Na tessék. Most még ő is rondán néz rám... Mintha én tehetnék az egész balhéról! Szerencsére gyorsan találok pezsgőt, egy pohárral azonnal be is húzok, majd egy másik poharat kapok le a tálcáról, és egy harmadikat Hayley kezébe nyomok. - Voltál vele? - faggatózom. - Mikor? Előttem? Mennyivel? - záporoznak a kérdéseim. Röhej, olyan, mintha féltékeny lennék. De szeretem a használatlan, bontatlan játékokat. Vagy ha már nem is az, legalább megkímélt legyen. - Hány férfi volt a te életedben egyáltalán?
Próbálok egy kedves mosolyt magamra erőltetni Chris számára búcsúzásképpen, de ez az egész balhé eléggé a kedvemet szegte. Csalódottan nézek utána, amikor távozik. Én még szívesen beszélgettem volna vele, és tényleg kíváncsi lettem volna arra is, vajon miről akarhat beszélni velem. Talán a gondjairól, amiket emlegetett. Remélem, módot tudunk találni valamikor a közeljövőben arra, hogy találkozzunk nyugodtabb körülmények között, kíváncsi vagyok, hogy mi van vele. - Hosszú történet - felelem Klausnak morcosan, márcsak az ágybetét szóért is megérdemli... nem mintha Chrisszel ágyban csináltuk volna. A gondolatra muszáj halványan elmosolyodnom. Egykedvűen és kicsit szórakozottan követem Klaust, aki megindul italra vadászni. Hát most tényleg jól jönne nekem is még egy kis pezsgő.
Adni akartam egy esélyt az estének, és ezzel neki is egy esélyt adni, mert hát nem vagyok olyan szemét, hogy csak úgy elküldjem, még ha talán ő meg is tenné velem, ha esetleg éppen ahhoz van kedve, hogy egy hatalmas seggfej legyen. De erre most igazán nem kéne gondolnom, főleg hogy úgy tűnik tényleg igyekszik, hogy kedves legyen velem. Bár lehet ezzel hátsó szándékai vannak... De nem gondolhatok mindig csak a rosszat, még ha nehéz is lenne elképzelni róla, hogy nem csak szórakozni akar velem. A jó dolgokra kell gondolni. Csak eltöltök vele egy kellemes estést, és igyekszek józan maradni minden tekintetben. Észnél kell lennem, mivel eddig nem nagyon sikerült meggyőznie, hogy bízhatok benne. Amúgy is nehezen bízok meg akárkiben is.. - Nem mondanám, hogy nagyot csalódtam, de azért még meglátom, hogy alakul az este. - Utaltam ezzel arra, hogy milyen is lesz vele tölteni az időt. Valóban nem akartam csalódni, de azért nagy reményeim se voltak. - Biztos sok idő kellett hozzá, de végül sikerült meggyőznöd, és mindketten itt vagyunk. - Igazából nem tudtam kb. mennyi idő kellett neki ahhoz hogy meggyőzze, attól függ hogy mennyire mutatta a jó arcát Care-nek. Hisz Care csak nem segített volna neki, hogy ha tudja milyen szokott lenni velem a legtöbbször, és rendszeresen szereti felhúzni az agyamat. - Rendben menj csak! - Mosolyodtam el halványan, és már el is tűnt a tömegben, hogy szerezzen valamit inni, én pedig ácsorogtam ott és vártam mikor bukkan fel újra, valami alkohollal a kezében. Nem pont almalevet akartam szürcsölgetni, főleg hogy buli van. Valaki hátulról a vállamra csúsztatta egyik kezét. Rögtön megfordultam, remélve, hogy a "kísérőmmel" találom szembe magam, de egy teljesen idegen pasi állt velem szembe, egy széles vigyorral az arcán. Láttam már a suliban párszor, talán van egy pár közös óránk, de még soha nem is beszéltem vele. - Mit akarsz? - Nyögtem ki halkan a meglepődöttségtől. "- Gyere velem! -" Válaszolt közelebb hajolva hozzám, egy kaján vigyorral az arcán, és már hiába ellenkeztem volna, keze végigcsúszott karomon, és erősen megfogva azt elrángatott ki a szalon ajtaján, egyenes a teraszra.
Ahogy Christopher távozik, kifújom a levegőt, és Hayley felé fordulok. - Hogy a fenébe akadtál össze ezzel a bunkóval? És mi dolgod volt vele? Könyörgöm mondd, hogy nem voltál az ágybetétje - morgom, és muszáj innom egy pohár pezsgőt hogy lehűtse a forró fejemet. - A pofátlan kis senki. Hallottad, hogy beszélt velem? - puffogok még mindig.
