Egy kedves, barátságos, mosolygós, örök optimista, ám kissé naiv lánynak tartom magam, aki már jó sokszor meg is járta az utóbbi tulajdonsága miatt. Igazi energiabombához hasonlóan képtelen vagyok huzamosabb ideig egy helyben maradni, kivéve ha a saját testi épségem forog kockán. De más esetben képtelenség engem leállítani, ha egyszer beindulok, ott kő kövön nem marad! Akadnak, akik szerint hirtelenharagú is vagyok, bár szerintem ez nem igaz. Egyszerüen csak túl gyorsan reagálok egyesek hülyeségeire!
Szeretek olvasni, leginkább klasszikusokat, illetve egyszerüen odavagyok a XXI. század két legfontosabb női hóbortjáért: a divatért és a különböző sminkcuccokért! Bár, a természeti adottságaimnak hála nincs túl nagy szükségem szépítőszerekre, az évek során megtanultam tökéletesen alkalmazni őket. Egy kis alapozó, szemhélyfesték és szájfény és már készen is vagyok. Az öltözetemről még annyit, hogy imádok divatosan öltözködni, mindig más cuccokat hordani, kivéve a tíz centis magassarkúkat, melyekben egyszerüen képtelenség rendesen járni! Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy a tornacipőt vagy a magassarkút preferálom leginkább, akkor én azt hiszem a topánkákra szavaznék. Nagyon szeretek divatosan öltözködni, de azért mégiscsak a kényelem a legfontosabb. 

Arabelle Faith Kingsley. Ezt a nevet ragasztották rám a szüleim 73 évvel ezelőtt. A 40'-es évek New Orleansában láttam meg a napvilágot, a város  egyik legerősebb boszorkány családjának legifjabb tagjaként. A környéken mindenki felnézett a szüleimre, mindig kiálltak mellettük és segítettek, ha a szükség úgy hozta. De ez egy idő után természetessé vált a Negyedben. A mágia gyakorlásával együtt. Én  személy szerint csak éppen annyit tudtak a dolgok menetéről, amennyit a szüleim felcseperedésem során meséltek a városról és annak misztikumairól. Rengeteg mesét hallottam már New Orleansról és a 'sötétség szülötteiről'. Mert kiskoromban ezalatt a címszó alatt engedtek nekem betekintést a világukba és próbálták felnyitni a szememet, hogy a vámpírok igenis léteznek. Természetesen ködösen fogalmazva. Persze én, mint egy átlagos kislány rettentő kíváncsi voltam és nem értem be holmi információmorzsával. De hiába próbáltam 13-14 éves fejjel a dolgok mélyére ásni, semmi haszna nem volt az egésznek, hiszen amikor már majdnem sikerült megkaparintanom egy-egy régi, poros könyvet, valaki mindig felbukkant és megakadályozott abban, hogy bele lapozhassak. De semmit nem sikerült kiderítenem, egészen a 16 születésnapomig, mikor felnyitották a szememet.. Először az édesanyám, majd a nagyim, majd jöttek a többiek.. Jasmin, Anna és  Clary, akiknek szintén elmondták mindezt. Pontosabban azt, hogy boszorkányok vagyunk.. mindannyian. És mi lettünk azon szerencsések, akiket kiválasztottak abból a célból, hogy megmentsük a mágiát. Különben minden boszorkány a negyedben elveszíti a varázserejét.. így nincs más választásunk. Segítenünk kell. Sokkal részletesebben és meseszerűbben adták elő a történetet, sőt kb annyira, hogy az egészből az jöjjön le, hogy szükség van ránk és csak rajtunk áll a boszorkányság jövője. Nekem ez az egész az elejétől fogva gyanúsnak hangzott. Talán, mert  éreztem, hogy valami itt nem tiszta.. Eme észrevételeimet meg is osztottam a barátnőimmel, bár, hogy őszinte legyek, jobban tettem volna, ha inkább hallgatok. Mintha kimosták volna az agyukat.. Ők minden egyes szót elhittek abból, amit a rokonaik előadtak nekik. Csak én voltam az egyetlen, akinek fenntartásai támadtak a dolgokat illetően. Viszont Jasminnek végül sikerült engem is meggyőznie, azzal a mondatával, hogy "Amint lejár,  mindannyian hősökként fognak minket ünnepelni!" Ez a mondat végül elgondolkodtatott.. Bár, ha akartam, se tudtam volna nemet mondani.. Egyszerüen olyan segítőkész és meggyőző volt mindenki, hogy mire észbe kaptunk már el is jött az a bizonyos nap.
Mrs Morrison egymás mellé állított minket, miközben emberek sokasága gyülekezett körülöttünk. Mintha valamiféle kísérleti bárányok lennénk, legalábbis én úgy éreztem magamat azokban a percekben.. És nem is tévedtem nagyot.. mert mire észbe kaptunk a gyülekezők közül valaki már meg is ragadta Claryt és Mrs Morrisonnal lökte, aki habozás nélkül vágta el a lány torkát. Az arcom falfehérré vált az ijedtségtől. Hát ezt hallgatták el előlünk! És én végig sejtettem, hogy valamit nem mondanak el.. de már mindegy volt.  Túl sokan voltak. Még ha akarnánk, se tudnánk elmenekülni a végzetünk elől. Mostmár csak egyetlen dolgot tehetünk: várjuk a halált és reménykedünk a legjobbakban. Clary, Anna és Jasmin után én következtem. A szemeimet lehunyva léptem közelebb ahhoz a nőhöz, akit világéletemben tiszteltem és szerettem. A szívem majd'kiugrott a testemből az idegességtől és halálfélelemtől, de igyekeztem - már amennyire az lehetséges volt az adott pillanatban - megőrizni a hidegvéremet. Már csak arra tudtam gondolni, hogy ha a szüleim és mindenki más belement ebbe a szörnyűségbe, akkor én is kénytelen vagyok elfogadni a sorsomat. Így hát, lecsukott szemmel fogadtam a halált.. míg el nem sötétült minden körülöttem.

