Tudj meg
többet rólunk
• Engedd meg, hogy üdvözöljünk a megújult RISING of the MORTALS frpg oldalán! Az oldalon mára az egyik legszélesebb, számos saját fajjal rendelkező természetfeletti repertoár játszható ki.
• Oldalunk 2010. október 9-én látta meg a napvilágot, ám teljes arculatváltással nyitottuk meg kapuinkat 2019. február 23-án, a hangsúlyt egy régóta háttérbe szoruló városunk, Seattle köré fonva.
Az oldalon jelenleg nincs megkötött szószám és faji, illetve nemi korlátozás.
Az oldal már a facebook-on is elérhető, az alábbi linkre kattintva csatlakozhattok hozzánk: ROTM facebook csoport

Eldöntötted már, elnyomott leszel, vagy elnyomó?
Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Share

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 09, 2015 9:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Marcus és Louis
Add fel önmagad, ússz a kéjben!

                 
Ilyen közel hozzá, ahogy érezte teste melegét, a szívverését, és még intenzívebbé vált a félvér aroma, szinte ellenállhatatlan kísértést érzett, hogy mégis inkább feltépje bőrét és hagyja hogy a meleg vér végigfolyjon torkán. Egy fiatal vámpír talán így is tett volna, ő azonban már rendelkezett annyi önkontrollal, hogy ne bántsa a fiút. Éhes ragadozó tekintete ellágyult, és újra barátságosan nézett rá. Észrevette azonban, hogy a fiatalember ha nem is megrémült, de zavarban van, és talán tart is tőle. Szinte egész lénye vibrált, ahogy egyik fele minden erejével tiltakozott, míg a másik fele kíváncsian várta, mi sül ki belőle. Megértette a reakciót, az e fajta közeledés tán még akkor is furcsa lett volna, hanem a kilencedik évszázadát taposó vámpír, hanem csak egy közönséges halandó teszi ezt. Bár a dhampír aligha tudhatta, mi is ő valójában, az alapvető vámpír lényéből érződő fenyegetést, s a korából eredő erőt biztos érezte, ami szintén nem sokat segíthetett abban, hogy kényelemben érezze magát és ne feszengjen. Louis úgy döntött, vissza vesz kicsit, nehogy a végén elriassza. Még egy lépést hátralépett, majd végig a szemébe nézve enyhén meghajolt.
-A nevem Louis, és nyugodtan szólíthatsz így.
Ekkor jutott eszébe, hogy talán átható pillantása az, ami zavaró lehet, hisz amióta a fényre lépett, egyszer sem vette róla le a szemét. Kisétált az út közepére, lassú léptekkel, hogy az ifjú kellő távolságból és kényelmesen szemügyre vehesse őt tetőtől talpig. Addig ő beleszagolt a levegőbe, és hegyezte fülét, hátha akad ígéretes préda a közelben. Rövidesen meg is érezte őket. Egy fiatal pár lehetett, tinédzserek, legalábbis a tomboló hormonok szaga erről árulkodott. Közeledtek. Benzin szagot is érzett, méghozzá dízelolajét, és hallotta az egyre erősödő motorrobajt. Alighanem apuci terepjárójával érkeznek, a srác talán randizni akarja vinni a lányt.
Újra a dhampír felé fordult, és elvigyorodott, ezúttal szemfogait is kivillantva, majd karomszerű körmeit kimeresztve intett, hogy maradjon ott, ahol van. Rövidesen fel is tűntek az áldozatok, először csak a fényszórók látszottak, majd az autó is. Tévedett, egy piros mustang volt az, nem pick up. Karjait kitárva mozdulatlanul várt, esze ágában sem volt félreugrani. Ha elütik, hát elütik, idővel úgyis felépül majd. A kocsi harsogva dudálva közeledett, végül pedig hangos fékcsikorgással állt meg, alig egy méterre Louistól.
-Megőrültél, ember?! -hajolt ki a sofőr, egy végzős gimnazista forma fiú. -Mi a halált keresel az út közepén? Húzz innen!
A vámpír tudomást sem vett a dühös kiáltozásról, csak intett a várakozó félvérnek, hogy jöjjön, s lassan a sofőr mellé sétált. Amaz érezte, hogy valami nem stimmel, ezért elkezdte feltekerni az ablakot, de Louis beakasztotta a kezét, s könnyed mozdulattal visszanyomta az üveget az ajtóba. Hallotta, ahogy a tekerő mechanizmusok halk reccsenéssel széttörnek.
-Hé öreg, minden rendben? -kérdezte némi félelemmel a hangjában a kamasz.
A vámpír behajolt az utastérbe és beszívta a levegőt.
-Mhmm... olcsó kölni, egy kis... vörösbor? Nagyon jó! -hátrébb húzódott, de nem engedte el az ajtót. -Szerencsénk van -kiáltott oda harsányan a Dhampírnak. -Szerelmes pár, igazi ínyencség.
Újra a fiatalokhoz fordult, és agyarait kimeresztve rájuk mosolygott.


Megjegyzés: ✙ Words: ✙  
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 11, 2015 1:54 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Nem vagyok a megszokások híve, ugyanakkor az utóbbi időben egyre több olyan cselekvést hajtok végre nap, mint nap, ami már egyfajta rutinnak tekinthető. Minden nap játszadozom az én kis kincsemmel, akit lassan a saját képemre formálok. Nem szeretném a teljes hasonmásomat felfedezni a szemeiben, hiszen a rideg valóság hamar arcul csapna. Belőlem éppen elég egy is. Nem kell kettő. Csak nem akarom, hogy úgy tekintsen rám, mint valami őrültre a tetteim miatt. Oly megvalósíthatatlan vágyaim lennének? Azt akarom, hogy valaki úgy fogadjon el, ahogy vagyok és ne pedig úgy emlékezzen rá, mint a bátyára, aki mindig védelmezte vagy, akinek a mosolya lehengerlően hatott rá és a szíve is hevesebben vert a puszta látványától. Azt akarom, hogy valaki a sötétségemmel megbarátkozva fogadjon el. Ne keressen bennem fényt, amikor az már a születésemkor sem volt jelen. Úgy voltam romlott, ahogyan össze sikerült rakni. Csak éppenséggel az életem még rátett pár lapáttal erre a sötétségre. Én ezt egyáltalán nem bánom, hiszen nem is tudnám elképzelni máshogyan az életemet. Az én valóságom, az én játékom. A saját szabályaim szerint, amibe senkinek nincsen beleszólása és nem is szívesen engedném, hogy bárkinek is beleszólása legyen. Az úgy már elvenné a kedvemet. Persze nem vonom meg a saját akaratot teljes mértékben, mert szeretem mások személyiségjegyeit puhatolni, de többnyire szeretem, ha az irányítás a kezeim között lebeg.
Most is ugyanazon az úton vezettem végig az autómmal, mint az utóbbi napokban. Egyetlen egy dolog volt másabb, mint a megszokott. Az út közepén egy nő foglalt helyet. A nyakát vér borította és arcát könnycseppek áztatták. Lelassítottam és kiszálltam még akkor is, ha nem tudom, hogy pontosan mire számíthatok. Körbepillantottam veszélyforrást keresvén, de ha van is valami veszély, akkor pontosan szembenézek vele. – Micsoda kár, hogy valaki futni hagyott téged. Bár annál jobb nekem. – Mondom, miután a levegőben megéreztem vérének kellemesen csábító illatát. – De mondd miért nem rohansz sikítozva, mint a többiek? Talán megparancsolták, hogy próbáld ki milyen érzés palacsintává válni? – Kérdezem, miközben oldalra döntöm a fejemet és újra meg újra végigmérem a távolságot kettőnk között nem csökkentve. Könnyedén észre lehet venni, hogy itt van, ha az ember az utat figyeli és nem másnak szenteli a figyelmét. Volt bennem egy érzés, ami nem engedett közelebb lépni hozzá pedig szívesen nyakába mélyesztettem volna a szemfogamat és kiszívtam volna az utolsó cseppig a vérét, de szeretek játszadozni az étellel, úgyhogy nem térhetek ilyen hamar a tárgyra.


to: the hunter lady, laurel

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 13, 2015 9:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next






megj: ¤ || zene: Monster || ©
Louis & Marcus








Még mindig nem hagy nyugodni ez az alak. Akármennyire is igyekszem természetesen viselkedni, már amennyire ilyenkor lehet, lúdbőrzik tőle a hátam. Nem keresek rá magyarázatot, hagyom, hogy így legyen, de nagy jelét még most sem igyekszem mutatni. Csak hát, nem olyan könnyű még így sem, hogy nem a gyengébbik fél vagyok a nyeregben. Végül is, annyira nem vészes a dolog, hiszen nem tett semmi olyat, ami miatt tartanom kellene. Már ha ez az átható, vizslató tekintet nem számít rossznak. Kinek mi, de nem moccantam továbbra sem. Félő, hogy a végén úgy fogom érezni magam, mint valami szobor. Azonban, mikor ismét hátrált kicsit, az előbbi, nyomasztó, kissé tartózkodó érzésem múlt, ha nem is el, de sokkal csökkent. Talán ő is rájött, hogy mi zavarhat engem, vagy épp, hogy mit nem úgy csinál, ahogy kellene. Hogy mi ragadtatta el ennyire.. még mindig nincs rá szó, hisz, időközben sem lettem egy vad szépség, és ez a figyelem nekem szokatlan. Hát, még ha nő lennék..
- Üdv, Louis.. én Marcus vagyok. – szólalok meg, miközben pislogva fogadom a meghajlást. Na ilyet se láttam még ebben a korszakban, csak a távol-keleti népektől a TV-ben. Nem is tudom, hogy reagáljak erre. Meghajolni nem akarok, azért annyira még nem ment el az eszem, de fadarabnak sem akarok tűnni, így gyorsan amellett döntök, ami a legésszerűbb. Biccentek felé, ezzel elintézve magam részéről a „meghajlást”, és visszamerevedek. Miután kellően felmért engem, teret enged annak, hogy viszonozhassam ezt a „gesztust”. A fényre lép, én pedig nem is tagadom meg, átfutok rajta, noha nem olyan lassan, és mélyen, ahogy ő tette, de felmérte azt, mit akar. Számára különös, különc figurának tűnt, de hát, nemigen lehet beleszólása, nem lehet mindenki tömeg. Meg amúgy is, vannak még olyanok, akikből nem veszett ki a régmúlt korok lenyomta. A vigyorra feleszmélve döntöm oldalra a fejem, mint valami kiskutya, és kíváncsian várom, ezzel mit szeretne. Ahogy int, úgy rázom meg a fejem, nem tagadásként, csupán feleszmélek, és habozok kissé. Nem akarok én lenni az áldozat, és ki tudja, mi a francot akar. Mégis, előrébb lépek, elsőnek egyet, majd többet, de megállok végül tisztes távban, az út szélén. Ahogy meghallom a motorzajt, ő pedig az úton áll, már tudom, mit akar. Egyre jobban körvonalazódik minden, és akaratlanul kúszik vigyor ajkaimra. A kocsi megáll, a sofőr meg már kezdi is a szokványost. Biztos siet, mindig sietnek. Főleg, ahogy jobban megnézi, oka is van rá, hiszen a nő ül mellette, és egy kellemes estébe nem zavarhat bele senki. De most mégis, és elég nagy köpet kerül a levesbe. Arra nem figyel, amit mondanak, ahogy az ablakot nyomja vissza, csak lassan lép előre ismét, elsőnek a kocsira, majd a benti, riadt tekintetekre. A lány mintha a srác kezét lökdösné, hogy tegyen valamit, de ha jól tippelek, nincs fegyver a kocsiban. Nem tudnak mit tenni. A nekem szánt szavakra felkapom a fejem, és pislogok párat. Nemigen ismerem még azt, ami annak számít, finomnak, nem finomnak, így ráhagyom az ítélkezést. Majd eldöntöm, tényleg az-e, ha megtörténik a kóstolás. Márpedig meg fog, mert az az állatias ösztön ismét feléled bennem, amely elkapott az este, és evésre kényszerített. Megkerülöm a kocsit, szép lassan, miközben ujjaimmal a motorháztetőn simítok végig, és az anyósülés felöli oldalon állok meg. Lassan hajolok le, hogy szintbe legyen a lánykával, aki így pontosan láthatja gyilkos vigyorom a vérfoltos arcomon. Lassan esik le neki a döbbenet, és ahogy felszakítom az ajtót, úgy sikolt fel. Elvesztettem a kontrollt, most már csak cselekszem, de még nem lépek semmit. Még nem..
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 15, 2015 1:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Andrew & Laurel
Ami étel az egyiknek, az méreg a másiknak, ami elbűvölő és izgató az egyiknek, az veszedelmes csapda a másiknak.