Hayley szavai kizökkentettek, ennek köszönhetően csupán sóhajtottam egyet, majd visszapillantottam Klausra, és ismét elvigyorodtam. - A feleségemet hidegen hagyod. Ezt csak úgy mondom. - vontam egyet a vállamon, majd Hayley felé fordultam. Klaus szavai cseppet sem ijesztettek meg, volt annyi vér a pucámban, hogy ki merjek állni vele szemben. Már amúgy is nagyon érett bennem az egész. - Bocsáss meg ezért. Te nem ezt érdemled. - mosolyodtam el haloványan, majd férfiasan megfogtam kézfejét, hogy egy apró csókot leheljek rá. -Ha megszabadítottad magad a különcöktől, hívj fel. Van miről beszélnünk. Elhiheted nekem. - tettem még hozzá, majd rákacsintottam, és hátat fordítva mindkettejüknek távoztam.
Nem szokásom az ilyen eseményeken való részvétel, de egyszer már tettem kivételt valamivel kapcsolatban és fogalmazhatunk úgy, hogy elég jól jártam vele. Az a kis kitérő New Orleans-ba.. Nagyon kellemes emlékekkel gazdagodtam. Az sem olyan dolog volt, amit előre elterveztem, hogy megteszek, de a spontán cselekedetekből sülnek ki a legjobb emlékek. Ezért is nem szabad annyira törnöm a fejemet a bosszúmon. Minek? A legjobb terv, majd akkor üti fel magát a fejemben, mikor nem számítanék rá. Ez olyan, mint amikor keresünk valamit, de nem találjuk és mikor már nem keressük felbukkan a semmiből. El kell rabolnom valahogy a lányát.. Ez eddig megvan. Már csak a kivitelezését kell úgy kiépítenem, hogy még véletlenül se süljön el semmi rosszul. A tömeg szélére húzódtam és próbáltam kiválasztani a tömegből azt a személyt, akivel eltölthetném a ma estét. A sörömet elég hamar eltűntettem a poharamból, de ekkor már meg is akadt a tekintetem valakin. Nem is vártam túlságosan sok ideig egyszerűen csak közeledni kezdtem felé és tudtam, hogy ő is észrevett engem. Egy boszorkány.. Hm. Nem túl gyakran van hozzájuk szerencsém. – Szabad egy táncra? – Kérdeztem halovány mosoly kíséretében. Egy ilyen szépségnek mindig a közelében van a lovagja, de azt hiszem mellettem labdába se rúghat. Könnyű szerrel leszerelném, már azelőtt, hogy egyáltalán a fejébe venné, hogy idejön.. Vagy bármi. Bár, ha lenne valakije nem hiszem, hogy egyedül táncolna. Nem, mintha számítana.
Felforrt bennem a harag. Hogy merészel velem beszélni ez a kis senki? Ez a kis patkány.... Nagy erővel önuralmat erőltetek magamra, és odalépek közvetlenül elé. - Tévedsz - mondom. - Már uralmam alá hajtottam a vámpírokat is... és nemsokára a farkasokat is fogom. Valamit pedig megígérek neked. Ezért, ahogy velem most beszéltél, te fogod demonstrálni az alattvalóimnak, mivel jár a felém irányuló kötelező tisztelet megsértése. Megmondom előre, hogy fájni fog - veregetem meg a vállát. - És most tűnj el innen. Nincs kedvem nézni a pofádat. A feleségednek pedig mondd meg, hogy üdvözlöm. Roppant melegen üdvözlöm.
A szám nyitva marad, és csak hebegek, de képtelen vagyok szóhoz jutni a két kakaskodó férfitól. Tekintetem ide-oda jár, nagy szemekkel pislogok. A sok ellenszevtől csak úgy parázslik a levegő. - Muszáj úgy beszélnetek, mintha itt sem lennék? - morgolódok kissé zavartan és elképedve, de lassan inkább elhúznám a csíkot, vagy a tenyerembe temetném az arcomat, és tényleg szívesen tennék úgy, mintha elnyelt volna a föld.
