Középhosszúságú szőke hajam van, amit általában lágy hullámokban hagyok rá omlani a vállamra. Amit magamban nagyon imádok, azok a szemeim, melyek akár igézés nélkül is képesek rabul ejteni a férfiakat. A sors szerencsére kedves volt velem, mivel mondhatni tökéletes alakkal áldott meg. Ott gömbölyödök ahol kell, ott vagyok vékony, ahol kell. Persze nem szoktam ellustulni, nagyon szeretek sportolni. Kedvencem a futás és az úszás, de szeretek még röplabdázni is, illetve táncolni.
Személyiségem... Nos, ez eléggé össze tett dolog számomra. rengeteg évig, sőt, évszázadokig kikapcsolt érzésekkel éltem, nem érdekelt senki, és semmi, képes voltam bárkin áttiporni, nem éreztem csöppnyi megbánást sem. Most viszont, hogy újra vannak érzéseim, mintha kicseréltek volna. Vagy is nem, minta vissza kaptam volna a régi önmagamat, egy felnőttesebb kiadásban, amin természetesen még kicsit csiszolgatnom kell, de hisz van még időm. Itt az öröklét. Nah, de vissza térve arra, hogy én milyen is vagyok valójában; mióta vissza kapcsoltam, igyekszem új barátokra szert tenni, mert eddig nem nagyon foglalkoztam a barátkozásokkal. Segítő kész lettem. Hatalmas önuralomra van szükségem ahhoz, ne csapoljak meg bárkit is az utcán, szóval ezt még gyakorolnom kell, de úgy gondolom, hogy lehet mondani azt rám, hogy egész kitartó fajta vagyok.

Kitti a nevem, 15 vagyok, és büszke tulajdonosa vagyok a legifjabb Salvatorenak.

Kedves naplóm!