Nem látszik rajtam semmi sem, esetleg azt érkezheti furcsának, hogy nem érzi rajtam a félelem jól ismert illatát, legalábbis minden bizonnyal már tapasztalta, hogy milyen az, amikor egy leendő áldozat úgy istenesen retteg a közelében, de ezt is betudhatja akár annak, hogy szuggeráltak, hogy ne féljek, hiszen a vámpírok sok mindent elérhetnek... na persze másoknál, nálam nem, én annál erősebb vagyok, másféle vadász, nem lehet csak úgy egy könnyen a fejembe tenni dolgokat. Ettől függetlenül könnyes szemmel nézek fel rá, amikor kellő távolságban áll meg, de legalább kiszállt a kocsiból, ez is mindenképpen már valaminek számít. Megtehetném, hogy most azonnal támadok, de... nem lenne okos lépés. Közelebb kell engednem magamhoz, mert minél kisebb a távolság, annál könnyebben lephetem majd meg. Tisztában vagyok az adottságaival, vámpír, gyors és erős, egy vadász a legjobban ellenük a meglepetés erejével hathat, csak akkor kerekedhetek felül, ha még véletlenül se számít rá, hogy mit akarok tőle, ha tényleg és tökéletesen beveszi azt, hogy rendes kis lány vagyok, akit bántott a csúnya gonosz szörnyeteg.
Szipogva hallgatom a szavait, még mindig a nyakamat szorongatva. Még csak fel sem szisszenek, amikor szándékosan nyomom meg jobban a nyakamat, hogy a seb ne kezdjen el még ideje korán hegedni, hogy a vérzés még egyelőre ne álljon el, hogy érezze a friss nedű illatát, ami jelenleg szépen pocsékba megy, hiszen a ruhám issza fel, a piszkos betonra csöpög.
- Nem mehetek és mégis hová mehetnék? Azt... azt mondta, hogy itt kell maradnom, hogy... hogy nem mehetek el. - bököm ki akadozva, közben is csak alig-alig nézve fel rá. Az arcom még mindig könnyáztatta, a szavaimon is érezni, hogy sírtam már épp eleget. Úgy tűnik, mintha teljesen el lennék gyengülve, mintha... tényleg nem lennék képes elmenni innen, talán már erőm is alig van, ki tudja, hogy mennyi vért veszítettem, hiszen ha tényleg megtámadtak, akkor talán az aki tette ezt elég sok vért vett el ahhoz, hogy csak épp, hogy még életben maradjak. - Segíts... kérlek. - szedem össze újra a bátorságomat, hogy felnézzek rá. Látom én, hogy nem jön közelebb még, talán tart tőle, hogy csapda? Ezt azért nem sok mindenből szűrheti le, bár nem tudhatom, hogy volt-e már hasonlóban része. Talán igen, talán indokolt az, hogy tart tőlem, netán eléggé jóllakott ahhoz, hogy az éhsége ne legyen elég erős, de... kitartó vagyok én és elég sokáig tudom játszani a sérült magát szinte felkínáló őzike szerepét, hogy az oroszlán végül ne tudjon ellenállni.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 17, 2015 10:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Végezzek vele, ne? Az annyira közhelyes lenne, ha rögtön feltépném a nyakán elhelyezkedő még igen csak friss sebet. Sokkal inkább szeretek macska-egér játékot játszani, de mivel képtelen vagyok más vámpír igézetét megmásítani így nem hiszem, hogy képes lennék rávenni arra, hogy elmozduljon erről a szent helyről. Itt fogja szegény a halált lelni. Talán, ha vámpírt csinálnék belőle még jó játékszer lenne. A kezdő vámpírok minden annyira izgalmasak. Nehezen szoknak hozzá az egészhez. A vér, a fokozott érzékek és minden egyéb ezzel járó kis változás. Leginkább a vérszomj az, amit nehezen küzdenek le és sokaknak a lelke is megtörik ebben a folyamatban. Ami egy igazán gyönyörű folyamat. Én legalábbis szeretem megfigyelni, ahogyan az emberek változásokon mennek keresztül. Sokan egyszerű tápláléknak tekintik őket, de én igazi szórakozásnak. Minden egyes ember egy újabb személyiség, egy újabb különlegesség. Vannak persze dolgok, amikben ugyanúgy reagálnak jó páran, de van, amiben mindegyik különbözik. Engem őszintén érdekel minden, ami velük kapcsolatos. Mennyi fájdalmat képesek elviselni. Mi teszi őket boldoggá vagy szomorúvá. Persze az is felkelti az érdeklődésem, ha valaki fapofával jár és kel. Akkor valami nagy elégedetlenségről lehet szó és őszintén még az is felkelti az érdeklődésem. Az én érdeklődési köröm elég hatalmas ezért is álltam meg most ennél a gyönyörű leányzónál, de őt még mindig nem tudom hova tenni. A vére túlságosan csábító illattal rendelkezik ahhoz, hogy más közelben lófráló vámpír ne érezné meg. Főleg, aki új áldozatot keres. Meg egy ilyen vérrel rendelkező hölgyet még az sem hagyna életben, aki nem akarná megölni. Talán még én is elveszíteném a fejemet, amint megérezném a vérének ízét a számban. Ezért is van szükségem egy kis távolságra. A vére, mint a méz és én pont annyira szeretem a mézet, mint Micimackó.
Egyszerűen felpattanok a motorháztetőre és kezeimet az ölembe ejtem. – Szóval szeretnéd, hogy én legyek a hősöd? Nem vagyok igazán hős típus. Ha pedig megparancsolta neked, hogy maradj itt valószínűleg azért, mert hamarosan visszatér. Addig pedig a legkevesebb, hogy vigyázok rád, nemde? Mellesleg, ha annyira helyhez kötött, mint egy kutyát mégis miképpen szeretnéd, hogy segítsek rajtad? Öleljelek át mielőtt eljön a vég? Nem vagyok azaz alak. Mondanám, hogy sajnálom, de csak indokolt esetben szoktam hazudni. – Megrántom a vállamat, miközben a rezdüléseit figyelem, hogy miképpen reagál arra, hogy talán a támadója hamarosan visszatérhet és, akkor kezdődhet is a lakoma. Vagy már ez a desszert lesz és az egész véget ér?



to: the hunter lady, laurel

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 18, 2015 2:23 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Marcus és Louis
Az egyetlen valóság az, amit hiszünk!

                 

Marcus nem bízik benne, ezt Louis látta rajta. Többről volt szó puszta óvatosságnál. A vámpír elgondolkodott. Talán hibázott, felbukkanása és közeledése alighanem túl gyorsan és hirtelen történt. Elővigyázatlan volt. A tudat, hogy valamit rosszul csinált meglepő módon szórakoztatta. Lám, még a hosszú évszázadok sem elegendők ahhoz, hogy valaki tökéletes legyen. Sőt... Végignézett a tétovázó ifjún. Annyira más, mint ő. Az öltözködése, a viselkedése. A kisugárzása. Hiába hordana hasonló ruhákat, mozogna és beszélne úgy, mint mondjuk ez a fiatalember, a vérszívó talán akkor is kívülálló maradna. Bár ez a vámpír sorsa. A periférián élnek, és soha sem lehetnek teljesen a halandó világ részei. Hiába van egy világvállalat Louis tulajdonába, hiába a megannyi európai bankszámla, temérdek pénzzel töltve, hiába a számtalan ingatlan, birtok, mely az ő nevén van, valódi létét sosem fedheti fel. Még ha fel is húzná különleges gyűrűjét, és a napvilágon járna, mint a halandók, még akkor sem tartozna közéjük. Hiába minden hasonlóság, hiába rejti el szemfogait, és iszik vért, hogy még fakó bőre sem leplezze le, soha nem lehet olyan, mint ők. Hisz a fenébe is, vért iszik, hogy embernek tűnjön! Ráadásul, túl rég született ahhoz, hogy megőrizze emberségét. A régi korokhoz könnyen alkalmazkodott, mindig volt egy meghatározó irányzat, és egy uralkodó szellemiség, melyhez külsejét és viselkedését igazíthatta, és különös, nem e világi kisugárzását is kedvelték. Szinte minden korszakban vonzódtak a hölgyek különcségéhez, s a századok alatt felhalmozott tapasztalatával, fiatal testéhez képest idős, sokat élt tekintetével inkább felettük állt, nem úgy mint most. A mai kor modern emberei nem nagyon tudtak mit kezdeni vele, s talán a modern vámpírok sem. Ahogy Marcus sem. Korábbi viselkedésmintái, melyekkel eddig remekül boldogult, rendre felsültek. Magassága, melyre egykor férfi és nő is felnézett, immár átlagosnak számított, finom vonású arca a plasztikai sebészet, s a mesterséges szépség korában szintén nem keltett feltűnést. Kissé nehezen ismerte be, de ez bántotta. Sértette hiúságát.  Régen csodálták felsőbbrendűségét, erejét, gyorsaságát, csodálták a vérszomját. Most, ezek a fiatalok a kocsiban nem tartották egyébnek egy rémálomszerű szörnyetegnél. Kimeredő szemfogai mindig is félelemmel töltötték el a halandókat, de egyúttal kíváncsiság is csillogott szemükben. Ennek a kettőnek itt csak félelem, és utálat. Utálat, amiért tehetetlennek. Marcus tekintetében sem látott csodálatot. Nem nyűgözte le őt, nem lelkesedett fel a láttán. Annak idején Louis alig fért a bőrébe, mikor egy idősebb fajtársával találkozott, izgatottan leste a másik minden mozdulatát, gesztusait, hangját, és szívta magába szavait, hogy megismerhesse gondolatait. Ma már kevesen vágytak ilyenre. A média, a tömeges tudatmanipuláció egészen kimosta az emberek agyát, sokan közömbössé váltak a világ csodáira. Ez a félvér kivétel volt. Nem a gondolkodása miatt, azt még nem ismerte meg a vámpír. Ám akár agymosott nyárspolgár, akár megőrizte egyéniségét, származása kivételessé teszi. Különleges vér csordogált ereiben, ami önmagában nem határozta meg sorsát, de Louis úgy döntött, megpróbálja a sötétség ösvényére csábítani. Ez az ifjú élhet akár örökké is, ha azt választja. Az idők végezetéig megmaradhat látszólag ártatlan testében, miközben hatalma nőttön nő. Azonban tudta, ehhez időt kell rászánnia. Nem rohantja le, hogy hé fiam, félig vámpír vagy, és csak rajtad áll, lehetsz-e egészen az. Nem. Fokozatosan kell megismertetnie vele az árnylétet, apró lépésenként közelebb csábítani a vérszomjas örökléthez. Ő ráér, s ha mégis kudarcot vallana... nos a dhampír akkor is megmarad ízletes csemegének.
Ezúttal nem közvetlenül, csak szeme sarkából figyelte, miként kerüli meg Marcus magabiztos léptekkel az autót és lép oda a lányhoz. Ahogy feltépte az ajtót, szegény pára hangosan sikítozott, a párja pedig ösztönösen felé kapott, de Louis egy gyors mozdulattal kirántotta őt a kocsiból. Szerencsétlen fiú dühösen ordítozott és vergődött, ám hiába. A vámpír megragadta vállait, maga felé fordította, majd mélyen a szemébe nézett.
-Nincsen semmi baj, minden a legnagyobb rendben- mondta halkan. -Odakísérsz engem az út szélére, és csendben várakozol. Gyere.
A bűvölet hatott, a kamasz bamba tekintettel meredt rá, és hagyta, hogy a vérszívó a lámpához vezesse őt. Louis oda se nézett Marcusra és az autóra. Nem akart beleszólni, nem akarta megzavarni, hagyta, hagy tegye azt, amit akar. Vagy amit az ösztönei akarnak. Ezek most az ő percei, és ezt nem akarta elvenni tőle. A lámpaoszlopnak dőlve, háttal állt az útnak, belső zsebéből egy reszelőt húzott elő, és türelmesen csiszolgatta kristályszerű hegyes körmeit.


