|
Elküldésének ideje ♛Pént. Ápr. 26, 2013 6:44 pm Ugrás egy másik oldalra ♛ | Ma volt az a nap mikor rendet raktam a régi holmijaim között. Ahogy rakosgattam a dolgokat, a dobozokból, a kezembe akadt egy napló. Ácsi! Mikor írtam én naplót? Biztos akkor is elment az eszem. Minek örökítenék meg bármit is az elmúlt 700 évről. Majdnem 700 évről. Nem akarok én ilyenekre emlékezni. No, lássuk a medvét. Anglia, Manchester ( 1703, December 13. )
11 nap Szent Estéig. Kedves Naplóm!
Miért lenne kedves? Ez csak egy darab papír, semmi jelentősége nincs.
A mai napon elhagytam a várost. A várost ahová azután költöztem, hogy megöltem Gabrielt. Ennek már 7 éve. Az ok, amiért végeztem vele nem is olyan nagy dolog. Nem, nem nagy dolog, csak egy kis apróság. Gyerekem született tőle. Én meg megijedtem aztán dühös lettem, s tessék holtan fekszik a gyerekem apja.
Ez van mikor hamarabb cselekszem, mint gondolkodom. Mert gondolkodni meg minek..badarság..Erre tessék nevelhettem fel a gyereket egyedül. Egyedül! Pont én, nem vagyok mintaanya, de mindent megpróbáltam, viszont egészen mostanáig bírtam. Vampwitch vagyok, nem bírok egy helyben maradni huzamosabb ideig, ez is szép volt tőlem. Vállon veregetést érdemlek, ez a minimum.
Robertet hátrahagyva eljöttem a kis városkából ahol laktam vele. Természetesen szereztem neki nevelőt, aki boszorkány volt, így legalább megtanulja majd az erejét is használni, elég erős kis varázsló lesz belőle, ha ár csak engem nézünk. Anglia egyik legerősebb boszorkány famíliájának vagyok a leszármazottja, és Gabriel is erős volt..A nevelőnőt Angelinát régebben mentettem meg, így tartozott nekem, biztos nem erre gondolt mikor mondtam neki, hogy tartozik nekem. Nem baj, leróhatja azzal, hogy felneveli az én kisfiamat.
Egész csinos vagyon hagytam nekik, ruhákat, ékszereket amikor a csodálóimtól kaptam, na meg persze természetesen pénz is. Neki könnyebb lesz, nem kell a félig vámpír anyjával lenni. Nekem meg azér lesz könnyebb, ha nem vagyok vele, mert túlságosan is hasonlít az apjára. Nem ez így nem igaz, nem lesz könnyebb.
Hacsak.
Hacsak, hacsak meg nem teszem a legkézenfekvőbb megoldást. Érzelem ki, vadászat be, Voilá, probléma megoldva,mintha nem is létezett volna. Csak szépen lassan kikapcsolom. Nincs bűntudat, nincs szívbe maró anyai érzés, nincs arra gondolás, hogy vajon mit csinálhat. Egyszerűen minden eltűnik ami egykor fontos volt számomra. Angliát is elhagyom, igen így lesz a legjobb. Franciaország, Párizs, Versaille, Marseille, teljesen mindegy, csak ne a ködös Anglia legyen ahol vagyok. Franciaország utána meg elindulok Amerikába, hogy még távolabb legyek. Talán egyszer megbánom, de az sem ma lesz, sőt az elkövetkezendő évtizedekben sem.
- Tehát ezért hagytam abba az írást, érzelmek nélkül ez sem érdekelt. - morogtam magamnak, s egy pillanatra rámeredtem a kis könyvre.
Gondolkodni kezdtem, vajon él-e még? Keressem meg? Ha megtalálom mi lesz? nem ugorhatok a nyakába azzal, hogy; " Helló itt vagyok..én vagyok az Anyu, pár száz éve nem láttalak, hogy vagy?". Teljesen felesleges lenne. na meg persze nem vagyunk egy nyálas Disney filmben. Visszadobtam a dobozba, s azt meg az ágy alá rúgtam. Miért kell nekem mindig bajba keverednem? Szőke vagyok, talán ez az oka, de utálom a sztereotípiákat, szóval nem ez lesz az oka, biztos a génjeimben van a hiba. Kezembe vettem a hiper-szuper telefont, amit még mindig nem tudtam használni, de már hívást tudtam vele kezdeményezni, ez is haladás. Kezdetét vette a keresés, ha kell minden követ megmozgatok érte..csak, hogy lássam egy pillanatra.. |
|
Kezdőlap
