- Sean lakása -

Egy évszázadnak tűnt mire hazaérte,, pedig kocsival jöttem. Előhalásztam kulcsaimat, és benyitottam a lakásba. Az előszobába ledobtam cuccaimat, és vettem egy mély levegőt. Valahogy most még ez is nehezemre esett. Újra csak fájdalmat érzek, és egyenlőre Sean erről nem is tud semmit, és még addig nem is tudja meg míg haza nem ér. Apróbb könnyek szöktek szemeimbe, és bezárkóztam a szobámba. Felkötöttem hajamat, és valamivel otthonosabb ruhába öltözve leültem az ágyra, és csak ültem ott percekig vagy talán órákig magam sem tudom meddig.

(Sean lakása)

Idefele jövet próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy végül is megint mit rontottam el.. De reméltem, hogy rendbe lehet hozni.
Nyugodtan az ajtóhoz lépkedtem majd kopogni kezdtem. Reméltem, hogy itthon találom és legalább nem kellett végig néznie ahogy lerombolják a lakásom.

Kopogást hallottam az ajtó felől, mire szinte rögtön fel is pattantam az ágyból, de végül mire már az ajtóhoz érkeztem elbizonytalanodtam. És mi van ha Sean az? Halkan felsóhajtottam, és megpróbáltam összeszedni magamat egy kicsit. A kilincshez nyúltam, és kinyitottam az ajtót, de csak félig. Hát persze, hogy Ő volt! - Szia... - Köszöntem neki egészen halkan. - Mi akarsz? - Kérdeztem meg óvatosan szemeibe nézve. Ezek szerint megtalálta a levelemet, legalábbis ezt tudtam kiszűrni szemeiből.

Amint kinyitotta az ajtót a kezemet rámarkoltam, hogy ne tudja bevágni előttem mert valószínűleg nem igen akar velem beszélni. De engem ez most nem érdekelt, hogy ő mit akar. Én rendbe akarom hozni a dolgokat.
- Beszélnünk kell és ezt te is tudod. Teljesen nyíltan. Mindent elmondok. Amit csak tudni akarsz. - Mondtam komoran szemeit fürkészve.

Még csak esélyem se lett volna rá, hogy rávágjam az ajtót mert ezt megakadályozta. Egy nagyot nyeltem, és színtelen hangon megszólaltam. - De én viszont nem akarok veled beszélni, sőt nem is akarok tudni semmit. - Mondtam szemeibe és elengedtem az ajtót kilincsét. - Már épp eleget tudok. - Mondtam mint akinek nem is fáj az egész, pedig ez nem volt így. Mondjuk Ő sem tud mindent az én múltamról, de ez azért is van mert eddig még egy volt pasim se tolta a képét Mystic Falls-ba.

- Hadd magyarázzam meg. Legalább hallgass meg. Kérlek, Aurora. - Könyörögtem neki. Nem akartam elveszíteni főleg nem egy pár évvel ezelőtti dologról. - Csak hallgasd végig. Ha akarsz utána még ki is rúghatsz a lakásodból, kérlek. - Reméltem, hogy a szemeim tükrözik azt, hogy mennyire fontos nekem. Nem akartam elveszíteni.. tényleg nem.

Könyörgésére csak még jobban összeszorult a szívem. Csak némán bólintottam egyet, és szélesebbre tárva az ajtót félreálltam, de nem néztem ahogy bejön, inkább lehajtottam fejemet, és a előszoba padlóját bámultam. - Meghallgatlak, de ennyi, semmi több. - Néztem fel, és enyhén megráztam fejemet, miközben bejött. Mikor aztán bejött az előszobába, bezártam mögötte az ajtót. Azzal nem veszíthettem semmit, ha meghallgatom.

- Köszönöm. - Mikor kitárta az ajtót besétáltam mellette, de láttam nem igen akar rám nézni. Majd picit beljebb érve megálltam és visszafordultam majd bele is kezdtem. - Szóval ez nem olyan dolog amivel az ember büszkélkedik. Még új voltam amikor történt. Nem tudtam uralkodni magamon. Nem irányítottam magamat. Önző létemre egyedül akartam megoldani ami egy ember életét követelte. De egyáltalán nem állt szándékomban megölni őt. Másnap reggel úgy ébredtem, hogy az egész testemet vér borítja. Aztán meg tudtam, hogy ki halt meg aznap éjjel. Rosszul éreztem magam igen. De idővel megtanultam leküzdeni. Nem tudom helyrehozni. És el sem tudod képzelni mennyire rossz érzés. - Leültem a kanapéra és az arcomat a kezeim közé temettem.

- Tudom hogy nem tudod helyrehozni, és nem is ez a baj, hanem az, hogy én erről nem tudtam. Nem azt mondom, hogy mondj el minden kis részletet a múltadból, hanem hogy a fontosabb dolgokat mond el. Mert így utólag megtudni nem a legkellemesebb dolog. - Nyeltem egy nagyot és figyeltem ahogy leül a kanapéra és kezeibe temeti arcát.

- Tudom, hogy el kellett volna mondanom. De egyszerűen nem tudtam, hogy hogy kezdjek bele. Magam mögött akartam zárni. Nem akartam emlékezni. Mert szerettem a lányt. De mégis megöltem. - Sóhajtottam egyet, majd ránéztem. - Kérlek bocsáss meg. Ezentúl ígérem mindent elmondok neked.