Megjegyzés: ✙ Words: ✙  
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 21, 2015 8:14 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Andrew & Laurel
Ami étel az egyiknek, az méreg a másiknak, ami elbűvölő és izgató az egyiknek, az veszedelmes csapda a másiknak.

Túlságosan óvatos, ami lássuk be felettébb idegesítő. A végén még megunom a várakozást és kénytelen leszek én lépni, ez főként felettébb idegesítő, hiszen a terv remek. Tartok tőle, hogy a célpont jóllakott, netán túl nagy az önuralma, bár ez utóbbit nehezen feltételezem róla. Oké, ne ítélj külső alapján, de attól még az ember levonja a megfelelő konzekvenciákat, főleg akkor, ha már egy ideje szemmel tartotta az illetőt. Nem hiszem, hogy olyan végtelen nagy önuralommal rendelkezne, egyszerűen csak talán jobban szeret játszani, mint egyből támadni. Ez is érthető valahol. Gondolom a legtöbb fajtájabeli, ahogy múlnak az évek elkezdi szép lassan unni azt, ahogy az élete telik. A folytonos egyforma evést... undorító... Viszont e miatt a szokásaik is változhatnak, ahogyan az ember se szereti ugyanazt az ételt élete végéig, és néha kipróbál mást, néha kipróbál másféle kultúrákat, ahol mások a táplálkozási szokások. No, de nem kell sok, csak meg kell törni, idővel úgyis erősebb lesz benne az éhség, én pedig természetesen még véletlenül sem hagyom azt, hogy a seb összezáródjon és a vérzés leálljon. Épp csak persze annyira, ami nekem nem okoz gondot, olyan sokat nem veszítek, ami aztán hátráltatna abban, hogy mondjuk ellássam a baját. Maximum csak hiheti, hogy gyenge vagyok és védtelen, mert annak tűnök most nagyon is.
- De... de nem írhatnád felül őt? Nem vehetnél rá, hogy mégis elmenjek? Legalább... segíts, hogy a nyakam... Nagyon fáj. - újabb könnycseppet préselek ki magamból. Fú, de iszonyatosan utálok sírni, soha nem szoktam, önként nem, maximum azért, mert okom van rá, mert szükséges valamilyen cél eléréséhez, mint mondjuk most is, de egyébként a sírás valami szánalmas dolog. Nem old meg semmit sem, de így is épp elegen alkalmazzák. Sírni... könyörögni, mind olyan, amivel magad éred el, hogy a másik szemében alantassá válj, én pedig tuti, hogy nem leszek soha sem alantas, annál sokkal erősebb vagyok, mint hogy az életemért könyörögjek bárkinek is. Tisztában vagyok azzal, ami vagyok, nem fogok nyugodtan megöregedni, épp ezért az életem elmúlását sem fogom siratni, de persze mindent megteszek azért, hogy minél később következzen be.
- Elvihetnél innen, attól hogy én nem mehetek... te elvihetsz nem? - csak annyi lenne a lényeg hapsikám, hogy szépen közelebb gyere. Ha más nincs, akkor így oldom meg. Szimpla vámpír, bőven elég egy fagránát és nem sokáig húzná, de nem akarok túl nagy feltűnést és nem akarok itt az út közepén nagy harcba bocsátkozni, sokkal szebb lenne, ha tisztán intézhetném ezt az egészet. Gyorsan és fájdalommentesen mindkettőnk számára.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 21, 2015 9:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Nem szeretem, ha csak úgy elém dobják az ételt, mintha kiszolgálnának. Abban hol a szórakozás? Természetesen néha szükséges, hogy egyszerűen jussak az ételhez. Főleg, ha annak az ételnek ilyen jó az illata. Csábít a vére, de nem kívánom rögtön rávetni magam. Az annyira lealacsonyító lenne. A maradékot fogyasszam? Mi abban a jó? Meg talán szívességet tennék neki azzal, hogy megölöm. Én pedig nem vagyok az a típus, aki másoknak szívességet tesz. Jobban szeretem, ha szenvednek az emberek az utolsó pillanatig. Nem mások, mint játékszerek. Persze kivétel egyet, de az utóbbi időben vele szemben felvettem egy bizonyos távolságot, ami most már szükségessé vált.
Felülírjam? Eleve nevetséges feltételezés. Egy, mert nem csinálnám meg, ha térden állva könyörögnél sem. Kettő pedig, mert nem lehet. Természetesen ez a második ok. Az első csak szimplán az, hogy szívesebben nézem a könnyeidet, amik a fájdalomból fakadnak, mintsem a boldogságból, hogy eltűnhetsz innen. – Semmi kedvem hőst játszani, hiszen sosem voltam egy hős típus. Sokkal inkább az ellentettje. A történet másik fele. Akit általában senki nem szívlel, de nem is azért létezem, hogy mások szeretetében úszkáljak. Sokkal boldogabb vagyok, ha mások szenvedését nézhetem végig az első sorból.
Kislány.. Te nagyon el szeretnél innen menni. – Akaratlanul is vigyor ül ki a képemre és körbenézek, hátha látok valakit vagy hallok valakit, akinek az áldozatává válhatott ez az ártatlan kis bárányka. Úgy ül ott, mint valami szerencsétlenség. Minden egyes könnycseppje boldogságot jelent a számomra. Lehet, hogy sokan azt gondolják, hogy nem vagyok normális, de nem is akarok az lenni. Másként szemlélem a világot és másban lelem a boldogságot, mint a többiek. Nem vagyok olyan unalmas szürke kisegér, mint a vámpírok és emberek többsége. Mindenkit ugyanazok a célok hajtanak. A vámpírokat a vér. Az embereket a pénz. Csoda, ha találunk köztük valakit, aki érdekesebb, akiben csak egy kicsit is van valami különleges.
Szóval mi a te történeted, kedves? Mégis hogyan keveredtél ide és mire emlékszel abból, hogy megtámadtak? – Ha már itt vagyok a legkevesebb, hogy megpróbálom jól érezni magam. Ha pedig túlságosan unalmas a története, akkor kénytelen leszek véget vetni ennek az időpocsékolásnak, mert nem igazán nevezném másnak. Egy darabig élvezettel töltött el a fájdalma és a könnyei, de most már hatástalanná váltak a számomra.


to: the hunter lady, laurel

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 24, 2015 9:59 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Andrew & Laurel
Ami étel az egyiknek, az méreg a másiknak, ami elbűvölő és izgató az egyiknek, az veszedelmes csapda a másiknak.

