- Nem, te nem érted! - vonom ki magam karjaiból dühösen – Nem tenne ilyet velem! Azért segítek neki, mert megmentette az életemet! - buknak elő belőlem a szavak, amik ólomsúllyal kötnek a vámpírhoz. - 1693. Salem! Engem is elítéltek. Én lettem volna az első igazi boszorkány akit akasztófán kívántak látni de ő megmentett. Az életemmel tartozom neki, nem érted? - kérdem tőle reszketve, könnyeimmel küzdve, mik végül előbukkannak. Magához ölel újra, még akkor is mikor tenyerem mellkasának feszül. Szeretem őt de nem hihetem el amit mond. - S nem szolgáltál már neki eleget kedvesem? Több mint kétszáz éve szolgálod hűségesen. Ő pedig nem akar elengedni, ezért megigézett, hogy fogságban tarts minket. - Arcomat mellkasába fúrom. Szeretem Nicholast. A farkast... az alfát, kinek embereit én tartom fogságban, mert Cedric így kívánja. Nem lehet igaz amit Nick mond. Képtelenség. - Hogyan? - kérdem szipogva még ő homlokon csókol. - Bár tudnám kedvesem... de ellent kell állnod neki. -  letépi nyakából a láncot és csuklómra köti. - Rejtsd el. Ne tudja, hogy viseled. - Hosszú órákig csitít. Fel akarom oldozni a falkát de nem engedi. Fél, hogy Cedric rájön mi történik és azonnal végez velem. Azt mondja, nekem kell ezt megtennem. Meg kell ölnöm és én tudom, hogy a hatalmam megvan hozzá de a bátorságom?

- Cedric... - ujjaim ajkára futnak. Kívánom őt, mint ahogy mindig is tettem. Ez az én bűnöm, a mocskom, amit Nick mellett sem voltam képes lemosni magamról soha. Valahol talán szeretem őt de ezt még magamnak sem merném beismerni. Már két évszázada vagyok vele, mellette. Harcias túlkapások, drámák, vérengzés. Megnevezni sem tudom hány alkalommal könyörögtem, hogy hagyja életben némely áldozatát és olykor hallgatott rám, megtette. Persze, utána az én véremet kérte cserébe de megtette... én pedig függője lettem ennek a kapcsolatnak. Önkéntesen adtam véremet, soha, egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy erejét használná rajtam. Amióta viszont csuklómon pihen a medalion és benne a fű mi megóv, tudom, hogy megteszi. Három hete vagyok mellette úgy, hogy tudom mit tesz velem. Ujjaim arcélére simulnak, megcsókolom. Nem először teszem ezt ha véremet veszi, tudja, hogy utána még jobban vágyok rá. Ujjaim tincsebe futnak, én elhúzódom és elég csak akarnom, hogy fájjon neki. Boszorkány vagyok. Olyan fájdalmat okozok neki, amilyet csak bírok. Az ő árulására azonban nem számítok. Nem tudom hogyan, csak azt, hogy ujjai testembe vágnak és én csak a dühös szempárt látom, mielőtt megszakad a kapcsolatom a világgal.