Épp válaszolni akartam Elenának, mikor ismerős hang szólalt meg a hátam mögött, és sarkon perdültem. - Maggie - köszöntöttem az érkezőt, majd a háta mögötti területet fürkésztem. - Azt hittük, már teljesen berezeltetek. Hol hagytad Enzot? Már bevetette magát? Ugye minden tiszta a tervben?
Enyhe bűntudattal hagyom magam mögött a hotelt, aggódom Enzoért, és azt hiszem, most mellette lenne inkább a helyem ahelyett, hogy magára hagyom. De ha nem teszünk valamit az Augustine-ok ellen sürgősen, akkor mindannyiunknak vége lehet. Ha viszont végre sikerülne leszámolni velük, a bosszú azt hiszem, helyre hozná Enzot is. Belépek az épületbe, majd sietve szelem át a két ismerős arcot keresve. A járást itt már tökéletesen ismerem, így a termeket könnyen át tudom nézni, aztán a szalonban meg is pillantom őket. - Elena, Damon - üdvözlöm őket kissé feszülten.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
- Talán jobb lenne átmenni a főiskolára, és ott körülnézni - suttogtam halkabban már, hogy véletlenül se hallhassa senki. - De én még mindig várok Enzora és Maggie-re. Ők tudják azt, amit te. És ha netán Maxfield rájön, hogy én is vámpír vagyok, jobb lesz, ha ők is a közelben vannak. Elvégre... nem akarom, hogy a gyerekeimet harminc év múlva lássam csak újra, mert egy hülye orvos bezárt minket - nyeltem egyet nagy nehezen, és megfogtam Damon kezét. - Vagy váljunk szét? Én szétnézhetek itt, míg te a főiskolán a laborjába lopózol. Vagy fordítva.
- Nem vennék én arra mérget, hogy nem jönnek vissza. A főmocsoknak, Klausnak világhatalmi tervei vannak. Ebbe beletartozik Mystic Falls is - fanyalogtam. - Na jó. Talán szét kéne néznünk, valahol látjuk-e dr. Hentest. Nem akarok hazamenni... vagyis, úgy értem, jobb lenne minél hamarabb túlesni az egészen, és a dolgok végére járni.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
- Szerintem felesleges Mikaelsonékról beszélni. Ahogy ismerem őket, egyikük védeni akarja, másikuk kinyírni, a harmadikuk meg a kettő között van. Egyáltalán nem lepődöm meg, de... azt kell hogy mondjam, nem lesz ez olyan békés... és ezért is örülök, hogy már nem a városban vannak, hanem máshol... nem szeretnék egy világháborút a városban, amit ők robbantanak ki. Elég megvívniuk a saját harcaikat ott. És azt hiszem, nem is térnek többé vissza Mystic Fallsba - sóhajtottam elégedetten. Ez teljesen megkönnyebbülés.
- Hát én meg nem értem meg - ráztam a fejem. - Apropó, azért megnéztem volna Esther arcát, mikor megtudja, hogy nagymama lesz. Sőt, egyenesen Mikaelét szerettem volna látni. Szerinted képes lenne eltenni láb alól a gyűlölt gyereke gyerekét? - filozofáltam, majd levezettem Elenát a parkettről, és két pohár pezsgő után nyúltam. - És még azt hiszem, hogy a mi életünk bonyolult. Tévedtem.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Nemes egyszerűséggel oldalbaböktem Damont, majd eléggé csúnyán meresztettem rá a szemeimet. - Ne légy már ilyen bunkó. Szegény lánynak megvan a maga keresztje, nem hiányzik még neki az is, hogy piszkálják amiatt... én megértem, hogy tudja szeretni Klaust. Ennyi, slussz és passz - legyintettem, de jobbnak láttam nem feszegetni tovább a témát. Ha Klausról van szó, úgyis hiába beszélek.