- Gyereket csinálni egy féleszű is tud. - reagáltam csupán ennyivel. Még mindig messze voltam attól a ponttól, hogy engem fel tudjon hergelni, hiszen ha valamit megtanultam ezer év alatt, az a türelem. A nyugalom. És ez ellen a férfi ellen más fegyvere nemigen van az egyszerű vámpírnak, mint az, hogy szemmel láthatóan hidegen hagy az, amivel támadni próbál. Vagy simán ilyen a személyisége? Mert akkor nem értem, miért félnek tőle annyian. - Sajnos... velem ellentétben te nem tudsz nők nélkül élni, míg én igen. Nekem nincs igényem arra, hogy minden éjszakán más nővel szűrjem össze a levet. Neked viszont, a nagy hibridnek a gyerekkori sérelmei miatt szüksége van arra, hogy uralkodjon. Nők felett... vámpírok felett. Farkasok felett. Kár, hogy ezek közül eddig csak a nőket sikerült az uralmad alá vonnod. - biggyesztettem le az ajkaimat tettetett sajnálattal. - És persze a szadista apa miatt ismeretlen nőkhöz menekülsz, őket használod, felszínesen csupán azért, hogy megkapd őket. De ott van az, hogy csak szeretetre vágysz. Amit ettől a nőtől megkapsz. Ne játszd el, te... nagy és hatalmas hibrid. - ejtettem ki gúnyosan ezeket a szavakat.
- Dolgod volt vele? - nézek Hayleyre, fejemmel a pasas felé bökve. - Bár nem számít. Nyilván nem lehettél valami jó, ha ilyen gyorsan talált utánad valaki mást. És mint látod, én igazi férfi vagyok az ágyban - mutatok Hayley hasára. - Pokoli szar lehet neked, hogy minden nődben felejthető nyomot hagysz, míg rám ezer év elteltével is emlékeznek - mosolyogtam kedvesen.
Megforgattam a szemeimet újonnan, hiszen ha ez most arra ment ki, hogy feldühítsen, nem éppen a sikeres úton kezdett el járni hozzá. Helyette inkább nevetés bukott ki belőlem, miközben lassan megcsóváltam a fejem, és a mosolyom jó ideig ott maradt az arcomon. - Bosszútállni ilyesmiért az óvodában szokás, drága Klaus. Történetesen nekem annál jobb dolgom is akad, hogy nők szoknyája alá akarjak bejutni. - fogtam meg egy újabb pohár pezsgőt, majd belekortyoltam és utána folytattam a gondolatmenetet. -Egyébként a te bizonyos "nőd"... - macskakörmöztem a levegőbe, hisz ugyan lehet, hogy így van, de irigylem Hayley gyomrát, hogy még így terhesen is van gusztusa ehhez a férfihoz. Nem mintha én a hírén kívül tudnék másból ítélkezni. Nekem elég az utálathoz az, amit a feleségemmel csinált. - előbb volt az "én nőm", ha már ennyire fontos, hogy mi kié. Igaz, kedvesem? - vontam fel a szemöldökömet Hayley felé fordulva. Klaus nyilván nincs beavatva abba, hogy kettőnk között egykoron mi történt, de nem is állt szándékomban Hayleyt bántani. Ezt a mocskot annál inkáb.
Fürkészem még egy darabig a férfi arcát, aztán elönt a felismerés. - Oh, hát hogyne... Erin férje vagy, ha nem csalnak az emlékeim, ugye? Nos igen... kimondottan... hogy is mondtad? Élvezet volt a feleségeddel henteregni. Tüzes, és roppant készséges nő. Lehet, hogy neked nem is tesz meg annyit az ágyban, mint nekem megtett - vigyorgok aljasul. - És most mi a revans? Megpróbálod befűzni az én nőmet? Nem fog menni. Ha látnád, kétszeresen is foglalt.
- Igen, még szép, hogy apa vagyok... valahogy tovább kellett vinni a Petrova vérvonalat. - kacsintottam rá. Hayley eszes nő. ÖSsze tudja rakni a képet, hogy ha Erin a feleségem volt, ő pedig Tatia lánya, akkor muszáj volt lennie egy lányunknak, aki mindezt továbbviszi. Ha nem így lenne, nem lenne a másik két hasonmás. - Tudom, hogy nem vagy naiv nő, Hayley... de azt hiszem, hogy ebben az ügyben mégiscsak.. elfogult vagy. - köszörültem meg a torkomat, hiszen eléggé megfinomítottam a mondanivalómat. Direkt nem beszéltem a problémáimról. Kinek van most szüksége rinyálásra? Ám mire ismét megszólaltam volna, szemem fennakadt, ezzel jelezvén saját magam számára is, hogy megérkezett az, akinak az arca alig fér el ebben a helyiségben. - Emlegetett szamár. Bár ezzel talán a szamarat sértem meg. - fordultam a fickó felé, aki szemmel láthatóan nem ismert meg. Pedig találkoztunk már. - Furcsa mód, mikor még a feleségemmel henteregtél, rögtön megismertél. - billent oldalra a fejem. Na igen, emlékszem még arra a partira.
