy magaddal, de bizonyára erőd is van bőven és észből sem osztottak neked keveset az égiek. Bátor vagy és határozott. - motyogtam félrebillentett fejjel. Gyakorlatilag hangosan számba vetettem, hogy miért jó és miért nem jó kérni tőle valamit, esetleg szövetséget kötni vele. - Bár remélem, hogy ez nem annak a butaságnak tudható be, hogy azt hiszed, nem kell tartanod tőlem. - tettem hozzá elhúzott szájjal.
- Ejnye, de túl egyenes, nem szereted, ha valaki köntörfalaz. - ráncoltam össze az orrom, mintha valami büdöset éreznék. Nyílván nem ugyanazt a tulajdonságokat kéne  birtokolnia a szövetségesemnek is, mint nekem, de jó lenne, ha a fontosabbakban hasonlítanánk. Túlzott magabiztosság, könyörületlenség, ravaszság, hazudozás. - Ellenben okos vagy. Nem azért ültem ide, mert a kocsmákban szoktam begyűjteni a legjobb barátaimat. - Mert amúgy hol szoktam legjobb barátokat gyűjteni? Merült fel bennem a költői kérdés. - Tényleg akarok valamit. Méghozzá azt az apróságot, hogy abrakadabráld ki a gyógyírt az ereimből vagy egyszerűen tegyél újra vámpírrá. Teljesen mindegy melyik megoldást választod. A lényeg a végeredmény, ami én legyek halhatatlanként. - vázoltam röviden a kérésem. Ha van kérdése, nagyon szívesen várom, de meglehet, hogy teljesen fölösleges a bosziskodáshoz azt is tudni, hogy hogyan lettem egyáltalán ember. - Kérlek. - nyögtem ki a végén nehezen. Azért a gesztus megvolt.
- Nos, mint hallottad Szívem, nem akarlak megölni és bántani sincs okom téged, úgyhogy nyugodtan változtathatsz a stílusodon, de nekem tetszik ez a mostani pimasz tinédzserboszi beütés is. - villantottam rá széles vigyorom.

Ronnie & Kevin

A napjaim elég egyhangúak, mióta visszavettem az értékesítésből. Persze tudtam, hogy a forgalom csökkentésével nem számíthatok arra, hogy majd jól vállon veregetnek, de nem szeretem, ha a sheriff a nyakamban liheg, amiért valami szart adtam el a kölyköknek. Tudnak gondolkodni, némelyik már szavazhat is, kérdem én, akkor miért nem cseszheti el az életét úgy, ahogy az neki szimpatikus? Nekem csak bevételi forrást jelentenek, semmi többet. Azon kevesek pedig, akik ismernek, tudják is ezt rólam. A többiek véleménye, meg rohadtul hidegen hagy.
Végül a szokásos állomásomhoz érek. A törzshelyem, a cimborám is itt tanyázik valahol, vagy szoknya után lófrál, néha a kettőt egyszerre űzi. Megnyerő fazon, bomlanak utána a nők, de velem még mindig nem tud versenybe szállni. Félti az egóját, így nem is teszi. Jó taktika.
Mindig is a hanyag elegancia híve voltam, nem szeretem a cicomát, egy nőn se tűröm el, hát még magamon. Ugyan kérlek.. Nem kell sok, hogy az emberek bőre alá férkőzzek, ott meg már a vakolat is mindegy. A csomagolás csak dob egy kicsit az összképen.
Laza léptekkel vonulok be a bárba, megszokhatták már a jöttömet, meg azt, hogy sose fordulok vissza becsukni az ajtót, megteszi más helyettem, azért vannak fizetve a biztonságiak, akiknek csak kimérten odabiccentek. Nem bratyizom velük, nem vagyunk egy súlycsoportban.
A pult mögött Bobby már készíti is az italomat és amint az előtte ücsörgő kiscsaj felé int, már tudom, mi következik. Valaki megint elköpött valamit. Nekem meg vannak tégláim, bár gyanítom, nem szedett még ki semmit a vendégünkből. Minden esetre fülelek, hátha nem csak azt szúrom ki ilyen messziről, hogy a kicsike is farkas.
- Kiskegyed a székemen ül.. – lépek oda hozzá, miközben alaposan végigmérem. Ha mindenki így nézne ki, aki üzletelni akar velem, elég nagy gondban lennék. – De elnézem, ha elárulja, mi dolga Kevinnel.. – kacsintok rá és a pulton átnyúlva, fél szememet a vendégemen tartva lepacsizok Bobbyval. Jó munkaerő, egy kis plusszért cserébe simán beköpi a közvetlen főnök stiklijeit is.