Furcsa volt vissza kapcsolt érzésekkel pár napig, nehéz volt megszoknom a lelkiismeret-furdalást ami belülről felemészt. A lelki szemeim előtt ott volt az összes áldozatomnak a tekintete, ahogy könyörögnek az életükért, ha nem igéztem meg őket, hogy maradjanak csöndben. Eleinte úgy éreztem, hogy össze roppanok, nem bírtam elviselni a kínzó fájdalmat, amit most érzéseknek hívok. Az elmúlt évszázadokban rengeteg rossz dolgot tettem, amit most természetesen nem csinálnék meg. Az egyik legrosszabb talán az volt, amit még nemrég csináltam, mikor New Orleansban jártam és össze futottam Hayleyvel, megtámadtam őt, valamiért a fejembe vettem, hogy az ő, s a gyermeke halálát akarom. Magam sem értem miért, de ezekben az időkben nem lehetett rajtam kiigazolódni, senki sem értette azt, hogy mit miért csinálok, csak tettem azt amit akartam, hisz nem érdekelt senki, és semmi. Pont ezért akartam Hayleyt is megölni, amit mostanra már nagyon röstellek. Sosem tudtam volna nekik ártani, ha lettek volna érzéseim, de nem voltak. Talán pont ezért utaztam pár napja New Orleansba, meg akartam őt keresni, muszáj volt beszélnem vele. Persze azt nem tudtam, hogy mire számítsak, de azt hiszem érthető volt az a reakció amit kiváltottam belőle a jelenlétemmel. Ha valahogy nem sikerül hatnom rá, akkor szerintem ott helyben, az erdőben megölt volna.Láttam ahogy átalakul, azt is tudtam, hogy képes lenne bántani engem, hisz én anno, az utolsó találkozásunkkor a gyerekét (is) szándékoztam bántani. Mondjuk annak örülök, hogy végül is a találkozásunk vége egy beszélgetés lett, a magunk módján lelkizés, vagy hát nem is tudom. Teljesen ki van bukva Hope miatt, ami természetesen érthető is, próbáltam megnyugtatni őt, ahogy csak tudtam. Habár azt nem tudom, hogy milyen érzés lehet elveszíteni a saját gyermeked, azt viszont annál inkább tudom, hogy milyen a szüleidet elveszíteni, nekem ez a traumám, ami talán most, hogy újra érzek, még nagyobb seb bennem. Mikor átváltoztam, és az első időszakban nem tudtam uralkodni a vérszomjamon, úgy döntöttem, hogy elhagyom őket, nem éltem volna túl, ha én öltem volna meg a saját szüleimet. Rettenetes érzés volt ott hagynom őket, minden éjjel, míg éreztem, róluk álmodtam, azt, hogy vajon mi lehet velük, mit csinálhatnak, boldogok-e, és, hogy sikerült-e feldolgozniuk azt, hogy eljöttem?! Igazából, akkor, és ott hallottam felőlük utoljára. Sosem kerestem őket, mert úgy láttam jónak, hogy jobb, ha nélkülem élik tovább életüket. Nem az a fontos, hogy nekem mi a jó, hanem az a fontos számomra, hogy nem bántottam őket, és remélhetőleg egy idő után boldogan éltek. Talán egyszer majd hazamegyek, és kicsit nosztalgiázok, de ez még a jövő zenéje.
Ha már a rossz cselekedeteimnél tartunk - amiből valljuk be, nem kevés van, pont ezért nem is fogok mindegyikre kitérni, csak egy-két dologra - ott van még Belle is. Én változtattam át akarata ellenére. Sosem tettem volna azt, hogy valakit erre a kárhozatra ítéljek. Mert bárki bármit mond, nem jó vámpírnap lenni, bármit megtennék, hogy újra ember lehessek. Az emberke azt hiszik, hogy olyan fergeteges a vámpíroknak, hisz öröké élnek, nem betegednek meg, stb. Hát, megsúgom; akik csak ezt tudják, azok álomvilágban élnek. Lehet, hogy sosem betegszünk meg, de rengeteg vadász van aki simán megtud minket ölni, ha nem figyelünk eléggé. Aztán miért jó örökké élni, ha például magányosak vagyunk? Ha nem változtatjuk át azokat, akiket szeretünk, akkor egyszer, így vagy úgy, de elfogjuk őket veszíteni, megöregszenek és meghalnak. Ha tényleg fontosak nekünk, akkor nem tehetjük meg velük azt, hogy átváltoztatjuk, így hát el kell fogadni ennek az életnek a hátrányait, amiből szintúgy, mint a rossz cselekedeteimből; jó sok van. Viszont Belle tud élni még ezekkel a hátrányokkal is, jó dolgokat hozott ki az átváltozásából. Illetve neki köszönhetem azt, hogy újra érzek, nem adta fel, és végül is sikerült elérni azt, hogy vissza kapcsoljak. Nem is értem azt, hogy miért segített, hisz én nem voltam kedves vele, ő még is végig mellettem volt, ezt pedig nagyon értékelem. Mondhatni ő lett az én legjobb barátnőm, hisz még a legrosszabb időszakomban is ott volt mellettem, most is itt van, meg sem érdemlem őt.
Jaah, és ne feledkezzünk meg Diamondról sem. Pár napja találkoztam vele, a vére illata rohadtul vonzza a vámpírokat, mert tündés, most már ezt is tudom. Nem gondoltam volna, hogy tündérek léteznek, azt hittem, hogy csak a mesékben szerepelnek, de úgy látszik tévedtem. Mondjuk azok után, hogy milyen lények vannak, nem szabadott volna meglepődnöm azon, hogy tündérek is vannak, de hát úgy látszik, tartogatott az élet még nekem újdonságot. Nah, de vissza térve a lányra; nagyon meglepődtem rajta is, s magamon is. Magamon azért, mert tudtam uralkodni magamon a közelében, nem támadtam meg, amiért iszonyatosan büszke vagyok magamra, rajta pedig azért lepődtem meg, mert nem menekült el, pedig tudta mi vagyok. Sőt! Még beszélgetésbe is kezdett velem, kedves volt, aranyos, megértő. Talán Belle után ő lesz az új barátom, nem tudom. Nagyon szimpatikusnak találom, és lehet máskor is szándékozom össze futni vele.
Nos, hát ilyen a mostan életem, vissza kapcsolt érzésekkel...