Nagyon kitartó, én pedig az az igazság, hogy soha sem voltam az a túlságosan türelmes fajta. Oké, igyekszem, főleg most kéne, mert bár lehet hogy el tudom intézni akkor is, ha távol marad, de úgy mégis csak több esélye van reagálni. A távolság egy vámpír ellen soha sem hasznos. Talán megtehettem volna, hogy csapdákat helyezek el, de... igazából nem volt hozzá kedvem, no meg más is jöhet erre és akkor az egész terv ugrik egy véletlen kocsikázó miatt. Nem lett volna hasznos. Elég lenne, ha csak szépen közelebb jönne és nem játszadozna feleslegesen, akkor már nálam lenne a lépéselőny. Nem vagyok oda az efféle unatkozó és játszadozó vámpírokért, akik azt hiszik hogy az élet csak játék és minden ember benne a személyes játékszerük, mintha csak állatok lennénk, akik csak arra jók, hogy őket kiszolgálják és az unalmas életüket még jobban feldobják... felháborító, finoman szólva is.
- Szóval... nem akarsz segíteni, akkor miért nem mész el? - szipogom szinte már csak halkan magam elé. Meg a jó édes... nénikéjét a szemét állatnak! Hogy szórakoztatóbb neki nézni a könnyeket, mint hogy segítsen nekem, vagy gondolom bárki másnak és ha jól sejtem sokkal szívesebben tépné fel a torkomat, hogy ne sírjak itt feleslegesen, mint hogy akár csak kicsit is segítőkész legyen. Ha hát pont ezért érdemli meg a fickó halált... pont ezért kéne végeznem vele és, mert egy ilyen lény nem szabad, hogy rondítsa a világunkat és ártson másoknak, mert hogy ártani fog még sokaknak ebben biztos vagy. Na ezért nem értem Nyxet... az amit mostanában mondott... ezeknek nem szabad megbocsátani, megkönyörülni, nem eshet meg rajtuk a szívünk. Hidegen hagy milyen gyerekkora volt, biztos rémes, de az még nem indokolja, hogy mások ellen tegyen.
- Hogyne akarnék?! Mi van, ha visszatér? - szinte már kétségbeesett, talán hisztérikusnak is mondhatnám a hangomat és akkor se fogalmaznék igazából túlzón. Nem vagyok kifejezetten nyugodt, sőt egyre inkább azt érzem, hogy kezd felmenni bennem a pumpa, kezdek kellően ideges lenni, mert egy ilyen alaknak tényleg nem kellene léteznie sem, nem hogy akár csak emberek között lennie bármikor is. Egyszerűen veszélyes a világra, veszélyes mindenkire, akinek a közelében megy. És akkor most kell kitalálni egy jó történetet, ami hiteles és hihető, de gondolom megrázni úgy se fogja. Egyértelmű, hogy csak unatkozik.
- Egy bárban voltam és... és itt tértem magamhoz az úton. Nem is rémlik túl sok minden, csak egy élénk kék szempár, azt mondta, hogy fussak, én futottam és... aztán a nyakam... azt mondta maradjak itt. - riadt tekintet pipa, újabb néhány könnycsepp pipa, könyörgő pillantások özöne pipa, bár kétlem, hogy bármelyik is hatna rá, de attól még hozni kell a figurát. - És te... mit akarsz tenni? - mert hát no gondolom nem akar ott ülni a kocsi tetején a végtelenségig, végül úgyis kénytelen lesz megmoccanni és lépni valamit.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 03, 2015 3:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Minden egyes ember könnycseppje más és más. Hiszen mindenkinek más okozza a legnagyobb fájdalmat. Van, akinek lelki megtorlásra van szüksége ahhoz, hogy ezeket a könnyeket elhullajtsa, de valakinek arra van szüksége, hogy fizikai fájdalmat érezzen. Vagyis nem igazán van szüksége, de nála sokkal könnyedebben kelnek útra ezek a könnyek. Most pedig, ahogy ezt a szépséget nézem az ő könnyeinek a jelentését nem tudom beazonosítani. Fogalmam nincs, hogy most a fizikai fájdalomtól, vagy egyszerűen a lelki sokktól, ami érte őt származnak-e a könnyei. Vagy, hogy talán ez az egész elegendő-e ahhoz, hogy megtörjék a lelkét vagy esetleg a testét. Olyan egyértelműnek tűnnek a jelek, ahogy itt ül az elhagyatott út kellős közepén és könnyes szemekkel ücsörög, de nem értem a lényegét. Nem áll össze a kép, hogy mégis miért hagyná valaki itt. Előbb vagy utóbb jön erre egy autós, aki talán kórházba viszi. De ha annyira bűntudata van, miért nem igézte meg, hogy menjen magától a kórházba? Zavaros, nagyon zavaros.

Ez egy nagyon jó kérdés kedvesem. Azt hiszem még egy darabig élvezem a szomorú ábrázatodban. – Nem hallottam mocorgást az sűrű növényzetből, ami körülölelt minket. Már jó ideje itt ücsörgöm és, ahogy elnézem ez a leányzó is itt van már egy ideje mégsem jött érte vissza a támadója. Nem tudom, hogy ki lehetett, de az biztos, hogy nagyon ostoba. Vagy azt akarja elhitetni velem, hogy én vagyok az ostoba, mert amint a csábító vérét megízlelem valami halálos csapdát állít elő. Ki tudja. Lehet, hogy verbéna van a szervezetében, bár többnyire azt megérzem ilyen távolságból, de nem én sem vagyok annyira szuper, hogy mindig mindent megjósoljak előre. Ezért szeretem az olyan helyzeteket, amiknél tudom, hogy az én kezemben van az irányítás és itt és most nem igazán vagyok meggyőződve erről. Nem minden váratlan fordulat éri meg azt, hogy előidézzük. Szeretem jól végiggondolni a lépéseimet, mint valami sakktáblán.

Ha visszatér valószínűleg halott leszel. A temetésedre viszek virágot, rendben? Bár valószínűleg vagy eldobja a holtested valahova vagy beledob egy gödörbe.. Na, de ez lényegtelen mi a kedvenc virágod? – A kérdést úgy teszem fel, mintha érdekelne a válasza. Ha meg is mondja nem hiszem, hogy pont én fogok virágot vinni a sírjára. Amúgy is, ha nem viszek úgy sem fogja megtudni, ha meg mégis, akkor nem tudja megbosszulni. Bár nem szabadna ilyen szűk látókörűnek lennem. – Hát akkor itt kellene maradnod és megvárnod hátha visszatér. Én meguntam ezt a mozit, szóval elhúzom a csíkot, ha nem bánod. – Lepattanok a motorháztetőről teszek egy apró lépést felé és mélyen a levegőbe szippantok, hogy emlékezetembe véssem vérének az illatát, majd hátat fordítva neki sétálok vissza a kocsimhoz.

to: the hunter lady, laurel

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 06, 2015 9:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Andrew & Laurel
Ami étel az egyiknek, az méreg a másiknak, ami elbűvölő és izgató az egyiknek, az veszedelmes csapda a másiknak.

Komolyan egyre jobban kezd idegesíteni a fickó. Milyen vámpír az, aki ennyire ellen tud állni a vérnek és a helyett, hogy tenne valamit, csak vár... és még vár... és szórakozik azon, hogy szenvedek. Nem, végülis ez utóbbi normális, de én lassan határozottan kezdem unni a dolgot, mert igenis fárasztó az, hogy nem képes megmoccanni. Messze van és így jóval kockázatosabb támadnom. Nem mondom, hogy nem tudnék, de mégis csak az az okos lépés, ha az ember minél kevesebb kockázatot vállal, ha megteheti. Szomorú vagyok, hogy ilyen nagyon nem jön be a trükk, mert láthatóan nem jön, bár még nem távozott, de nem érzem azt, hogy olyan nagy késztetés lenne benne, hogy közelebb jöjjön és ez tényleg szomorú.
- Tényleg... nem segítesz? - szipogás, az elég jól megy, de komolyan úgy fest, hogy nem fog megmoccanni és nem fog nekem segíteni, ami viszont furcsa és tényleg nem nagyon értem az okát, mármint nem annak, hogy nem segít, hanem hogy nem jön ide, nem csábítja eléggé a vér szaga. Jó eséllyel jól lakott már annyira, hogy ne legyen szüksége rá? Remek! Igazán remek! A szavai már annyira nem is érdekelnek, persze nem jön senki, szóval nincs mitől tartanom. Ő pedig még nem tudja, hogy kell tartania valamitől, vagyis valakitől, de majd idővel talán rájön, lehet hogy hamarosan.
- Úgy se érdekel igazán. - a kedvenc virágom... a tövis rózsa nélkül? Nem is igazán mondanám, hogy az a virágos típus vagyok, szóval nem hiszem, hogy mondhatom, hogy van kedvencem. Nem az a virágos nő vagyok, akinek szoktak hozni, vagy aki szereti, ha ilyesmit hoznak neki, a síromra pedig nem sokan fognak bármit is szállítani és engem nem fog a dolog különösebben meghatni úgy sem. És mindezek után elmegy, pedig mennyi energiát öltem a kis játékomba... remek. Halkan sóhajtok egyet, mintha csak az lenne a gond, hogy elmegy. Valahol így is van természetesen, csak nem azért, amiért ő ezt hiheti. Alig észrevehető mozdulattal kerül elő a zsebemből az első cuki kis gránát. Olyan igazi jól kiépített fajta, ami hamarosan már valahol a lábán áll meg, hogy robbanjon, ha nem ugrik elég gyorsan, én pedig maradok távol, sőt kicsit hátrébb húzódom, mert mint mondtam nem jó, ha egy ilyennel test a test elleni küzdelembe mész bele. Egy másik cuki gránát kerül a kezembe, miközben az első robban, fatüskéket lövell szét, ami bár nem halálos, de rohadtul tud fájni... gondolom én, főleg hogy mélyre fúródnak a darabok, ha elérik őt. A másik kezembe egy kósza karó kerül, biztos, ami tuti arra a bizonyos test a test elleni küzdelemre, ha mégis sor kerülne rá. A nyakam még kicsit vérzik, de miután már nincs rajta a kezem, látható, hogy semmi köze a dolognak vámpírharapáshoz, mármint közelről látható, azért olyan messziről annyira nem.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 07, 2015 7:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Adelaide & Thayer

Helyeslően bólintottam a szavaira. Nem tudtam másképpen vélekedni erről az egészről. Még hogy egy vérfarkas a vámpírokat támogassa? Kiráz a hideg az egésztől, ám valaki mégis megteszi és egy egész falkát buzdít arra, hogy hasonlóképpen vélekedjen. Nem tudom, hogy ehhez mégis milyen meggyőzőképesség kellett, de ő képes volt rá. A fene egye be, én miért nem toboroztam magam köré pár embert? Charlie volt a fő bizalmasom, most pedig egyszerűen felszívódott. Pontosabban, nagy eséllyel meghalt... nem tudom, hogy miért csinálja ezt, miért vetette bele magát egyedül. Hagyhatott volna valami jelet, valami árva, apró kis feljegyzést, hogy mire készül.. de nem tette. Tanácstalanságba lökdösött.
- Ezt az egyet sose felejtsd el. Mi mindig a jó oldalon állunk, nem az árulókén. - biccentettem, majd nagyot nyeltem, és végiggondoltam, milyen ajánlatot is tettem neki. Sejtésem sincs, vajon mit fog mondani. Talán azt mondja, túlzásokba estem, és most, amikor minden azon múlik, hogy most mit lépek... el sem tudom képzelni, hogy itt hagyom a várost. De New Orleans ígéretesebb számomra. Mi lesz akkor Adéllal?
- Várj még ezzel. - tettem aztán hozzá. - Elragadott a hév. Nem adhatsz fel miattam mindent, amit itt kialakítottál. - nyeltem végül határozottan. - Azt hiszem, jobb lesz, ha én előre megyek. És ha minden biztonságos, akkor... jelezni fogom neked. Nem fogom elveszíteni a legjobb barátomat. - öleltem át hirtelen. Nem tidom, mi ütött belém. A sok érzelem, amit elnyomtam az utóbbi időben, most kitör belőlem.