Prüszkölve felnevettem. Hát, ez a mai este szenzációja. - Komolyan, kéne legalább egy részvéttávirat. Nem elég, hogy a gyerekét várja, de bele is van esve. Pedig szegény lány beszámíthatónak tűnik. Van olyan nő a világon, aki saját akaratából képes beleesni abba a pofátlan ősibe? - fintorogtam kissé lenézően. - Ami meg Klaus gyerekét illeti, tippem szerint nem megszületni fog. Kirágja magát az anyjából - csattogtattam a fogaimat.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
- Azt hiszem, hogy... ezt inkább hagyjuk ki - fogtam meg Damon karját, ahogy eszembe jutott, hogy Hayley a másik szemtanúja annak, ami történt Klausnál. Mondjuk nem tudom, hogy Oliver honnan tudja, de nem is ez a lényeg... Hayley viszont szavahihető, így... inkább hagyjuk. - Ahogy észrevettem, ő... öhm... szerelmes Klausba - köszörültem meg a torkomat.
Kissé megrázkódtam. Nem voltam elragadtatva a puszta gondolatától sem annak, hogy mi vár rám. Szerencsére Elena képes volt kissé kiszakítani a komor gondolatok közül. - Ez Klaus. Mégis, mit vártál tőle? Azon sem lennék meglepve, ha valahol a sötét park területén egy másik nőt döngölne éppen. Szegény lány... keserű sors lehet pont Klaus gyerekét várni. Menjünk oda részvétet kívánni?
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Megforgattam a szemeimet. - nem is arra gondoltam, hogy felhívom rá a figyelmét... - sóhajtottam fel. - Annyira ostoba én sem vagyok, hogy felesleges kínlódás áldozata légy... elég lesz az, ami rád vár majd így is... - magyaráztam, aztán ahogy végetért a zene, elengedtem Damon vállát, és egy kis aprósüteményt vettem az ujjaim közé, hogy azt kezdjem rágcsálni. - Hm... - pillantottam meg aztán Hayley-t, aki ezúttal már nem Klaus társaságát élvezte. - Micsoda lovagiasság, hogy egyedül hagyja a terhes barátnőjét... - forgattam meg a szememt.
- Tudod édesem, ha valamit becsülök egyáltalán a régi Whitmore orvosokban az az, hogy voltak olyan porcikáink, amiket békén hagytak. Azt ők is tudták, hogy mi a fontos egy férfinak... bár nyilván úgy gondolták, hogy soha többé nem lesz alkalmunk használni... de deréktól lefelé békén hagytak minket. És örülnék, ha nem változna ez most sem, szóval ne hívd fel a figyelmét dr. Maxfieldnek arra, hogy van olyan tájéka a testemnek, amit még fel lehetne darabolni. Nem akarom úgy leélni az életem hátralévő - és remélhetőleg hosszú - részét, hogy impotenciában kell majd szenvednem.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
- Tudom... és majd igyekszem. De nem tudom, hogy hogyan fogom végignézni az egészet.. - ráztam meg a fejemet, aztán kissé kellemesebb vizekre akartam evezni, és próbáltam valami vicces szituációt tálalni. - Hát... tudod, az "elbúcsúzás" otthon elmaradt... - köszörültem meg a torkomat, és a hangomból érezhette, hogy körülbelül most mire is gondolok. - Ezzel akarod a feleségedet arra rávenni, hogy ha épp nem doktor Maxfield kísérletezik rajtad, akkor én fedezzem fel a tested öhm... néhány paraméterét? - kacsintottam rá. Reméltem, hogy ezzel valamiféle feloldódást kap ő is, hiszen... elég lesz éles helyzetben komolynak lenni. Egyelőre élvezzük ki azt, amink még van.
- Szerintem itt van már a jó doktor, csak lapul. Lesből választja ki az áldozatát. És még minket hívnak ragadozónak - sóhajtottam. - Itt van, és színre is fog lépni, meglátod. És igen, marad ez a verzió. Megigéztelek, de aztán valakitől verbénát kaptál. És most revansot akarnál venni rajtam.. és az apádtól tudsz erről a helyről. Szóval tálcán szállítasz ide egy vámpírt. Ennyi. És ne feledd, ügyesen kell játszanunk. Itt elsősorban az én bőrömre megy a játék.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
- Oké. Akkor inkább egyikőjükről se beszéljünk - sóhajtottam fel. Na igen, gondolom a következő lépcsőfok Klaus után Stefan. Bár köztük is nagy különbség van, hiszen Stefant szerettem, míg Klaushoz csak a vágyaim fűződnek. De ezt szerencsésebb lenne nem kimondani hangosan is. - Remélem, hogy a doktorbácsi nem azért nincs sehol, mert Enzo talán... öhm... - ráztam meg a fejem. - Bár akkor Maggie már értesített volna. Kezdek egyre feszültebb lenni... - suttogtam halkan, miközben körbefordultam. - Szóval még mindig annál a verziónál maradtunk, hogy... azért látott minket együtt, mert te megigéztél?