Fél év múlva váratlan dolgot kezdtem el tapasztalni magamon.. Pontosabban az egyik percben még szellemként jártam fel-alá a városban, szokásos megfigyelő utamat téve, mikor a következő percben már  változott a szín és én a saját holttestem mellett találtam magam. Miközben igyekeztem felmérni a helyszínt, ahová kerültem, észrevettem, hogy emberek sokasága áll körülöttem.. várva a csodát, hogy felébredjek?! Azt ugyan várhassák.. Másodszor is végigjárattam a tekintetemet a szobában levőkön, a családom ismerős arcvonásai után kutatva, de őket sehol se láttam. Egyedül a nővéremet szúrtam ki, aki látszólag már alig bírta visszatartani a kitörni készülő könnycseppeit. - Demetria.. - szólaltam meg, már sejtettem, hogy nem fog megfordulni. És tényleg nem fordult meg, azonban amikor Mrs Morrison elkezdett mormogni egy ismeretlen latin szöveget.. éreztem, ahogy a testem hív.., hogy ismét egyesülhessek vele. Hihetetlen, de tényeg megtörtént. Egyre közelebb és közelebb kerültem hozzá, mígnem tényleg egyesültem vele.. alig hittem el, hogy mindez tényleg megtörténik velem.. Sőt, csak akkor fogtam fel, hogy nem álmodom, mikor kinyitottam a szemeimet.. és megpillanthattam minazokat, akik körém gyülekeztek.. élükön Demetriával, aki rögtön a karjaiba is zárt engem.

Mint később kiderült a szüleim azért nem lehettek jelen a visszatérésem pillanatában, mert két héttel ezelőtt áldozatul estek egy vámpírtámadásnak. Vagyis meghalltak.. nem sokkal azelőtt, hogy én visszatértem, ők meghalltak. Milyen igazságtalan az élet.. Kezemet a régi kabátom zsebébe dugva sétáltam végig az ismerős utcákon, egyrészt mert oly' rég nem jártam már erre - mint halandó -, másrészt viszont át kellett gondolnom egyet s mást.. főleg ezt a boszorkányságot. Hisz erre ment ki az egész játék, hogy megmentsük a mágiát. Éppen egy csendes sikátoron mentem végig, mikor a közelemben hirtelen valaki felsikított. Gyorsan megfordultam, hogy megtudjam ki volt az, de nem kellett messze menjek érte. Csak egyet kellett fordulnom és már ott is állt a vámpír fél méterrel előtte.. és vérben forgó szemekkel méregetett engem. Mielőtt még bármit is tehettem volna, ő már rám is vetette magát és szívni kezdte a véremet.. én meg csak sikoltani tudtam. Minden olyan hirtelen történt. Már mikor kezdtem volna azt hinni, hogy végem.. ismét meghalok (ezuttal végérvényesen), valaki megjelent a semmiből és leszedte rólam a vérszívót. Épp csak, hogy el tudtam motyogni egy halk köszönömet, mielőtt még eszméletemet veszítettem volna.. valószínüleg a nagy vérveszteség miatt.
Mikor magamhoz tértem egy ismeretlen szobában találtam magamat, a megmentőmmel együtt, aki az ablak mellett állt és nézett. Az első gondolatom az volt, hogy bántani akar.., mivel mi másért hozhatott egyáltalán ide? Így hát gyorsan felültem és félőn kezdtem el méregetni, mire ő megnyugtatott, hogy nem akar bántani. Csak rám startolni.. - tudtam meg 10 perccel később. Legnagyobb sajnálatára viszont nekem eszem ágában sem volt megcsókolni, mire felidegesedett és rögtön azután, hogy leerőszakolta a torkomon a vérét, kitörte a nyakamat. Kerek 4 évig élveztem a társaságát, és csináltam meg minden marhaságot, amit mondott, míg össze nem találkoztam a jövőbeli legjobb barátnőmmel, Layla-val, akinek szemet szúrt a túlzott engedelmességem és azzal, hogy segített visszaszerezni a varázserőmet, azt is elérte, hogy ne kötődjek többet Janhoz.