Δ ©


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 07, 2015 8:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Adelaide & Thayer

► IT MAKES NO SENSE

Ez az egész helyzet annyira zavaros volt. Mégis ki lenne képes arra, hogy elárulja a saját fajtáját? Mikor a vámpírok folyamatosan ritkítják a sorainkat nem pedig bővítik. Na, jó ez azért nem teljesen igaz, hiszen egy pár vámpír abban leli örömét, ha valakit, aki nem akarja soha kiváltani az átkát ráveszi arra, hogy mégis megtegye. Ez egy rendkívül szomorú dolog, mert azzal, hogy az ilyeneket átváltoztatják nem nekünk segítenek. Sokkal inkább tönkretesznek egy életet és ezért sem értem, hogy ez az egész mire megy ki azon kívül, hogy a saját elmebeteg fantáziájukat szolgálja. Ezért is gyűlölöm őket annyira. Nem is igazán tudok megmaradni egyik mellett sem anélkül, hogy ne fogna el az érzés, hogy kitépjem a képletesen szívüknek hívott valamit, mert egyáltalán nincs szívük. Egyetlen egy kivételt nem tudok felmutatni az elmúlt évek során, hogy lenne olyan vámpír, aki megőrizte volna az emberi ártatlanságát. Talán, mert nincs is ilyen és soha nem is lesz. Szörnyetegekké válnak. Egy gyilkosságból kettő lesz. Ártatlanokat bántanak. S a legrosszabb, mikor olyanokat bántanak, akik számomra fontosak.
Ölelését békésen viszonozom, bár sosem voltam azaz érzelmes fajta most mégis úgy érzem, hogy szükség van erre. Szükség van arra, hogy kifejezzem fontos a számomra. – Nem gondolhatod komolyan, hogy hagylak egyedül elmenni. Ahogyan te sem én sem fogom elveszíteni a legjobb barátomat. Vele is azért történt ez az egész, mert egyedül vágott bele te nem fogsz. Nekem pedig már semmim nem maradt, amiért maradhatnék. Csak egy értelmetlen bosszú, amit még nem tudom, hogyan kivételezek, de addig kideríthetjük, hogy mi történt a barátunkkal.. Addig legalább tehetek valami érdemlegeset. – Motyogom a vállába, miközben a karjaim egyre szorosabban ölelik körbe.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 07, 2015 10:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Őszintén magasról teszek a helyzetére, hogy ennyire rosszul bánt el vele a sors, mert mást nem tudok mondani erre csak ezt. Nem mondhatja magát ma szerencsésnek, hiszen egy vámpír jól elbánt vele és egy másik, aki nem más, mint én magam nem kívánok véget vetni a szenvedésének azzal, hogy ajkamat a nyakára tapasztva szemfogaimmal még jobban felsértve vékony, feszes és rendkívül puhának tűnő bőrét és szívom ki a vérét. Inkább csak itt hagyom, ahonnan nem igazán mozdulhat el, hiszen egy igézet ezt parancsolta neki. Mégis milyen idióta vámpír teszi ezt? Talán fel akarja hívni magára a figyelmet, vagy csak bosszút akar állni azon, aki megeszi előle a kajamaradékát? Komolyan nem értem, hiszen ha annyira valahol akarta volna hagyni jobb helyet is választhatott volna, mint egy út kellős közepe. De nincs kedvem ahhoz, hogy bárkinek is keresztbe tegyek ezért nem nyúlok egy ujjal sem a gyönyörű nőhöz.  
Már tényleg kezdtem magam egy kicsit rosszul érezni amiatt, hogy nem segítek neki, de miért is tenném? Nem ismerem. Semmilyen hatással nincs rám. Gyönyörű nő és törékeny ennyi az egész. Ebben egy kicsit Diamond-ra emlékeztet, de a szemébe nem látom azt, amit az övében és ez, ami még az eszemnél tart. Aztán megunom a kis mozi műsort és hátat fordítok neki, hogy beszálljak a kocsimba és elhajtsak, mintha semmi nem számítana. Hallom az elkeseredett sóhaját, de nem foglalkozok vele egészen addig, míg egy másik hang nem párosul hozzá. Nagyon apró, de kifinomult halásomnak köszönhetően meghallom. Azonban a reakcióval már egy kicsit elkések. Pár apró fadarab fúródik a lábamba. Összeszorítom a fogaimat a fájdalom hatására, majd egy következő kis barát érkezik felém, amelyből szintúgy megismerkedek pár fadarabbal egy kicsit közelebbről is. A lehető leggyorsabban próbálom kiszedni őket magamból közben figyelve arra, hogy mégis merre is tartózkodik ő és mi lesz a lehetséges következő lépése. – Na, már értem, hogy miért nem akart összeállni a fejemben ez az egész kép. – Mondom kínnal kísért nevetéssel. Nem állítom azt, hogy nem fáj, de már volt részem ennél nagyobb fájdalomban is szóval azt hiszem, hogy képes leszek átvészelni. Kinevetném magam helyben, ha nem sikerülne. – Meg kell mondanom, hogy ügyes trükk volt a részedről. De néha dolgozd ki a részleteket egy kicsit jobban. A gyanakvás ott lappangott bennem. Jobb meséket kellene kitalálnod. De azt hiszem nem véletlen célpontra vártál. Tudtad, hogy jövök, nemde? – Őszintén nem hiszem, hogy az egész csak véletlen volt. Túlságosan is megrendezettnek tűnik az egész szituáció. Legalábbis így, hogy most már tisztában vagyok a szándékaival.

to: the hunter lady, laurel

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 10, 2015 4:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Andrew & Laurel
Ami étel az egyiknek, az méreg a másiknak, ami elbűvölő és izgató az egyiknek, az veszedelmes csapda a másiknak.

Nehéz eset a fickó komolyan mondom. Vannak olyanok, akikkel sokkal könnyebb elbánnom, akiknél nem kell szórakoznom és ennyit trükköznöm. Így is baromi nehéz volt játszani egy idő után az elesett kislányt, amikor már rég legszívesebben nekimentem volna, de ezt a játékot még mindig ésszel játsszuk, mert a túlságosan hirtelen vadász könnyen otthagyja a fogát, én pedig egyelőre még nem igazán akarok meghalni. Ezért játszom kivárásra egészen addig a pillanatig, amíg úgy nem dönt, hogy megpróbál csak úgy faképnél hagyni, mert azért ezt nem engedhetem. Nem azért volt ez az egész kis játék, nem azért sebeztem meg saját magamat, hogy aztán ez legyen a vége, hogy itt hagyjon , mintha az eddigi ténykedésem semmit sem ért volna. Egyszerűbb is lehetett volna ez az egész, de ha egyszer vérrel nem tudtam idecsalogatni magamhoz, akkor sehogy se ment volna.
Mozdulok végül, amikor már nincs más lehetőség, dobom az első gránátot, és nagyon remélem, hogy nem számít támadásra, hogy aztán mehessen a következő is. Kell az, hogy először lesebezd az ellenfelet, mert ha nem teszed, akkor sokkal több esélye van arra, hogy lenyomjon, azt pedig én nem hagyom egy könnyen. Én leszek az, aki ebből az egészből győztesen jön ki, hiszen én voltam az, aki eddig is vártam türelmesen, igazán nem lenne fair, ha még csak nem is kapnák meg érte a jutalmamat.
- Ezek szerint túlságosan jók a megérzéseid. - vetem oda, de nem nagyon moccanok és a figyelmem sem lankad. Nem használtam még el mindent, amivel támadhatok, de éppenséggel ha már figyel, akkor nem lenne értelme semmit sem felé dobnom, ahhoz túlságosan gyors, ahhoz túlságosan... vámpír, mint tudjuk. Marad a kivárás, és ha más nem hát a test, test elleni harc, no meg az a bizonyos végső megoldás, a hátamnál a penge, ami vérfarkas méreggel van átitatva, de azért azt nem szeretném rá pazarolni, másnak tartogatom, egy sokkal különlegesebb személynek. Csak akkor kapja meg, ha nincs más választásom, ha... így is úgyis végem lesz, akkor magammal rántom őt is. - Így se volt rossz, nem sokon múlt nem igaz? Talán csak nem voltál éhes. - rántom meg a vállamat, mert én igenis jó voltam és az ötlet is jó. Vetettem már be párszor, csak épp olyankor kevésbé volt ellenálló az ellenfelem, mint most. - Talán tudtam, de számít ez jelenleg? - nem hiszem, az én dolgom, hogy miért vagyok itt és nem kell kiteregetnem a lapjaimat előtte még véletlenül sem. Az a dolgom, hogy végezzek vele, nem pedig a kósza bájcsevej igaz? Csak épp meg kell várnom, hogy ő mit lép. A vámpírok túlságosan gyorsak és minden mozdulatára figyelnem kell ahhoz, hogy ne lepjen meg semmivel sem.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 15, 2015 1:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Adelaide & Thayer

Sose okozott problémát egyedül dolgozni egy nagyobb akción. Mellékes velejárója hogy ennek ellenére mindig akad valaki, aki beszáll. Ilyen volt Charlie is, de rá már ilyen szempontból nem nagyon számíthatzok, ezért kell törekednem arra,hogy elégtételt kapjak, s tudhassam, mi történt vele. Szinte már fivéremnek tekintettem, szóval itt nem lehet vége a történetnek. Minden lényeges információt ki fogok deríteni, majd amint kell, cselekszek. Adélaide-ot viszont nem lenne célszerű belekeverni. Esélyes hogy meg fogok halni, vagy történik velem valami, letépik az én ujjaimat is, s körülbelül ennyi marad meg belőlem. De ez az egész nem fog itt és így véget érni. A barátom élete többet jelent.
- Akkor együtt megyünk. Nem várhatod el viszont, hogy hagyom hogy bajod essen. Ha azt mondom, hogy menj, akkor menned is kell. És addig nem megyünk sehová, amíg ezt meg nem ígéred nekem. Ígéred? - kérdeztem reményittas tekintettel, majd nagyot nyelve vártam a válaszát. - Sose gondoltam, hogy ilyen körülmények között látlak majd újra. Kettőnk kapcsolata sose volt túl komoly, szóval az ilyen akciók is igencsak távol állnak tőlünk. - mosolyogtam keserűen de ebből mindent érthetett.
- Mi lesz a bosszúddal? - kérdeztem aztán, ismét megköszörülve a torkom.