- De most visszatért szellemként és bosszút akar állni rajtad. - Vettem egy mély levegőt, és leültem vele szembe a fotelbe. - Azt mondta, hogy az életemet kockáztatom ha veled maradok. - Mondtam elgondolkozva, és egy fájdalmas mosoly jelent meg arcomon. - Csak azt szeretném tudni, hogy mi jöhet még? Egy újabb ellenség, vagy egy ex-barátnő aki vissza akar szerezni.. - Vetettem fel a végén a lehetőségeket.

- Akkor viszont a legjobb lesz ha távol maradsz tőlem. - Mondtam komoran és egy nagyot nyeltem. - Hát én nem tudok többről. De soha nem tudhatom mit hozhat a jövő. - Kapartam meg a torkomat. - Én szeretlek téged. De a közelemben csak bajba kerülsz.. Lehet jobb lenne akkor hanyagolni egymást egy időre amíg elmúlik ez a probléma.

- Tényleg ezt szeretnéd? - Kérdeztem, és itt ott elcsuklott a hangom. - Rendben.. - Mondtam meg sem várva válaszát, és szemeim könnyektől csillogtak. Gyorsan megdörzsöltem szemeimet még mielőtt észrevehette volna, és újra ránéztem.

Hiába próbálta leplezni láttam rajta, hogy könnyek szöktek a szemébe. - Tudod, hogy nem akarok egy pillanatra se távol kerülni tőled. - Felálltam és két kezem közé vettem az arcát. - Szeretlek Aurora. De nem tudnám elviselni ha miattam esne bajod. - Mondtam kissé aggódó tekintettel.

- És akkor az megoldás lenne, ha nem találkoznánk? Eddig sem történt velem semmi baj, és nem is fog... Főleg ne miattad. - Nyeltem egy nagyot gyorsan visszafojtva könnyeimet. Nem akartam elveszíteni még csak egy kis időre sem, habár mondjuk ezt gondolhattam volna, mikor megírtam neki azt a levelet. - De legyen ahogy akarod. - Mondtam nagy nehezen, és vettem egy mély levegőt.

- Egy pillanatra se szeretnék elszakadni tőled. Ilyen még csak az eszedbe se jusson. Csak szeretném, ha biztonságban lennél. - Adtam egy gyors csókot a homlokára. - Remélem nem voltál a lakásban már amikor szépen szólva szét verték. - Gondoltam vissza arra, hogy otthagytam Angelát a takarítás összes terhével.

- Lehet, hogy ezt nem így gondolod, de én eddig még biztonságban éreztem magam akárhányszor veled voltam. - Próbáltam halványan elmosolyodni. - Nem voltam, mikor még eljöttem minden rendben volt. - Ráztam meg fejemet. - Ki volt az, nem tudod? - Kérdeztem rá, és egy kis aggódással néztem szemeibe.

- Ennek örülök. Legalább nem kellett látnod azt ami engem várt otthon. - Mondtam komoran és meg is nyugodtam, hogy nem volt ott. - Aurora, én szeretlek. Azt szeretném ha biztonságban lennél. - Néztem mélyen a szemébe és gyengéden megsimítottam az arcát.

- Tudom, hogy ezt szeretnéd... - Mondtam egészen halkan, elmélyedve szemeibe. - És én nem szeretnék távol lenni tőled, csak mert így talán biztonságosabb. - Néztem szemeibe, egészen közel hozzá, és lágyan megcsókoltam, miközben közelebb húzódtam hozzá. Csak azt akartam, hogy a közelembe legyen.

A csókja melegséggel töltötte el a szívemet és gyorsan viszonoztam is azt kezeimet pedig a derekára csúsztattam. Nem is akartam többet el engedni. Pont jó volt így ahogy most volt. Legalább most nem bánthatja senki és semmi. Nem akartam elengedni, de a lelkem legmélyén féltettem.

Egy jó ideig nem is engedtem el ajkait, hanem karjaim átölelték őt. - Szeretlek, ugye tudod? - Kérdeztem rá egy kis idő múlva miután elváltam ajkaitól, de az ölelésből még csak azért sem engedtem.

Mikor elváltak az ajkaink tekintetem az övébe fúródott. - Tudom. Reméltem te is tudod, hogy én is. - Öleltem magamhoz örültem, hogy a karjaim között tarthattam. Ennél többet nem is kívánhatnék.

Sean telefonja:


" Jó lenne ha igyekeznél. Egyedül hagytál a pakolással. Belegebedek mire megcsinálom. Bár ez jellemző rád, hogy cserbenhagysz."

Angela

- Tudom... - Mondtam halkan, és arcomat mellkasába fúrtam, és élveztem hogy újra a karjaiba lehettem. Sosem lehet tudni mit hoz a jövő, így azt sem tudhattam, hogy mikor lehetek vele így megint. Az emlékezetembe akartam vésni ezt a pillanatot. De amint sejtettem ez nem is tartott olyan sokáig, mert Sean telefonja felszólalt, én meg szinte rögtön fájdalmasan felnyögtem. Karjaim meglazultak, és végül elengedtem Sean-t. - Már keresnek is. - Néztem szemeibe, ajkamba harapva.

Nagyon élveztem azt, hogy a karjaimban tarthattam őt. De szokás szerint nem sokáig élvezhettem mert a telefonom közbeszólt. Előkaptam a zsebemből majd elolvastam Angela SMS-ét.
- Csak Angela. De azt hiszem ha ennyit kibírt várhat még egy picit. - Mosollyal az arcomon magamhoz húztam és szenvedélyesen csókolni kezdtem.