Kissé kábán megráztam a fejem a szóáradattól, aminek a felét sem fogtam fel, aztán vállat vontam. - Én nem kértem, hogy legyetek jó barátnők. Csak azt, hogy ne öld meg a szemeddel akárhányszor eléd áll. Ilyen szempontból én is kívánhatnám ezt Stefannak, vagy Mattnek, vagy bárkinek, akivel valaha dolgod volt. De nem teszem. Lejárt lemez és kész. Attól még szólhatunk hozzájuk normális módon. Szóval, légy oly kedves, és ne utáld annyira Harmonyt. Klaushoz meg pláne ne hasonlítsuk. A kettő nem ugyanaz.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Mikor körülnéztem, szerencsére már nem láttam sem Olivert, sem Klaust, sem pedig Harmony-t. Elég volt a nyugtalanságból egy ideig, a ma este még hosszú, és félek, hogy nagyon hamar el fog kezdődni a lényeg, amit... nem biztos, hogy olyan könnyen elviselünk majd... - Én csak... nem akartam goromba lenni, de nem kedvelem őt. Ez nekem olyan, mint neked, hogy én Klausszal is jóban vagyok annak ellenére, ami történt... és te mégis utálsz minket együtt látni. Tudom, a két eset kissé más, de... te szeretted ezt a lányt, és tudom, hogy míg velem voltál annak idején, egyszer sem feküdtél le vele, de mégis akkor... több időt voltál vele, mint velem, pedig még velem voltál, és csak utána vele... nem tudom őt kedvelni. Olyan, mintha arra kérnélek, hogy légy Klaus legjobb barátja... nem megy - ráztam meg a fejemet bocsánatkérő pillantással.
A parkett közepén álltam meg Elenával, aztán magamhoz öleltem, és lágyan lépegetni kezdtem vele a lassú zene ütemére. - Remélem nem haragszol Harmonyra, amiért táncoltunk egyet. Kedves lány, és nincs okod neheztelni rá. Beszélgettünk kicsit a régi időkről, és elmondtam, hogy mennyire imádlak téged, és a gyerekeket is.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 08, 2014 10:53 pm
Ahogy besétáltam a terembe megálltam és végig mértem az embereket. Hát itt se fogom magam jól érezni? Éhes voltam és szemmel Silas kerestem, ha megtalálom biztosan megölöm, de hogyan öljek meg egy halhatatlant aki még nálam is öregebb? Hirtelen egy női hang szólalt meg mellettem, flegmán rá pillantottam. - Te most hozzám beszélsz? - Kérdeztem, nem volt kedvem jó pofizni egy vámpírral sem, főleg nem ilyennel.
Egy tömeg kelős közepén állok megdermedve mint egy szobor és arra várok , hogy eszembe jusson valami , bármi . De ekkor rám jön az éhség mivel már vagy 3 napja nem ettem ( csak ember kaját ) . Aztán hirtelen elhalad mellettem egy pincér aki itallal kínál . - Köszönöm de nem kérek . - mondtam és utána nyeltem egy nagyot . Észre vettem egy lányt aki szintén csak állt , egyedül . Szóval elkezdetem felé haladni közben még is felkaptam egy kis pezsgőt , hogy visszatartsam a szomjam . Bár nem mintha segített volna de azért jobb int a semmi. Mikor odaértem hozzá rögtön meg is szólaltam . - Úgy látom nem én vagyok az egyetlen akivel nem táncol senki - . mondtam közben próbáltam normál módban maradni ezért belekortyoltam mégegyszer a pohárba .