Δ ©


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 15, 2015 1:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Adelaide & Thayer

► IT MAKES NO SENSE

Nem vagyok a segítőkészség mintaszobra, de már megváltoztam. Nem azt mondom, hogy megérdemlem, hogy ilyen szobrot faragjanak belőlem. Egyszerűen csak már nem vagyok az, aki voltam. Megváltoztam. Ilyen egyszerű ez az egész. Segíteni fogok neki, hiszen látom, hogy fontos ez az egész a számára. Én magam is ismertem Charlie-t, bár nem mondhatom, hogy bárkivel tökéletes lett volna a kapcsolatom. Még Thayer-rel sem. Egyszerűen csak ő képes volt arra, hogy elviseljen engem. Ez pedig nem tűnik olyan hatalmas dolognak, de aki csak egy kicsit ismer tudja, hogy igen is az.
Igen, mert te is pontosan ezt tennéd. Felkutatod a barátod, akit valószínűleg halálra kínoztak és azt akarod, hogy hagyjalak magadra, ha úgy alakul a dolog. Együtt megyünk. Együtt leszünk benne. Ez pedig azt jelenti, hogy eszem ágában sincs neked hátat fordítani. Lehet, hogy kegyetlen vagyok, de nem vagyok gyáva. Soha nem leszek. – Elfutni csak a gyávák szoktak. Én ott maradok és küzdök. Még akkor is, ha ott hagyom a fogamat. Legalább nem árulóként halok meg.
A bosszúm még várhat. Főleg, ha azt hiszi Milena, hogy letettem róla. A meglepetés erejét használhatom a visszatérésemre és a bosszúm beteljesítésére. – Ha felszívódom azt hiheti, hogy feladtam, hogy nem tudom még mindig életben van, hogy túlélte a harapásom. Mindez semmit nem számít. Előbb vagy utóbb meg fogja kapni azt, amit érdemel. Ez pedig nem más, mint a halál.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Május 02, 2015 7:31 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Adelaide & Thayer
Ha tehettem volna, most büszkén kihúztam volna magam a szavait hallva. Adélaide-ot soha előtte nem hallottam még így beszélni, ráadásként pedig ő sem láthatott még engem abban a helyzetben, amiben most vagyok. Dícséretre méltó, hogy képesek lettünk arra, hogy felnőjünk s egy komoly ügyet együtt intézzünk el. Egyik álmomban sem gondoltam még ilyen merészet, ilyen... hatalmas nagyot, de most, hogy társam is akadt benne, máris könnyebben fogok neki indulni ennek az útnak. De még mindig nem vagyok biztos abban hogy megértette, miről is van szó. Az életéről. Neki több jutott belőle mint nekem. Én az élet vicces oldalát kerestem mindig is, s most elvesztem, nem találom.. amíg Charlie elő nem kerül. Vagy élve vagy holtan. Nem tudom hogy miképp kellene felfognom ezt a kérdést, de ebben nem is fogok a vörös hajúm terhére lenni. Meg kell emésztenem. Egyedül.
A zsebembe nyúltam. - Itt fogok kivenni egy lakást. Én előre megyek... gyere utánam pár nap késéssel. - köszörültem meg torkomat ismét - JObb ha nem látnak minket együtt, kedvesem. Mindent meg kell tennem, hogy ne essen bajod, akkor is, ha te vállalod a kockázatot. Már elveszítettem egy barátot, még egyet nem fogok. - magyaráztam, közben észre sem véve, hogy miközben védőbeszédet tartok, elárultam hogy miként is tekintek rá az életemben. NEm volt titok, hogy barátok vagyunk, de sose került rá ekkora hangsúly. A mi életünk, kapcsolatunk nem ebből állt össze.
- Még mindig egy körmönt font kis boszorkány vagy. - vigyorodtam el, mikor a vámpír ismerőséről beszélt. Tudtam hogy fontos neki a bosszú, nem is akarom elvenni tőle ezt a lehetőséget. - Vagyis, inkább férfarkas. - módosítottam aztán, majd odahajolva egy apró csókot leheltem a halántékára. - Vigyázz magadra, és találkozunk... pár napon belül. Ott. - böktem a kis cetlire, majd megindultam előre. Sok még a dolgom.

|| köszönöm a szuper játékot! 40


Δ ©


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Május 09, 2015 11:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Kenna & Jeremy
i'll whisper a secret

Azt hittem eddig, hogy én vagyok a magabiztosság meg a nyers erő..kit akartam hülyíteni, Elena öccséből sohasem lesz semmi sem. Órákig bizonygattam magamnak, hogyha Matt megpróbál visszatartani akkor megmondom neki a magamét..na igen, azzal azonban nem számoltam, hogy egy mukk nélkül hagyja, hogy a Kis Gilbert fegyverrel a kezében kilépjen az éjszakába és karóba húzót játszon. Arra számítottam, hogy a nővérem mozgósította az erőit és Matt-et befogta bébiszitternek, de meglepetésemre Matt csak annyit mondott, hogy zárjam be magam mögött az ajtót és ha kinyiffannék tegyek meg egy szívességet és ne kísértsem. Hát ez még mindig jobb mintha kiütött volna, hogy semmi kép ne menjek ki magán akciózni. Lehetek vérbeli vadász, halhattam meg párszor és támadhattam fel még annyiszor, mégis az maradok aki voltam, Elena kisöccse, a szerencsétlen drogos srác. Szép nem?
Természetesen a lelkiismeret vagy mifene az ami miatt nem rohantam ki kissé ittasan az éjszakába egy nyílpuskával és kiabáltam azt, hogy "most meghaltak vérszívók".
Így másnap belegondolva, azt hiszem kicsit felöntöttem a garatra, nem szokásom vámpírra vadászni az éjszaka leple alatt, ha belebotlok egy szerencsétlen helyzetbe akkor naná, hogy lépek, de nem vagyok egy éjszakai vándor aki csapdát állít és csak úgy beleveti magát az öldöklésbe. Én valahogy elfogadtam ami vagyok, de nem erőltetem.
Matt mire felébredtem már sehol sem volt, mostanában a közbiztonsági alakulattal vagy mivel van egész nap, ha neki ez így jó, hát csinálja, gondolom fontosnak akarja érezni magát vagy mifene.
Lezuhanyoztam és magamra kaptam valami ruhát, azt se néztem mit vettem fel és kiléptem a hűs utcára. A céltalanul bolyongás a mai fő célom, de vicces, mert ha ez a fő célom akkor már nem lehet céltalan a bolyongás..jó, másnaposan nem vagyok beszámítható.
Észre se vettem, hogy kiértem a belvárosból és valami elhagyatottabb részére értem Mystic Falls-nak. Sikátorok, üzletsorok jellemzik ezt a részét a városnak, nem a legbarátságosabb hely. Gondolataimba merülten, zsebre vágott kézzel haladok előre, azt se tudom merre, mikor meghallok egy sikoltást és kész, reflexeim bekapcsolnak és rögtön akad egy úti cél, a sikoltás tulajdonosának felkeresése.
Nem kell messzire mennem, hogy meglássam a borzalmat. Egy vámpír - mert miért ne lehetne inkább valami erdei állat, nem, egy vámpír - egy kicsit sem félreérthetően azon munkálkodok, hogy azt a fiatal civil lányt megerőszakolja és gondolom a vérét is vegye ha más megfogta a főfogást. Na csessze meg, ebből a lányból nem eszik.
-Héé! Engedd el a lányt! - A hatásos belépők mindig is jól mentek nekem, előkapok egy Glockot, Matt adta még nem rég, fagolyókkal van megtöltve, ezerszer könnyebb forgatni, használni, mint a nyílpuskát ami egy ideje már a védjegyemmé vált.
A pasas akin volt egy gyűrű, napfénygyűrű, oh, hogyha tudnám honnan szerzik be ezeket..fogta magát és úgy hajította el a lányt mintha nem lett volna több egy kupac szemétnél. Rászegeztem a fegyvert, felmorgott, mint valami veszett kutya és nekem esett, ilyenkor általában higgadtan kezelik a dolgot és önelégült vigyor terül szét az arcukon, ezúttal vagy nagyon megleptem vagy nem volt kedve játszadozni, két golyót röpítettem a szívébe, teli találat, megtorpant majd elborzadva vizsgálta meg a vérző pontokat és nem sokkal ezután összeesett. Ennyi kellett, hogy odarohanjak a lányhoz és végre vele foglalkozzam.
-Jól vagy? - Igen, ez a kérdés rémesen hülyén cseng, nyilván nincs jól, harapás nyomot nem látok rajta, de sokk érhette ami megint csak nem jó.
-Fel tudsz állni? - Ha nem az se gond, kézben is eltudom vinni a kórházig, de lényegesen jobb volna, ha talpra tudna állni.



zeneszám || --- || --- || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 13, 2015 12:00 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Jeremy & Kenna