Ahogy otthagytam Amarát, valami különös gondolat kezdett kibontakozni a fejemben. Visszatértem hát a szalonba, és meghökkenve láttam, hogy Hayley épp egy ismeretlennel édeleg. - Remélem nem zavarok - sétáltam oda, pökhendin nézve a fickóra, amolyan "tisztázzuk az erőviszonyokat" arckifejezéssel. - Ha mégis, viseld el. Klaus Mikaelson vagyok - biccentek. Arra már nem méltatom, hogy kezet is nyújtsak neki.
Ma este kivételesen igyekezni fogok, hogy lenyűgözzem őt. Félreteszem a seggfej viselkedésemet és valami jobbat próbálok megmutatni neki. Mert tényleg szükségem van arra, hogyha csak egy kicsit is, de akarjon engem. Mondjuk így sem hiszem, hogy annyira közömbös lennék a számára. Hatalmas pozitívum a külsőm és még ott van egy negatívum is. Az, hogy egy seggfej vagyok. Szóval, ha ezt a kettőt összetesszük egy átlagos srác vagyok, aki megérdemel egy esélyt. Most megkaptam és bizonyítanom kell, hogy van több pozitívumom is, mint egy jó külső. Belülről sem rohadok.. Legalábbis nem annyira, mint azt mások gondolják. Van egy apró kis fény a lelkemben, ami bevilágítja az egész belsőmet. Megkönnyebbültem, mikor belém karolt. Ezek szerint még sem olyan veszett úgy ez az egész. – Azért remélem nem csalódtál túlságosan nagyot. – Boldoggá tett, hogy mosolyogni látom. Ha nem cseszem ezt is el úgy, mint legutóbb akkor talán még azt is elérem, hogy megcsókoljon.. Hm. Az lenne a mai napra a legjobb sikerélmény. Legalábbis nekem. Ő, valószínűleg megbánná. Nem is kicsit. – Azt meg végképp nem hiszed el, hogy mennyi időbe telt, mire meggyőztem, hogy segítsen. – Nem volt túl egyszerű menet, de azért azt sem mondom, hogy nehéz volt. Már az elején éreztem a győzelmemet, szóval.. A lényeg, hogy most itt vagyunk. – Hozok valamit inni. – Suttogtam a fülébe, majd el is indultam, hogy szerezzek valamit. Nem szívesen hagytam magára, de ez egy teljesen alap dolog, hogy a srác hoz valamit inni a lánynak. Legalábbis gondolom én.
Fogalmam sem volt, hogy miért jöttem ide, hiszen senkit se ismerek itt. Stefan egyszerűen eltűnt, mintha a föld nyelte volna el, Lexit meg mostanában nem igen láttam. Újra egyedül voltam hosszú idő után és talán pontosan ezért jöttem ide, hogy emberek között legyek. Soha se voltam jó abban, hogy új barátokat szerezzek, de ez egy party volt és a bulikon mindig könnyebb ismerkedni, mint egyébként. Szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, hiszen sok minden történt velem az elmúlt hetekben, illetve elég régen szórakoztam már. Lassú léptekkel indultam el a ház felé, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy mi merre van vagy milyen hely is ez egyáltalán. A zene már hangosan szólt, illetve tele volt a ház, de újabb és újabb ember tömeg lépett be a házba. Először is kell találnom valami feszültség oldott, amit keresés nélkül is megtaláltam, hiszen valaki a kezembe nyomott egy pohárnyi alkoholt alig, hogy beléptem. Mosolyogva megköszöntem, majd elindultam arra amerre a zeneforrását találhatom meg. Hamar elfogyasztottam a poharam tartalmát, majd elvegyültem a táncoló tömegben és elkezdtem táncolni. Fogalmam sem volt arról, hogy ki kicsoda, de a tánc volt az egyetlen dolog az éneklésen és a boszorkányságon kívül amihez értek és így legalább nem érzem magamat annyira kívülállónak, hiszen itt mindenki egyforma. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki figyel engem és egyre közelebb jön.
