Figyeltem a lelkesedését de amint lapozgatni kezdett benne, láttam átsuhanni az arcán valami nagyon furcsa érzelmet, amit Oliver iránt kezdett táplálni. Sajnos én nem láttam a naplót, csak ha néha odasomfordáltam mellé, de végül felém fordult, és egy nagy sóhaj kíséretében megálltam előtte.
- Nézze meg az első oldalt. Kié a napló? Mert attól, hogy itt van.. és van benne egy Elena=Semmi, még nem bizonyos, hogy Oliver értett a varázsláshoz.

- Nézze, nézze! - mondtam felajzva, és olyan lendülettel rohantam felé, hogy csaknem át is sétáltam rajta. Talán át is sétáltam, nem tudom...
- Bocsánat - dünnyögtem, aztán lapozni kezdtem az oldalakat. - Ennyi hülyeséget... ez az Oliver tényleg egy pszichopata elmebeteg volt - ráztam a fejem hitetlenkedve. Volt olyan oldal, ami csak Elena nevével volt teleírva.
Az utolsó lapok egyikében azonban egy lapon volt említve Elena neve... egyenlőségjellel összekötve valami mással. Egy szóval... HOGY SEMMI. Alatta pedig valami érthetetlen betűkavalkád.
- Oké, nekem fogalmam sincs róla, ez micsoda. Lehet, hogy ezt keressük? - vizslattam a szememmel a levegőt. -Miranda, itt van még?

Figyeltem a kutakodását, és isten volt a tanum rá hogy nagyon akartam neki segíteni, de nem voltam képes rá. Nem érinthettem meg semmit se, ami szilárd volt, vagy testtel rendelkezett.
Végül csak megtalált valamit, és valamivel megkönnyebbültem. ~ Lapozzon bele. Nézze meg, hogy ír-e valamit. Vagy esetleg feljegyezte-e azt hogy mit tett Elenával.

- A fiókokban semmi - mondtam, és dühödten lerángattam a matracot az ágyról. - Semmi! - túrtam végig minden négyzetcentit, eredménytelenül. Kitéptem a fotel párnáját, felemeltem a szőnyeget... átnéztem a fürdőt, a konyhát, de sehol semmi...
- Még csak egy nyomorult széf sincs itt! - csaptam a falra hatalmasat. - De... - akadt meg a szemem aztán egy falon függő festményen - ez igen...
Odasietve lekaptam a mázományt, és mikor kibontottam a vásznat a keretből, egy notesz nagyságú tárgy hullott a kezembe.
- Ez az! - kiáltottam, ahogy hirtelen felütöttem a kis könyvecskét. - Oliver naplója!

Túrni kezdte a fiókokat, és közben én is erősen koncentráltam arra, hogy segíthessek neki. Hisz annyi gonoszság volt itt, hogy.. talán utat mutat, hol lehet az a valami, és mi lehet az.
~ Ha a megérzésem nem csal, egy füzet lesz, vagy egy napló. ~ adtam választ a kérdésére, végigmérve az ágyat, és a párnákat, de onnan nem éreztem semmit. ~ Abban lehet a megoldás kulcsa. Legalábbis ezt érzem.

- Oké - vettem nagy levegőt, ahogy én is átléptem a küszöböt. Persze tudtam, hogy ez csak egy szoba, de mintha minden szeglete Oliver gonoszságát fújta volna felém.
- Akkor fiókok... esetleg a matrac alatt, az ágyban... vagy valami széf a falban... - latolgattam a lehetőségeket, de már ki is rángattam néhány fiókot, kíméletlenül túrva fel a tartalmukat.
- Mit keressek mellesleg? - józanodtam aztán ki, és Miranda hangja felé pislogtam.

~ Természetesen itt vagyok önnel. Egy ilyen fontos pillanatban nem mennék el. Megfogadtam, hogy vigyázni fogok rátok, emlékszik? ~ kérdeztem nagyon csendesen, végül amikor kinyitotta az ajtót, beléptem mögötte, és szétnéztem. ~ Ha Oliver lennék, mit tennék? ~ kérdeztem csak magamtól, de egyáltalán nem ismertem azt a férget. Ha lenne testem, és neki is, már minden bizonnyal bemosdtam volna neki. ~ Talán célszerű lenne átnézni eleinte a fiókokat. Ha ez egy varázsslat, akkor egy füzetecskében benne lesz.

A recepciós mellett úgy mentem el, mintha észre sem vettem volna. Csak annyit tettem, hogy odadobtam elé egy szép bankót. Tudtam, hogy ez azonnal lehűti az ügybuzgalmát, és az érdeklődését.
Felügettem az emeletre, és megálltam Oliver ajtaja előtt. Noha tudtam, hogy nem fogom őt itt találni - hiszen halott - mégis görcsbe kapódott a gyomrom.
- Miranda, itt van még? - forogtam körbe-körbe. - Nem látom magát, csak hallom... de most azt sem... - babráltam a zárral, hogy aztán egy halk kattanással kinyissam az ajtót.

Oliver lakása