A külsőm és a belsőm? Kezdjük a látható dolgokkal, azok nem olyan bonyolultak. Sötétbarna, csaknem fekete hajam van, világoskék szemekkel. A hölgyek manapság ezekért a tulajdonságokért vannak oda, bár engem ez annyira nem érdekel. A munkámnak élek, nem a nőknek. Elég magas vagyok, ami szintén egy jó pont. A testem a hivatásomból kifolyólag izmos, edzett. Nem úgy nézek ki, mint a mai "sportolók" nagy része, mint a pankrátorok, akik színészkednek a ringben, borotválják a lábukat és a hónaljukat, valamint szteroidokkal pumpálják fel az izmaikat. Oh, nem. A szőrzeteim a helyükön vannak, érintetlenek, de ne tessék egy dzsungelt elképzelni. Férfias vagyok, nem ősember. Az izmaim mind egy szálig természetesek, én magam ijednék meg, ha nem lennének azok. De az öltözködésem? Hmm.. azt hiszem, változó.
A bensőm nagyon is ellentétes dolog. Nagyon könyörtelen, rideg, és semmiképpen sem vagyok puszipajtás sokakkal szemben. Elrettennek tőlem az emberek. Nem tudom türtőztetni magamat olykor, és akkor nem felelek a tetteimért. Szóval, olyankor jobb, ha kerülsz engem, mint a forró kását.
Mindezek ellenére az egész egy álarc. Nagyon is tudok jó is lenni. Nem vagyok egy érzéketlen valaki. Tudok én is vigyorogni, mosolyogni és talán még viccelődni is. Sőt, valaki még azt is mondta rólam, hogy kellemes társaság vagyok. Nos, hát, igen, vannak jó napjaim nekem is. Elég jó beszélgetőtárs vagyok, viszont nem szeretem, ha hazudnak a szemembe. Azt nem bírom, és mellesleg még gyűlölöm is, és ha ezt csak fokozod, akkor aztán ne várj tőlem semmi jót. Csakis a legrosszabbat. Nekem is vannak érzéseim, de azokat nem sokan ismerhetik meg. Vannak, akikért harcolok, kiállok értük, és ha kell megvédem őket bármi áron. S ezen személyek közé tartozik Candice is.

Egy évvel ezelőtt:

Az ágyamon fetrengek, kezemben a telefonom. A híváslistám körülbelül... egy számot tesz ki, de azt rengetegszer hívtam az elmúlt négy órában. Merre lehet? Igaz, már előtte is furcsán viselkedett, de én mégis aggódom érte. Mi van, ha valaki a múltamból ráakadt, és megölte? Ha egy vámpír kapta el, akinek megöltem a barátját, barátnőjét, testvérét, bármijét? Mi van, ha miattam esett baja? Azt sosem tudnám megbocsátani... hogy nem tudtam megvédeni őt mindentől, holott ezt akartam. Védelmezni akartam, megóvni őt a világ sötét oldalától, a vérengző fenevadaktól, akik az utcákon sétálnak a napvédő gyűrűikben, és minden mellettük elhaladó nyaki artériáját lesik, hogy melyik csábítóbb. Már a puszta gondolatra is elöntötte a fejemet a vörös köd, és ha nem aggódtam volna annyira Candice-ért, azonnal elindultam volna megkeresni a legközelebbi bárt. Magam is vámpír vagyok, de van mitől félnem... nem vagyok vagy voltam mindig jó. Elvesztem néha a fonalat, néha fáj is ezt bevallanom...
De előbb biztosra kell mennem, meg kell találnom őt. Még egyszer utoljára próbáltam hívni, de csak csörgött, és csörgött... És semmi válasz. Gyorsan felpattantam, és a dzsekimet felkapva indultam el a lakása felé. Eddig még nem kerestem fel őt, mert nem akartam, hogy egy pszichopatának nézzen, akinek ez a kapcsolat mindent jelent. Bár tény, hogy elég sokat jelent, de én csak... én csak aggódom. Azért még egy karót is eltettem az alap három mellé, biztos, ami biztos. Elvégre Candice-ról van szó, bármit megteszek azért, hogy biztonságban legyen.
Szinte lerohantam a lakásomból a parkolóba, és bevágódtam a kocsimba. Most nincs időm gyalogolni, vagy futni, minél előbb oda akarok érni. Ahogy kitolattam, a szemem előtt rosszabbnál rosszabb dolgok játszódtak le. Mi van, ha már késő? Ha a lakásába érve a kihűlt, halott testét találom majd? Vértócsákat mindenütt? Esetleg testrészeket? Nem akartam ilyenekre gondolni, de a tudatalattim minden eshetőséget lejátszott a szemem előtt. Mi van, ha meg is erőszakolták? Vagy ami még rosszabb, megkínozták, aztán átváltoztatták? Átformálták a maguk képére, és egy vérszívó gyilkost csinálnak belőle? Képes lennék végezni vele? Nem, nem hiszem… De ezzel több ember életét veszélyeztetném. De nem, akkor sem menne. Candice nagyon fontos nekem. Akkorát koppantam, hogy még a Pokol is beleremegett. És ha most őt is elveszítem? Azt nem élném túl. Ha miattam baja esik, meg kell büntetnem magamat. De a halál túl kegyes lenne, amiért egy ilyen gyönyörű és tiszta lányt veszélybe sodortam.
Az ajtó előtt álltam, kopogtattam, de nem jött hang... nem tudom, miként reagálna, ha találkozna velem. A minapi után... a veszekedés nem az én műfajom, mégis megtettük, és rátámadtam.. szeretem őt, tiszta szívemből, de elszaladt velem a ló.. teljesen begőzöltem.
Kopogtam, kopogtam.. de semmi.
- Candice! - kiabáltam be, majd benyitottam, de sehol nem találtam senkit. Ruhák eltűntek.. Candice sincs sehol. Elment.. és nem szólt róla.. aggódtam érte, féltem.. és elment.. nincs többé velem..