•• ฝusic: She is maniac •• ฝords: - ••Note: Bocsi, de kezdőkben béna vagyok
Tekintetem meglágyul a bűnbánó arcát látva, végül el is mosolyodom. Örülök, hogy ennyi idő után újra látom, kár lenne ezt elrontani duzzogással. - És megkérdezhetem, mik ezek a gondok, amelyek így lefoglalnak? - kérdezek rá őszinte érdeklődéssel. Aztán egy apró félmosollyal figyelem, hogy süteményt szerez nekem. - Hmm... nem is tudtam, hogy apa vagy, Chris. Ezt még sosem említetted - billentem oldalra a fejem, majd elvigyorodok, lekapom a sütit a tányérról, és el is tüntetem. - Igen, vele... - bólintok, és tekintetem automatikusan pásztázza a termet, hogy vajon visszatért-e már. - Tudod, nem olyan rossz ő, mint ahogy azt régen gondoltuk - teszem hozzá egy kis pirulással, de nem olyan meggyőződéssel, mint ahogy kellene. Kicsit kellemetlen a helyzet, hisz Chrisszel annak idején azért lettünk annyira jóban, mert a Klaus elleni terveink összehoztak bennünket. És most itt állok, terhesen a gyerekével.
Ez egy méretes öngól volt. Hogyan is ment ki a fejemből az egész história? Bár ráfoghatjuk arra, hogy az én gyetra memóriám mellett még csoda, hogy életben vagyok. De inkább... lekötnek a gondjaim. Nem emlékezhetek minden nőre, akivel dolgom volt.. még ha ő tényleg az egyik legkülönlegesebb volt. Már csak abból kiindulva, hogy ő egy... vérfarkas. Míg én egy vámpír. Furcsa párosítás. - Hallottam hírét, igen. Mystic Fallsba is eljutnak a hírek Klaus Mikaelsonról, és az újdonsült kismama barátnőjéről. - billent oldalra a fejem, de még mindig törtem a fejemet azon, hogy miként is másszak ki ebből a kényelmetlen szituációból. - Sajnálom az előbbit. Mostanában túlontúl... lefoglalják a fejemet a gondok, ezáltal... feledékennyé váltam. - sóhajtottam fel, és felemeltem egy tányért, rápakoltam pár darab finomnak tűnő süteményt, és odatoltam az orra alá. - Nem vagyok az apja, de nagyjából tudom, hogy... mit szeret egy terhes nő. - mosolyodtam el ismét, próbálván ezzel megbocsájtást nyerni. - Azt hiszem, ezer éve sem volt másképpen. - jutott eszembe Gretel születése, ámde most jobb, ha nem megint az egyik fő problémámra gondolok. - Most is... vele vagy itt, igaz? - kérdeztem aztán valami eltorzult hang kíséretében. Nem voltam oda Niklaus Mikaelsonért. Sőt. Egyenesen utáltam.
Amíg a fal mentén teszem az unott köreimet, egyszer csak egy ismerős arc jelenik meg előttem, hogy az állam is leesik. Atyaég, már vagy ezer éve nem találkoztunk. - Christopher - A szavaira először felvonom a szemöldökeimet, aztán kitör belőlem a nevetés. - Igazán kellemes élmény lehettem, és különleges, mély nyomot hagyhattam benned, ha tényleg nem emlékszel, hogy mi már... - mutatóujjam kettőnk között jár. - Egy viharos este, egy hasonló esemény után, a könyvtárban? Rémlik? - próbálom feleleveníteni az emlékeit. Végül sóhajtok, és megvonom a vállam. Ha nem, hát nem. Mondjuk cseppet sértő a dolog, de oké. - De ne aggódj, nyilvánvalóan nem te vagy az apja - világítok rá a lényegre. Az sokkal régebben volt, hogy mi ketten együtt voltunk. Az egyébként sem túl jó kedvemet viszont sikeresen rontotta még egy két fokkal.
A megjelenésem nem volt ezer százalékos, hisz próbáltam minden olyan helyet elkerülni, ahol Erin megjelenhet. Nem is tudom, talán az érzés, miszerint már csak szerelmünk árnyékát vagyok képes magaménak mondani, felemésztett belülről. Nem hittem, hogy valaha feledni fogom a nőt, kit egykoron annyira szerettem, de mégis megtörtént, eljött ez a gonosz pillanat, de nem is őt.. inkább az érzést éreztem elhalványulni.