És eljött a hétvége, ami azt jelenti, hogy elmegyek meglátogatni a mamiékat. Igazából már régen nem voltam náluk, mert apu leköti azt a kevés szabad időmet, ami van, és így nem tudok elmenni sehova., ahova szeretnék. De ez a hétvége teljesen más, hisz átjött apu nővére vigyázni apura és azon gondolkodni, hogy hogyan tudnánk újra visszaszaszerezni a régi önmagát. Clarke nénikém is pszichlógus, azt hiszem ez már a család névjegye lett. Persze ha azt nézzük, akkor a képességünket jó dolgokra használjuk, hisz egy érintéssel és erős koncentrácioval képesek vagyunk elkapni gondolatfoszlányokat, de figyelnünk kell arra, hogy ne vigyük túlzásba, hisz akkor úgy járnánk, mint apu... Elmerülnénk a gondolatok tengerében.
Szóval eljött a szombat reggel és olyan szép napunk volt. Sütött a nap, a madarak csiripeltek és a virágok kinyiltak. Megittam a reggeli kávémat és mikor a szobámba értem, akkor leráztam a lábamról a rózsaszín nyuszis mamuszomat és a rózsaszín pizsamámat. Helyette felkaptam magamra egy szoknyát, amit nagyon szerettem. Na ezt a szoknyát úgy kell elképzelni, hogy ebben voltam, mikor először találkoztam Doriannal. Igen, mit a legtöbb ruhám, ez is világosabb színű volt, jobban mondva barackszinű... Annyit kell róla tudni, hogy térdaljig ér és alsó pereme a mellrészével együtt csipkés volt. Aztán mikor végeztem kimentem a nénikémhez és elmondtam neki mindent, hogy mit hol talál, és apunak mikor ennie, majd nyomtam a nénikém arcára és apu homlokára. Majd elinduktam a buszmegálloba.
Sétálás közben találkoztam Megan-nel, az egyik legjobb barátnőmmel, bár meglepett, hogy ő is Mystic Falls-ba tart. Megan nagyszülei is ott élnek és nem szokta őket meglátogatni, bár ő egy vadász, ami azt jelenti, hogy vadászni megy, de féltem, hogy baja lesz... Túl sok számomra fontos személy esett álattámadás áldozatául, és nem szeretném, hogy Megan is egy legyen közölük. De nem szabad mindenben a rosszat látni, és bízok benne és a képességeiben. Aztán együtt folytatjuk az utunkat a buszmegállóba... Hirtelen megkívántam a fagyit és elmentem az egyik fagyizóba. A fagyi számomra olyan, mint a hüvős mennyország. Imádom a  fagyit és bármennyit megtudnék enni belőle, szerintem ezen a téren egy hatalmas óvodás vagyok. De nem is bánom. Múltkor a tengerparton egy kislánnyal építettem homokvárat. Olyan jó móka volt. Aztán megpillantottam egy kislányt az utcán, aki az anyukájának sírt az utcán, hogy fagyit szeretne enni. Vettem neki két gombóc csokit és oda vittem. Az anyukája nem akarta elfogadni, de bem hagytam, hogy visszautasítsa. Majd nagyon hálásan elfogadta és én rámosolyogtam. Azt mondta egy igazi tündér vagyok. Erre én elnevttem magam és elköszöntem, hisz hamarosan indult a buszom, sőt késésben vagyok... Szaladtam Megan-nal, akinel meglepően könnyen és gyorsan ment. Aztán épphogy elértem a buszt. A tőlem várható módon felestem a buszra, és elszégyletem magam... Megint sikerült magamat lejáratni mások előtt. Elpirulva vettem meg a jegyem és mentem a busz leghátsó és egyben legeldugodtam helyére. Majd bedugtam a fülembe a headseatet és szép lassan álomba rázott a busz.
Megan rázására és hangjára riadok fel. Majdnem fentmaradtam a buszon... Aztán hálásan rámosolyogtam Megan-re és leszáltunk a buszról. Már este volt és hideg. Talán még sem kellett volna szoknyát húznom, hisz mindjárt megfagyok. Egy darabig Megan-nal sétáltam, de utána ketté váltak az útjaink. Ő jobbra ment tovább én padig ballra. Siettem, hisz már késő volt és nem szerettem volna  a kelleténél tovább kint maradni. Természetesen a mami a legrosszabb környéken lakik. Próbáltam a formalgasabb uton közlekedni, de olyan váratlan dolog ért. Hirtelen a semmiből előttem termett egy férfi, aki megragadta a karomat és berángatott egy sikátorba. Mondanom sem kell, hogy vámpír volt és a véremre éhezett, de mikor megfogtam és elkaptam egy gondolat foszlányát... Uramisten! Megakar... Megakar.... Megakar erőszakolni... Ordibálok segítség után és ellenkegek, próbálom lelökni magamról, és menekülni, de nem meg... Egyszerűen túl erős volt és csak sikoltozni tudtam, de aztán betoppan egy fiú...
- Menekülj innen kérlek, nem akarom hogy bajod essen... Ez egy vámpír! - Ordibálom neki, mert hiába sikoltottam segítségért, nem akartam, hogy neki is bántodása essék. Inkább próbálok kiszabadulni magam, ha lenne valami nálam amivel le tudnám ütni, akkor el tudnék szabadulni, de nem vagyok olyan erős és bátor, hogy ezt megtudjam tenni... Nem tudok mit tenni, egy örökös macska-egér harc áldozata voltam és most jött el a vég. Bár a srác még nem futott el, és minden bizonnyal felhúzta a vámpírt, mert megragadott és arréb dobot, mint egy már kevésbé tetszetős prédát... Nem is volt ez gond, hanem inkább az, hogy bevertem az oldalam és nagyon fájt... Elkezdtek hullani a könnyeim.
Aztán a fiú elővett egy fegyvert és szíven lőtte a vámpírt, akinek az élettelen teste hullt a földre, mint egy kidőlt fa. Aztán odarohant hozzám és megkérdezre, hogy jól vagyok-e. Csak bólintottam és átöleltem magam. Megint eszembe jutott az a nap, mikor... mikor... Mikor anyu meghalt. Következő kérdésére már szavakkal is válaszolok.
- Igen persze, fel tudok, csak segíts...  - Nézek rá a fiúra és belekapaszkodom a kezeibe, majd felállok a  földről és erősen koncentrálok. Igen... Az előbb mentette meg az életem, de én nem bízok meg benne... Azt hittem már nem dog sikerülni semmilyen gondolat foszlányt elcsipni, de végül sikerült... A kórházba akar vinni, de egy biztos. Én nem megyek el a kórházba! Jól vagyok és nem esett semmi bajom hála neki.
- Köszönöm szépen, hogy megmentettél. Hogyan tudnám meghálálni? - Kérdezem tőle mosolyogva. Nem sirhatom el magam most előtte, erősnek kell maradnom bármennyire is nehéz ez jelen helyzetben..
- em megyünk kórházba... Vagyis nem vihetsz el a kórházba. Nincs semmi bajom, rendben vagyok, és... Még egyszer köszönöm. - Mondom neki, majd megszorìtom a kezét. Hátrébb léptem és megigazitottam a hajam,  a ruhámat és elfordultam, mert eddig bírtam. Sírtam mint egy kisgyerek, akinek elvették a játékát...

• music: - • megjegyzés: béndzsa, de kész 40©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Május 16, 2015 11:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Kenna & Jeremy
i'll whisper a secret

Mikor a lány kimondja, hogy vámpír, nos lényegében nem mutatok túlzott meglepettséget, nekem is feltűnt már rég, hogy az, még ha nem volnék szakavatott vámpír szakértő - ami sajnálatosan így van - akkor is észre venném a kiütköző jeleket, megnyúlt szemfog, vérvörös tekintet, állatias vicsorgás, na jó, ezekből akár egy veszett kutyára is utalhatnék. Itt azonban nem erről van szó.
Nem félek, már rég nem tudok félni. Annyi mindenen mentem keresztül amitől más már rég a gumiszobába vágyna, én azonban itt vagyok, megpróbálok ép elménél maradni, ha másért nem is, hát a nővéremért. Nem hiányzik neki, hogy elveszítsen még egy személyt az így is ritkuló félben levő családunkból.
A vámpírnak sikerül elterelnem a figyelmét, nem gondolkodik, nem igazán figyel, túlságosan elvakítja az éhség, szerencsém van, egy koordinálatlan vámpír nem egy igazi ellenfél. És igazam is lesz amint szépen a halálba küldöm.
Oda sietek a lányhoz és természetesen segítek neki talpra állni, bár nem vagyok benne biztos, hogy sokáig meg is bírna állni a lábain.
-Nem kell semmit sem meghálálnod. - Micsoda butaság. Nem Superman vagyok akinek hálálkodni kell, egyszerűen jókor voltam jó helyen, semmi több. Nem vagyok gondolatolvasó sem valami különleges mutáns, hogy megérezzem mennyire össze van omolva, de a jelek ezt mutatják. Látom rajta, hogy csak próbálja tartani magát, de nehezére esik. Mondjuk megtudom érteni, ha épp nem járok erre akkor nem lett volna senki aki megvédhette volna, meghalt volna itt a szeméttároló kellős közepén, itt hagyta volna az a rohadék, mint valami hulladékot.
-Nem vagy jól, ezt a vak is látja. - Mormogom. Tudom milyen, ha az ember csökönyös, de azért túlzásokba sem kell esni. Látom, hogy nincs jól, fizikailag igen, de lelkileg nem. Itt most nem számít, hogy tudott-e a vámpírok létezéséről, egyszerűen ez mindenkit kiborított volna.
-Jó, rendben van, nincs kórház, azonban azt nem utasíthatod vissza, hogy legalább addig ne hagyjalak magadra míg kicsit össze nem szeded magad. - Most, ha így itt hagynám én sem lennék jobb, mint az a vérszívó. Ez a lány sokkot is kaphatott minimum, de ennél rosszabb is lehet, most zavart, nem fogom hagyni, hogy egyedül császkáljon.
-A nevem Jeremy Gilbert. - Mutatkozom be, hogy kicsit oldjam a feszültséget, sír, és nem tudom ebben a helyzetben mit tehetnék.
-Nincs már semmi baj, meghalt, nem bánthat többé. - Ennél többre nem telik tőlem. Bár kétlem, hogy ezzel hatalmas sikert érnék el.


zeneszám || --- || --- || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 27, 2015 6:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Jeremy & Kenna

Bárcsak egy erős boszorkánynak születtem volna, hisz akkor megtudnám magam védeni, és nem kéne várnom, hogy ki fog megmenteni, ha véletlenül este kimerészkedem az utcára... De én egy gyenge és erőtlen tündérnek születtem, aki rászorul mások segítségére és nem tudja megvédeni magát. Most is csak a nagyszüleimet akartam meglátogatni, de... Mindig és mindenhol veszély vesz körül, hisz a vérem olyan a vámpíroknak, mint a isteneknek az ambrózia... Szerintem egy életre belém égett, hogy hogyan is néznek ki a vámpírok... Általában szép a külsejű, állati ösztönökkel rendelkeznek, hatalmas erővel, és hihetetlen gyorsasággal, ami mellé két megnyúlt szemfog társul...
Hiába figyelmeztetem az előbb megjelent srácot, egyszerűen mintha nem is érdekelnék a szavaim, talán ő is egy vadász? Ha igen, akkor szerencsém van, és nem fog miattam meghalni még egy ember... A vámpír éhsége minden bizonnyal túl nagy lehet, és ezért le is van gyengülve... Miután az imént érkező fiú jelenléte érdekesebbnek bizonyul számara, eldob mint egy szemetet, amit későbbre tartogat... Az igazat megvallva itt mintha egy rövid képszakadás, mert csak azt veszem észre, hogy a vámpír, ami az imént támadt meg, már élettelenül hevert a földön. A fiú már rohant is oda hozzám.
- De meg kell...Ha te nem... ha te nem vagy... Ha te nem vagy itt, akkor már megerőszakolva és holtan feküdnék itt... - Felelem élettelen hangon és rideg tekintettel a távolba bámulok... Mindez azért történik velem, mert tündérnek születtem... Veszek egy mély levegőt és próbálom visszatartani a sírást... Nem omolhatok itt össze, egy idegen srác előtt, aki megmentette az életem. Nem azzal kéne meghálálnom neki, hogy kisírom magam a vállán, hanem inkább meg kéne próbálnom összedettnek maradnom... Vajon a mamiék jól vannak? Őket is megtámadhatta egy vámpír? Már épp eleget elvettek tőlem, akikre szükségem, nem kéne még őt is elvenniük. Az anyukám a vámpírok miatt halt meg, és apu meg belebolondult abba, hogy elvesztettük anyut...
- Nem lesz semmi bajom most már,mondhatni, hogy van tapasztalatom a vámpír támadásokban... Tudod a tündérek úgy élik le az életüket, hogy szinte mindennaposnak számít számukra a vámpírtámadás, hát én sem vagyok ezzel máshogy... -  keserű mosolyra húzom az ajkaimat, és nem is tudom, hogy miért osztottam meg vele, hisz biztos nem volt kíváncsi arra, hogy tündér vagyok.
- Köszönöm, és örülnék, ha még egy kicsit maradnál... Megnyugtat, hogy ha még egy ránk támadna, akkor te meg tudsz menteni. -  mosolyodom el, és tényleg örülök, hogy itt van mellettem. Már a könnyek is kezdenek elapadni, amik eddig arcomat mosták. Remélem nem ma marár nem kell átesnem még egy ilyenen.
- Kenna, Kenna Martinez vagyok. -  mutatkozom be én is, és látom rajta, hogy próbálkozik annak érdekében, hogy abbahagyjam s sírást és egy kicsit  jobb kedvem legyen, és nem akarom, hogy feleslegesen fáradozzon.
- Tudom, és köszönöm... És te merre indultál ilyen későn? -  bepánikoltam és jobb kérdés nem jutott eszembe.