Ronnie & Kevin

Oké, lehet, hogy legalább most vissza kéne vennem egy picit az arcomból. Végülis a célom eléréséhez kell most az előttem csücsülő kisboszi, így akkor is kedvesnek kell lennem hozzá, ha ő ilyen faragatlanul, lázadó tinédzser módjára viselkedik. Egyébként is megszokhattam volna már. A banyák mind ilyen szeszélyesek.
- Nem is szeretnék egy közkedvelt listán szerepelni. A jószívűeket mind átverik és sokkal jobban szeretem, ha az emberek félnek tőlem és nem szeretnek. - vontam vállat könnyedén.
Talán egy kicsit komikusan hangzott az utóbbi mondatom annak fényében, hogy most is gyenge, embertestben kérek meg egy kamasz boszit, hogy varázsoljon vámpírrá. Az igazság az, hogy ez eléggé nagy mértékű tekintélyt von le szavaimból és már így is vannak, akik a közelgő halálomról beszélnek. Mert hülyék. Előszeretettel hangoztatom mostanában állandóan az ősi ribanccal történt összetűzésem. Ő egy cipősarokkal a nyakában végezte, nekem pedig lett egy új autóm. Tehát nem kell megörülni, bőven van bennem harci kedv és akkor is többször sorba álltam, amikor a túlélésre hajlamos tehetséget osztották.
- Ha megkímélsz a tanácsaidtól, cserébe bevallom, hogy igazad van. - mondtam elhúzott szájjal. Valóban nagyobb szükségem van rá, mint neki rám, de azért jó úgy tenni, mintha minden az én létezésemtől függne. De tényleg, mi lenne, ha Katherine Pierce meghalna? A Föld akkor is tovább forogna a nap körül vagy amolyan nekem már úgy is mindegy módon, kisiklana a pályáról és beleszáguldana a napba? Én ebben reménykedem és ezt kívánom.
- Rendben. Egyezzünk meg annyiban, hogy én sem utállak annyira. - Ennyi, kész. És most érezze magát megtisztelve, hisz ennél kedvesebbet nem nagyon tudok mondani. - Tudod, azt szoktam mondani, hogy nincs és soha nem is lesz még egy olyan, mint én, de te már haloványan emlékeztetsz magamra. - vallottam be mézes-mázos hangon.
Persze, ezzel a fő célom az volt, hogy behízelegjem magam a szívébe, ugyanakkor volt valóságalapja szavaimnak. Makacs természetével, csípős beszólásaival egy kicsit kivívta a tiszteletemet. Okos és nem hagyja magát befolyásolni, amin bosszankodok is, ugyanakkor szimpatikus viselkedés is.
Homlok ráncolva, szúrós szemmel néztem rá, amikor lenevette magát a gyógyíres malőrömön. Legszívesebben letöröltem volna a vigyort a képéről, de inkább ökölbe szorítottam a kezem és erősen igyekeztem ellenállni a kísértésnek.
- Örülök, hogy jól szórakozol. - mondtam gúnyosan. - Semmi? Hogyhogy nem kell semmi? - vontam fel kérdőn szépen ívelt szemöldököm. Örültem is neki, hogy ilyen simán elvállalta a gondom, ugyanakkor idegesített is, hogy semmit nem kért fizetségül. Ha magamból indulok ki, akkor valami hátsó szándékot eszelnék ki ezzel kapcsolatban, de arról fogalmam sincs, hogy Liv mit akar ezzel az önzetlen viselkedéssel. - Gondolom más választásom nincs is. - húztam el a szám kelletlenül, majd kényszerítettem az ajkaim, hogy valamiféle mosoly formát produkáljanak. - Benne vagyok.

Nem a nőt figyelem, hanem a poharamat, amiben a borostyán színű folyadék ringatózik , aztán biccentek felé egyet, az italára sandítok, majd meghúzom a sajátomat. Nem érzem az ízt, miközben lenyelem, csak utána érződik az alkohol keserűsége, ami még mindig nem tudja letörölni a képemről az önelégült mosolyt. A májam is régi cimboraként fogadja majd az italt, amit meg sem érzek. Tudom mit mivel lehet, nem véletlenül keresnek mindig engem. Apropó.. Kiszedem a lánykából, mi dolga lenne velem, annyi szent. Nem tűnik veszélyesnek, annyi pedig teljesen biztos, hogy fiatalabb nálam, ergó semmi esélye ellenem.
- Szépen felvágták a nyelvét.. – húzom magasra a szemöldökömet, ahogy ténylegesen is érdeklődést mutatok iránta. Felé is fordulok, bár a tartásomból csak keveset eresztek. Jó, ha nem téveszti szem elől, hogy kivel van dolga. A törzsvendégek már tudják, hogy nem tanácsos velem újat húzni, ez a nő viszont nem tartozik közéjük. Nem hiszem, hogy azelőtt láttam volna, ha mégis, nem tett rám komoly benyomást. Érdeklődve hallgatom, hogy saját bevallása szerint egy ügyfelem ajánlott be neki. Ezzel már csak annyi a bökkenő, hogy ha mindez ennyire egyszerű lenne, akkor nem itt keresett volna fel. Az ügyfeleim tudják, hogy itt nem kötögetek semmiféle ügyletet, mert amikhez nekem hozzáférésem van, az bizony zárt ajtók mögé való és komolyságot feltételez. Ezzel szemben ezt a szemtelenül fiatal kis fruskát, egyáltalán nem tudom komolyan venni. Persze a pókerarc játszik még mindig nálam, annak ellenére, hogy a napnál is világosabb, hogy vagy átcseszték, vagy engem akarnak figyelmeztetni valamire.
- Nos, Ronnie.. – ízlelgetem az imént megtudott nevét, bár sokat nem adok rá, mert éppúgy lehet Kate vagy Julie is. Tulajdonképpen nem érdekel, a névmemóriám rémesen rossz. Más alapján szoktam megjegyezni az ügyfeleket. Törött csont, hang, de nem ritkák a túlfűtött éjszakáim sem, vagy az, ha megpróbálnak átvágni. Utálom, ha valaki nem játszik nyílt lapokkal. – Ha máshol keresett volna fel, el is hittem volna, de mivel a törzshelyemre jött, arra enged következtetni, hogy a forrása nem csak egyszerű ügyfél számomra. Ennek ellenére, nem szeretem, ha csesztetik az embereimet, és ő az emberem… - bökök a pult mögé, ahol Bobby valóban a fülét növeszti. Lövök felé egy figyelmeztető pillantást is, hogy némi diszkréciót magára erőltethetne. Semmiképp sem ártana. – Szóval drágám, elmondhatja miért jött, vagy csatlakozhat hozzám egy italra.. – ajánlom a lehetőségeket, mintha mi sem lenne természetesebb ennél. És valóban. Az én világomban ez ilyen baromira egyszerű.

Ronnie & Kevin