A szalonba vezetett első utam, útközben már levéve egys pohár pezsgőt az egyik tálcáról, majd kérdőn hordoztam végig a pillantásomat a termen. Orrom már megérzett egy ismerős illatot, s amikor megpillantottam azt, akire emlékeztetett, rögtön vigyorba csúszott a képem. - Kit látnak szemeim. - jegyeztem meg, ahogy odaértem Hayley mellé, és rögtön szembefordultam vele, de... öhm... azt hiszem, itt volt az idő lesokkolódnom; megpillantottam igencsak megnövekedett hasát, s vámpírhallásomnak köszönhetően hallottam is egy szívverést még ebben a ricsajban is. - Nos.. ebben a pillanatban örülök, hogy sosem volt közünk egymáshoz úgy. - köszörültem meg a torkomat. Egy pillanatra kirázott a hideg is, hogy - ugyan nagyon kedveltem ezt a lányt - apajelölt lehetnék. De mi sosem feküdtünk le egymással.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Nyeltem egyet. Nem tudom, mit jelent az, ha egy vámpír nincs jól... bár Enzonak sokat meg kellett itt élnie. Ki tudja, hogy Maxfield mit tudott vele csinálni, ami ennyire... "tönkretette" őt. Talán az van hatással rá most is. - Ne légy ilyen, Damon. Enzo évtizedeken keresztül élt itt. És ha Maxfieldnak kannibálvámpír vírusa van, csak ő tudhatja, hogy... talán van másfajta is. És... - akadt aztán bennem a gondolat, majd megráztam a fejem. - Akkor menjünk felfelé - böktem abba az irányba, és barátságosan Maggie-re mosolyogtam. Azt hiszem ,hogy nekem ő lesz ezúttal... a legnagyobb segítségem. És már kíváncsi voltam, mivel rukkol elő.
- Tudtam hogy inába száll a bátorsága - dünnyögöm. - Nem számít. Megcsináljuk hárman is - döntök aztán. - Menjünk nyugodtabb helyre. Ott elmondhatod a tervedet, és pontosíthatunk mindent. Aztán vágjunk bele.
Egyikről a másikra pislogok. Ugyanazt a feszültséget érzem róluk, ami engem is átjár, főleg Elenáról. Ez az egész senkinek sem mindegy, de muszáj végigcsinálni. - Enzo... ő nincs jól - köszörülöm meg a torkomat, és futólag a nyakamat érintem, amit nem is olyan régen még fojtogatott egy váratlan kitörése után. - De ha rendben lesz, ő is csatlakozhat később. Addig is... a tervben minden a régi. És van egy ötletem - mondom bizonytalanul pislogva ismét.
Őszintén lesokkkol mindaz, amit Klaustól hallok a vámpírok kínzásáról, Elena apjáról, és hogy ez az egész még most is itt zajlik a falak között... de igyekszem a szörnyűlködésemet nem teljesen kimutatni. Aztán közelebb hajol, és a szavaitól a vérem még inkább kihűl. - Hogy érted azt, hogy mást is...? - nézek rá összehúzott szemekkel. Remélem, nem arra gondol, amire gondolom, hogy gondol. Mert könyörgöm, itt ez a terem teli emberekkel, bármelyikből ihatna, de nem, neki a gyereke anyja vére után kell sóvárognia. Égnek emelem a tekintetemet. Vannak esetek, amikor nem bánom, ha iszik belőlem, de ez nem olyan. Ám mielőtt bármit is mondhatnék, vagy ő venné a fáradtságot, hogy válaszoljon, faképnél hagy. Na szép! - Aha, persze - motyogom. Persze, menj csak számonkérni az exedet, engem meg hagyj itt. Ez tök normális. Egy darabig morcosan nézek utána, aztán inkább megindulok, hátha sikerül találnom valakit, aki engem is lefoglalna egy ideig.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Én már láttam azt, amit Damon nem, hiszen ő háttal állt az érkezőnek, de amint Maggie megjelent a helyiségben, és felénk tartott, kiszúrtam őt a tömegből. - Maggie - ejtettem ki a nevét én is. Ez már az előjele volt annak, ami várt ránk, mindannyiunkra. De mintha valaki hiányzott volna. - Enzo? - kérdeztem meglepődve. - Ugye... Maxfield nem kapta el? - kérdeztem nagyot nyelve, és ugyan nem kedveltem a férfit annyira, de... tudtam, hogy Damonnek sokat jelent az, hogy a barátja jó helyen, jó kezekben legyen. És az nem éppen Maxfield puha kezecskéje volt.
Kezdőlap