- Igen, méghozzá intenzíven - biccentek. - Sőt, elárulom neked, ki volt az egyik doktor, aki tevékenyen részt vett ebben. A kis szent hasonmás, Elena Gilbert apja. Vagyis, nevelőapja, de a lényeget tekintve mindegy - legyintek. - Szép családi örökség, nem? Úgy tűnik, nem csak az én családomnak van takargatni valója. De nem számít - vonok vállat, és közelebb araszolok Hayleyhez. - Mondd csak... - mormolom lágyan, és nyomok egy apró csókot nyaka lágy ívére - reménykedhetek benne, hogy ma este a szexen kívül mást is kapok belőled? - dünnyögöm vágyakozva, de ahogy felemelem a fejem meglátok valakit... méghozzá ezúttal szál egyedül. - Megbocsátasz egy percre? - kérdezem Hayleyt. - De azt hiszem, muszáj kifejtenem a megvetésem és a véleményem Tatiának.
(terasz)
A hozzászólást Klaus Mikaelson összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 09, 2014 7:48 am-kor.
A falat majdnem a torkomon akad a hallottaktól, csak nagy nehezen sikerül lenyelnem, mire a szemeim hatalmasra tágulnak. Hogy épp most jutott eszébe neki ilyenekről beszélni, amikor enni akarok? Bár nyilván az ő étkezési szokásaiba belefér az is, hogy ilyen témáról társalog közben. - Ez... ez most komoly? Ilyeneket csinálnak itt? - nehezen tudok úrrá lenni a döbbenetemen. Egy-két éve még nemigen rázott volna meg, ha vámpírok kínzásáról hallok, de azért ilyen téren a helyzet már sokat változott. A saját lányom is részben vámpír lesz, ahogy az apja is az.
Nézem Hayleyt, ahogy eszik, és közben hanyagul nekidőlök a falnak. - Nos igen - biccentek, és közben a tömeget fürkészem. - Ebben az intézetben például vámpírok halálra kínzása mindennapos cselekménynek számított. Ezt olyan állítólagos orvosok művelték, akik gyógyítani akarták az emberi fajt - morogtam. - Ami azt illeti, szívesen megnéznék ma is egy ilyet. Salvatore nagy pofájának példának okáért nem ártana, ha kissé átszabnák a nyelvét. Úgyis meggyógyul - vetek Hayley felé egy pillantást. - Nekem meg kedvem támadt szadistákat ölni. Az ízük sokkal finomabb, mint az átlagembereké.
A fejemet ingatom Klaus sopánkodására, hogy az ő ízlésének megfelelő ételt nem szolgáltak fel. Mégis mire számított? Lehűtött vérkoktélokra, vagy önkéntes véradományozó pincérekre? Nem mintha ezt nem tudná megoldani magától is, ha akarná. Átveszem a tányért, és pár pillanatig még gyönyörködöm a gazdag terítékben, mielőtt elkezdenék pakolni magamnak. - Mmm... Hogy érted ezt? - kérdezek vissza kicsit szórakozottan, miközben épp sajtfalatkákat gyűjtök be. - A pokol szinonímája? - Nem tudtam, hogy ennek az intézménynek ilyen rossz híre van.
Kíváncsiságom egyre csak fokozódott, de ez nálam teljesen természetes volt. Szerencse, hogy nem tudtam öregedni, legalábbis hogy a külsőmön nem látszott meg. Már biztosan ráncos, aszott arcú kísértet lennék, ha érdeklődésem fiziológiai tünetekkel járna. Néha-néha pislogtam egyet, miközben beszélt, de igazából az információkat rendeztem a fejemben. Nem hallottam még erről a lányról, ami nem is csoda, hiszen nem foglalkoztam new orleans-i ügyekkel. Az a város nem az enyém volt, nem ott laktam, nem láttam okát az ügyeibe való belekontárskodásnak. Ám ha Marcel mindezt elmondja nekem és az érdekli, mit tudok, akkor itt komoly tétek foroghatnak kockán. - Tudod mit? Menjünk egy csendesebb helyre. Kezd kellemetlenné válni a tömeg. - Jelentettem ki egyszerűen és belé karolva indultam el valamerre. Valahol biztos kikötünk, ahol esetlegesen illetéktelen fülek nem hallgathatják ki beszélgetésünket.
Kezdőlap