• music: - • megjegyzés: béndzsa, de kész 40©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Júl. 19, 2015 11:17 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Kenna & Jeremy
i'll whisper a secret

Vadásznak lenni nem egy leány álom, de azért nem cserélném el. Elég csak arra visszagondolnom mikor minden elkezdődött, amikor én és a nővérem beléptünk ebbe az óriás mókuskerékbe amiből nincs kiút. Akkor nagyon tehetetlen voltam, úgy éreztem fél lábbal benne vagyok abban az új világban és félig még mindig kint rekedtem a homályos tudatlanságban. Most, hogy egészében részese lettem a természetfelettinek, ezerszer jobban érzem magam, nem csupán képes vagyok megvédeni a szeretteimet, de nem vagyok gyenge sem akit el lehetne tiporni. Nem tudnak elhallgatni előlem semmit sem, most már minden ami történik az én életembe is beszivárog, a nővérem sem rejtegethet tovább, nem félthet, nem mondhatja azt, hogy maradjak ki bármiből is.
A vámpírok talán gyengébbek mikor éhesek, de annál nagyobb erőtartalékokkal képesek nekitámadni bárkinek. Sokkalta nehezebb legyűrni őket mintha jól tápláltként és logikusan gondolkodnak, ilyenkor már nincs meg bennük a józan ész, egyedül a táplálék az, ami mozgatja őket és azért bármire képesek.
Ez a vámpír is aki most a lányra támadt, már nem gondolkodik, csak ölni akar, mint valami beütemezett gépezet. Persze talán épp azért sikerül elég hamar elintézni, mert hiába a nagyobb erő, de ha eleve frissen átváltozott még nem úgy működik, mint a többi. Vagy tudja a fene, a lényeg, hogy a lány életben van a vámpír pedig nem fog soha többet senkit sem megtámadni.
-Igen, valószínű, de elmúlt a baj, a pasas halott, nyugodj meg, jó? - Megértem, hogy kiborult, teljesen érthető, ha nem járok erre talán már valóban halott lenne és az a tudat most ami benne motoszkál sem kellemes. Senki sem szeretne tisztában lenni azzal, hogy perceken múlt az élete. Végól már nem bírva, hogy zokog magamhoz húzom és megölelem. Talán így némileg megtudom nyugtatni, ha nem is sikerül ezt elérni hát akkor legalább a könnyei gátak nélkül megeredhetnek.
-Tündér vagy? Ez érdekes, még soha nem találkoztam tündérrel, vámpírral már annál inkább. - Mosolyodom el. Így már azért világosabb miért ez a lány volt a mai áldozat, a vére bizonyára annyira vonzotta már az éhes vérszívót, hogy nem volt képes visszafogni magát. Tündérnek lenni nem lehet egy kellemes elfoglaltság.
-Kicsi az esélye, hogy lenne még itt egy, aki rád vetné magát, de rendben, maradhatok még. - Mosolygom rá. Ha ez megnyugtatja hát akkor maradok, jobb dolgom úgy sincs, tétlenül járkáltam volna a város ezen elhagyatottabb részénél.
-Örülök a találkozásnak Kenna, csak kár, hogy ezt ilyen körülmények között kellett megejtenünk. - Nos igen, azért az ismerkedés valahogy egy tál süti mellett és egy sörrel az igazi, legalábbis is részemről.
-Csak sétáltam, szoktam ilyet tenni ha kiakarom szellőztetni a fejem és ha szerencsém van, akad tennivaló is. - Persze konkrétan nem akarok rávilágítani, hogy a tennivaló az éppen ma Ő volt és a vámpírja.


zeneszám || Sokat késtem, ne haragudj 27 || --- || ©

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 04, 2015 9:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Noah & Margot
my passion comes from my pain

Meg fogom mondani Hayden-nek, hogy azonnal költözzön el ebből a kisvárosból, mert nekem nem fűlik a fogam ehhez a helyhez. Persze ehhez előbb találkoznom kellene vele és arra is rájöttem, hogy igazából ha van hely a bolygón, ahol nem keresnének, az egy ilyen eldugott virginiai tanya. Nem ehhez voltam hozzászokva, de nem játszhattam a hisztis libát, egyébként sem rendelkeztem a rossz tulajdonságok ezen válfajával. Nem úgy, mint a többivel, a hét főbűnből öt minimum a listámon szerepelt, ami miatt valószínűleg azt is kiábrándítottam magamból, akit nem akartam. Mondjuk a bátyámat. Minél előbb találkozni szerettem volna vele, nem volt más, akihez fordulhattam volna és bármilyen körítés nélkül előadhattam volna a bajaimat.
Sötét volt, majdnem egy órája beesteledett, nem sejtettem, hogy ilyen sokáig fog tartani az út Harrisburg-ből. Arra a volán mögött ülve sem jöttem rá, miért ezt a várost választotta Hayden, amikor egy nagyobb településen aranyélete lehetne, de egy fejcsóválással egybekötve elhessegettem magamtól a szándékot, amivel a testvérem megfejtésére tettem fel magam. Soha, soha nem fogok tudni úgy gondolkozni, mint ő. És nem fog eljönni a nap, amikor rájövök, mit érdemes tenni egy térerő nélküli helyen abban az esetben, ha lerobban alattunk az az ócskavas, ami igazából nem is volt régi.
Kiszálltam az autóból, ami nemes egyszerűséggel döntött a leállás mellett és legszívesebben belerúgtam volna a kerekekbe. Egyesével, mindegyikbe. Mély levegőt vettem, beleharaptam a számba, hogy elfojtsam a bennem feltörő dühöt. Ebben jó voltam, sőt, a legjobb, az évek folyamán sikerült kifejlesztenem a képességet, miszerint ne húzzam fel magam hamar semmin, most mégsem akaródzott megmutatkozni a békeszerető énem. Rossz lábbal keltem, a kimértségem sajnos egyébként sem segített volna a motoron, ahogy az sem, hogy előszedtem egy elemlámpát a csomagtartóból és a gyér közvilágítással hárman kezdtük keresni a hiba okát. Reménytelenül. Esélytelennek láttam a menekülést, szemforgatva igyekeztem beletörődni, hogy a városhatárnál táborozhatok egészen addig, míg legalább a technika mellém áll és fel tudok hívni valakit.
Tettem pár lépést abba az irányba, amerre a belvárost sejtettem, a telefonom jelezte, hogy halványan ugyan, de megérkezett a lehetőség, miszerint jelezhetem az ittlétemet. Tudakozó, autómentő, pár szó, miszerint hol rostokolok és a telefon ismét halott volt. Fogalmam sem volt, vajon hallották-e hol vagyok, ám fellélegeztem, ahogy hátrafordulva ugyan kellemetlen érzéseket keltett a retinámban a vakító reflektor, mégis valaki járt erre rajtam kívül. Talán van annyira aranyos, hogy megálljon és megkérdezze, mi történt. Én nem tenném, ki tudja, egy hozzám hasonlóval sodort-e össze az éjszakai szerencse.

remélem megteszi ^^ ⚘ buttons©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 20, 2015 6:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



To Margot

Mondhatni isteni szerencse, hogy sikerült megszereznem ezt a kocsit. Bár emberfeletti erőmnek hála gyorsabban tudtam haladni gyalogosan is, mint egy átlag halandó, azonban egy éjszaka aligha lett volna úgy elég, hogy elérjem Mystic Fallst. Márpedig én nem a türelmemről vagyok híres. Pláne nem, ha dühös vagyok. És az, hogy Gabriella csakúgy meglépett előlem, egyértelműen felbőszít. Meg akarom őt találni, minél előbb. Velem ilyet senki nem csinálhat! Még ő sem! De majd megtanítom én!
Hirtelen ötlettől vezérelve fordultam meg az úton, mikor megláttam a fényszórókat és intettem le az autót, ami legnagyobb meglepetésemre meg is állt. Sőt, mondhatni arany tálcán kínálta nekem az élet a lehetőséget egy kis szórakozásra is, mivel egy fiatal nő volt a sofőrje. Nem volt nehéz kicsit elbűvölni. Jó kedvem lett a szerencsémtől, így még elcsábítani is volt hangulatom. A sorsát persze nem kerülhette el, azt már akkor megpecsételte, mikor lelassított nekem. De nem mondhatja senki, hogy nem voltam rendes, állíthatom, nagyon is élvezte a kis ribanc, mikor magamévá tettem a kocsi hátsó ülésén, az útról lehúzódva, mielőtt végeztem vele. Még arra is vigyáztam, hogy ne vérezze össze a kárpitot. Persze az utána számomra már érdektelen holttestet kidobtam ott, ahol parkoltunk és elhajtottam. Nem különösebben érdekel, ki és mikor találja meg. Nem szokásom takarítással foglalkozni magam után. Sosem csinálok ebből ügyet. Bár ha bekerül valamelyik „alkotásom” a híradóba, az mindig szórakoztat. Meg így talán Gabriella is tudomást szerez rólam és hajlandó magától is megjelenni, nem nekem kell kajtatnom utána. Bár erre kevés az esély. Ahogy ismerem, inkább ki fogja várni, hogy én találjak rá, még ha tudomást szerez is az ittlétemről.
Ilyen gondolatok közepette érek Mystic Falls határába, azonban mielőtt tényleg beérnék a városba, az út szélén egy fiatal nőt pillantok meg. Na persze önmagában ebben nem lenne semmi különös, végtére is a külvárosokban sok helyütt előfordulnak kurvák, ő azonban, bár csinosan, talán kissé kihívóan van felöltözve, de nem elég közönséges ahhoz, hogy efféle foglalkozásúnak nézzem, ráadásul egy autó mellett áll, aminek a motorházteteje fel van nyitva. Nem kell hozzá sok ész, hogy átlássam, alighanem lerobbant ezen az igencsak néptelen szakaszon.
Bár ma már mondhatni „jól laktam”, meg a nő sem tesz igazából semmi arra utaló mozdulatot, hogy megállásra kérne, csak néz az autó irányába, mégis lassítok, sőt még kicsit közelebb is húzódva az úton az ablakot is leengedem, hogy jobban szemügyre vehessem a helyzetet. Illetve a nőt, de ő ezt nem tudhatja, számára és bárki más kívülálló számára is úgy tűnhet, csakúgy általában a történéseket mérem föl, amiket már, hála a nemrégen folytatott táplálkozásomnak, felerősödött érzékeimmel régen feldolgoztam. Egyelőre ilyen távlatból többet nem tudok megállapítani arról, halandóval van-e dolgom egyáltalán, de mivel jó kedvemben vagyok, úgy döntök, a nőre bízom a döntést.
Ha nem szólít meg, tovább fogok hajtani és várakozhat itt, nem foglalkozom vele tovább. Ha viszont megszólít, megállok és kiszállok az autóból. Ebben az esetben viszont a túlélési esélyei igencsak csökkenni fognak. A gyilkos ösztöneim ugyan most is épp olyanok, mint mindig, ráadásul akár még boszorkány is lehet, de ma olyan jóságos vagyok, hogy az ő kezébe helyezem a saját sorsát, ha már az ég ma olyan jó hozzám, hogy két ilyen remek lehetőséget is biztosított számomra, melyből az egyikkel már éltem is. Most az egyszer minden csak rajta, illetve a megérzésein, a szerencséjén áll. Én megadom neki az esélyt.

१ Bocsi a késésért! १ 546 १ It will heal but it won’t forget
©
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Vissza az elejére Go down
 

Félreeső út

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Mystic Falls-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm

• ROTM FRPG •